Új Nógrád, 1990. április (1. évfolyam, 1-23. szám)

1990-04-18 / 13. szám

1990. ÁPRILIS 18.. SZERDA 5 mzmmj Diák— panorá Névadónkra emlékeztünk Alapítványi tulajdonban a volt KISZ-táborok? Juhász Gábor lett a NODISZ első embere Iskolánkban március 26— 30-ig „Rákóczi-napokat” tartottunk. Hétfőn, 26-án, az úttörő­híradón felhívást intéztünk az osztályokhoz, majd já­tékos délutánnal nyitottuk meg az emlékezési soroza­tot. Kedden, Rákóczi Ferenc születésnapján akadályver­senyt és filmvetítést ren­deztünk. A felső tagozatos osztályok 8 állomáson,' bi­zonyították, hogy sokat tud­nak névadónkról. Az e.tső helyezést a 7.a és a 6.a osztály nyerte el. Szerdán videovetítésen, rajzversenyen és sportver­senyen szórakoztak a paj­tások. A rajzversenyen „Rá­Március 14-én emlékez­tünk meg nagy nemzeti ün­nepünkről. Ezt segítetté a 7. osztályosok komoly fel­készüléséről tanúskodó mű­sora. Hagyományainkhoz híven e nap folyamán is­mét megrendeztük a kul­turális napot. Üj lehetőség volt ez a tehetségeik bemu­tatkozására, az ügyesség fejlesztésére. Az alsó tago­zatosak mese- és bábjáté­kot, verset és prózát adtak elő, a felsősök pedig már komolyabb munkát igénylő műsorok közreadásával pró­bálkoztak. Március 17-én iskolánk BECSKE Már kora reggel vonat­tal indultunk Balassagyar­matra. onnan pedig autó­busszal utaztunk tovább Egei be. A városba érve elő­ször a várat tekintettük meg. Egv kedves idegen­vezető néni közreműködésé­vel megismerkedhettünk a vár és annak védői tör­ténetével. Időt szakítottunk arra is. hogy megnézzük az Egri csillagok című re­gény írójának. Gárdonyi Gézának házát. Ezután a város nevezetességeivel is­merkedtünk. Megnéztük a bazilikát és a csillagvizs­gálót is. Ebéd után az uszodába mentünk, ahol a kellemes meleg víz várt ránk. Három órán keresztül úszhattunk, játszhattunk a medence vi­zében. Köszönetét mondunk Pin­tér Ferenc tanár úrnak, hogy egy számunkra min­dig emlékezetes napot hagy­hattunk magunk nögött. Kiss Mónika kóczira emlékezünk” cím­mel jelvények készültek. Csütörtökön „Ki mit tud?” verseny volt. 44 ta­nuló mutatkozott be vers­sel, énekkel, mesével, tánc­cal, bűvészmutatványokkal. Pénteken volt aztán) a várva várt nap! Eredmény- hirdetés, dicséretek, könyv- jutalmak átadása a jó kö­zösségi munkáért. Jól szórakoztunk, gazda­gabbak lettünk tudásban és élményben. Jövőre, is sze­retnénk ilyen tartalmas na­pokat. Kovács Vera, Kósik Anikó, St. Rákóczi iskola diákjai is részt vettek a vá­rosi mezei futóversenyen. Az 1975-ben született lá­nyok kategóriájában Nagy Gabriella ezüstérmet szer­zett és Bekecs Zsuzsával együtt tovább öregbítette iskolánk jó hírnevét. Március 21-ét ebben az évben is méltóképpen ün­nepeltük. Ennek felelevení­tését szolgálta a 8. osztályo­sok tartalmas műsora. Ez­után igazgatónőnk kiosz­totta a 14. évüket betöltött tanulóknak a személyi iga­zolványt. Kecskés Ildikó Szalvai Ált. Iskola SALGÓTARJÁN Április 3-án iskolánkban megemlékeztünk Mátyás ki­rály halálának 500. évfor­dulójáról versek és jelene­tek formájában. Ezután ki­mentünk a Somlyói pá­lyára. ahol az alsósok és felsősök különböző sport- versenyeken mérhették ösz- sze erejüket. Az alsósok­nak hulahoppversenyt ren­deztek. amelyen sok volt a részt vevő. Osztályonként kö­telet húztak, majd pihenés­képpen labdáztak. A felsős osztályoknál a fiúk foci­ban szerepeltek. Kötélhúzás itt is volt az osztályok kö­zött. Ezután röplabdázni le­hetett. de ez már nem ver­senyszerűen történt. Fodor Anikó Csizmadia úti isk. VANYARC A tanítás nélküli kelle­mes nap az alsósok cso­portversenyével kezdődött, akik erejük megméretteté­sére vállalkoztak. Nagy volt az izgalom, de ennek ellenére minden erejüket fi inni IIfl|f Ifit Iskolám, a ,Váci közgaz­dasági szakközépiskola min­den évben megrendezi a „közgazdásznapot". Az idén április 4-én került erre sor. A programok között vetél­kedők és előadások szere­peltek. Az előadásokat lei­nőtt közgazdászok tartottak. Az előadások után vetélke­dőkre került sor: az egyik egy tréfás, a másik pedig közgazdász-vetélkedő árolt. Mi, elsősök a tréfás vetél­kedőben szerepeltünk sike­resebben, hiszen a szakmai tapasztalatok, tanulmányok elsajátítása még ezután vár ránk. Jó szórakozást nyújtottak a tréfás vetélkedőben el­hangzott kérdések. A fel­adatok között szerepelt: ta­náraink gyerekkori fényké­peit kellett azonosítani mai személyükkel; 10 filléresek gyűjtése az utca embereitől; találomra megmondani a tantestület létszámát; isko­lánk ablakainak ,számát és hogy a csiga hány km/ó se­bességgel halad. Ezután a kellemes nap után kikaptuk a várva várt tavaszi szünidőt. Rafa Mária Diósjenő és bátorságukat összeszed­ve szembeszálltak az akadá­lyokkal. Természetesen a2 idősebbek, a negyedikesek nyertek. Ezután a kíváncsi diáksereg már a tanár-diák futballmérkőzésen drukkolt, ahol végül is a felnőttek nyertek. De a szurkolás to­vább folytatódott, hiszen kezdődött a tanár-diák ko­sárlabda-mérkőzés. Itt is inkább a tanároknak ked­vezett a szerencse, de ez a mérkőzés már sokkal szo­rosabb eredménnyel fejező­dött be. A „sportdélelőttöt” futó­verseny zárta, amelyen az iskola minden tanulója részt vett. A célba érkezés­nél korcsoportok szerint döntötték el az első három hely győztesét. Igaz, hogy csak a „leggyorsabbak” kap­tak jutalmat, de mégis mindannyiunknak csodála­tosan telt el ez a nap. Tim Melinda összeállította: KOVÁCS MARGIT A közelmúltban a MTESZ nagytermében tartotta kül­döttgyűlését a Nógrád Me­gyei Demokratikus Ifjúsá­gi Szövetség. A NODISZ tagságát képviselő mintegy 50 küldött, a szövetséget érintő alapvető kérdésekben döntött. Dóra Ottóval, a NODISZ szóvivőjével a küldöttgyűlés után beszél­gettünk. — Nagy változtatásokra készültetek. Tényleg „fal- rengető” jelentőségű esemé­nyen vagytok túl? — Nevezhetjük annak is. Módosítottuk a szervezet alapszabályát, ami önmagá­ban is jelentős. A NODÍSZ a jövőben elsősorban a kö­zösségek szerveződésének szabadidős-kulturális tevé­kenységének színtere, de ar­ról sem mondott le, hogy megjelenítse, képviselje a me­gyében az ifjúság politikai, szociális, társadalmi érde­keit. A jövőben is pártok­tól független ifjúsági szer­vezetként kívánunk tevé­— Na végre, hazaérkez­tem! Kászálódok kifelé a kocsiból annak reményében, hogy most aztán bedöngeteik egy üveg seritalt... Közben látom, hogy az előttem megálló autóból rendőrök ugrálnak ki — ismerő® nyo­mozók. Tán csak nem Sán- dor-napot jöttek köszönteni (utólag) — biztatom a sietős csapatot arra gondolva, hogy kollégájuk lakik a házban. De a rend őrei nem ve­szik a lapot. — Betörés volt a házban, kipákolták egy orvos lakását — mondja a nyomozó hadnagy. — Betö­rés?! Mikor? — Nappal. így jött a bejelentés. Nappal? Kérem, a fél ház, jó néhány kismama itthon van. Ott a helyem fiúk! — próbálom megnyerni a nyomozó ható­ságot — én vagyok itt a közös képviselő, nekem er­ről aztán tényleg tudnom kell! — ajánlom kérés nél­kül szolgálataimat és robo­gok haza. — Anya! Betö­rés. . . — kezdem mondani lihegve az üdvözlés helyetti hírt. amikor a feleségem már mondja a magáét. Ezren kerestek. Soha nem vagy itthon, mikor kell. A Kálmán Éva nyitotta ki az ajtót. Kipakolták a lakást! — Kipakolták? Nyomás! Gyere! — hívom a