Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-03 / 53. szám

I F undamentumunk a barokk zene... Beszélgetés Botvay Károllyal A hazai kamarazenekari kultúra fejlődése a háború utáni évtizedekben elsősor­ban a Tátrai Vilmos vezette Magyar Kamarazenekar, va­lamint a Rolla János irányí­tásával tevékenykedő Liszt Ferenc kamarazenekar mű­ködésével hozható összefüg­gésbe. Rajtuk kívül a Mihálv András nevével fémjelzett, s 1968 óta léfező budapesti ka­maraegyüttes kapott jelentő­sebb szerepet zenei életünk­ben mindaddig, amíg a 80- as évek elején újabb, immár gomba módra szaporodó ka­marazenei társulatok buk­kantak fel a hangversenypó- diumokon. Az utóbbiak kö­zül eddig csak a Botvay Ká­roly művészeti vezetésével működő budapesti vonósok­nak sikerült az élvonalbeli együttesek közé jutnia. A fiatal muzsikus’ zösség gyors fejlődését mutatja, hogy megalakulásuk után alig egy évtizeddel megkap­ták — két év helvett három esztendőre' — a Soros-ala­pítvány diját. — Alighanem egv koráb­bi. 1982-es belgrádi nemzet­közi versenyen elért sike­rünknek köszönhetjük a di­jat — mondotta Botvav Ká­roly. — Második helyezést kaptunk a versenyen, ahol először szerepeltünk új név­vel. Korábban Vivaldi ka­maraegyüttes néven muzsi­káltunk, több-kevesebb si­kerrel. Megerősödésünk „konfirmálásunk" éppen a belgrádi szereplés után kö­vetkezett be. — Milyen körülmények kö­zött alakult — talán nem is a legkedvezőbb időben — az együttes? — Magam az operaház zenekarában játszom évtize­dek óta. 1977-ben az egyik próbán odajött hozzám öt fiatal muzsikus, és megkért: segítenék nekik összehozni egv kamarazenekart. Akko­riban még néni anítottam a főiskolán, de a korukat te- kintve akár a tanítványaim is lehettek volna. A követ­kező évben már komolyan dolgoztunk, eleinte csak vo­nóskvintettként. amellvel ép­pen el tudtunk játszani egy barokk concertót. Az óbu­dai művelődési ház adott otthont nekünk a Zichv-kas­A budapesti vonósok telv ban. ahol az intézmény igazgatója. Merényi Judit jóindulatú segítségének kö­szönhetően ma is próbálunk. Ma már az együttes csem- balistájával. Áchim Erzsé­bettel együtt 17 tagú a zene­kar. — Szokatlanul rövid idő alatt szereztek elismerést itt­hon is, külföldön is... — Mi igen sokat tanul­tunk nagy hagyományú elő­deinktől. akiknek még nehe­zebb dolguk volt. Igaz: a belgrádi siker után megnőtt a külföldi érdeklődés irán­tunk. nekünk csak tudnunk kellett élni a lehetőséggel. Nagyon rendszeres és céltu­datos munkával sikerült az élvonalba kerülni, amit meg­nehezített. hoay mindannvi- unknak állandó munkahelye volt. van ma is. s amit a megélhetési gondok miatt szükséges megtartanunk. Ezért segített nekünk sokat a hároméves Soros-alapít­vány díja, a tagjainknak ha­vonkénti ötezer forintos jut­tatás. De — visszatérve a kérdésre — abban is sze­rencsénk volt, hogy együtte­sünkben különösen jó kvali­tású fiatal muzsikusok jöttek össze, közöttük az igen te­hetséges és a zenekar hang­zását is meghatározó kon­certmester. Bánfalvy Béla. — Mindemellett a buda* pesti vonósok viszonvlag kedvező, konjunkturális idő­szakban alakult együttes, amikor világszerte tág le­hetőség nyílik — a histori­kus előadásra törekvés ré­vén — a kamarazenekarok előtt. — Mi azonban nem kö­vettük ezt az irányzatot. Fundamentumunk ma is a barokk zene. aminek na­gyon gazdag az irodalma, ám nekünk ennél szélesebb re­pertoárt kell kialakítanunk. Gvaknrlatilag az egész ka­marazenekari irodalmat ját­szanunk kell. a legmoder­nebb szerzőkig. De egyéb­ként sem kívánnánk a his­torikus előadói stílust követ­ni a me'.', nek persze nem vi­tatjuk a létjogosultságát. Ügy gondolom, ma a régi és a modern interpretáció jól megfér egymással, mindket­tőre van közönség. Játékkul­túránkat, hangzásunkat ba­rokk művekkel alapoztuk meg. de repertoárunkban ugyanúgy helye van Britten Symple symphonyájának, Bartók Divertimentójának. mint Bach Brandenburgi versenveinek (ezeket éppen a közeljövőben szólaltatjuk meg Olaszországban). Vival­di concertóinak. vagy Ko- csár Miklós és Kalmár Lász­ló műveinek. Évente közel 60 fellépésünk van itthon — a fővárosban és vidéken — és külföldön, beleértve a rádiószerepléseket és a hang­lemezfelvételeket is, s eze­ken a legkülönfélébb stílu­sú kompozíciók megszólal­tatását várják tőlünk. Ha pedig ezeknek az igények­nek eleget akarunk tenni, semmiképp sem kötelezhet­jük el magunkat egyetlen stílus mellett. Sz. Gy. Bölcsőtől a koporsóig A falusi bábák Régen a bábák, a tapasz­talt, idősebb asszonyok kö­zül kerültek ki, azok közül, akik egyéni adottságaik alap­ján önállóan segédkeztek a szülésnél, értettek a gyer­mekápoláshoz, a szülőnő és a csecsemők gondozásában. Az asszonyok tulajdonkép­pen egymástól tanulták el a szakmai fogásokat, a szülés levezetéséhez szükséges tud­nivalókat, sőt az idősödő bá­ba nem idegent, hanem a saját asszonylányát avatta be a mesterség titkaiba. A bábaság irigyelt, jól fizető foglalkozás volt, művelőit azonban .a rosszindulatú pletyka sokfelé kikezdte. Közmondás is járta róluk: „A kecskének négy a lába, mind k.-ból lesz a bába!” A megállapítás nem igaz, hiszen a bábák jelentős többsége rendes, tisztességes, családszerető asszony volt, aki a munkában és a ma­gánéletben egyaránt becsü­lettel helytállt. Kiss Lajos, az ismert néprajztudós A szegény emberek élete című művében érdekességként jegyzi fel, hogy hentesnéből és mészárosnéból nem lehetett bába, mert hússal bánt. Először 1876-ban mondta ki törvény, hogy a szülések levezetésére csak vizsgázott, képesített bábák jogosultak. Ettől az időtől kezdve cédu- lás bábáknak nevezték a 4— 6 hetes tanfolyamot végzett, tiszti orvos előtt vizsgát tett asszonyokat, majd a szer­veződő bábaképző intézetek­ben fokról fokra növekedett a képzési idő. Századunk el­ső felében előbb féléves, majd egyéves kurzusokat szerveztek, s szülésznői ok­levél tanúskodott a szak­ma elsajátításáról. 1910 kö­rüli adat alapján az oklevél megszerzésének követelmé­nye volt: becsületes előélet, férjezett, vagy özvegyi ál­lapot, és némi írás-olvasási készség. A negyvenes évek­ben már a 6 elemi, a 4 pol­gári elvégzése is feltétel volt.' A múlt század közepén készült kimutatás szerint Nógrád megyében, Balassa­gyarmaton 9, Szécsényben 2, Szügyön 1 tanult bábát tar­tottak nyilván. 1890-től min­den 1500-nál nagyobb lélek­számú községet köteleztek a megyében, hogy szülésznőt tartson. 1923-tól 800 lakosra szállítják le a határt. Érsekvadkerten felje­gyezték, hogy amikor 1910 körül egv Bicskeiné nevű MAO A VISELÉSÉRE RENDMUTATÓ REGULÁK, i A’ TERHES, SZÜLŐ, ÉS GYERMF.KAGYaS AS/sZoMuKNAKHaSZMRA iMi.MEl M'r.L­vin ■!- ADOTT , STBIDBLE RAPHAEL, / Sti^yigyitámal Doktora, ti Bit fi Kót.onsists ypiétyhm .‘Mi falu TuJtmimjntk ; Eí MACVAMA »OADITTATOTT GELL KI MIHÁLY, At Orroiló Tu Jominynik Doktort , ét t’ Műi >• Ükolikbcli Tírliúgnik <gyik T»yi­n u n A n, ftyoauttrvu Limlrrrr K •• »;.-i Orveyniotk Jóéi G kok..ti i-’•I'#. Steiclelc bábakönyve Gcllei Mihály fordításában (1789). fiatal bába hazaérkezett a képzőből, még jó ideig azt az idős — mai szóval: képe­sítés nélküli — asszonyt hív­ták a szülésekhez, aki ko­rábban is a falu bábája volt, mert a szülő nőknek több bizalmuk volt a gyakorlott öregasszonyhoz. A községektől, városoktól távol eső majorokban, pusz­tákon, tanyákon még a szá­zadforduló után is egy-egv tapasztalt, idős asszony ve­zette le a szülést. Több adat szól arról, hogy szándéko­san későn küldtek a bábáért, s mire megérkezett, már „vánkoskában” volt az új­szülött. A bába alapvető köteles­sége a szülés levezetése és a gyermekágyas asszony egészségügyi ellátása volt. Ha több bába volt a telepü­lésen, a leendő anya család­ja már a szülés előtt kivá­lasztotta a bábát, aki szük­ség esetén megvizsgálta és tanácsokkal látta el a vá­randós asszonyt. A szülést a bába irányí­totta, s csak végső esetben küldött orvosért. A szülő nő körül szorgoskodó asszonyok a bába utasítása alapján se­gédkeztek, vigasztalták, biz­tatták a szülő nőt. Nehéz, komplikált szülés esetén a bába 1—2 pohár pálinkát, rumot itatott a vajúdó asz- szonnval, egyes helyeken pe­dig a férjet is behívták a szobába. Ügy vélték, az is segít, ha a szülő nő bele­kapaszkodhat az urába, mert ez erőt ad neki a nehéz per­cekben. Volt olyan bába. akinek mosóasszonva volt. Ilyen mm* . < esetben a bábaasszony csak a fürdetéssel foglalkozott, a csecsemő és az anya utáni mosást a mosónő végezte. Egyébként a csecsemő első fürdetéséhez számos nép­szokás kapcsolódik. Ilyen volt, hogy a menyecske any­ja imakönyvben őrzött virág­szirmot dobott a fürdővízbe. A piros szirom egészséget, a fehér pedig ártatlanságot, szelídséget adott az újszü­löttnek. Ha a csecsemő betegen jött a világra, a bába azon­nal megkeresztelte a kisba­bát, nehogy keresztség nél- küi haljon meg. Ez volt a babakeresztség. Erre azért volt szükség, mert kereszte- letlen gyermeket a pap nem temetett el. Másféle teendői voltak a bábának a halva született gyermekkel Pintér Sándor 1891-ből származó leírása kitér arra, hogy a halva született csecsemőt a bába temette el minden felekeze­ti ceremónia nélkül, még­pedig késő este. vagy kora hajnalban. A temetés helye vidékenként változott. Volt olyan falu. amelvnek a ha­tárában jelöletlen helyen temették el a gyereket, má­sutt viszont a nagyszülők, vagy közeli rokon sírjába tették a kis holttestet. A szülés után a legna­gyobb családi esemény a keresztelő. Ezen a ceremóni­án is sok tennivalója volt a bábának. Számos vidéken ő ment el lelkérni a ke­resztszülőket. A keresztelőt követő ebéden, vacsorán, családi összejövetelen han­gulatkeltő szerepet is ját­szott. Tréfás szöveg kísére­tében adnmánvt gyűjtött. Látszólag az újszülött szá­mára tányérozott, az össze­gyűlt pénzt aztán maga tet­te el. Szülés után legalább egy hétig, egyes vidékeken két hétig is járt a bába a szülő­ágyas asszonyhoz, s napjá­ban egyszer, vagy kétszer el­látta az anyát és az újszü­löttet. Munkájáért pénzt, vagy természetbeni juttatást, búzát, lisztet, baromfit ka­pott. A sokat foglalkoztatott bábák jól kerestek. Házat, földet, jelentős anyagi java­kat tudtak szerezni munká­jukkal, s öregségükre is jó körülmények között éltek, nem szűkölködtek. Kiss György Mihály Tizenhárom vidéki városunkban működik színház Közülük négy operatársulatot is foglalkoztat, s kettőnek még önálló balett­tagozata is van. Valamennyi színház úgyne­vezett vegyes profilú, azaz mind játszik a prózai művek mellett zenés darabokat, ope­retteket vagy musicaleket is (esetleg mind a három műfajt műveli). A legtöbb színház­nak legalább két játszási hehe van: egy nagyszínház és egv Kamaraszínház vagy stú­dió. De olyan vidéki színházunk is van, amelyben összesen négy játszási helvet tud­nak akár minden este megnyitni a nézők előtt. Má> szóval: optimális esetben egy-eg.\ játszási nap estéjén nem tizenhárom, hanem akár harminc előadáson is közönsége elé lephet ez a tizenhárom színház. Nem mindegy tehát a magyar színházmű­vészet és a magyar színházba járók szem­pontjából. mi történik ezekben a színházak­ban mit és hogyan, s hogy miből játszanak. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ZAVAROK Vidéki színházaink jelentős hányada je­lenleg szervezeti és működési zavarokkal küszködik. Csak példaképpen: közismertek a szegedi bonyodalmak, amelyek e pillanatban majdnem a működőképesség határán túlme­nően zilált állapotban tartják a színházat. Gyakorlatilag legalább tíz éve nincs igazán rend és nyugalom Szegeden, s a mostani vál­ságnak számos előzménye volt már koráb­ban is. Legfeljebb nem jutottak akkor még a tőnk szélére. Most, mintegy halmazati hi­bák eredményeként, eljutottak. Kecskeméten igazgatóváltásra kerül sor, s ekörül (a sze­mélyeket illető problémák miatt) sok a her­cehurca, es távolról sincs még megnyugtató megoldás. A nyíregyházi színház igazgatója — több, igen sikeres, a színháznak rangot biztosító évad után — a fővárosba kerül igazgatónak. Or támad tehát, melyet nem lesz könnyű betölteni, hiszen ma nem szalad­gálnak tucatjával a színházaink körül olya­nok, akik színházi emberek, szakmabeliek is, meg vezetői adottságokkal is rendelkeznek. Más szempontból nehéz a pécsi helyzet. A nagyszínház átépítésének ki tudja, milyen hosszú évei alatt egv nem nagyszínházi fel­adatok ellátásán.! épült (bár több játszási helyet biztosító) létesítményben kénytelenek játszani. Szolnokon hasonló gondok várha­tók. hiszen ott is át kell építeni a színházat. Ugyanilyen rekonstrukció rátérne a békés­csabai színházra is. Debrecenben az opera- előadásokat ellátó MÁV-zenekar egziszten­ciális nehézségei okoznak gondot. Több he­lyen mutatkozik hiány rendezőkben, tudunk — Veszprémben — főrendezőváltásról, s nem tudni, milyen megoldás születik ezen a poszton Nyíregyházán, hiszen a távozó igaz­gató ott főrendező is volt. Talán ennyi is elegendő annak érzékelte­tésére: a vidéki színházak működését szá­mos gond befo'vásolja, és jelen pillanatban nem nagyon remélhető, hogy e gondok a következő évadra megoldódnak. A NORMATÍV DOTÁLÁS RÉME Mindezek a gondok azonban szinte eltör­pülnek egy más jellegű és valamennyi szín­házat — nemcsak a vidékieket — érintő gond mellett. Ez pedig az úgynevezett nor­matív dotálás szisztémájának bevezetése. Röviden arról van itt szó, hogy eg.v, az Országgyűlés által eifog dott rendelkezés ér­telmében a színházak (a tanácsi vagy me­gyei kezelésben lévő intézmények) a jövőben a nézőszám alapján kapják az. állami támo­gatást, mégpedig nézőnként — fizető, jegyet váltó nézőnként — 230 forintot. A színházi szakma véleményének megkér­dezése nélkül, tiltakozásának teljes figyel­men kívül hagyása mellett meghozott intéz­kedés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a ren­delet semmi különbséget nem tesz kisebb be­fogadóképességű kamaraszínház vagy akár ezres nézőterű nagyszínház, kétszemélyes ka­maradarab vagy egy hatalmas szereplőgárdás Verdi-opera adottságai, költségei között. Rá­adásul a támogatás kiegészítésének feladatát úgy bízza a helyi tanácsokra, hogy azoknak eg.v másfajta támogatásokra is adott összeg­ből kell (vagy csak lehet?) kiegészíteni a színházak központi dotációit. Ez a szisztéma szembeállíthatja adott esetben a színház do­tálását a létminimum alatt élők szociális tá­mogatásával vagy a kórházbővítéssel. Tisz­tességtelen, majdhogynem erkölcstelen riva­lizáláskényszer ez. Ha a szisztémát bevezetik, a legtöbb vidéki színház kis híján működésképtelen lesz. A kisszínházakra pedig eleve reménytelen jövő vár, hiszen ez a — ráadásul az 1988-as adatokat figyelembe vevő — normatív rend­szer nem alkalmas például a legnívósabb előadásokat produkáló, de esetleg csak 100 főt befogadó színházak fenntartására. Arról nem is beszélve, hogv a következő évre adandó összegek legjobb esetben is csak a korábbi számokat tartalmazzák, azaz, tekin­tetbe véve az inflációt, az árdrágulásokat, ténylegesen legalább 30 százalékkal keveseb­bet érnek. Összességében a vidéki színházak a következő évadra mintegy 420 millió fo­rinttal kapnak kevesebbet. Van színház — Szegeden, de ott beleértve a szabadtéri játé­kokat is — ahol ez a csökkenés 60 millió forint. Pécsen 16 millió. KIÚT VAGY ZSÁKUTCA? Hogy ebből a helyzetből merre vezetne ki­út, tulajdonképpen senki nem tudja. A gon­dokat tetézi, hogy e pillanatban a színházak még ezt a csökkentett összeget sem kapják, hiszen majd csak márciusban férhetnek hoz­zá (talán) a tanácsok közvetítésével. (Addig nem folyósítják nekik.) A színházi évad szeptembertől júniusig—júliusig tart, a pénz­ügy meg a naptári év szerint számol. Ez is nehézségeket okoz. Senki nem tudja azt sem, végül is a vidéki színházak ténylegesen mek­kora összegekkel gazdálkodhatnak a követ­kező évben (évadbap), hiszen a tanácsok a támogatások összegéről még nem döntöttek — s kérdéses, hogy a döntést március 25. után kik hozzák majd meg. A színházak így jóformán egyáltalán nem tervezhetnek előre, nem gondolkodhatnak műsortervben, nem bonyolíthatják a szerződéskötéseket, holott ezeket március végéig rendbe kellene tenni. Jogos tehát a vidéki igazgatók érzése: út eb­ből a helyzetből a zsákutca felé vezet. A Magyar Színházművészeti Szövetség el­nöksége legutóbbi ülésén még csüggedteb­ben fogalmazott: a hazai színházművészet anyagi, személyi, művészeti helyzetét, szín­vonalát tekintve, mind nagyobb tempóban halad rosszból a rosszabbá. Nem vigasz, sőt még inkább csüggesztő, hogy ezen az úton együtt halad vele az egész magyar kulturális szféra. Takács István Vidéki színházak aggasztó jövője Rosszból a rosszabbá?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom