Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
1990. MÁRCIUS 10.. SZOMBAT NCHíRAI) 5 Madách-nap után Balassagyarmat és Madách Ugye ma — Néhány szót talán* arról is kellene szólni^ hogy a Madách-díj a folyamatban levő rendszerváltás következtében mennyire tudja megőrizni rangját. Milyen megítélés alá kerülhet napjainkban alapításának célja, az odaítélés formája, követett szempontjai, gyakorlata... ? Az a tény, hogy az elmúlt időszakban odaítélők szerepének az értékelése napjainkban alaposan megváltozott, nem teszi-e kétségessé e díj valóságos jelentését — kérdezem Kovalcsik Andrástól Balassagyarmaton. Az akvarellkiállítás megnyitóján — Ismerem a díj 25 éves történetét. Azzal együtt, hogy itt-ott az odaítélésének mozgatója vitatható, politikai indítékoktól kissé sározódott, ez a része szerintem eltörpül a megye kulturális életében betöltött jelentősége, szerepe mellett. Olyan személyiségek kapcsolódását, munkáját, érdeklődését biztosította, amely révén a legjelentősebb megyei díjjá válhatott és ezt a szerepét meg is kell őrizni. Egy kissé kényes dolog nekem erről most beszélni, de az ember kénytelen átgondolni: „kikkel kerülök egy csapatba”? és zömében ez egy nagy csapat. Olyan szellemi potenciált képviselnek, amelyhez tartozni nagy megtiszteltetés és amelynek a megtartása a Madách-kultusz ügyében na- gyon jelentős. Miért kaptam Madách-dí- "JaT? Tőlem úgy H> kérdezték, miért éppen most, vagy miért csak most kaptam a díjat? Úgy is feltétették a kérdést, hogy nekem ez most rehabilitálás? őszintén megmondom, nincsenek információim, hogy most honnan kezdeményezték, kik döntöttek, kik ítélték nekem és éppen most. A kézhez kapott hivatalos indoklást talán úgy lehetne összegezni: életműért! Pontosabban fogalmazva, az életmű azon részéért, mellyel közvetlenül szerepet vállaltam Balassagyarmat és ezáltal a megye kulturális éle- tének a felelevenítésében. Ezt a tevékenységet nem éppen a hivatalos hatalom felkérésére és biztatására végeztem. A HIVATAL nem szívesen látta a rajta kívüli kezdeményezéseket, különösen akkor nem, ha ezt az általa képviselt tendenciákat kérdőjelezte meg. Hogy én ezeket annyi kellemetlenkedés és akadályoztatás ellenére mégis sikeresen folytathattam, azt mutatja, hogy a hivatalos merev állásfoglalások mellett mindig voltak itt-ott a hivatalokban is szakemberek, kultúrembe- rek. akik miatt nem lehetett értékeket egyszerűen, ellenérzések miatt lesöpörni. Ezenkívül megvolt körülöttem az a helyi erő, amire támaszkodhattam. Miben állt ez a tevékenység? — A hetvenes évek elején elsöäorban Farkas András festőművész barátom a nyilvánossághoz juttatásával: kiállítások rendezésével, kiadványokkal, újságcikkekkel jelentkeztem a kulturális közéletbe. Farkas András nagyszerű illusztrációi, majd dr. Szabó József munkásságával való megismerkedés, az együttdolgozás... vittek közel Madách Imre műveihez, gondolataihoz: így lettem Madách-rajongó. A Szabó-gyűjtemény kényszerű eltávozása után segítettem létrehozni a városi könyvtár helytörténeti gyűjteményében egy mára igen szép Madách-gyűjteményt. A már említett helyi erő, a honismereti kör volt, amely- lyel az elmúlt II év alatt sokat tettünk a város szellemi életéért. Az volt a véleményünk, hogy csak a hagyományok, a helyi kultúra lehet az a kovász, ami itt, a városban az elmúlt évtizedekben összegyűlt tömeget közösséggé formálhat. A Honismereti Híradónk 20 száma, irodalmi emléküléseink, havonta rendezett ösz- szejöveteleink, Balassagyarmat barátainak találkozói Budapesten és itthon..., mindezekkel a város önálló arculatát próbáltuk biztosítani. A kör munkájában dr. Esze Tamással való együttműködéssel helytörténeti gyűjteményt alapoztunk meg, amely városunk történelmének megismerésére, helytörténeti kutatásokhoz, tanulmányokhoz biztosít nagy lehetőségeket.-Az -életműnek-fontos “Té-— sze Horváth Endre grafikus- művész ■ munkásságának a feldolgozása, erről szóló művészalbum kiadósa, emlékszobájának, emlékkiállításának megvalósítása, a nevét viselő alapítvány és ki- adványi alap megszervezése és hasznos működtetése... Úgy érzem, ezt szépen sikerült beindítani. Említhettem volna még Madách ügyében végzett munkásságomat: Farkas András Madách-illusztrá- cióinak kiadását, kiállítások, előadások, diasorozatok... elég szép számban. Talán ezek voltak a leglényegesebbek. Mindezeket tanári főfoglalkozás mellett, társadalmi munkában. Hogy miért éppen most kaptam a díjat? Ügy érzem, a Madách-díj részemre ítélésének volt egy gesztusértéke. A megyei kulturális „második vonal”, amelyik a csúcsokon levők és közvetlen leghívebb kiszolgálóik letűnése után döntési joghoz jutott, az említett tevékenységemmel közvetlen érintkezésben levők, akiknek becsülését eddig is éreztem, most talán elégtételként. talán lelkiismereti okokból, talán józan politikai megfontolásból, de mindenképpen gesztusnak szánták ezt a díjat. Természetesen ez az én elméletem, bizonyos gratulációkból ezt éreztem. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sokévi küzdelem után, az eredmények mostanában értek be, váltak nyilvánvalóan igazzá a törekvéseink. Úgy érzem, az is sürgetővé vált, hogy a továbblépés útját meg kell keresni. El kell ismerni, hogy a küzdelem, amit mi legfőképpen as utolsó 10—15 évben Balassagyarmaton folytattunk, nem üres hőzöngés, nem demagóg magamutogatás volt, hanem következetes harc az alkotó ember tisztességéért. szabadságának biztosításáért, egy közösség, jelen esetben Balassagyarmat elemi kulturális jogainak érvényesítéséért, ugyanakkor készen a kerrekt, tisztességes együttműködésre és kompromisszumra. Talán sikerült túllépni a meghaladott modellen. Ezzel a gesztussal, hogy az 1990. évi Madách-napot itt rendezték, balassagyarmatit tüntettek ki Madách-díjjal, továbbá az irodalomtörténeti társaság, megyei tagozatának társelnöki tisztére is innen választottak. Oroszlánná M. Ágnes személyében, kiinduló helyzetet kívántak teremteni a megyei irodalom- kutatás- és tudományos munka átfogóbb, nagyobb együttműködést biztosító feltételeinek érdekében. ® „Visszatért tehát Madách Balassagyarmatra?” A Népszabadságban megjelent cikk ilyen címet visel és a tv-híradóban közölt rövid megemlékezés is ezzel zárult, sőt az utóbbi úgy egészítette ki, hogy „maga Lucifer sem viheti el innen többet“? ^ — Nem ilyen egyszerű ez a kérdés! Annyit láthatunk szerte az országban és határainkon túl is, hogy 40 éves kialakult torzulásokat nem lehet egyik napról a másikra rendbe hozni. Itt Nógrádban is súlyos aránytalanságokat hozott létre ez az időszak. Idetartozik a Madách- kultusz ügye is. Városunkból elvitték a helyhez kötődő irodalomtörténeti, képzőművészeti és helytörténeti anyagokat, emlékeket. Megszűnt ezekkel kapcsolatos minden támogatás. Csak egy gyenge, öntevékeny, nem támogatott, sőt alig tűrt tevékenység folyt, szemben a mind tárgyi, mind személyi feltételeket gazdagon biztosító salgótarjáni helyzettel. Amíg itt nálunk természetes következményként nagy leépülés történt, ott, jogokat sértő indokokból és alapokon. alig vitathatóan személyes érdekekből is, de a személyi és a tárgyi feltételek tekintetében olyan fejlesztés volt, aminek a következményeit reálisan kell értékelni. Anélkül, hogy feladnánk Balassagyarmat város jogát a kötődő kulturális értékeihez, keresni kell azokat az utakat, amelyek ezen jogok tiszteletben tartásával és érvényre juttatásával párhuzamosan biztosítják azt, hogy a jelenleg is igen színvonalas irodalomtörténeti kutatásokban és értékápolásban törés ne következzen be. De mindezt korrekt együttműködéssel. Ugye nagyon felháborodunk azon, ha azt a véleményt képviseli valaki, hogy hagyjuk az erdélyi magyar anyanyelvű oktatást', mert helyette már kiépült (tételezzük fel!) egy nagyszerű román tannyelvű iskolarendszer. Ugye kiabálunk a jogsértésért. Hasonlóan alapvető jogokat sért az a vélemény és gyakorlat, hogy Balassagyarmat „hagyjon fel már végre a Madách-, Mikszáth- és a többi kultusz iránti igényével”, mert íme kiépült itt egy olyan helyzet, mely ezt a kérdést hazai és nemzetközi kapcsolataiban is megoldotta. Alaposan elemezve a helyzetet, el kell indulni az együttműködés olyan útján, Körmendy József, a megyei tanács elnöke adta át a Madách-díjat Kovalcsik Andrásnak (a kép jobb oldalán). ahol Balassagyarmat visszakapja jogait és értékeit úgy, hogy ez nem sérti és nem veti vissza az eddigi eredményeket, sőt, új távlatokat is nyithat. Első lépés az lenne, ha komolyan szóba kerülhetne a Szabó-féle Ma- dách-gyűjtemény visszaszerzése, kerüljön Balassagyarmat tulajdonába (ahogyan azt dr. Szabó József és a gyűjteményt gyarapító balassagyarmati lokálpatrióták eredetileg is szerették volna!). Így lehetőség nyílna, hogy a város valamiféle elégtételt kapjon. Egy összehangolt feldolgozómunkával a gyarmati irodalomtörténészek is nagyobb lehetőségekhez juthatnak. (Az elmúlt években Salgótarjánban megvett gyűjtemények gyakorlatilag csak duplumokat kapnának a Szabó-féle gyűjteménnyel.) Itt nálunk lenne erő a tisztességes feldolgozásához. Tovább lehet enyhíteni a problémákat együttes rendezvényekkel, köztük Csesztve közös propagandájával és egyeztetett programjaival. A gyarmati közösséget a nemzetközi kapcsolatokba is egyenjogúan kell bekapcsolni. Sok mindent kell újraépíteni, de voltak eddig is olyan kezdeményezések, melyek ebbe az irányba mutattak. Az együttműködés szükségességét csak súlyozzák a rendszerváltás körül várható értékzavarok. Ezt a váltást a kulturális területen nagyobb értékvesztések nélkül kell megvalósítanunk. ® A Madách-nap megrendezéséről, sikeréről mi a véleménye? — A városi könyvtár és a művelődési központ nagy izgalommal készült erre az eseményre. Gazdag és méltó program volt és a rendezése különleges hangulatú, elegáns. A szerkesztett műsor, az előadóművészek szereplése emlékezetesen szép volt. Még egybeesések is emelték az est értékét. Göncz Árpád, a Magyar Írószövetség elnöke egyenesen Hável elnökkel való találkozásról jött ide. Ö volt kísérője a 301-es parcellában és itt ennek a hatása is érződött az ihletett hangulatú és számomra különlegesen kedves megnyitójában, üdvözletében. Találkozása itt a másik Madách-díjassal, Veres Jánossal, a szlovákiai magyarság kiemelkedő tehetségű költőjével, szintén az értékemelő véletlenek közé tartozott. Az est iránti érdeklődés azon a szinten volt, amely hozzájárult a sikeréhez. Számomra az is jó érzés volt, hogy véletlenül éppen erre az időszakra megvalósult egy régi tervem, Balogh Károly akvarelljeinek egy részét a Horváth End- re-alapítvány segítségével sikerült megszerezni a városnak és itt bemutatni a közönségnek. Csak az érzékenyebb fülűek és bennfentesek érezhették meg valamit abból a múltból maradt feszültségből, amit azért nem sikerült még kellően feloldani. ® Hogyan tovább? Milyen tervek vannak, milyen elképzelések a közeljövőről? — Azt hiszem, manapság egyáltalán megnyilatkozni sem egyszerű eset, hát még tervekről, közösségi tervekről. A honismereti körünk egyelőre nem változtatott munkatervén, munkastílusán. A város kulturális életében, múltunk értékeinek megbecsülésében fontosnak látott kérdésekben tevékenykedünk, a mindenkor legszükségesebb ügyekre hívjuk fel az illetékesek figyelmét. A közeljövőben a megyei múzeumi szervekkel folytatjuk a cikkben már említett kérdésekben: a városból elvitt helytörténeti anyagokról, képzőművészeti alkotásokról és az irodalom- történeti anyagokról tájékozódásunkat, elképzelések egyeztetését. Folyamatban lévő ügyünk a temetők műemlékvédelmének rendezése. Készülünk egy átfogó tervezettel a várható utcanév-változtatásokra, ugyanúgy vizsgáljuk az emlékművek és emléktáblák kérdését. Nem tartanánk szerencsésnek, hogy most bármilyen politikai hangulatkeltés ürügyén felesleges, átgondolatlan, újra ideiglenesnek bizonyuló átrendezések történjenek. Hogy merre lép Balassagyarmat, milyen önkormányzati vezetése lesz, döntő jelentőségű a város jövője szempontjából. Lesz-e olyan önkormányzat, amely képes értékelni, áttekinteni a Város lehetőségeit, köztük a kultúra fontosságát. Nincsenek rendben az intézményeink. Az idegenforgalmunk szervezése is teljesen mélyponton van. Fogadóképessé kellene tenni a várost. Végre rendezni a helytörténeti gyűjtemény helyzetét, elkészíteni a beüvegezést és egy kicsit rendbe tenni a környékével együtt. Növelni a védettségét. Még ebben az évben a nyár előtt be kellene indítani a képtár működését. Nem hiszem el, hogy ez anyagi erőkön múlik, ez inkább tehetetlenség. Biztosítani kell. hogy a Palóc Múzeum a terveknek megfelelően 1991-ben új kiállításaival megnyíljon. Ezek a legfontosabbak, hogy a város a legminimálisabb szinten megfeleljen szerepének. Lesz-e erő, meggondoltság a város lakóiban, hogy ne dőljön be mindenféle demagógiának, képes legyen nagyon alapos mérlegelésre, hogy választása nyomán valóban alkotóképes, tekintélyes városvezetés alakuljon, amely képes elvégezni az átalakítást és biztosítani a városnak azt a kulturális szerepet is, amelyet a helyzete és múltja elvár tőle. T. P. L.
