Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-19 / 39. szám
1 1990. MÁJUS 19.. SZOMBAT imnmn RMMÉNYIK SÁNDOR: KI KEZDTE ? Megtorlás megtorlást követ. Egész világon mindenütt. A hold nem világol a vértől, S a füsttől már a nap se süt. Csorognak végtelen esők, Ereinkbe nyirok szivárog, Penész a gondolatainkba. Mint alkoholistát az árok. Ügy vár, ha vár az ágyunk este, Ügy tvár a kilátástalanság: A szellemtelen világ teste. Május... Ravatalok a kertek, Az orgonavirág ha nyit, Ügy Inyitja a világ elé: Mint egy vers, szirom-titkait — Egyforma időszerűtlenség. Egyforma hóbort mind a kettő, S valami mély, közös gyökér Akarja mégis, mégis őket. Nincs egyebe a borostyánbokomaki Csak lila fürtje, lila álma, És nekem sincsen más nyílásom, Mint a versnek nyüadozása, Megtorlás megtorlást követ, Egész világon mindenütt, A hold nem világol a vértől, A füsttől már a nap se süt. Ki éri meg ennek a végét? Ez az elhulló vers-virág? A jövő-évi orgona? A kín. amely szivembe vág? Megtorlás, megtorlást követ. Én elvettem, ő visszavette. Kiáltsuk: te vagy a hibás? Vagy az a kérdés, hogy ki kezdte? Mint a gyermekszoba kérdése. E gyilkos gyermekjáték is olyant Nemzetek közti véres játék Ki volt a hibás a dologban? Egyik így mondja, úgy a másik, És ludasabbnál ludasabbak — Magába egyik sem tekint. Mind magát véli igazabbnak. S ki önmagával s nemzetével Vágyna számvetést Jcezdeni, Azt mint gyöngét s honárulót A sok száz „igaz" kiveti. Ki kezdte hát? A végzet kezdte j— A legfelsőbb Hadúr talán, Mert Istent is hadúrrá tette Az őrült ember-képzelet. Kolozsvár, 1941. május 13. A hajdani vár alatt, a nagyréten, népies nevén; a Borjúpáston sok színes sátor tarkái - lőtt... A szeptemberi nap meleg-tüzesen ragyogott fölöttük. Izzó, nyárias fénye bearanyozta a középütt felállított hatalmas, tizenhárom árbocos sátrat. Ez II. Rákóczi Ferenc sátra volt. Több napig tanácskoztak ebben az összegyűltek, főként a nemesség képviselői... Itt folyt le ama nevezetes esemény, amikor a rendek II. Rákóczi Ferencet vezérlő fejedelemmé választották. Melléje 25 tagú szenátust ámítottak, amelynek tagjai jórészt főurak, illetve más nemesek voltak. Mindez pedig az Urnák 1705. esztendejében, szeptember havának 12. napján történt, Szécsény városa alatt. Mindez nem lett volna baj, hiszen a nagyságos fejedelem seregében harcoló jobbágykatonák, az úgynevezett „talpasok”, kitörő örömmel fogadták a hírt... Közülük mindenki szerette Rákóczit. Volt nem egy olyan öreg vitéz, aki Ruténföld óta kísérte a nagyságos urat, Magyarhon leggazdagabb főurát, aki zászlót bontott a hazáért és a szabadságért. Sokat vártak hát ettől az országgyűléstől. Nem kevesebbet, mint azt, hogy Rákóczi eltörli az úrbéri terheket. De bizony ez nem történt meg! A nemesség törvénybe foglaltatta Rákóczival, hogy kiváltságait nem törli el, és a hadban nem levő jobbágyoknak kötelességük továbbra is az úrbéri terheket viselni. — Hát ezért harcoltunk? — morogták a talpasok, amikor híre futott ennek. Még a szegényebb köznemesség is úgy érezte: becsapták, félrevezették. — Szóval, nagyuraimék lesznek továbbra is a dudások? — fordult társaihoz egy Radvánszky nevű, felföldi származású köznemes. — Továbbra is ők szedik le a tej* A fenti monda, több más nógrádi monda kíséretében, a Téka Kiadó (1134. Budapest, Váci u. 19.) gondozásában, a szerző „OMLÓ BÁSTYÁKON. HULLÓCSILLAGOK” c. könyvében jelenik meg, ez év szeptember havában. Városvédő sarok Lép esős oromzat fölt?! ök kapják a nagy rangokat, a magos hivatalokat!... Hát rendjén van-é ez?... Mivel, hogy kevés főnemes urunk vére folyt el a haza szabadságáért! — Kevés bizony — bólintott egy borsodi köznemes, aki kapitányként harcolt a lovasok között. — No, de hát belenyugszunk ebbe? — hördült fel Radvánszky. — Mit tehetünk? — tárta szét a kezét egy szőke gyalogos hadnagy. — Csak azt, drága barátaim, hogy petíciót írunk a nagyságos fejedelemhez... Vegye figyelembe a köznemesek gondjait is... Követeljük továbbá az úrbéri terhek teljes eltörlését... Vagy csökkentését. Ezzel honoráljuk a szegény népnek, hogy a felkelés kezdete óta a szabadságért hullatják véröket. Ugyanakkor foglalják törvénybe azt is, nem a főúri rang a döntő a magos posztok elnyerésénél. így történt aztán, hogy, amikor leszállt az enyhe szeptemberi est, az Ipoly partján összegyűltek az elégedetlenek. — Ha pedig mindezen követelései niket nem teljesítik a tanácskozó urak — szónokolta Radvánszky —, akkor fogjunk fegyvert, s avval kényszerítsük rájuk akaratunkat! — Ügy van! Ügy van! Éljen! Vivát! Igaza van! — zúgták, kiáltozták az egybegyűlt elégedetlenek... Másnap a rendek nem tanácskoztak, így Radvánszky- éknak jutott idejük arra, hogy végigjárják a talpasok seregét is... Elmondták nekik; mit terveznek, mit akarnak. Kora délutánra fel is sorakoztak az elégedetlenkedők, s úgy tervezték: fegyveres kísérettel adják át a szenátusnak a petíciót... Alighogy befejezték a bőséges ebédet a táborban levő főurak, híre futott köztük a dolognak. — Méghogy ezek a koszosok? — méltatlankodott az egyik. — Persze, Radvánszky, ez a kopott hétszilvafás lázitja őket! — tette hozzá a másik. — Alighanem generáLis akar lenni őurasága, ha, ha, ha! — csúfoiódott kacagva BerecZky báró, hevesi főnemes. Nagyot nevettek ezen a nagyurak, s az ott levő pompás kancsókból nagyokat kortyintottak. Kis idő múltával a jó, tüzes gyöngyösi bor, valamint az egymást ugrató kijelentések hatására a dolog odáig fajult, hogy fegyverre kaptak őkigyelmék. Hamarosan ki is siettek a sátraikból, és csapataiknak gyors parancsot adtak: menjenek és fegyverezzék le Rad- vánsz’kyékat! Könnyű volt ezt kimondani, de nehezebb volt megvalósítani ! — Mégis szóljunk elébb nekik — tanácsolta az egyiiik Vay uraság. — No, majd én odamegyek — ajánlkozott Berecz- ky báró, aki legjobban felön- tatt volt a garatra. Ezután a báró hat hajdúja kíséretében az Ipoly partján táborozó elégedetlenekhez indult. Radvánszky már messziről észrevette a közeledőt, akit különben nem szeretett a hangoskodása, a handa- bandázása miatt... Mégis... mivel idősebb volt nála, így igyekezett elébe menni, s tisztelettel köszöntem őt. Bereczky báró nem szólt semmit, csak megálljt intett állig felfegyverzett hajdúinak. — Szeretettel üdvözlöm nagyságodat — kezdte szavait Radvánszky, amikor a báró elé ért, s azt enyhe főhajtással is üdvözölte. — Te engem ne üdvözölj szeretettel! — felelt az 55 év körüli barna hajú, erős üstökű. zömök báró. — Te lázadást. elégedetlenséget szítasz! — Kegyelmed jól tudja, •mennyi közrendű hullatta vérét a hazáért, s a szabadságért... És most ők semmit se kaptak! — válaszolt Radvánszky. — A nemesség szerezé e hont, amint azt te is jól tudod... A köznép kötelessége: a munka! Ha hullatja vérét, magáért teszi... Hogy békében dolgozhasson tovább! — Szép szavak ezek, báró uram! — vágta vissza Radvánszky. — De nagyságos fejedelem urunknak is tudnia kéne, hogy a harc még tovább folyik... Mi lesz, ha nem küzdenek a talpasok?! — Ez csak akkor lesz, ha ti fellázítjátok őköt! Hagyd hát abba a szervezkedést! Te is nemes vagy, neked is mellettünk a helyed. Estvére oszoljatok széjjel békével, mert Istenemre mondom, ha nem teszitek; ágyúval lövetlek szét benneteket! — Azt szeretném én látni ! — tört ki Radvánszky. — Ha nem olvasnánk rajta a feliratot, joggal hihetnénk, hogy a képen egy amszterdami kereskedőház lépcsős oromzatát látjuk! A felvétel a balassagyarmati kórház 1897. dec. 20-án átadott felvételi épületéről készült. Igaz, hogy már egyrészt átalakítva látjuk. Eredetileg a mai kétabla- kos földszinti rész helyén —, ahol irodák vannak — valaha a főbejárat kapuja volt, melyből a tágas előcsarnokba lehetett jutni. Ezt idővel feltöltöttek, átalakítva, új funkciót lát el, de szerencsére a padlásszint feletti rész felújítás után is megmaradt. Francia reneszánsz stílusú és ennek is csak Amszterdamra jellemző formáját képviseli. Ugyanis csak ott volt a lépcsős oromzatra jellemző az az építési mód, hogy a fokai — a legfelső kivételével egyforma magaes “ *»í' | sak és szélesek. 