kutyá­mat, de szólni sem kell ne­ki, mert az eb úgy követi minden lépésemet, mint egy mesterdetektív. Már csörte­tünk is fel a negyedikre. Köszöngetek a nyitott ajtók előtt beszélgető lakótársak­nak. Fel van háborodva az egész ház. — Szemétség, mit meg mernek csinálni. Törne le a keze! — és megy a szö­veg a földszinttől a negye­dik emeletig. A negyediken ott a fél ház. A nyitott ajtajú lakás­ban szorgos!kodnak a nyo­mozók. Az egyik valamilyen kencével végigkeni az ajtót, rátapaszt egy vékony cellu­loidlemezt, aztán valami­vel behinti és egy műanyag lapra kasírozza. — Ujjlenyo­matokat vesz — magyarázza egy tudós lakó. — Bár csak. nyomot találnának! — só­hajtozik reménykedve a tu­laj felesége. — Mind a ket­ten orvosok vagyunk, teg­nap kaptunk fizetést, hu­szonhétezer forintot vittek el és még nem is tudom, mi hi­ányzik. Mi hiányzik? Egy kupica pálinka! Inni kell az ijedtség­re — mondja az egyik lakó. — Hozok én is dési, Szamos kenykedni, meghagyva a Szövetségkötés lehetőségét minden olyan kérdésben, mely az ifjúságot érinti és a NODISZ értékrendjével nem ellentétes. — Személyi változásokról nem volt szó? — Nem csak személyi, szervezeti kérdésekben is változtattunk. Az új fel­építés teljes autonómiát biz­tosít az alapközösségeknek, minden tevékenységüket érintő kérdésben. A területi szintek és a megyei szint csupán koordináló, szerve­ző szerepkört tölt be a jö­vőben. Ennek megfelelően választottuk meg a szerve­zet új vezetőjét, megköszön­ve Méhes András megbí­zott első titkár eddigi mun­káját. A NODISZ elnöké­nek nagy többséggel Juhász Gábort, a Ganz Mátrate- renyei Gyáregysége 26 éves mérnökét választotta a kül­döttgyűlés. A felügyelő­bizottság vezetője Egyed Betörés a Szontagh utcában menti pálinkát — biztatom a lakótársakat és robogok le a nedűért, nyomomban a Cseresnyés nevű keverék eb­bel. Míg a hatóság végzi a munkát, mi, a lakók a kárt szenvedett családot vigasz­talva kvaterkázunk. Egy székre kerülnek a boros-, pá­linkásüvegek, -poharak a kézben és vitatjuk az ese­ményt. — Hengerzártörés volt — mondja ki vitatha­tatlanul a szomszéd katona­tiszt. — Az bizony — erősí­ti a nyomozó hadnagy — célszerszámmal törték el, va­lószínűleg egyetlen ütéssel. Ilyennel Balassagyarmaton még nem találkoztam. Ez profimunka! Ma a tizedik helyen vagyunk. Szécsény és Nagylóc között hét házat törtek fel és dúltak szét. A jobb italokat elvitték, a si­lánynak tartottat otthagy­ták. Ipolyszögön 270 ezer fo­rintot vittek el az egyik házból, és most ez a Szon­tagh utcai negyedik emelet. — Van elég elfoglaltságuk! — A szolgálat az szolgálat! — hárítja el a hadnagy a kínálást. De a lakók isznak. — Föl­dúltak mindent, a telefonzsi- nórt is k'tépték — kesereg a feleség — csak a köny­vekhez nem nyúltak, az ol­vasás gyenge oldaluk lehet, pedig a dugipénzt oda szok­tam rakni, csak most tettük egy dobozba. . _ ___ A dobozon számtalan ujj­lenyomatot talál a technikus. Ha a betörő profi volt, ak­kor ez mind valószínűleg a családé — vélekedik. A csa­lád most nagv család lett. A nyitott ajtó előtt kicsik, na­gyok vitatják a cselekmé­nyeket. Megy a mese: ami­kor a magányos, földszinti Nagy-lakásba betörtek! Sze­gény tulaj arra ébredt, hogy valaki van a lakásban. — Ki maga? — nyöszörgőit kábán az ismeretlenre, de az csak a hátát mutatta, ahogy leugrott az erkélyen. — Kiszedte a pénzt, el­szívta a cigarettát, még a vécén is járt, csak nem húz­ta le! Hidegvérű volt, az biztos! Disznóság, hogy egy tömbházban világos nappal Andrásné, tagjai Szundi La­jos és Uramecz János let­tek. — Milyen sorsot szánta­tok a salgóbányai és a nyírjesi