Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-22 / 68. szám
Kettőezer márkát kap a győztes EREDMÉNYEK LABDARÚGÁS Megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság, 16. forduló: Bércéi— Nagylóc 1—1, Karancs- lapujtő—Mohora 8—0, Mát- ranovák—ÖMTE 9—0, Salgó Öblös—Pásztó 2—3, SVT SC —Héhalom 5—1, Érsekvad- kert—Síküveggyár II. 2—1, Szécsény—SBTC II. 1—1, Kis- terenye—örhalom 5—0. A bajnokság állása: 1. Pásztó 16 1681- 9 48 2. SBTC II. 16 14 1 1 85- 11 43 3. Bércéi 16 106 43- 27 30 4. Szécsény 16 8 5 3 56- 18 29 5. Saigó Öblös 16 9 2 5 60- 31 29 6. É.-vadkert 16 9 2 5 50- 30 29 7. M.-novák 16 97 41- 41 27 8. Síküveg II. 16 8 2 6 56- 27 26 9. K.-terenye 16 7 4 5 46- 18 25 10. Nagylóc 16 7 1 8 37- 37 22 11. K.-lapujtő 16 5 1 10 53- 41 16 12. ÖMTE 16 511 26- 71 15 13. örhalom 16 4 2 10 24- 52 14 14. SVT SC 16 4 2 10 28- 58 14 15. Héhalom 16 214 18-152 6 16. Mohora 1616 12- 93☆ A „politikamentes” március 15-i ünnepen a NODISZ balassagyarmati bizottsága kispályás focitornára hívta a városban és környékén élő fiatalokat. A szügyi általános művelődési központ tornacsarnokában megtartott ' viadalon nyolc csapat vett részt. A körmérkőzések után a két csoportgyőztes vívott meg az első helyért, amelyet végül a Herencsény csapata szerzett meg a Balassagyarmati Kábelgyár együttese előtt. A harmadik helyen a Nógrádmarcal végzett. Ám a többi résztvevő is, így a két patvarci gárda, a becske- iek és a balassagyarmati Április 4-e lakótelep fiataljainak Karaván nevű csapata is nyert egy kellemes napot, mozgást és szórakozást. (hlavay) ÖKÖLVÍVÁS A Budapesten megrendezett Pataki István-emlékver- senyen négy ifjúsági versenyzővel képviseltette magát a Bgy. HVSE ökölvívó- szakosztálya. Tizennégy egyesület, hatvannyolc indulója közül két gyarmati fiú ért el dobogós helyezést. Mohácsi Sándor 63,5 kg-ban lett első, míg az 51 kg-osok me-* zőnyében Kiss Lajos bronzérmet szerzett. — sz. n. — ASZTALITENISZ NB II. nők: N. Volán— Tolnai VL 2—14. Győzött: Lahos 1, Nyerges 1. NB II. férfiak: N. Volán— Orosháza 7—9. Győzött: Kö- vendi 3, Baráth 2, Kocsa Z^. 1, Kállai 1. Április 1-jén: Vivicitta! Szeresd a várost és fuss velünk! Ezzel a jelmondattal invitálják április 1-jére Budapestre a szervezők az ország futni és mozogni szerető népét. A Vivicitta— Kontrax városvédő futás az említett bolondos napon 10.30 órakor rajtol a Palatínus strand elől; a résztvevők tizenkét kilométeres távot tesznek meg a főváros utcáin, s érkeznek célba a •kiindulási helyre. Nevezni a helyszínen lehet 8 órától, a nevezési díj a felnőttek részére 100 forint, a 14 éven aluliaknak 75 forint. A vidéki indulók részére a MÁV ötvenszázalékos utazási kedvezményt biztosít. A női és férfi versenyszámokban a sok egyéb más értékes díj mellett a győzteseknek 2000 nyugatnémet márka üti a markát! I Meghalt Jasin | Elhunyt Lev Jasin. A szovjet labdarúgó-válogatott egykori kiváló kapusa gyomorrák következtében, 60 éves korában halt meg Moszkvában — jelentette a TASZSZ hírügynökség. Haza — Haladás — Biztonság 4-es lista — szocialista Nógrád megye listás képviselőjelöltjei: 1. JAKAB RÖBERTNÉ középiskolai tanár Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára, parlament alel- nöke 2. SZABADOS GÁBOR bányamérnök Nyírmed II. aknaüzem-vezető 3. DR. ROZGONYI JÓZSEF közgazdász-tanár a salgótarjáni Táncsics Mihály Köz- gazdasági Szakközépiskola igazgatója 4 ARATÓ JÄNOS 5. DR. SZABÓ ISTVÁN villamosmérnök a Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezérigazgatója 6. DR. JAKUBECZ JÓZSEF orvos a Romhányi ÉKGY üzemi főorvosa 7. BÁLLÁ TIBOR gyógyszerész a szécsényi gyógyszertár vezetője 8. BERZE GÁBOR gyógyszerész 1 a sziráki gyógyszertár vezetője középiskolai tanár a balassagyarmati Szondi György Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója Az idő a népnek dolgozik: mi segítünk az időnek. (Politikai hirdetés) Ji? ^ ; • ( •..^ ' •- jj : • • I '■ ; - • • ' - ||| • | •••;' | '",v -• J Miként egy évtized óta minden márciusnak idusán, úgy ezúttal is kiosztották a megyei tanácson az arra érdemeseknek a Nógrád sportjáért emlékplakettet. Olyan sportembereket illet ez az elismerés, akik több éven, évtizeden keresztül kiválóan tevékenykedtek ' a megye sportjának fellendítése érdekében, munkájukkal jelentősen hozzájárultak Nógrád megye sportéletének fejlődéséhez, eredményességéhez. A kitüntető plakettet az idén hárman kapták meg. Bemutatásukat a legfiatalabb díjazottal kezdjük. O O O Kövendi József, a Nagv- bátonyi Bányász NB I-es asztalitenisz-csapatának edzője azzal kezdi, hogy nem számított erre az ^elismerésre. ' — Soha nem vettem részt ilyen ceremóniákon, a díjátadó ünnepségen mindvégig zavarban voltam. Nekem az a nap mégis olyan ünnep, amit soha nem fogok elfelejteni. Dolgozni persze kitüntetés nélkül is kell és érdemes. Az jelentené számomra az igazi boldogságot, hogyha sportolóim a következő években is hasonló eredményeket produkálnának. — folytatja szerénykedve Kövendi. Javaslom ezután, hogy lapozzunk vissza egy kicsit. Sorolja el, hogyan került kapcsolatba a sporttal, s miért éppen az asztaliteniszszel jegyezte el magát. — Jó régen, még 1954-ben kezdődött a dolog. Volt akkoriban egy tanárom Rá- kóczitelepen, nagy pingpongbarát, Valent Józsi bácsi. Ő szerettette meg velem a játékot. Előfordult, hogy órákat is elhagyott, ütötte inkább velem a labdát. Kövendi persze ekkor még nem sejtette, hogy egész élete az asztalitenisz mellett fog eltelni. Focizni járt a Kisterenye NB II-es csapatához. Mígnem egyszer az edzőjének fülébe jutott, hogy a gyerek futball után még pingpongedzésre is eljár, s ekkor ultimátumszerűén döntés elé vitte a dolgot. Ez történt 1962-ben, amikor Kövendi már az SBTC NB lies csapatában ütötte a ka- ucsuklabdát, alig 1$ évesen. Hátat fordított hát a labdarúgásnak, és 1980-ig a tarjá- ni együttes tagja maradt. — Ekkor keresett meg Veres Laci, aki akkor a Bátony elnöke volt, s mondta, mi lenne, ha átvenném a megyei bajnokságban szereplő asztalitenisz-csapatot. Ráálltam a dologra, játszottam és edzősködtem. Fiatalokkal kezdtem el foglalkozni, s elég hamar beérett-a munka gyümölcse. Salamon Pista, aki ma a felnőttegyüttes oszlopos tagja, az ötödik helyig vitte az országos ifiranglistán. Nos, a felnövekvő fiatalokra építve és néhány tapasztaltabb játékossal megerősítve a sorokat, rövid idő alatt az élvonalig lépkedtek. Nyugodtan elmondhatjuk immár, hiszen az isten se „menti” meg most már a bányász- együttest az NB I. A csoportjától! Jöhetnek Bátonyba Harcziék! Nem csekély dolog. De térjünk vissza inkább Kövendi személyéhez. A mester a TF kétéves edzői tagozatát végezte el 1984-ben. Amint mondja, nincs ideje már letenni a szakedzőit. Kilenc éve egyedül edzi versenyzőit, a legkisebbektől a felnőttekig. Hogyha mindezek mellett még az iskolát is a nyakába venné, az már biztosan a szakmai munka rovására menne! Közbevetem, hogy az edzőt úgysem csupán a papír, hanem döntő mértékben a munkája minősíti. Példálózom Beckenbauerrel, Cruyff- fal, Papp Lacival. Kövendi egyetért velem. Ezután a magánéletére terelem a szót. Említi, hogy van egy lánya, aki NB I-ben pingpongozik Egerben, a fia a salgótarjáni Centrum Áruház videotékájának vezetője. A felesége pedagógus Nagy- bátonyban. De mit szólnak hozzá otthon, hogy a családfő állandóan távol van? — Megszokták már. A feleségem így ismert meg, a gyerekek beleszülettek ebbe az állapotba. A lányom tíz éven keresztül kísérgetett minden versenyre, hiszen maga is részt vett ezeken. Egyszóval megvagyunk, nincsen semmi gond, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Egyetlen gondja van Kö* vendinek. A munkahelyén meg akarják vonni tőié a munkaidő-kedvezményt. Megérti, hogy változnak az idők, szénbányák helyett már kft. van, s mindig elsőbb volt számára a munka, de így délelőtt nem tud edzést tartani. Ez pedig a játékosok felkészülésének rovására megy. Na de azt mondja, hagyjuk ezt a dolgot, mert még úgy tűnne, hogy követelőzni akar. Mivel is zárhatnánk hát a beszélgetést: szóba kerül ismét az emlékplakett. Szerénykedve említi Kövendi, hogy most még fel se tudja fogni ennek a díjnak a jelentőségét. — Hogyha most hazamegyek, alaposan megnézem ezeket a papírokat, mert szemüveg nélkül sajnos nem nagyon látom már, hogy mi van rájuk írva. Lehet, hogy elérzékenyülök majd. Nem vártam, hogy engem ér majd ez a megtiszteltetés, voltak erre nálam érdemesebb emberek is. Aztán gyorsan megnyugtat majd az a tudat, hogy a hírek szerint egyhangúlag szavaztak rám azok, akik döntöttek az odaítélést illetően. Balás Róbert | Elindulunk fölfelé...? Örülni kell, hogyha akad miért örülni végre. Nem pedig elrontani mindjárt mindenféle szándékoltan kreált kifogásokkal azt a szemernyi kis jókedvünket is, ami úgyis ritkán adatik meg nekünk mostanában. Akár tetszik, akár nem, mérkőzést nyert végre a magyar labdarúgó-válogatott. Olyan ellenfelet győzött le, amely résztvevője lesz a nyári, olaszországi világbajnokságnak. Nos, hogy őnekik csupán Trinidad— Tobagóval, meg hasonlókkal kellett megvívni a huszonnégyes döntőbe kerülésért? Emlékezzünk csak, hogy a mieink mekkorákat futballoztak éppen csak a közelmúltban a labdaművészeknek igazán nem számító máltaiak ellen. Nyertünk tehát, és a győzelmet nem nagyon kell soha magyarázgatni. Mi, akiknek valamilyen formán közünk van a magyar futballhoz, egy-egy kudarc, vereség után kicsit mindannyian kevesebbek lettünk. Engedtessék meg, hogy amikor éppenséggel nem divat az ilyesmi, örüljünk egy kicsit a kedden este megszületett szemernyi sikernek is! Annál is inkább jókedvre ad okot a győzelem, mert egy új válogatott mutatkozott be tegnapelőtt este a honi és a nemzetközi labdarúgó-közvélemény előtt. Debütált a régi-új és vele együtt egy egész seregnyi újonc futballista. Nyolcán szerepeltek első alkalommal a válogatottcsapatban, és további három fiatal is csupán másodízben' húzhatta fel magára a címeres trikót. Mészöly tehát letette a voksot a fiatalok mellett. Meglepő volt némVeg a kapitánytól ez a húzás. Korábbi működése alkalmával ugyanis inkább úgymond „visz- szaöregítette” a válogatottat. Életkorra, s egyebekre való tekintet nélkül, az általa legjobb képességűnek tartott magyar játékosokat szerepeltette, és éppen az éltesebb korú harcosokkal ért el sikereket. Most persze más a helyzet. Hosszabb távra kell új csapatot építeni. Elkezdeni egy munkát, amelynek, ha bizonytalan gyümölcse beérik, esetleg visszakéredzkedhetünk a kontinens középmezőnyét alkotó válogatottak közé. Nem lesz ez sok így egyszerre? — kérdezné meg mégis az egyszeri szurkoló, leülvén a tévé elé, s böngészvén a mieink összeállítását. Kellenek, kérem, kellenek a fiatalok, de hát mégiscsak egy válogatotttalálkozóról van szó, amelyre ország-világ odafigyel. Semmi szükségünk már nekünk egy újabb arcpirító balsikerre. Elkezdődött aztán a találkozó. És nem akart hinni a magyar futballhoz edződött néző a szemének. Csapatunk ugyanis szokásával ellentétben — elkezdett rohanni. Nem fejetlenül persze, hanem ügyelvén a hátsó alakzatok biztonságára, de mégis törtetve az ellenfél kapuja felé. Stílusosan fűzték helyenként a fiúk a támadásokat, s ami újdonság volt, gyakorta került ki a szélekre a játékszer; már a félpálya előtt megtámadták a labdát hozó ellenfelet. Ezt nevezik jobb helyeken korszerű futballnak. Persze valamivel magasabb szinten bemutatva a dolgokat. Nem lehetünk azonban egyből telhetetlenek, miként rögtöni hurráoptimizmusra sincs okunk még. Csupán annyi történt, hogy megtette első lépéseit a gyermek. Biztató lépéseit. Helyenként tánclépéseit. És ami nem csekélység: csapatunk újra maga mellé állította a közönséget. Jó lenne már tényleg elindulni fölfelé... B. R.
