Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-07 / 56. szám
GYASZJELENTES APROHIRDETESEK Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DEBRECZENI IRÉN nyugalmazott rendőr őrnagy, 61 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, NAGY LAJOS 55 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 1990. március 8-án, csütörtökön, 14.30 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hála, köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik szeretett halottunk, JOO JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ CSALAD Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SARKAI PÁL temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. részvétnyilváni- tásukkal fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALAD Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerő üknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, CSIRKE LAJOSNÉ szül.: Ratskő Erzsébet hamvasztás utáni búcsúztatóján részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD A Nőtincs Községi Közös Tanács pályázatot hirdet Felsőpetény községben élelmiszer- és napi köz- szükségleticikk-üzlet kialakítására és üzemeltetésére. Az üzlet kialakításához területet, közműcsatlakozást, valamint 400 ezer Ft tőkét biztosítunk, 10 éves lejáratú kamatmentes kölcsönként. A pályázatokat a megjelenéstől számított 30 napon belül, a Nőtincs Községi Közös Tanács Szak- igazgatási Szervéhez lehet benyújtani. A pályázat odaítéléséről a tanács 1990. májusi ülésén dönt a Felsőpetény Községi Elöljáróság javaslata alapján. A Nőtincs Községi Közös Tanács hulladéktelep kezeléséhez vásárolna üzemképes 0,75-ös lánctalpas dózert. Ajánlatokat Nőtincs 1-es telefonon, vagy címünkre: 2610 Nőtincs, Szabadság út 50-re kérünk. Parkettázási munkára keresünk kisiparost a szé- csényi malomba. Jelentkezés a helyszínen. A Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár azonnali belépéssel alkalmaz: ofszetgépmestert. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen az intézmény személyzeti osztályvezetőjénél (Salgótarján, Felszabadulás út 2.). A Betonútépítő Vállalat Ferihegyi Főmérnöksége (1185 Budapest, Ferihegy), jó kereseti lehetőséggel felvesz — NEHÉZGÉPKEZELŐI JOGOSITVÄNY- NYAL RENDELKEZŐ DOLGOZÓKAT építőipari gépek kezelésére. Weimar, homlokrakodó- és hengerkezelők előnyben. Jelentkezés: a Betonútépítő Vállalat Ferihegyi Főmérnökségén, Gábor András gépészeti vezetőnél, vagy Szél József főgépésznél a 157-0711 telefonon, vagy személyesen. Az Ipoly Cipőgyár megvételre felajánlja: 1 db IFA W 50 LSP. típusú hosszú platós ponyvás tehergépkocsiját. A versenytárgyalásra 1990. április 5-én, délelőtt 10 órakor kerül sor Balassagyarmaton, a vállalat Batthyány úti (ruhagyár melletti) raktár területén. Ipoly Cipőgyár, Balassagyarmat, Madách út 2. Telefon: 246 132. FELHÍVÁS Az IPOLY Kábeldob Kft. Szécsény folytatja 1990- ben is a magán- és társaslakósok tetőszerkezetének és belső burkolatának elkészítését, továb. bá IFA és Prága darutípusokkal bérdaruzást is vállalunk. Jelentkezni lehet: Ipoly Kábeldob Kft. Szécsény, Ludányi út.-Va!a «!• A A *Sa A A A 9S0 *1# mím A A A A A A A A A.V. <n?*ve *1* »I* *!• »I* •y» «j» * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * NOCHADKER ) ENGEDMÉNYES VÁSÁROKKAL köszöntjük vásárlóinkat a NŐNAP ALKALMÁBÓL. Március 7-8-án, szerdán, csütörtökön: a PECSKŐ ÁRUHÁZBAN női harisnya és harisnyanadrág 30%. 50% lányka-harisnyanadrág * * * Frottírtörülközők, egyes kozmetikai cikkek * olcsóbb áron. engedménnyel kapható. * * * * * * * * * * * * * NŐNAPI ajándékok díszcsomagolásban. Március 8-án, csütörtökön: az IPOLY ÁRUHÁZBAN harisnyanadrág, sál-kendő, egyes női fehérnemű, női farmerruha, ballonkabát, női kosztüm O/ /o Fürdőlepedő 187 Ft helyett Abrosz (130x180) 435 Ft helyett 835 Ft helyett 1050 Ft helyett * Bakfispulóver Kamaszpulóver * * # * * 3° engedménnyel kapható. 150 Ft 360 Ft 560 Ft 770 Ft PÓLÓK REKLÁMÁRON MÁR 180 FT-TÓL. AJÁNDÉKCSOMAGOLÁS! * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * .y. > A A A A A A A A A A A ^14* A A A A A o #v •'J* A A A A A A A A A A A •!§• A A A A A A A A A Tv FÉRFIAK FIGYELEM! CENTRUM Most nagy vóiasztékból és 30-40%-os engedménnyel vásárolhatnak áruházunkban! Hölgyismerőseiknek szerezzenek kellemes meglepetést! Centrum Áruház Közelít a tavasz, szépítse otthonát! Boltunkban nagy választékban talál- padlószőnyegeket,- bútorszöveteket, bútorvásznakat,- színes műszőrméket,- függönyöket és egyéb méterárukat. Keresse fel boltunkat, vásároljon nálunk! A 15-ös Lakástextil BT. dolgozói tisztelettel hívják és figyelmesen, udvariasan kiszolgálják. Március 8-án NŐNAP-on minden paplant és plédet 20% engedménnyel kínálunk. Pásztó, Nagymező út 18. ÁLLÁS VILLANYSZERELŐ és fűtésszerelő-lakatos kisiparost keres, karbantartási feladatokra önálló ,,Társashoz!” Érdeklődni: napközben, 10-214 telefonon. Szabó Józsefnél! Csaic másodállásban ! JÁRMŰ KITŰNŐ állapotban egyéves Dacia TLX sürgősen eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Ybl M. út 49. 9/55., 16 órától. GC-S Lada 1200 S extrákkal. 47 000 km-rel, első kézből sürgősen eladó. Salgótarján, Gorkij- ltp.. Nyírfácska út 1. 10/53. 1500-AS Lada, sötétkék, kitűnő állapotban eladó. Karancskeszi. Fő út 136. LADA 1200-as, IM-es olcsón eladó. Ságújfalu. Dózsa út 33. T-S kis Polski kitűnő állapotban. műszakiztatva. 75 000 Ft-ért eladó. Vizslás. Dózsa Gy. út 6.. mindennap. ZO-S 1200 '/.' uuli eladó Pász- tón. Megtekinthető: Hársfa úti garázssoron. ELADÓ egy 2.5 éves 1200-as és egy i'300-as 0 kim-es Lada személygépkocsi. Jobbágyi, Mátra út 15. 1,5 éves Dacia TLX 1«5 000 Ftért eladó. Balassagyarmat, Lenin 8. Pintér. LADA 1500 S KC írsz. eladó. 2 évig érvényes műszakival, vonóhoroggal. Érdeklődni: Koncz János, Kálló. Petőfi út 7. Egész nap. ELADÓ egy GU írsz., zöld 1200- a«? Lada Combi, irányár: 80 000 Ft. Érdeklődni: Nagyoroszi. 71. telefonszámon. TRABANT-MOTOROS platós munkagép eladó. Jobbágyi. Rákóczi út 16. „0” km-es Trabant Combi eladó. Szécsény. Felszabadulás tér 3. 2T. Telefon: 267. TK-S Zaporozsec olcsón eladó. Vizslás, Petőfi út 7. FIAT 127-es eladó. Salgótarján. Kilián krt. 51. IV/19. INGATLAN KERTES családi házat vennék Salgótarján közvetlen környékén másfél millió Ft-ig. Ajánlatokat: 10-977 telefonra kérek. MÁSFÉL szobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 12-784 telefonon, 17 órától. PASZTCn kétszintes, 4 szobás, hallos, elektromos fűtéses, kertes családi ház eladó. Irányár: 3 millió Ft. Érdeklődni: Dimitrov út 2. EGY + kettő félszobás, összkomfortos, tehermentes első emeleti OTP-öröklakás eladó. Balassagyarmat, Rákóczi út 98—126., B. Ih. 1/8. OTP földszinti öröklakás eladó,. Szécsény, Gábor A. út 4. Fi. Bárányi. HÁROMSZOBÁS OTP-s öröklakás eladó. Salgótarján. Gorkij, Nyírfácska út 1. II/1I2. BALASSAGYARMATON teLek eladó. Érdeklődni lehet: Cseman Józsefné, Balassagyarmat, Móra F. út 2/4. BALASSAGYARMATON, Nógrádi-lakótelepen. 2 szobás, vil- lanyfűtéses IV. em. lakás készpénzért eladó. Stefan kin, pat- varc, Tölgyfa út 20. TOLMÁCSON 34 négyzetméteres területű faragottkő-pince eladó. cím: Tolmács, Tolmács! út 36. PÁSZTŐ központjában eladó két és fél szobás, összkomfortos, tehermentes öröklakás. Pince, parabolaantenna, telefon az udvarban. garázs van. Valamint a Nógrádi-lakótelepen egy szoba, összkomfortos. 41 négyzetméteres öröklakás, pince, telefonván. Érdeklődni lehet: Stromfeldudvar 4.. fszt. 2.. 15—18 óra között. GORKIJ-LTP.-EN 54 négyzet- métere^ (26 E Ft/m2) egy 4- kettő félszobás, loggiás, nagy koniy- hás II. emeleti lakás, ugyanitt garázs, külön is eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Salgótarján, 12-435 telefonon. KÉTSZOBÁS, kertes családi ház eladó Kisterenye, Sallai út 47/a. Érdeklődni: szombatonként L3—16 óráig, vagy levélben. Vas- pál László, Tiszavárkony. Dózsa Gy. út 16 2 . 5092. GARÁZS eladó 45 000 Ft-ért a Vasút soron. Érdeklődni: Nagy- bátony. Népköztársaság út 70., V.-né Mátyás Éva. PÁSZTÖN, a strand melletti eladó egy kétszintes társasházi lakás. Érdeklődni: a pásztói takarékszövetkezetben. KÉTSZOBÁS családi ház eladó. Érdeklődni: Mátranovák. Köztársaság út 32. Egész mp ADÁSVÉTEL ÉPÍTKEZÉSBŐL megmaradt 5 darab budapesti aitó eladó 1988- as áron. Tar, Akácfa út 3. Ravasz Tibor. MÁSFÉL éves csikószamár eladó. Szandaváralja. Hunyadi út 7. TÜSKE nélküli szederpa'lánta, májusi kiültetésre előjegyezhető. Deák Ferencné 2660 Balassagyarmat, Felszabadulás út 32. ÉPÍTKEZÉSBŐL kimaradt 1000 db Uniform tégla. Római barna cserép eladó. Vizslás, Újlak, iskola út 6. NŐI bőrkabát új. bőrszínű, divatos fazonnal, háromnegyedes, középméretű eladó. Irányár: 14 000 Ft. Érdeklődni: Zagyvapálfalva. Déryné út 8.. IV/l-8.. 16 órától. MAGYARTARKA üszőborjú. 10 hetes eladó. Nemti. Vasút út 2. MÉG ez évben megtöbbszörözheti tőkéjét. Vásároljon biohumuszt termelő gilisztát. A holnap vegyszermentes tápanyaga. Nyugati export biztosítva. Ked4- vező fizetési kedvezmény. ingyenes házhoz szállítás, telepítés. trágya- és technológiabiztosítás, szerződéskötés. Salgótarján. Ybl M. út 53., fszt. 4.. egész nap. 5000—16 000 Ft-ig veszek régi, porcelámfejű babát, külön fejet is. Salgótarján. Ii2-l!90. MINDENFÉLE herendi tárgyakat, magas napi áron vásárolok. Salgótarján. 12-190. ’ VÁSÁROLOK 10C0—8000 Ft-ig régi. nyakba való Mária tűzzománc medálokat. Salgótarján, 12-190. 10 000—30 000 Ft-ig vásárolok olyan faliórát, ami egy, vagy három rézsúllyal működik. Salgótarján 12-190. VEGYES ELCSERÉLNÉM budapesti kétszobás. összkomfortos tanácsi lakásomat hasonló salgótarjánira. Érdeklődni: 14-292 telefonon lehet. KETTŐSZOBAS, összkomfortos lakást bérelnék. Címeket a Művelt Nép könyvesboltba kérek. „Újra kezdeni” jeligére. KÚTFÚRÁST vállalok! Érdeklődni: Fényszarusi László, 3254 Váraszó, Kossuth út 67. KIADÓ 300 négyszögöl zárt- kert, .karbantartás ellenében, 2—3 éves időtartamra. Jelentkezőt: ..Karancsalja” jeligére a kiadóba kérek. SALGÓTARJÁNI háztartásomba, napi 4 órára megbízható, ügyes, leinformálható nyugdíjas nőt keresek. Leveleket: „Háromezer” jeligére a kiadóba kérek. BÉRBE venne gmk 100—li50 négyzetméter alapterületű telephelyet Salgótarjániban. vagy környéké n. A j á nlat o kát: 1*0 - 977 telefonra kérek. ELVESZETT péntek délután a Martos Flóra úton egy kétéves, fekete boxerszuka. A kutya beteg. Kérem a becsületes megtalálót. értesíteni szíveskedjék. Cím: Salgótarján. - Martos F. út 96. (Forgács). NŐNAPRA! Tájékoztatjuk kedves női vásárlóinkat, hogy vállalatunk a nemzetközi nőnap alkalmából kedvezményes baromfivásárt rendez Salgótarjánban. A vásár ideje: március 6—10-ig az alábbi boltokban. 201. sz. ÉVI ABC 155. sz. Kohász ABC 222. sz. Pécskő utcai húsbolt Előhűtött csirke Előhűtött csirkecomb Fagyasztott csirkecomb Fagyasztott ,,Z" aprólék 120 Ft kg helyett 152 Ft/kg helyett 150 Ft kg helyett 90 Ft/kg helyett 110 Ft/kg 140 Ft'kg 140 Ft/kg 80 Ft/kg A nemzetközi nőnap alkalmából szeretettel köszöntjük tisztelt női vásárlóinkat!