ingatlanaitoknak? — A NODISZ 1990. áp­rilis 12-én, azaz, ma le­mond a szövetség tulajdo­nában lévő mindkét ifjúsá­gi táborról. A szövetség as ifjúság helyzetét és érde­keit szem előtt tartva a le­mondás feltételéül szabta meg, hogy az állam, illet­ve az államot képviselő Nógrád Megyei Tanács hoz­zon létre egy, Nógrád me­gyében működő, a nógrádi fiatalokért tevékenykedő gyermek- és ifjúsági ala­pítványt. A fenti ingatlano­kat az alapítvány tulajdoná­ba adják át. A NODISZ kéri a közvélemény támo­gatását abban, hogy az ingatlanok továbbra is az ifjúságot, s megyénk ifjú­ságát szolgálják! Balázs József sincs biztonságban az em­ber — vélekedik az egyik lakótárs. — Erre inni kell! Töltö­getünk, jönnek az ötletek: zárjuk a bejárati ajtót. Ri­asztót kell beszereltetni — mondja az ezermester nő­gyógyász. — Ez lesz a lako­dalmas borom, kóstoljuk meg! — kínálja á jóféle fe­hérbort az egyik fiatalem­ber. — Magát eddig nem is láttam, tán csak nem a szomszédasszonyhoz jár? — tamáskodik az egyik lakó­társ. — Már egy éve — sze­rénykedik a függetlenség el­vesztése előtt álló delikvens. Hát, már csak nem hagyjuk ezt kóstolás nélkül! Tudja mit? Tegeződjünk! Szevasz! A feleségemmel is! A négy­gyerekes asszony elfogódot- tan nyújtja a kezét, egy gye­rek az ölében, a többi ott csicsereg körülötte. Közben a nyomozók vé­geznek a munkájukkal, egyi­kük végigjárta a lakókat, reméljük, lesz haszna az in­formációknak. — Volt itt egv sötét, szakállas ember. — Az nem lehetett, csak az egyik lakót kereste. — Á, azt sokan keresik, az egyi'k párt aktivistája. — Igaz ez? Nem jó nyom. Világosítani kell az agyunkat, töltögetjük a po­harakat. Elmélkedünk, mire is jó egv betörés? Végre szóba állunk egymással, a kö­szönés is másképp hangzik majd. Ha más útja nincs a barátkozásnak — minden szintre rendelek eev jó kis betörést — mint közös kép­viselő — és így kialakulhat a ház egysége. Nem elve­tendő a pondolat — motyo­gok magamban, de ez a jó­féle pálinka sem! — önts még egv kupicával — biztat a kárvallott doki — legalább valami vigasztaljon. Most akartam megadni a tarto­zásomat. Mit mondjak a kölcsönadónak? Azt. hogy a biztosító kártérítéséig nem- hogv nem adom meg az adósságot, de még kérek is hozzá! Valamiből élni kell. Éjfél körül arra riadok, hogy kopognak az ablakon. Szent ég! Már megint tör­tént valami. Húznám a ga­tyát, de csak a lányom zö­rög. — Engedjetek be! Be­zárták mind a két bejárati ajtót! — Mássz át az erké­lyen lányom! Nem csoszo­gok ki két ajtót kinyitni. Eddig a Cseresnyés nevű lánvklityám miatt volt ta­vaszi blokád a ház körül. Mától betörés elleni vesz­tegzár van a Szontagh ut­cában. Szabó Endre Zagyvarónai eseménynaptár REJTVÉNY Húsvéti talány A rejtvény üres kockáiba írjátok be a követ­kező szavakat, ahová odaillenek: 11 betűs: TOJÁSFESTÉS 9 betűs: LUDASKASA, SZEMTELEN 7 betűs: BAKFARK, SZERVEZ, TAKARÍT 5 betűs: KACSA, LOHOL, NOBEL, SISAK, TETŐZ, TOJÁS 3 betűs: ARA, ETA, ŐRI, ZTE. Ha a megfelelő helyre beírtátok a szavakat, akkor olvassátok sorban össze a számozott koc­kák betűit, egy húsvéttal kapcsolatos fogalmat kaptok. Ezt küldjétek be címünkre: ÚJ Nógrád- szerkesztőség, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Diákpanoráma Beküldési határidő: április 27. Legutóbbi fejtörőnk helyes megfejtése: Mó­ricz, Benedek, Jókai. Könyvjutalmat nyertek: ifj. Hugyecz István Hu- gyag, Hanák Andrea Nógrádsáp, Kecskés Ildikó Salgótarján, Király Krisztina Salgótarján, Szabó Anna Mohora. A könyveket postán juttatjuk el részetekre! Tanulás helyett — szórakozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom