Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-16 / 36. szám
1990. MÁJUS 16.. SZERDA tuzm-m 3 A pártoké BEÓ Otthon lenni a hazában A különféle sajtótermékek az utóbbi időben gyakorta adnak hírt utcanév-változtatásról, vagy legalábbis az átkeresztelés szándékáról. Nem új keletű ez a magyar honban, hiszen a rosszemlékű évtizedekben előszeretettel változtattak meg történelmi utcaneveket pillanatnyi politikai érdekből. Tették ezt az állampolgárok nevében, a megkérdezésük nélkül. Cinizmus szülte akarat száműzte az utcák, terek, sőt, intézmények homlokáról azokat a neveket, amelyek emberi méltósággal, igaz hazafiúi tettekkel párosultak. Helyükre semmi,t- mondást, ridegséget sugárzó táblák kerültek, tőlünk távol álló, a magyarsághoz egyáltalán nem kötődő nevekkel. Árnyékot vet mindez a közösségekre, amelyek elfogadták, de leginkább azokra. akik megkövetelték az új elnevezéseket. Mostanság a demokrácia alakuló, formálódó világában végre lehetőség van arra, hogy helyre tegyük ezt a kérdést: képesek legyünk különbséget tenni érdemek és érdemtelenségek, álság és valódiság között. Eldönthetjük, hogy kik azok, akik kellő történelmi távlatból megítélve megérdemlik, hogy róluk közteret nevezzenek el. Köztudott, hogy vannak, akik gyanakvással szemlélik napjaink gyors történéseit, vagy hátat fordítanak legtöbb kezdeményezésnek, így az utcanevek megváltoztatását sem helyeslik. Egyesek zűrzavartól, káosztól tartanak, míg mások szerint a változtatás másod-, harmadrendű dolognak számít, eltereli a figyelmet a valóságról, a legsürgősebb tennivalókról. A fenntartás még csak elfogadható, az elutasítás, a közömbösség azonban egyáltalán nem. Szerencsére azok vannak többen, akik szívükön viselik környezetük történelmi örökségének ápolását, ragaszkodnak a régi, megszokott elnevezésekhez. Nem egyfajta nosztalgikus múltba fordulást jelent ez, hanem az értékek, az értékállóság keresését. Jó lenne, ha ezt azok is megértenék, akik nem tudnak, vagy nem akarnak a cégtáblák mögé tekinteni. A közterek nevének át-, vagy Visszakeresztelése is hozzátartozik a mindennapok demokráciájához. Létfontosságú tennivalóink közepette is gondolnunk kell arra, hogy magyarságtudatunkat, önérzetünket sértő, bizonyos utcanevek helyére régi, vagy arra méltó új elnevezések. kerüljenek. Ez is egyfajta fokmérője lehet cselekvőkészségünknek, köz- gondolkodásunk alakulásának. Pásztón —, akárcsak a megye más településein — sokan igénylik, hogy legyen végre mindennek illő neve, így az utcáknak is. A helyi szabaddemokraták álláspontja az, hogy a tétlenség ebben a kérdésben is vétek. Mielőbb számba kell venni az átkeresztelésre váró utcákat. Szükség van erre, hiszen séta közben olykor az volt az ember érzése, mintha nem is otthon, hanem valamelyik külföldi városban róná az utcákat. Egy helyütt Sztahanov felirat tűnik a szemünkbe. Távolabb a Lenin út fogadja az arra járót,' pedig egykor Vasút utcának nevezték. Aztán Dimitrov út, November 7. út, Vörös Hadsereg út és a közutakban ma is Szentlélek utcaként ismert Marx út. A sor azonban közel sem teljes. Kiegészül ez az utóbbi évtizedek történelmének szereplőiről elnevezett utcákkal. Az SZDSZ szeretné, ha a közterek visszakapnák eredeti nevüket. Olyan személyek nevét olvashatnánk a táblákon, akiknek örökségét mindenki egyaránt magáénak vallja. Szolgálatot tenni ezzel az igazságnak, a tiszta életű demokráciának. A pásztói szabaddemokraták azt is hangoztatják, hogy a „keresztapák” ne a mindenkori hatalom kiszolgálói legyenek. Maga a lakosság döntse el, kiről kívánja elnevezni a köztereket. A majdani önkormányzat erre minden bizonnyal lehetőséget ad. Az átkeresztelések csak így válhatnak a demokrácia őszinte, igaz jelképévé. a. I. Szégyen-e ma munkásnak lenni? Eloszt Mostanában elég gyakran olvashatunk, hallhatunk arról, hogy az új elit vezetői közül milyen sokan származnak ősi, nemesi családból. Vannak viszont, akiknek kék vér csörgedezik az ereikben, míg mások mély vallásosságukkal rukkolnak elő. Nem tudom ínilyen szándék vezérli a megnyi- latkozókat, de nem is érdekel ez az újfajta rövid önéletrajzírás esetleges meghonosítása. Mindenesetre egyezzünk meg abban, nem jelent sem érdemet, sem dicsőséget, még csak nem is szégyen. Olyan tény, állapot, amit legjobb kizárólag magánügynek tekinteni. Mivel nem végeztem közvélemény-kutatást, nem tudom hányán tartanak igényt az ilyesfajta önéletrajzra kicsiny megyénkben. Azt viszont tudom, hogy a sikerrel zárult választások után, most mér konkrét tettekből fakadó előnyös változásokra áhítoznak a bizalmat szavazók. őket elsősorban az érdekli; kell-e, lesz-e munkájuk, kenyerük holnap, holnapután. Egyszóval a sorsuk. Ehhez kapcsolódva, többen neheztelve kérdezték meg: miért tűntek el a munkásproblémák, -gondok, a tisztességes munka elismerése az újságok hasábjairól. Nem provokálásképpen, de tovább folytatva a gondoNemcsak népviseletére... ISKOLÁJÁRA IS BÜSZKE BUJÁK Fél éve adták át a népviseletéről híres Bujákon a modern nyolc tantermes általános iskolát, melyben jelenleg a község kétszáznyolcvanöt diákja tanul. Megyénk legújabb oktatási intézményében különféle előadói termek, könyvtár, tornaterem, konyha, iskolaorvosi rendelő és játékterem is helyet kapott. A diákok tizenegy tanulócsoportban, szaktan- termi rendszerben sajátítják el a tantervnek megfelelő tematikát. latsort, felhatalmazva éreztem magam, hogy megkérdezzem : szégyen-e munkásnak lenni? Szökstg vall és lesz rájuk — lenézik? — Nem szégyen, mindig is szükség volt rájuik, s a jövőben is így lesz. Az viszont igaz, hogy mostanában a korábbiakhoz képest, nagyon is háttérbe szorultunk, elhanyagolnak minket, miközben ránk hivatkoznak. Valószínű ebben a jelenlegi változásoknak, vagy ahogy most mondják rendszerváltásnak is szerepe volt — indítja útjára a beszélgetést Biróczi Pál marós, aki 28 éve vallja magáénak a szakmát. — Eddig sem volt sok szavunk — vágja rá Szuhánsz- ki József, esztergályos. — Nem tudom miért, de lenézik a melóst — vélekedik Nándor István esztergályos, majd kisvártatva rátér az őket foglalkoztató lényegre, az anyagi megbecsülésre. — Tizenkilenc éve dolgozom, $ mára keresetem eléri a 7—8 ezer forintot. Ön szerint meg vagyok fizetve?— fordul felém kérdő .tekintettel, majd így folytatja: — El kell ismerni, hogy függőségben vagyunk a megrendelőktől... — Nem rossz ez a kereset — mondja a többiek nagy meglepetésére, majd később tréfára fogva a szót Bogdán Ferenc lakatos. — De csak valutában... — A jövőben is szükség lesz utakra, így hát fellendül a kereslet, előbb-utóbb nekünk is jobb lesz. Ugyanis sokáig nem lehet elhanyagolni az utakat, mert idő előtt tönkreteszi a gépkocsiállomány — állítja Bi* róczi Pál. — Nem tudunk arról, hogy az útépítésre beígért és állítólag kapott dollárokat, valóban útépítésre fordították-e. Azt is mondták, hogy a benzinár emeléséből adódó többletbevételeket is útépítésre költik el. Ügy látszik most is csak arról informálnak bennünket, amiről akarnak, ami nekik tetszik — kér szót Nándor Tibor lakatos. — Munkánk van — veszi át a véleményalkotást Demeter László, csoport- vezető. — Folyamatosan hozzuk helyre a leromlott gépparkot: javítjuk, felújítjuk. Űj alkatrészre viszont nincs pénz. Sőt, ma már ott tartunk, hogy a ve- vetőségnek hitelt kellett felvenni a bér kifizetéséhez. Pedig 33 millió forinttal tartoznak a partnereink — érzékelteti mai valóságuk legkeményebb területét. — A kényszerhelyzet újabb intézkedést követel a vezetéstől. Áprilisban—májusban 10 százalékkal kell a létszámot csökkenteni. A listára a képzetlenek és a gyengébb szakmunkások kerülnek. — Azt mondták, hogy az IMI megszűnésével — Ik- ladi Műszergyár berceli gyára — sok, jó szakmunkás kíván hozzánk jönni. Eddig még senki sem jelentkezett — állítja Nándor Tibor. Nemsokkal később Bogdán Ferenc új irányt és színt ad a beszélgetésnek — Amit itt keresünk az elég az adósság — OTP stb. — törlesztésére. Ha élni akarunk, akkor pénzhozó munkával kell foglalkoznunk. .. — Tapétázunk, festünk, kőműveskedünk. Erre kényszerít bennünket az élet — szól Nándor Tibor, majd bizakodva foglalja keretbé Vágyait: — ettől rosszabb már nem nagyon lehet. . . — Bízunk abban, hogy az új kormányban becsülete lesz a munkának és a munkásnak — jelzi igényét Szuhánszki József. — Kevesebb adót is szívesen elviselnénk, tolmácsolja mindegyikük óhaját Nándor István. — Bízom abban, hogy az értékek a helyükre kerülnek, a tudás megkapja méltó elismerését, mi is reális követelmények alapján kapjuk meg munkánk ellenértékét — zárja az előbbi témasort Nándor István. — Mennyi türelmi időt szánnak az új kormánynak? — Egy, maximum két évet — vallják többen is egyszerre. — Elég lesz hat hónap i§ — szabja szőkébbre a kifutási időt Szuhánszki József. — Egyik napról a másikra nem megy végbe a váltás — bizonygat Biróczi Pál. Záróakkordként még egyszer megkérdem: — szégyen-e munkásnak lenni? — Nem. nem... állítják egymás után. Kik következnek? Vajon mit mondanak az úgynevezett kolonizált munkások, akiknek csak egy jövedelmi forrásuk, a gyári keresetük van. Legközelebb övéké a szó. Venesz Károly A Munkaügyi Minisztérium szerepe az érdekegyeztetésben (Folytatás az 1. oldalról.) gazdasági társaságok felügyelőbizottságaiban egyébként már érvényesül az egyharmados dolgozói részvétel. Egyes szakértők szerint csak akkor van szükség az országos érdekegyeztetésre, ha a középső, vagy a helyi szinteken nem tudnak megegyezni az érdekelt felek. — Az lenne a helyes, ha a béreket, a munkakörülményeket, a munkaidőt, a foglalkoztatáspolitikát tekintve csak bizonyos betartandó minimumokban állapodna meg az országos érdekegyeztetés. A szakmai, vagv a területi szint enné! csak többet adhatna — ha ennek a feltételei létrehozhatók. A vállalatoknál, gazdálkodóegységeknél ugyanígy a középszinten elfogadottak jelentenék a minimumot, amihez viszont — saját adottságainkat kihasználva — még hozzátehetnek bérben, szabad időben stb. Az érdekegyeztetési mechanizmusban fontos szerepet tölt be a munkáltatók. illetve a munka- vállalók közötti szerződések rendszere Ahhoz, hogy érdemi, használható szerződések szabályozzák mindkét fél kötelezettségeit, lehetőségeit, a szerződéskötéseknél is alapvető változtatásokra van szükség — mondotta Csuhaj V. Imre.
