Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-01 / 51. szám

Sokat tehetünk egymásért Beszélgetés Váradi Anna pszichológussal Váradi Anna közel huszonöt éve dolgozik a salgótarjáni ideggondozó intézet és alkohol-szakrendelésen. A váró­teremben naponta sorakoznak párnázott jajtaja mellett, akik vele beszélgetni szeretnének. Ritkán nyílik az ajtaja, mert mindenkit )nyugodt érdeklődéssel hallgat (végig. A hozzá fordulók finmar észreveszik, megértéssel figyel rá­juk, hát kitárulkoznak előtte, s közben észre sem veszik, hogy rohannak ia félórák. ., 0 Kedves Anna, honnan kapta emberszeretetét? : — Fontos az az életél­mény, amit otthonról hoz­tam. Különösen édesanyám fordult nagy melegséggel az idősek felé. Segítette a be­tegeket: meleg ételt vitt és bevásárolt nekik. Nekem ő adta az indíttatást, hogy sokféle szálon kötődöm az élethez, így sokféle örömöm van. • ön mindig panaszkodó emberekkel találkozik, nincs ez lehangoló hatással min­dennapjaira? — Engem csak egy dolog tud felbosszantani; az a passzivitás, a tehetetlenség, a kívülállás, az érdektelen­ség. Nyilvánvalóan azért, mert bennem ezeknek az ellenkezője van. 0 Milyennek látja az em­bereket? — Mostanában nagyon fe­szültek vagyunk, bizonyta­lanok, és sokféle hiányok­kal élünk. Társadalmunk­ban szaporodnak az élet- lehetőségek gondjai, ter­jed az alkoholizmus, az érdektelenség, az önzés. Na­ponta találkozom asszonyok­kal, ákilc igazán hősöknek számítanak. Két-három kis­gyermek mellett több mű­szakban dolgoznak, és sok­éves fáradtságuk csak gyű­lik. Sok idős, beteg ember ápolása és gondozása a csa­ládon belül nagy erőfeszí­téseket jelent. Ezt is mun­ka mellett kell csinálni sok családnak. És hát, a fiatalok egyre türelmetle­nebbek. Ügy vélem, nincs bennük elég belső tartás és meggyőződés. (Persze, ez nemcsak az ő hiányuk.) Tör­ténelmi időknek vagyunk a tanúi, és szereplői. Meg kell értenünk a változásokat, és csak nagyon fegyelme­zetten leszünk képesek ar­ra, hogy lépést, tartsunk • a megváltozott társadalmi ál­lapotokkal. é Milyen ,a jó .ember? — A nevelésnek pótolha­tatlanul nagy szerepe vart. Ügy tűnik, hogy az elmúlt néhány évtizedben a val­lási erkölcs hiánya nagyon komolyan aláásta mind az önmagunkhoz, mind a társa­dalomhoz való viszonyun­kat. Sok kicsi istenség kö­vetelte lekötni és meghatá­rozni figyelmünket és gon­dolatunkat. Nem kellő mér­tékben van beépítve több korosztály nevelésébe az igazmondás, a szolidaritás, egymás tűrése, a másság elviselése, az önzetlenség és a megbocsátás képessége. A becsületesség - fogalma is je­lentősen átértékelődött. 0 Mi legyen hát a fel­adatunk? — Isten ege alatt min­denkinek kell, hogy legyen tere! Szükség van, és szük­ség legyen mindenkire! Hi­szek a kis iskolákban és a nagy pedagógusegyénisé­gekben, akik sajnos, mind kevesebben vannak. Legyen a nevelésnek ismét rangja. Óriási felelősség hárul azok­ra az intézményekre, me­lyek a .személyiséggé válás műhelyéi. Melyek ezek? Az otthon, az iskola, a nép­művelő intézmények,. az ifjúsági szerveretek; de még.' a iöitiegtájéköztátó és szór ráköztató 'intézmények is. Mindnyájan sokát tehe-: .tünk; egymásért, Ha mással rtem, hát a mindennapi mo­soly, a figyelem, az érdek­lődés és a segítségadás min­dig kéznél van. Ne spórol­junk a jó szóval, a meleg­séggel, ugyanis ezzel úgy vagyunk, hogy minnél töb­bet osztunk szét belőle, an­nál többet kapunk vissza. Nagy Zoltán Egyre többen teszünk... öt éve még a népességi mutatókkal foglalkozó szak­emberek óvatos bizakodás­sal úgy vélték, hogy a föld időzített demográfiai bom­bája lassan magától „hatás- talanodik”. Egy február vé­gén nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés szerint azon­ban a népességnövekedés nem lassul a várt ütemben. A következő évszázad vé­gére, a korábban becsült 10,2 milliárd ember helyett, a legújabb adatok szerint 11—14 milliárddal kell majd számolni. Ez az eltérés egy­felől azt jelenti, hogy a vá­rosok lehetetlen mértékben felduzzadnak, másrészt a vidéknek a korábban szá­mítottnál jóval több élelmi­szer termelésére kell beren­dezkednie. A növekvő sze­génység nyomán a szociális feszültségek növekedésétől, és a környezet állapotának további romlásától lehet tartani. A XX. század utolsó évti­zede — a kilencvenes évek — a történelemben minden eddiginél nagyobb demográ­fiai robbanást hoz. A föld ma 5,25 milliárdra ■ becsült lakossága minden másod­percben 3 fővel (!) gyarap­szik, ami paponta mintegy negyedmilliós emelkedést jelent, így az ezredfordulóra egy újabb Kína lakosságá­val élnek majd többen boly­gónkon. A távolabbi előre­jelzések még riasztóbbak. Eszerint a jövő század vé­gére 27 milliárdnyian szo­rongunk majd a földön. A legnagyobb népesség­emelkedést — sajátos mó­don, s az eddigiekhez ha sonlóan — a legszegényebb régiók mutatják'majd. Dél- Ázsiában például tíz év alatt 350 millióval gyarapszik a lélekszám, míg a gazdasá­gilag fejlettebb Kelet-Ázsi- ában ugyanezen idő alatt a „csak” 200 millióval lesznek többen. Hogyan lehet védekezni ? A jelentés szerint minimáli­san arra lenne szükség, hogy a házaspárok és együttélők 75 százaléka használjon va­lamilyen gyermekáldást megelőző módszert. Jótékonysági koncert Szi rá kon A közelmúltban került a Sziráki Közös Községi Tanács VB és a sziráki Kastély Szálló közös rendezésében arra a jótékonysági koncertre, amelynek bevételét a helyi 8 tantermes iskola építésére ajánlották föl. A műsor előadói: Ifj. Sümegi Ferenc Tari Tímea Tari Balázs Mikuska István felvételei Üj néu, űj korszak Március 2-án 'kezdi1 ' 'éiőréláth'átóáh háromnapos — munkáját a magyar szak- szervezetek XXVI. és a Magyar Szakszer­vezetek Országos Szövetségének alakuló kongresszusa. A Budapest Kongresszusi Központban, 160 tagszervezet és önálló szakszervezeti tagozat, valamint a réte­gek — fiatalok, nyugdíjasok, nők — kö­rülbelül 1000 küldöttjét várják a további 600 meghívott mellett. Vidékről mintegy fél ezer küldött vesz majd részt a magyar szakszervezeti mozgalomban, fordulópont­nak ígérkező kongresszus munkájában. Az előkészítő munka záró szakaszában Bá­lint Attilát, a kongresszus szóvivőjét kér-, deztük. . ;■ Átalakítás ? Átmentés? > — Mi indokolja, hogy ä küszöbön álló kongresszuson kimondják a SZOT meg­szűnését és a Magyar5 Szakszervezetek Országos Szövetségének megalakulását? — Már mintegy másfél éve, az 1988 őszén lezajlott iparági, ágazati, szakmai szakszervezetek tanácskozásain, majd az 1988 decemberi országos értekezleten vi­lágosan fogalmazódott meg, hogy tartalmi váltásra van szükség, ehhez pedig meg­változott szakszervezeti keretekre. Az új típusú szakszervezeti munka alapelvei­nek, szervezeti kereteinek kidolgozására most érett meg az idő. A legfontosabb te­endő: minden szakszervezet — alapszer­vezeti szintről indulva — határozza meg helyét és szerepét az érdekegyeztetési fo­lyamatban és az ebből adódó feladatokat. Ma már teljesen egyértelmű, hogy a 19 ágazati szakszervezetből alakult mintegy 160 szakszervezet, szakosztály és tagozat új típusú országos szervezetet igényel. A tagszervezetek úgy vélik: a tulajdonvál­tás és a várható gazdaságpolitikai irányok miatt, egyre kiszolgáltatottabbá váló dol­gozó tömegeknek olyan egységes szakszer­vezeti mozgalomra van szükségük, amely az érdekegyeztetés országos szintjén képes — a helyzettől függően — partnerként együtt­működni vagy kemény vitába szállni a munkaadókkal és a kormánnyal. — Milyen kormánnyal számolnak a vá­lasztások után ? — Azzal, amit a nép választ. Ügy gon­dolom, az új kormány kevésbé fog bele­szólni a gazdasági folyamatokba, s vélhe­tően csökkenti a gazdálkodók terheit, el­végezve a gazdasági szerepek tisztázását is, hogy végre egyértelmű legyen: ki itt a valódi tulajdonos. Az érdekegyeztetés tárgyalásos folyamatában, három szintet képzelünk el: a munkahelyit, (itt működ­tethető a béralku mechanizmusa), az ága­zatit, (ez tárgyalna a tarifaszerződésekről, az ágazatok sajátosságaiból adódó problé­mákról) és a legfelsőbb fórumot, ahol a munkavállalók, a munkaadók és a kor­mány képviselői ülnek asztalhoz. A maj­dani szakszervezeti szövetségnek is ott lenne a helye és fontos szerepe. E fóru­mon az együttműködő tagszervezetek vé­leménye szerint, igen magasan képzett, tudományos háttérre is erősen támaszko­dó országos szövetségi apparátusi vezetők­nek kell helyt állniuk, olyanoknak, akik választóik bizalmát élvezve nyerték kine­vezésüket. — Milyen célokkal képviselik a tag­ságot? Biztonságot a munkavállalóknak — Első helyre tenném a munka bizton­ságának megteremtését. A munkanélküli­séggel kénytelenek vagyunk számolni, de megbarátkozni vele — nem! Átmeneti­nek tekintjük és azért harcolunk, hogy csak olyan helyen álljon elő e nem kí­vánatos helyzet, ahol a létszám leépitését világos szerkezetátalakítási szándék in­dokolja és megfelelő piaci értékítélet tá­masztja alá. De legyen átképzési lehető­ség és sokirányú szociális garancia a létbizonytalanság ellensúlyaként és az el­kerülhetetlen gazdasági folyamatok sen­kit se hozzanak kilátástalan élethelyzet­be! Jól tudjuk azt is, hogy ma az embe­rek két-három műszak terhét .vállalják azért, hogy korábban elért életszínvona­lukat meg tudják őrizni, vagy annak csökkenését mérsékeljék. Az a célunk, hogy a munkában eltöltött idő csökken­jen, a főfoglalkozás adjon tisztes megél­hetési alapot, a nyugdíjak és szociális el­látások reálértéke pedig az inflációs kör­nyezetben is megmaradjon. Belátható, ■ hogy ehhez 'állártTii . gáCanciákat kell sze­rezni, amire akkor van remény, ha a pa- ternalizmus helyébe az emberek sorsa iránt valóban érzékeny állam lép. — A megalakuló szövetség programter­vezetéből a politikai, gazdasági, szociális törekvések részletei is megismerhetők. Ebben valószínűleg könnyen közös állás­pontra jutnak a küldöttek. A meglevő szakszervezeti vagyon kérdésében viszont alighanem ütköznek majd a vélemények. Kié a szakszervezet vagyona? —E vagyönrá >miiit egységes egészre tekintünk, amely. fölött sem a kormány, sem a parlament,- sem pedig a pártok ném rendelkezhetnek, csak a tagság és megbízott képviselői! Szerintem értelmez­hetetlen minden olyan kezdeményezés, amely kívülről szólítja fel a szakszerveze­teket a vagyonnal való elszámolásra. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy a két világháború között a magyar szakszerve­zeteknek a mainál kiterjedtebb ingatlan- vagyonúk volt, ami pedig 1945 után kelet­kezett, azt egy közel 99 százalékos szer­vezettségű mozgalom, 4 millió dolgozó tagdíjából, s persze részben állami jutta­tásból vagy cseréből szerezte. Az persze nem is kérdéses, hogy legfőbb ideje ezt a vagyont azok rendelkezésére bocsátani, akik előteremtették az alapjait. — E hangzatos elv mögé nem lehet egy újabb Next 2000 ügyet elbújtatni? — A meglevő szakszervezeti vagyon működtetésére és hasznosítására — ha a kongresszus elfogadja — vagyonkezelő és pénzintézeti részvénytársaságokat hozunk létre. A kezelői jog ide nem vihető be, azt a törvény tiltja! Az a vád, hogy itt újabb „zsíros” állások elosztására van mód, ugyancsak nevetséges, hiszen például a mindössze 4—6 emberrel dolgozó pénz­ügyi központ összes működési feltételéről az alapító szakszervezetek dönthetnek. Persze, az kétségtelen, hogy sem az új szervezetekben, sem az irányító testületek­ben nem lehet 8 általánossal pozícióba jutni, a tudást pedig illik megfizetni — ott is, másutt is. — A Független Szakszervezetek Demok­ratikus Ligája részt követel a vagyon­ból. .. — Ez természetes joga, s >eazát sem vi­tatja senki. De az osztozáshoz tudni kel­lene, valójában hányán fizetik egyedül náluk a tagdíjat, hiszen a ligához tarto­zó és „bemondás” alapján regisztrált szak- szervezeti tagok túlnyomó többsége — mint valamelyik alapító szakszervezetünk tagja — részesedik az országos vagyonból és hozadékaiból. Az meg méltánytalan lenne, ha egyesek erre kétszer is jogot formálhatnának. Jó lenne végiggondolni: érdemes-e széklábakért, szekrények ket- téfűrészeléséért harcolni, vagy inkább a vagyonkezelés másutt már jó bevált mód­ját, a részvénytársasági formát választa­ni egy országos szintű osztozkodáshoz. — Az átalakuló magyar társadalom, vélhetően helyi önkormányzati szinten dönt számos olyan ügyben, amelyek a szakszervezetet is érintik. Önöknek mi a véleménye erről ? — Ahogy nő a gazdálkodás önállósága, s tágul a helyi szintű döntések lehetősége, egy-egy megyében, városban, területen — olyan alapvető kérdésekben is, mint a foglalkoztatáspolitika, a lakáshelyzet, az egészségügyi és szociális ellátás, a társa­dalombiztosítás és még sorolhatnám — úgy lesz mind nagyobb szükség a munka­vállalók érdekképviseletére is. Hogy az-* tán az önkormányzati választások során kerülnek ki e feladatra alkalmas szemé­lyek, vagy, hogy frakciókban működnek-e, ezt majd a helyhatósági választások el­döntik. Arról nem mondhatnak le a szakszer­vezetek, hogy az , önkormányzatok műkö­désének a mozgatórugói legyenek. Sok külföldi példa igazolja, hogy ez a jelenlét természetes és szükségszerű, azt pedig, hogy erre milyen forma a kívánatos, bíz­zuk a tagságra. A jelenlegi helyzet: van megye, ahol finanszírozni akarják egy ön­álló területi szövetség működését, másutt az országos szövetség helyi képviselőitől várják a hatékony érdekképviseletet. Az országos szövetség megalapítását szorgal­mazó szakszervezetek e kérdésben nin­csenek azonos platformon. A régi SZMT- szisztéma már most is a múlté, az új fel­állásról való döntés a kongresszus joga. Schöffer Jenő tí ’

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom