Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-21 / 40. szám

MEGYEI NAPILAP Ezekben a hetekben ke­rül sor megyénkben a római katolikus egyház egyik leg- meghittebb szertartására, az elsőáldozásra. Ezen a hét végén is több településen, köztük a karancskeszi egy­házközségbe tartozó Egyhá- zasgergén, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébánián került sor erre, melyre a ti­zenhat gyermek két éven kei észtül készült. Az elsőáldozás előestéjén, szombaton meggyónták bű­neiket az áldozok, mind szü­leik, rokonaik, hogy aztán lélekben megtisztulva fogad­hassák magukba Jézust. Az ünnepi mise vasárnap délelőtt, 11 órakor kezdődött az elsőáldozók körmenetével. Az alkalomnak megfelelően, gyönyörűen feldíszített templomban talpalatnyi sza­bad hely sem maradt, min­den szülő, rokon, ismerős ott volt. A résztvevők áhí- tatos és meghitt csendben hallgatták a gyerekek közre­működésével Szabó József plébános által celebrált mi­sét, melynek végén került sor a szentáldozásra. fin ff min / Négyoldalas összeál­lításunkban újra sok megyei ps egyéb vonat­kozású érdekes írást olvashatnak. Ezúttal is közöljük a horoszkópot, valamint a lottó kedve­lőinek újabb variáci­ókkal [kedveskedünk. (3—6. oldal.) Mindszenty . ártatlan A Mindszenty Jó­zsef bíboros, herceg- prímás, esztergomi ér­sek ellen 1948- és 1949- ben a Népbíróság által hozott ítéletet az 1990. évi XXVI. törvény alapján semmisnek kell tekinteni. (Információ a 2. oldalon.) Foci-hétvége Hajrájához érkezett a különböző osztályok labdarúgó-bajnoksá­gainak küzdelemsoro­zata. összeállításunk a 8. oldalon található. Minden várakozást felül­múlóan baráti fogadtatásban részesültem az Egyesült Ál­lamokban, ahol Magyaror­szágot változatlanul modell­nek tekintik Kelet-Európa számára — összegezte láto­gatásának tapasztalatait Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes el­nöke. Az államfő ötnapos, nem­hivatalos, amerikai útja be­fejeztével nyilatkozott ma­gyar újságíróknak. Göncz találkozott George Bush el­nökkel, a törvényhozás sok vezetőjével. Mondanivalójá­Szabadság érdemrenddel tüntették ki szombaton, a hollandiai Middleburg váro­sában Tőkés László nagyvá­radi református püspököt. Tőkés László bátor kiállása tavaly decemberben orszá­gos felkelést robbantott ki Romániában, és elsöpörte Nicolae Ceausescu diktatú­ráját. A magyar nemzetiségű püspök, a kitüntetést szemé­lyesen vette át. Utána a saj­tó képviselőinek adott nyi­latkozatában kijelentette, hogy a vasárnapi választó­nak lényege az volt, hogy Magyarországon szabad, szi­lárd rendszer alakult ki, benne ellenzékkel, amely az új kormányzatot ellenőrizni tudja. Az ország külpolitiká­ja a korábbihoz képest fo­lyamatos, kiszámítható, ge­rincében a szomszéd orszá­gokkal való barátság ki­munkálása áll. * Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes el­nöke és felesége vasárnap hazaérkezett az Egyesült Államokból. sok sem hoznak stabilitást Romániának, ha a választá­sok győztesei nem kezdenek párbeszédet a legyőzőitek­kel. Elképzelhetőnek tartot­ta, hogy egy éven, vagy még rövidebb időn belül Romá­niában újabb választásokat kell tartani, amennyiben folytatódnak a Nemzeti Meg- mentési Front ellen irányu­ló tüntetések. Hozzátette; re­méli, hogy mindezt Ion Iliescu, a megmentési front elnökjelöltje is világosan lát­ja, és tárgyalásokat kezd az ellenzék képviselőivel. Tőkés László kitüntetése Uj autóbusz-menetrend Május 27-én, 0 órakor lép életbe, és 1991. június 1-jén 24 óráig lesz érvényben az új Hivatalos autóbusz­menetrend. A menetrend több újdon­ságot is tartalmaz. Többévi szünet után ismét menet­rend szerinti járatok indulnak Romániába Budapestről, va­lamint Hajdú-Bihar, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Bé­kés és Csongrád megyéből. A Volánbusz Vállalat a me­netrendváltozástó] szeptem­ber 5-ig hétfőnként Buda­pestről Amszterdamba, pén­tekenként pedig Veszprém­ből Szabadkára is szállít utasokat. A belföldi távol­sági forgalomban 10 új au­A helyközi autóbusz­közlekedésben az új menet­rendi időszakban 171 vi­szonylatban 35 járatpár áll forgalomba és 47 járatpár útvonala meghosszabbodik. Az utazási kedv csökkenése, illetve a vállalati lehetősé­gek szűkülése miatt 240 já­rat leállítása válik szüksé­gessé. A Volán-vállalatok autóbuszvonal-hálózata így összességében csak 43 kilo­méterrel növekszik. A Hivatalos autóbusz-me­netrendet az előző évihez hasonlóan 11 kötetben ad­ják ki, a teljes garnitúra ára áfával együtt 1850 fo­rint Fotó: Rigó Tibor Szöveg: Szilágyi Norbert Nógrádi táncosok sikerei A közelmúltban rendezték meg Zalaegerszegen a Ka­mara táncfesztivált, amelyen szóló, páros és csoportos ko­reográfiákat mutattak be a résztvevők. A versenyben szép nógrádi sikerek szület­tek: a szóló kategóriában Gyebnár László kapott ní- Vódíjat, még a párosban Is­pánná Dénes Annamária és Szmolenszky Gábor kettős részesült hasonló elismerés­ben. A Nógrád táncegyüttes tagjai sok rangos és koráb­ban már kitüntetett együt­test előztek meg a bemuta­tott táncprogramjukkal. Angolpark helyett csigafarm ? A helyszín Pásztó, még- közelebb a Kövicses-patak festői völgye. Helyesebben, csak volt festői. Ugyanis egy „ésszerű beruházás”.... De erről inkább beszéljen Illés Rudolf birkózóedző, pásztói lakos. — Az akkori tanácsveze­tés 1972-ben vette ki a te­rületet a mezőgazdasági művelés alól, azzal a céllal, hogy ifjúsági parkot hozzon létre. — A terveket fs elkészí­tették? — Igen, 1975-ben készül­tek el a kivitelezési tervek, ami akkor 500 ezer forin­tot „vitt el”. (Folytatás a 2. oldalon.) tóbuszvonal nyílik­Pusztulófélben a vizesblokképület (MTI) Ez a fa maradt mutatóba. Göncz Ärpöd baráti fogadtatásban részesült

Next

/
Oldalképek
Tartalom