Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-03 / 53. szám

4 INCH; KAI) 1990. MÁRCIUS 3.. SZOMBAT Beilleszkedés, továbbképzés E$\f szociológiai felmérés tapasztalatai Pályaválasztók között Szécsényben A lányoknak nehezebb Az általános iskolások továbbtanulási jelentkezési lapját február 15-ig kellett a középiskolák részére megküldeni. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában az idén 113 8. osztályos dönt: merre tovább. Fiatalon, 14 /éves fej­jel nem könnyű az emberpalántáknak dönteni, holnapi szakmájuk, mesterségük, hivatásuk felől. Nehéz úgy hatá­rozni, hogy később ne kerüljön sor pályamódosításra. Ne­héz Egyeztetni a lehetőségeket, a tanulmányi eredményt, az érdeklődési területet, a képességeket, készségeket, s nem egy esetben a szülők túlzott, irreális igényeit. Még akkor is gond ez, ha a pedagógusok, szakemberek, szülők nagyon sok jó, hasznos tanáccsal látják el őket. Az idén tovább nehezítette a pályaválasztást az a változó világ, amely­ben élünk. Talán a lehetőségek is szűkebbre szabottak. A közelmúltban egy „vál­lalkozó cég” — külső szak­emberek bevonásával — egy városi tanács megbízásából, „átvilágította” a tanács ap­parátusát, és empirikus fel­mérés alapján, többoldalú közelítésben vizsgálta sze­mélyi állományát. A vizsgálatra ugyan nem Nógrád megyében került sor, ám a felmérés néhány ta­pasztalatát és következteté­seit — csak példálózásra szorítkozva — e sorok írója, aki részese volt a szocioló­giai vizsgálatnak, azért ad­ja közre, mert úgy érzi: a levont következtetések al­kalmasak lehetnek a to­vábbgondolásra, az általá­nosítható tapasztalatok pe­dig a gyakorlati munkában történő hasznosításra. A beilleszkedés problémái Közismert szociológiai tény, hogy a munkahelyi be­illeszkedés — az adaptációs és az integrációs folyamat — alapvetően kétirányú. Egyik: a munkahelyi, em­beri környezetbe történő be­illeszkedés, a másik:' a munkakörülményekhez, és a munkához való alkalmazko­dás. E kettő természetesen élesen nem választható el egymástól, ám mindkettőben nagy szerepe van — az új dolgozón túlmenően — a munkatársaknak, és első­sorban közvetlen a munka­helyi vezetőnek. Kiváltképp igaz ez a munkához való vi­szonyban, a normális, jó színvonalú munkavégzés­hez szükséges ismeretek el­sajátításában. Nos, most csak ez utób­biról szólva: a vizsgálat ta­pasztalatai, a dolgozói vé­lemények azt mutatják, hogy a munkahelyi vezetők nem aktivizálják magukat túlzottan az új munkatár­sak szakmai felkészítésé­ben sem. Erre utal „a köz­vetlen főnököm tanított” vá­laszok csekély száma, és alig több mint 10 százalé­kos aránya. Fantasztikus vezetői nemtörődömségre mu­tatnak rá a kapott vála­szok, pedig, ha jól- meg­gondoljuk, éppen a munka­helyi főnöknek fűződne hoz­zá elsőrendű érdeke, hogy az új dolgozó mielőbb teljes értékű, komfortérzéssel bí­ró, és hatékony munkavég­zésre kész munkatárssá vál­jon. Következésképpen adódik, de legalábbis joggal vélhető, hogy a munkahelyi vezetők többsége — legalábbis e vizsgált tanácsnál — a be­illeszkedés más módon tör­ténő segítését sem tekinti feladatának, ami pedig is­mételten visszaüthet: ugyan­is az adaptációs folyamat el­húzódása gyakran olyan ku­darcélményt szül, amely az új dolgozóban maradandó nyomokat hagy, és vissza­veti abban, hogy képessé­geit kibontakoztathassa, kva­litásait kamatoztathassa. (Ti­pikus példája a vezetői nem­törődömségnek, amikor az új dolgozót be sem mutat­ják az új munkahelyén, s jó ideig idegenként, feszélye- zetten táblából, vagy éppen fel sem mer állni asztalától.) A továbbképzés helyzete A tanácsigazgatási munka korszerűsítése, szolgáltató jel­legének erősítése körülmé­nyei közepette alapvetően fontos feladat a tanácsok személyi állományának al-'” kalmassá tétele, az új iránti fogékonyságra, a változások rugalmas és konfliktusmen­tes fogadására, a színvona­lasabb, hatékonyabb mun­kavégzésre. Ez a tanácsi dolgozóktól nemcsak is­mereteik, tudásanyaguk szin­ten tartását, de folyamatosan gyarapítását is megköveteli. Aztán azt sem szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy a már megszerzett ismere­tek is avulnak, felejtődnek. Több oldalról is indokolható tehát a képzés és tovább­képzés rendszere hatékony működtetésének szükséges­sége. Sajnos, a dolgozói vélemé­nyek azt támasztják alá, hogy a helyzet e tekintetben sem valami rózsás. A leg­több dolgozó a szakmai ‘is­meretek hiányára panaszko­dik (a megkérdezettek 33 százaléka), s ha ehhez hoz­závesszük még, hogy 20 szá­zalékuk a jogpolitikai és jog- alkalmazási ismereteit ítéli hiányosnak, további több mint 10 százalékuk szer­vezési ismereteit értékeli alacsonyan, akkor egyértel­mű a következtetés, hogy e vizsgált tanácsnál egyszerű­en nincsenek meg a korsze­rű és jó színvonalú munka­végzés személyi feltételei.' Néhány következtetés Fentiekkel függ össze, hogy — éppen az előzőekből adó­dik — a legtöbb dolgozóban megvan az igény arra, hogy (valamilyen) szervezett to­vábbképzés keretében pó­tolja felkészültségbeli hiá­nyosságait. A válaszadók több mint 20 százaléka szí­vesen venne részt még bent­lakásos tanfolyamon is, ami egyben jelzi, hogy erről a továbbképzési formáról a jövőben nagy kár lenne le­mondani. (Ugyanis a rosz- szul értelmezett takarékos­ság jegyében, a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is; és megszüntettük a bent­1942-ben született Eszter­gomban, Székesfehérvárott nőtt fel. Budapesten tanult építészetet, de a hatvanas évek gyakorlata, türelmetlen személyiségét a grafika felé fordította. 1968-tól kiállító művész. Grafikában a napi politi- • kai, társadalmi témák után egyre inkább az egyetemes emberi kérdések felé for­dul, s talál rá sajátos szín­világára. Leginkább ez feje­zi ki komoly gondolatokat fogalmazó, de egyúttal játé­kos, szép felé vonzódó sze­mélyiségét. Képeinek különös varázsát azok érzelmi és intellektuá­lis töltése adja, mellyel a mindennapjainkat elárasztó disszonáns hatásokat próbál­ja ellenpontozni. Nádasdi Andreát, a műve­lődési ház művészeti elő­adóját személyes ismeretség is köti a művészhez. — Hargitai Zsigmond fes­tőművész hosszú ideig Bu­dapesten a Lúdas Matyi sza­tirikus' lap karikatúristája- ként dolgozott. Feladata a társadalom torzképének meg­jelenítése volt — mondja. — Mindez teljesen ellentétben van azzal, amit a művész ma tesz. Ez pedig az élet lakásos továbbképzési for­mát.) A vizsgálatból kapott in­formációk alapján egyértel­műen megállapítható: a köz­vetlen munkahelyi vezetés nem áll feladata magaslatán az új dolgozók munkahelyi beilleszkedését segítendő. Nem véletlen az, hogy egy- egy munkahelyen a főnök— beosztott viszony csak a feladatkiadásra, s legfeljebb a számonkérésre korlátozó­dik. „Nincs nekem időm ilyesmire” — szokták mon­dani a munkahelyi vezetők, nem is sejtve —, nemhogy átérezve —, milyen romboló hatású az egyénre és a kö­zösségre egyaránt ez a faj­ta vezetői magatartás és mentalitás. Ettől a főnöki habitustól már csak az a károsabb, hogy — és az empirikus fel­mérésből ez is kiderült — a képzés- és továbbképzés rendszere, szervezett kere­tek között, jószerivel nem funkcionál. Pedig — az el­mondottakon túl — az is ténykérdés, hogy a közigaz­gatás „műveléséhez” szük­séges ismeretek egy részét az állami oktatás keretei kö­zött egyáltalán nem, vagy csak részben lehet megsze­rezni. (Például a közigazga­tás-szervezés, jogalkalmazás, ügyvitelszervezés, ügyirat- kezelés, humán kapcsolatok, szociológia, retorika, stilisz­tika). Ezt az ismerethiányt az államigazgatási szakvizs­gára történő felkészítés, de még maga a szakvizsga sem pótolja. Tisztelt tanácsi tisztségvi­selő urak és hölgyek! Tessék csak a fentieket végiggon­dolni, ha másért nem, csu­pán azért, mert, ahogy a közmondás tartja: más ká­rán tanul az okos! örömének kifejezése, színben és kompozícióban egyaránt. Rózsaszín, sárga, vörös, li­la, világoskék és a narancs­szín a kedvence. Képeiből a szépség érezhető, úgy, aho­gyan az álmainkban sze­retnénk. Innen ered az a sejtelmesség is, amely el­varázsolja a nézőt. Hargitai Zsigmond, mint karikaturista, nem volt elé­gedett ember, szakmailag ugyan elismerték, de törek­véseiben gyakran akadályoz­tatva volt. Műveinek jelentős része a természetet ábrázolja, amely arra utal, hogy az emberi lét múlandó, a táj állandóbb'és nem tűri az absztrakciókat. Hogyan „politizál” képei­vel Hargitai Zsigmond? Tár­sadalmi változásunkat mi­ként jeleníti meg? Ezekre is választ kaphatunk, ha meg­tekintjük kiállítását a nagy- bátonyi Bányász Művelődési Házban. És, ha valaki úgv véli, hogy ebből a „Hargitai­féle életörömből” egy alko­tást szívesen látna otthoná­ban is, megteheti, mert a kiállított képek megvásárol­hatók. Rácz András A 8. b. osztályba 29-en járnak. Vikor Istvánná osz­tályfőnök optimista. Re­ménykedik, hogy tanítványait az első helyen megjelölt hely­re felveszik. Optimizmusá­nak alapja a négy év peda­gógiai munkája. — A gyermekek döntése reális. Pályaválasztásuk, el­képzelésük önismeretükre épül. Pedagógiai munkám­ban kiemelt szerepet kapott a pályaválasztás. 5—6. osz­tályban tájékozódtam a gyermekek, sokszor bizony naiv elképzeléseiről. Később a 7. osztályban különböző mesterségeket, foglalkozá­sokat ismertek meg. Ennek módszerei közé tartozóit az üzemlátogatás, meghívott szakemberekkel való beszél­getés, volt diákjainkkal való közös találkozás. A külön­böző szakkörök is elősegí­tették, hogy a gyermekek jobban megismerjék képes­ségeiket, adottságaikat. Most, a 8. osztályban a szülőkkel és gyermekekkel a fogadóórákon közösen be­szélgettünk az elképzelések­ről. — Hogyan döntöttek a gyermekek ? Czudor Borbála határozott: — A Balassi Bálint Gimná­ziumba jelentkeztem. Óvónő szeretnék lenni. Ezt én dön­töttem el. Tóth Balázs elhatározása, hpgy csillagász lesz. Most ő is a gimnáziumba kérte felvételét. "remesi Ferenc kitűnő ■ regényét, a Port má­sodpercek alatt szétkapkod­ták a vásárlók. Az igényes mű szakmai berkekben is si­kert aratott. Általános ér­vényű mondandója ránk is vonatkozik. Sok ,Porlód van ebben az prszágban, me­gyénkben is akad néhány. MUNKA. Ez emelte ki 02 embert az állatvilágból. Az őslények tettek-vettek, ész­re sem vették az átmenetet. Később úgy megszerették a munkát, hogy állandóan azon törték ia fejüket, mi­ként dolgozhatnának. A vé­rükbe ivódott. Ezen élveze­tes cselekedetről már nem tudtak lemondani. Ha élve­zet, legyen hát élvezet. Az emberek soha nem tudták, hol a határ. NAGYAPÁINK. Kétkezi emberek voltak. Hajnalban keltek, késő estig dolgoztak. Soha ki nem ejtették a szá­jukon azt. hogy fiaj, de fá­radt vagyok! Soha nem késtek el sehonnan. Tisztel­ték a pontosságot, a mun­kát magát. Művészi tökély­re vitték a gereblyézést, a szántást, az aratást. Oly gyönyörűen suhogott a dő­lő rozs. Tőlük tanultuk a munka tiszteletét, s azt, hogy nélküle nem lehet eredmény. Még egy dolog: lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség! KIZSÁKMÁNYOLÁS. A kapitalizmusban a mun­kást, a szocializmusban a munkást zsákmányolták ki. Sokféle változat létezett, lé­tezik. önmagunkat is. A tes­— Nyelveket szeretnék tanulni. Egyedül ez biztos. Hogy mi leszek, azt még nem tudom. Most a Bolyai János Gimnáziumot válasz­tottam — magyarázta Vikor Gabriella. Máté Róbert, Ró­ka Zsombor és Kotlár Sza­bolcs még nem tudja, hogy milyen pályát választ. Egy biztos, le akarnak érettsé­gizni és utána továbbtanul­ni. — Szeretek sportolni, a tanulmányi eredményem is jó. Testnevelő szeretnék len­ni. Ezért jelentkeztem test­nevelő tagozatos gimnázi­umba — mondta Sümegi Gabriella, aki sikeresen túl­van a gyakorlati felvételi­jén. Vanya Katalin 7 évig ta­nult zongorázni. így érthe­tő, hogy ének-zene speciális osztályba kérte felvételét. Veress Anikó pályaválasztá­sára a szülők hivatása volt hatással. — Nyelvszakos ta­nár szeretnék lenni — fo­galmazta meg tömören el­képzelését. — Engem a műszaki pá­lya érdekel — így Faluhelyi Csaba. — Én pedig villany- szerelő technikus szeretnék lenni — fűzte tovább Borik Balázs. Kanyó Ingrid orszá­gos rajzpályázaton első volt. Négy éve jár kerámiaszak­körre. Így érthető a képző- művészeti szakközépiskola. Ha Czimer Vera meglát egy tünket, az agyunkat. Este kimerültén dőlünk az ágyba. Mindezért fizetés helyett könyöradományt kapunk. Mégis dolgozunk, mert sze­retjük a munkát. KÖTETLEN. Munkaidő. Mily nagyszerű találmány. Reggel nem csörög az óra, nem kell rohannunk a busz­hoz. Alkothatunk. Ha olyak lennénk; tengnénk-lenge- nénk. De megtanultuk nagy­apáinktól a munka tisztele­tét. Értelmezésünkben a kötetlen munkaidő azt je­lenti, hogy állandóan dol­gozhatunk. Nappal és éjsza­ka egyaránt. HELYSZÍN. Porlód az nem Japán. Nógrád-Porlód, meg pláne nem. Itt nem az szá­mít, hogy mennyit dolgozik az ember. Még csak az sem, mennyi értéket hoz létre. Egy dolog a lényeg — a munkahelyen jelenjen meg. Mit számít, ha nem is csi­nál semmit. Egy jó tanács: mindenki tegyen.