1700-ig építettek ott ilyeneket és hasonlókat csak elvétve lehet itt-ott találni néhány más holland városban. A képen látható oromszólek gazdagon díszítettek obeliszk és vázafigurákkal. A legfelső fok közepén szárnyas gyermekfej. A felirat természetesen újkeletű. Szép egyedi képviselője ez a városban látható több tucatnyi falidísznek. Reiter BALOGH BÉNI: Lövés a Borjúpáston* Majd megisszák a levét annak nagyuraimék! — Majd mindjárt te! — kiáltott rá mérgesen Bereczky. — Hajdúk, fogjátok el, kötözzétek meg! Ugrott két hajdú, hogy elfogja Radvánszkyt! Am ő a pisztolyából gyorsan rájuk lőtt; úgyhogy a golyó Bereczky báró jobb karját is érte. — Gyilkos! Lázadó! — ordította a báró, majd ő is pisztolyt rántott. Radvánszky, aki öles termetű, magas ember volt, a kardjával gyorsan kiütötte a báró kezéből a pisztolyt. A dulakodás láttára az elégedetlenek csoportjából több puskalövés dördült el, és az egyik, ismét a bárót, méghozzá a fejét súrolta. No, ez éppen elég volt, a különben sem bátor, csupán szájhős bárónak, hogy azon- pillanatban, csapot-papot otthagyva, gyors futásnak eredjen. A hat hajdú is jobbnak látta követni öt, mivel az elégedetlenkedők nagy csoportja továbbra is lőtt. Ketten a hajdúik közül hamarosan le is sántultak, mert a lábukat találat érte. A főurak sátraiba hamarosan eljutott a hír... Gyorsan felkeresték a sebesült bárót... Először bizony, meglepődtek, de aztán nagy haragra gerjedtek. — Holnap hajnalban szétverjük az egész bandát! — dühöngött az egyiik főúri generális. Bereczky bárót egy ideig sátrában ápolták, bekötözték a sebeit... Szerencséjére, nem voltak azoik mélyek és veszélyesek. — El kell menni Bercsényihez — hajtogatta a báró. — Csináljon ő rendet... Különben is a fejedelem barátja! Jó egy óra múlva, bekötött fejjel, fel is kereste Bercsényi Miklóst a sátrában, s elpanaszolta neki a történteket. Bercsényi hamarosan átlátta, hogy itt nagy veszély forog fenn, aminek sürgősen elejét kell vennie; különben két táborra szakad az összegyűlt kurucság. Lélekszakadva rohant hát Rákóczihoz ............Tegyen ő i gazságot, rá hallgatnak a talpasok is, a köznemesek is. A nagyságos fejedelem azonban nem volt a sátrában, éppen misét hallgatott a klastrom templomában... Bercsényi suttogva mondta el neki a történteket. — Nem csupán Bereczky hetvenkedése ez? — kérdezte fojtott hangon a fejedelem. — Nem, nagyuram... Ez sokkal több annál... Már napok óta nő az elégedetlenség az úrbéri terhek megtartása miatt. Rákóczi arca elfelhősödött. szemei nyugtalanul csillogtak, de mégis végigülte az istentiszteletet. — Kérem a lovamat! — fordult Bercsényihez a klast- rom kapujában. Nemsokára a templom elé érkezett a lovász a legszebb paripájával... Ekkor a vezérlő fejedelem egy szál magában — Bercsényi figyelmeztetése ellenére — az elégedetlenkedők seregéhez vágtatott. Már alkonyodon, és a hanyatló nap nagy, vörös fénye szinte glóriát vont a dús fekete hajat, csinos bajuszt viselő, széparcú fejedelem köré. Az elégedetlenkedő talpasok — kik közül Rákóczi nemegvet személyesen is ismert — csaknem lenyűgözve nézték a különös látványt. Az is lefegyverezte őket, hogy a nagyságos fejedelem teljesen egyedül jött a háborgók közé. ....Mit mondott nekik Rákóczi, mit nem — azt az írás nem jegyezte fel —; de az elégedetlenkedők menten térdre estek, a holtig tartó hűségükről biztosították a vezérlő fejedelmet...