Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-24 / 70. szám

NOGRAD POLITIKAI NAPILAP XLVI. ÉVF.. 70. SZÁM ÄRA: 5,30 FORINT ' 1990. MÁRCIUS 24.. SZOMBAT A herceg megértőén viselkedett... Nógrádban járt a belga trónörökös Köszöntés a szalonban. Jobbról a második a belga trón­örökös. A vasárnapi választásokat felügyelő 65 főnyi nem­zetközi politikusküldöttség tagjaként, Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági el­nök meghívására hazánkban tartózkodó Philipp herceg, a Belga Királyság trónörököse tegnap Nógrád megyében vendégeskedett. A szinte percnyi pontossággal megha­tározott programjának első, rövidebb részét a sziráki kastélyban töltötte, majd hosszabban időzött Szécsény városában. Miután a krónikás nem mindennap találkozik trón­örökössel, s pláne nem sző­kébb pátriánkban, ezért már jó előre megérkeztünk a helyszínre, nehogy elszalasz- szunk valamit. A verőfényes napsütésben jólesett a séta a Cserhát lábánál lévő, a XVIII. században épített, volt Teleki—Dégenfeld ba­rokk kastély udvarán, vár­va a híres vendéget. Köz­ben megérkezett dr. Havasi Béla külügyminiszter-helyet­tes, társaságában a proto­kollfőnökkel. akitől a her­cegről érdeklődtünk. Megtudtuk: 30 éves, kato­nai iskolába járt, majd az Amerikai Egyesült Államok­ban alkotmányjogot és poli­tológiát tanult. Nőtlen, mert­hogy más királyi házakban még nem talált neki tetsző hitvesnekvalót. Különben sem egyszerű-a helyzete, hi­szen a hölgynek előbb meg kellene tanulnia a flamand nyelvet, s csak utána köttet­hetne meg a frigy. Hiszen micsoda királynő az, aki nem tud szólni népe nyelvén az alattvalóihoz?! Így aztán Philipp herceg marad egye­lőre nőtlen... Miként azt előre jelezték, a trónörökös fekete Merce­desé és a kíséretét szállító autók pontban fél tizenket­tőkor álltak meg a kastély vaskerítésénél, néhány lé­pésre a bejárattól. A her­ceg nem véletlenül válogat­hat a hölgykoszorúban: ma­gas, karcsú, jóképű, elegáns. Ez alkalommal sötét, csíkos öltönyt, fehér, csíkos inget, hozzá illő nyakkendőt és fe­kete cipőt viselt. Közvetlen­nek, barátságosnak látszott. .. A várva várt vendéget és a kíséretében lévő belga nagykövetet a külügvminisz- ter-helyettes és dr. Körmen­dit József, a megyei tanács elnöke fogadta, akinek az első kérdése így hangzott: hol moshatna kezet? Mi­után a kézmosás megtörtént, vendég és vendéglátók be­vonultak a szalonba, nyo­mukban a belga és a NÓG­RÁD fotósával, valamint e sorok írójával. Kattogtak a fényképezőgépek, s a kró­nikásnak annyi lehetősége maradt, hogy feljegyezze a megyei tanács elnöke üdvöz­lőbeszédének első két mon­datát: „Tisztelt Királyi Fennség, tisztelt Nagykövet Űrt örö­münkre szolgál, hogy Önö­ket körünkben üdvözölhet­jük.” Idáig jutottam a jegyze­telésben, amikor rendkívül udvariasan, de határozottan megköszönték a sajtó szemé­lyemben való képviselőjének a részvételét. Merthogy a belga protokollszabálvok ki­mondják: a királyi család tagjainak magánjellegű meg­beszélései nem tartoznak a nyilvánosságra. Amíg üldögéltünk az elő­térben, sikerült újabb infor­mációhoz jutnom. Eszerint Philipp herceg olyan fel­adattal is érkezett hazánk­ba. hogv előkészítse Boudoun belga király június közepére tervezett magyarországi lá­togatását. Fél egv után pár perccel nyílt a szalon ajtaja, s a vendégsereg elindult a kas­tély pinceborozója felé. Út­közben csaknem baleset tör­tént, mivel a királyi fenn­ség megbotlott az egyik lép­csőfokban. Szerencsére segí­tett az egyensúly megtartá­sában dr. Körmendy József. Akitől a csodálatosan meg­terített borozóban, miközben a hercegre vártunk, rövid nyilatkozatot kértem. — Tájékoztattam a trón­örököst megyénk helyzeté­ről, s megemlítettem azokat a vállalkozói kedvezménye­ket, amelyek Nógrád hátrá­nyos helyzetű térséggé való nyilvánításából következnek. Javasoltam magyar—belga vegyes vállalatok alapítását, s kértem, üzletembereik működjenek közre megyénk idegenforgalmának fellen­dítésében. Végezetül ismer­tettem, hogyan készültünk fel Nógrádban a választá­sokra. A herceg megértőén' viselkedett s kinyilvánítot­ta: ösztönözni fogja a bel­ga tőke itteni befektetéseit. Azt a kérésemet is jó szív­vel vette, hogy a közeljövő­ben szakértők folytassanak konkrét üzleti tárgyalásokat. Itt is készült néhány fel­vétel Philipp hercegről, majd mi, sajtósok, tanulva a dél­előtt történtekből, diszkré­ten elvonultunk. A szécsényi programot már egyáltalán nem akartuk za­varni. A történelmi hűség kedvéért: a trónörököst és kísérőit Zagyvái Sándor ta-, nácselnck fogadta a műve­lődési házban, majd tájé­koztatta a város jelenéről, jövőjéről, s utalt rá: szíve­sen vennék a belga tőkét elképzeléseik megvalósítá­sához. tltána felkeresték a Kubinyj Ferenc Múzeumot, ahol megtekintették az ál­landó vadászkiállítást és a Rákóczi-szobát. A ferences kolostorba is ellátogattak, végeztül a herceg a pártok helyi képviselőivel találko­zott. Nos, így zajlott le Philipn belga trónörökös nógrádi látogatása. 1990. március 23- án. pénteken. Kolaj László Fotó: Rigó Tibor A terített asztalnál. A trónörökös mellett dr. Havasi Béla külügyminiszter-helyettes. Felgyorsultak a tavaszi munkák Nagy gond a csapadékhiány Szántanak és vetnek or­szágszerte a gazdaságokban. Ha az idő engedi, így lesz ez a hét végén is, hiszen a mag elvetése a falusiak számára ezen a tavaszon is minden körülmények között a leg­fontosabb tennivaló. Mivel az időjárás a me­zőgazdasági munkák végzé­séhez az elmúlt hetekben kedvező volt — korán kita­vaszodott —, ezt kihasználva a gazdák 14—15 napos előny­re tettek szert. Mint Mezei János, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium mezőgazdasági főosztályá­nak helyettes vezetője az MTI munkatársának pénte­ken elmondta: a tavaszi nö­vények vetésére előkészített 2,7 millió hektár szántó je­lentős részén már földbe ke- Tült a mag. Az országos kép azt mutatja, hogy míg ta­valy ilyenkor a zöldborsó­nak, a tavaszi árpának és a zabnak csupán á felét vetet­ték el az üzemek, addig az idén már a 65—75 százaléká­val végeztek. A szakminisztérium gyors összesítése szerint az üze­mek a tavalyival azonos te­rületen vetik el a legtöbb növényt. Kukoricát 1,10—1,15 millió hektáron, silókukoricát 250—260 ezer hektáron vet­nek. A cukorrépamagot 5—6 százalékkal nagyobb terüle­ten készülnek földbe juttat­ni, mint tavaly, viszont 4—5 százalékkal kevesebb burgo­nyát ültetnek, és valószínű­leg ugyanennyivel csökkentik a napraforgó vetésterületét, és 10—15 százalékkal a szó­jáét. A kukorica és a nap­raforgó vetésé még hátra van, a vetési szándékok tér­ségenként, megyénként ala­posan eltérnek egymástól. Nagy gondja a mezőgaz­daságnak a csapadékhiány. Ha esett is némi eső az el­múlt hetekben, az alig volt több az úgynevezett csapa­déknyomnál. Mivel télen sem hullott a megszokott mennyiségű hó; a 30 éves átlaghoz viszonyítva, országos átlagban, 105—110 milliméter csapadék hiányzik a földek­ből, s az északi országrész­ben ennek a hiánynak a más- félszerese sem ritkaság. A talajok felső félméteres ré­tegének úgynevezett relatív nedvességtartalma a szüksé­ges 85—90 százalékkal szem­ben, tájegységenként eltérő­en, mindössze 45—60 százalé­kos. Tőkés László nyilatkozata A románok és a ma­gyar kisebbség közötti meg­békélést akarom szolgál­ni jelentette ki Tőkés László a kanadai televízió-, nak adott csütörtöki nyi­latkozatában. A református lelkész e‘- mondta: indulni szándékozik a májusi parlamenti választá­sokon, hogy a román par­lamentben a megbékélés ügyét képviselje. „Nem akarok politikai vezető len­ni, az én szerepem jelké­pesebb” — fűzte hozzá. Kijelentette: igen ké­réssé bízik a bukaresti kormánynak abban a szán­dékában, hogy valóban a nemzetiségi ellentétek le- csendesítésére törekszik, bár azt is elismerte, hegy a ro­mán vezetés lehetőségei „igen korlátozottak". Nyomasztó a felelősség A választások küszöbén ál­lunk. Lászlókné dr. Litavsz- ki Zsuzsannát, a megyei vá­lasztási bizottság munkatár­sát arról kérdeztük, hogyan készültek fel az eseményre. — A választások előkészü­letéért két csoport visel fe­lelősséget. A választási bi­zottság és a szakértői mun­kacsoportok. A népesség-nyil­vántartással kapcsolatos fel­adatokkal foglalkozó csoport elkészítette a névjegyzéket. A jogi csoport feladata a vá­lasztás előkészítése, majd le­bonyolítása, az információs csoport összesít. Ezek nem­csak egymás utáni munkák, — párhuzamosan is dolgo­zunk. (A csoportok tagjai ta­nácsi dolgozók.) — Ez a választás a taná­csi emberek számára sok mindenben azonos feladato­kat jelent, eltekintve a poli­tikai tartalmától, mert az nem a mi dolgunk, az a pár­tokra tartozik. Nekünk a technikai lebonyolítás marad, ami sok tekintetben hasonlít a régihez. Az. hogy legyen szavazóhelyiség, legyen tele­fonvonal, borítékkal kell sza­vazni, azt be kell dobni az urnába, és így tovább — ezek ugyanazok, mint korábban voltak. Ilyen szempontból gyakorlott apparátus dolgo­zik. —• Ami mégis eltér a ko­rábbiaktól, az a pártokkal való kapcsolattartás, ezt nem tanultuk még, és szokatlan a számítógépes összesítés is. Sok volt a bizonytalan elem, na­ponta újabb fejlemények tör­ténnek, ez is zavaró lehet. A helyi tanácsoknál a mun­kát a megyei szakértői cso­port irányítja. A választóke­rületi székhelyeken négy vb- titkárral tartjuk rendszere­sen a kapcsolatot, ők pedig a kisebb egységekkel. — Ma délelőtt volt az utolsó technikai jellegű meg­beszélés. Az összes pontot érintettük, ami gondot jelent­het (például a nyomtatványo­kon az eredmények helyes rögzítése). A tévedés» na­gyon veszélyes lehet, mert néhány hibás szavazat is ronthatja egy-egy párt, vagy képviselő esélyeit. — Első perctől kezdve — az új hely­zetnek megfelelően — szi­gorú és számon kért követel­mény a pártsemlegesség! Ga­rantálni kell, hogy egyik párt sem kerül se hátrányosabb, se előnyösebb helyzetbe a többinél. Érezzük a felelőssé­get, "ámi kissé nyomasztó is. Olyan körülmények között végezzük ezt a munkát, ahogy még soha, és az idő is rövid. A gondunkat az növeli, hogy a szavazókörök és a választószékhelyek között ne­héz a kapcsolatot tartani, mert vasárnap lesz, és a te­lefonok ebben a megyében olyanok, amilyenek... Van bennünk tehát egy kis félelem a nagy feladat miatt. Ilyenkor az ember úgy érzi, jó lenne, ha lenne még egv-két hetünk, de azt hiszem, minden rendben lesz. Dudellai Ildikó Ase idén nem lesz benzinhiány Magyar—szovjet gazdasági tárgyalások A csütörtöki magyar—szov­jet gazdasági tárgyalások zá­ródokumentumai értelmében a Szovjetunió — hasonlóan az elmúlt évekhez — idén is 6.5 millió tonna kőolajat szál­lít hazánkba és pótolja az első negyedévben elmaradt 300 tonnát — közölte Czip- per Gyula ipari miniszter- helyettes az MTI munkatár­sának érdeklődésére. , Ismeretes, hogy az OKGT az elmúlt hónapok kieső té­telét időközben valutáért. Irakból beszerezte, ami mint­egy 150 millió dollárba ke­rült, de elszámolása mind a mai napig nem tisztázódott. Jelenleg az OKGT a kor­mánytól vár segítséget, mi­vel nem a saját érdekükben vásárolták meg az iraki ola­jat. A jövő évtől konvertibilis elszámolású magyar—szovjet árucsere-forgalomban — mondotta a miniszterhelyettes — az olaj ára várhatóan meg fogja közelíteni, vagy el is éri a világpiaci árat, azonban a vezetéken törté­nő szállítás olyan olcsó, hogy a szovjet olajimport tovább­ra is előnyös marad. Czipper Gyula a fogyasztók megnyugtatására még hoz­zátette: a hazai motorben­zin-ellátásban zavarokra az idén nem kell számítani. Németh Miklós nem követett el bűncselekményt fii MSZMP panasszal élhet A Legfőbb Ügyészség — miután kérésére a feljelen­tést kiegészítették — elbí­rálta a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt ügyvezető titkárságának a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Németh Miklós ellen tett feljelentését. A feljelentő szerint a miniszterelnök az­zal. hogy az Országgyűlés előtt ismertetett egy hozzá írt állampolgári levelet, amely szerint az egyik megyében az MSZMP egyes volt megyei vezetői kül­ső segítségre is számítva akarták volna megakadá­lyozni a hazánkban végbe­menő társadalmi változá­sokat, a köznyugalom meg­zavarásának vétségét, és más bűncselekményt köve­tett el. A Legfőbb Ügyészség a rendelkezésére álló ada­tok alapján megállapította, hogy a parlament 1990. március 2-i ülésén a külön­leges titkosszolgálati esz­közök és módszerek alkal­mazásával foglalkozó bi­zottság jelentését tárgyal­ta. A miniszterelnök ennek során ismertette a hozzá írt és az ülés napirehd- jéhez szorosan kapcsolódó állampolgári levél tartal­mát. Az Országgyűlés előtt al­kotmányos keretek között elhangzó felszólalás bűn- cselekményt nem valósít meg, ezért a Legfőbb Ügyészség a nyomozás el­rendelését bűncselekmény hiányában megtagadta. Az MSZMP e határozat ellen panasszal élhet a leg­főbb ügyésznél. A vdlasztdsok küvzttbdn

Next

/
Oldalképek
Tartalom