úgy. mint­ha dolgozna! Imitálja a munkát, az eredmény nem marad el! FOLYOSÓ. Ideális hely a sugdolózásra, bújtogatásra. Mégiscsak tarthatatlan, hogy ez, meg az. meg amaz nem úgy viselkedik, mint mi. Tán ő kiváltságos? És képzeljék, fődolgozói allűröket vesz fel. Viszont nem kerül szó­ba a munka mennyisége, minősége. Nem lényeges. Ügy kell sugdolózni. hogy lehetőleg a fő-fő főnök is meghallja. Majd ö Ifellép a nem kívánatos jelenséggel szemben. üres papírt, nem tud ellen­állni, azonnal rajzol. Ö is képzőművészeti szakközép- iskolás szeretne lenni. Öze Evelinből feltört az őszinte­ség: — Anyukám azt java­solta, hogy menjek egészség- ügyi szakközépiskolába. Édesapám azt mondta, oda jelentkezzek, ahová kedvem van. Így jelentkeztem az ■építőipari szakközépiskolába. Ledeczki Frida pályavá­lasztására nővére volt ha­tással, aki egészségügyi szak- középiskolában érettségizett. — A lányoknak kevés a választási lehetőségük — ál­lapította meg jogosan. — Én ruházati eladó le­szek — így Lórik Andrea. — Nem vagyok jeles ta­nuló, de úgy érzem, hogy jó varrónő leszek — véle­kedett Nagy Ágnes. — Gyengébb tanulmányi eredményeim miatt, nem nagy a választási lehetősé­gem. Bőrdíszműves szeret­nék lenni. Szeriptem az jó szakma — nyugtázta véle­ményét Ander Alexandra. — Mezőgazdasági gépsze­relő leszek, annak van jö­vője, és ahhoz van tehet­ségem — nyilatkozta Ko­vács László. — És az autó- szerelésnek — tette hozzá Deák László. — Kőművesekre is szük­ség van — állapította meg Oláh Pál. — De azért legjobb a szakácsoknak — viccelődött Konrád Tamás. — És a pincéreknek, akik eladják, amit ti kifőztök — vitte tovább a gondolatot Radics Rita. — És az aszta­losok? Mire tálalod fel az ételt, ha mi nem leszünk — bölcselkedett Balogh László. Az osztályban jó a hangu­lat, a gyermekek őszinték és bizakodóak, reménykednek, hogy vágyaik, amelyek a realitásban gyökereznek, holnap valóra válnak. Szenográdi Ferenc SZÖVEGELÉS. Csűrjük- csavarjuk a mondatokat. Egyszer ezt mondjuk, más­kor azt. Használjunk nagy szavakat. Olyan körmon­datok szülessenek, ame­lyek így is, úgy >is értelmez­hetők. A beszéd központi témája az legyen, hogy én mennyit dolgozom, a többi­ek pedig keveset. Hivat­kozzunk a szakmára. A munka mellőzhető. Minden­ki elhiszi, jó munkás va­gyok. IGAZSÁG. Arany. A fő­nöknek soha ne mondjuk meg az igazat. Annál in­kább, mert sokféle igazság létezik. És az embernek kellemetlensége származ­hat belőle. MUNKASTÍLUS. Van, aki reggel, 'van, aki este dolgozik, ■van, |aki mindig. Sokan felkészülnek a más­napi munkára, rendszere­zik nz elvégzendő felada­tokat. Másképp nem megy. Némely ember aludni sem tud. alig várja, hogy vir­radjon. Ki félénken, ki bát­ran vág bele á munkába. Egyikünk gyorsan, mási­kunk lassan dolgozik. ÉRTELEM. Csak legyen értelme! BECSÜLET. Porlódon nincs becsülete a munká­nak. A felszín számít, az a sikeres, aki jól lel tudja ad­ni magát. A becsület íamúgy elcsépelt fogalom. Porlódon makacsul ragaszkodnak a jól bevált langyos vízhez. Mosakodáshoz tényleg nagy­szerű. Ádám Tamás Dr. Baráthi Ottó Kiállítás Bátonyterenyén Bemutatjuk Hargitai Zsigmond festőművészt A nagybátonyi Bányász Művelődési Ház évente 8—10 kiállítást rendez, az elmúlt héten megnyílt évadnyitónak is tekinthető, ame­lyen a Székesfehérváron alkotó Hargitai Zsigmond festőművész mutatkozik be. Alkotásait Szabó Károly, a salgótarjáni városi mű­velődési központ igazgatója ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A művész első alkalommal jelenik meg a nógrádiak előtt, ez alkalom arra, hogy életrajzába pillantsunk. Valóban, ki is Hargi­tai Zsigmond? Porlódon jártam A munka stílusa (munkastílus)

Next

/
Oldalképek
Tartalom