Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-19 / 39. szám
Ä tavaszi BMW díszvendége: Jack KVa lev. a Generäl Electric elnök-vezärigazgatäja Eleven kereskedelmi formává válik Munkatársunk jelenti a vásárból: Pénteken Budapesten a vásárvárosban került sor az idei tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár sajtótájékoztatójára Rózsa B. György sajtófőnök közreműködésével. Az idei tavaszi kiállítás több új a gazdasági folyamatok változását jelző tények jegyében mutatkozik be. A korábbi éveket jellemző, elsősorban bemutatójel— A szocialista párt az elmúlt napokban városi összevont taggyűléseket, majd megyei küldöttértekezletet tartott a május 26—27-i kongresszusra való felkészülés jegyében. Melyek voltak a megyei fórum súlyponti kérdései? — kérdeztük Boldvai László pártelnököt. leg, fokozatosan válik egyre szélesedő kereskedelmi formává. A iparban gyorsuló ütemben tapasztalható decentralizálás és privatizációs folyamatok, és valamint az új gazdasági formák eredményeként az előző évhez Viszonyítva csaknem 30 százalékkal nőtt a részt vevő részvénytársaságok, vegyes vállalatok, kft.-k száma. Ez ösz- szefügg azzal is. hogy a részvételt a nyugati partne— Bár egyre távolabb vagyunk már a képviselő-választásoktól, szükségesnek láttuk, hogy összegezzük tapasztalatait, és következtetéseket vonjunk le tanulságaiból. Hiszen, ha az átmenet a többpártrendszerű demokratikus jogállamba nem is ezzel a politikai aktussal! rek megkövetelik, először képviselteti magát a Vállalkozók Országos Szövetsége. A külföldi vendégek soraiban, a terület nagyságát és a résztvevők számát tekintve Ausztria és az NSZK bemutatója a legjelentősebb. Innen érkezett a külföldi cégeknek csaknem 50 százaléka. A nyugat-európai országok fokozott érdeklődését mutatja, hogy a francia (Folytatás a 2. oldalon.) kezdődött, s nem is ezzel fejeződött be, mégiscsak jelentős állomásnak számít ezen az úton... Pártunk a választásokon nagy tehertétellel indult, annak ellenére, hogy történelmi szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésé(Folytatás a 2. oldalon) Csendes konferencia május 21—24. között Elméleti szakemberek világtalálkozója Salgótarjánban Ma a legtöbb ember, ha meghallja, olvassa, a számítástechnika kifejezést, képzetében a csúcstechnológiát jelentő csodamasinák, villogó színes monitorok, zakatoló nyomtatók, ördöngős rajzgépek, robotok, olykor félelmet is kiváltó gépezetek jelennek meg. Más, szűkebb világ a jól öltözött, komoly urak, elragadó hölgyek kiállítási- vásári élete, ahol mindenki ad-vesz, cserél: információt, szoftvert, hardvert. Már nálunk is sokan élnek meg a számítástechnikából, kevesek — az elvégzett munkához képest — talán túlzottan is jól. De, hogy e hasznos, színes és érdekes forgatagnak rendkívül mély, elvont matematikai alapjai vannak, arról bizony kevesen tudnak. Ennek művelőit még kevesebben ismerik Neumann János hazájában! £s ki tud arról, hogy kétévenként ezen elméleti szakemberek világtalálkozó(Folytatás a 2. oldalon.) Küldöttgyűlés után, kongresszus előtt Beszélgetés Boldvai Lászlóval, az MSZP megyei elnökével MAI SZÁMUNKBÓL Keresztény etika és vállalkozás Az életben maradáshoz egy lehetséges út volt, az, ha a keresztény termelők, kereskedők, üzletemberek ösz- szefognak. Mindez az 1930-as években történt. De ma is példaértékű, hiszen hazánkban a napokban alakult meg a Keresztény Üzletemberek Nemzetközi Szövetsége magyarországi ágazata. Az írás a fi. oldalon olvasható. Lövés a Borjúpáston A fenti monda története Szécsényben játszódik. Balogh Béni, az 1705-ös országgyűlés idején történt eseményt tárja az olvasók elé, mely a 7. oldalon található. Videomagnót nyerhet A labdarúgóvilágbajnokság-történeti totónk a 11. oldalon található. Adolékck a Skoda ügyhöz Felmentés és — fegyelmi? Lapunk május 5-1 számában „Miért nyugdíjazták a nógrádi főkapitányt?” címmel készítettünk interjút dr. Túrós András belügyminiszter-helyettessel. Részlet ,a beszélgetésből: ...... Skoda Ferenc ez év február 1 7-én magáncélra igénybe vette a szolgálati gépkocsit. .. Ludányhalászi községben figyelmetlenül és gondatlanul vezette ezt a gépkocsit, s ütközött a Kőris Bertalan által vezetett, tolatási manőverbe kezdett tartálygépkocsival.” A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészete Kuris Bertalannal szemben, „ittas járművezetés vétsége” miatt azért folytatott eljárást, mert a feljelentés szerint: „1990. február 17-én, 18 óra 45 perc körüli időben, az YA 13—01 frsz.-ú tehergépkocsival szeszes italtól befolyásolt állapotban vett részt a közúti forgalomban.” Ennek során „közúti közlekedési baleset” részese lett. Ugyanis az általa vezetett tankernek ütközött az „AJ 62—03 írsz. személy- gépkocsival közlekedő Skoda Ferenc rendőr ezredes”, aki a baleset következtében sérüléseket szenvedett és a szolgálati gépkocsiban több mint hetvenezer forint anyagi kár keletkezett. * A bírósági eljárás lefolytatásával dr. Tolvay Örs balassagyarmati városi vezető ügyészt bízták meg. Ö így nyilatkozik: „A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Kuris Bertalan a baleset bekövetkezése után fogyasztott szeszes italt. Azonban az igazságügyi orvos- szakértői vélemény szerint — a ráivás által figyelembe vett mennyiséget levonva a végeredményből — egy ezreléket alig meghaladó értékű véralkohol-koncentráció volt kimutatható. Így Kuris Bertalan enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában vezette a tartálykocsit. Ugyancsak megállapítható a nyomozás adataiból, hogy Kuris Bertalan, a lakóháza előtti útszakaszon fordult meg. Helyesebben, csak fordult volna... — ... mert Skoda Ferenc belerohant. F,zt a fordulást nevezte a belügyminiszterhelyettes „tolatási manővernek”? — Igen, és éppen ezért a közúton történt haladás, csupán néhány méterre tehető. — A rendelkezésére álló adatok alapján, ön hogyan döntött? — Az adatok egyértelműen azt igazolták, hogy a bekövetkezett balesetért nem terheli felelősség Kuris Bertalant. Ezért vele szemben 1990. április 10-én, a nyomozás megszüntetéséről és megrovásban való részesítéséről határoztam. * Van a Skoda-ügynek még egy háttéralanya: dr. Ján Huba. a balassagyarmati kórház. sebészfőorvosa. A belügyminiszter-helyettes őt „mulasztással” vádolja és egy „szignalizációs" levélben fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezi a főorvossal szemben. A szignali- záció (hatósági figyelemfelhívás. értesítés káros ,jc' ségröl) azzal érve!. Skoda Ferenc-' vizsgálatra vért (Folytatás a. 2 oh.c:, •. . I Megnyílt a pásztói strand — Rigó Tibor képriportja