Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-10 / 35. szám
2 NOGRAD 1990. FEBRUÁR 10., SZOMBAT ■ I Ülést tartott a belső biztonsági szolgálat munkáját vizsgáló parlamenti bizottság Számvetés a Vöröskeresztnél Népszerűek a videofilmek, a versenyek, a bemutatók Ülést tartott pénteken a belső biztonsági szolgálat munkáját vizsgáló parlamenti bizottság. A testület eddigi tevékenysége során — az alkotmány 21. paragrafusa (3) bekezdésének értelmében — iratokat vizsgált, illetve meghallgatta már Diczig István vezérőrnagyot, a belügyminisztériumi vizsgálat vezetőjét, Kámán József katonai főügyészt, II- csik Sándor miniszterhelyettest, Horváth Józsefet, a belső biztonsági szolgálat felmentett főcsoportfőnökét, Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettest és Sarlós Zoltáry főhadnagyot. A bizottság (Folytatás az 1. oldalról.) gyarországon lakott. Akinek felmenője magyar állampolgár volt és a kérelem előterjesztésekor Magyarországon el, felmentést kaphat a háromévi várakozási idő alól. Lakóhelyére tekintet nélkül honosítható az, akinek házastársa vagy gyermeke magyar állampolgársággal rendelkezik. (A részletes felvilágosítást az anyakönyvi hivatalok adják meg.) A közlemény végül leszögezi: a Belügyminisztérium megteszi a szükséges intézkedéseket arra, hogy a kérelmeket — várhatóan nagy számuk ellenére is — gyorsan, a szokásosnál rövidebb idő alatt intézzék el. ☆ Emlékezetes, hogy a parlament legutóbbi ülésszakán Valamennyire is „fajsúlyos" nyugati Kreml-szakér- tő aligha hihette — legalábbis ez alkalommal nem —, hogy Mihail Gorbacsov pozíciói veszélyben vannak. Mégis, január utolsó napjaitól sokasodni kezdtek a párt- Xőtitkár-államfő jövőjére vonatkozó találgatások. Gorbacsov is szükségesnek látta, hogy személyesen cáfolja a CNN amerikai tévétársaság moszkvai tudósítójának világgá röppentett értesüléseit, miszerint a szovjet vezetés első embere rövidesen megválik főtitkári tisztségétől és az államfőit tartja meg. Cáfolat cáfolatot ért —, majd a világ szerdán este megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy a peresztrojka építőmestere a szokatlanul hosszúra nyúlt februári plé- numon tovább erősítette hadállásait. Nem történt leszámolás a pártvezetés konzervatív szárnyával — holott valami ilyesmit lehetett sejteni a plénum előestéjén Ligacsovot ért szokatlanul éles sajtótámadásból. A reformvonal azonban csatát nyert. Ami akár fél évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, most megtörtént: az SZKP, a hatalom fő letéteményese, maga nyitotta ki a kaput a többpártrendszer kezdeményezői előtt. Más szavakkal: Moszkva, eredetileg a keleteurópai változások ihletője, meghívására — jogi képviselőinek társaságában — meghallgatásra megjelent Végvári József, a Belügyminisztérium nyugalmazott őrnagya is. A bizottság pénteki ülésén úgv foglalt állást: szükségesnek tartja a nyilvánosság előtt is leszögezni, hogy semmiféle előítélet nem befolyásolja tevékenységét a meghívottak meghallgatásakor. Munkáját — a parlamenti felhatalmazás és az alkotmány rendelkezései szerint — elfogulatlanul végzi, és minden külső befolyástól mentesen kívánja toKovács László külügyi államtitkár bejelentette: február 1-jén a Külügyminisztérium jegyzékben javasolta a román félnek, hogv módosítsák a kettős állam- polgárság lehetőségét kizáró kétoldalú megállapodást. A Külügyminisztérium az elmúlt évben többször is tett kísérletet a megállapodás módosítására, ám ez elől a román fél kitért. Az újabb jegyzékre azért volt szükség, mert február 11-én lejár a megállapodás második ötéves periódusa is, és ameny- nviben nem tesznek javaslatot ennek felmondására, akkor a szerződés újabb 5 évre érvénybe lép. A február 1-jei jegyzékben a ma- fivar fél közölte: ha a román fél február 8-áig nem ad választ, vagy elzárkózik, akkor Magyarország egyoldalúan felmondja a megállapodást. (MTI) most maga is rálépett arra az útra, amelyet egyesek a „bol- sevizmus eltemetésének”, mások a szociáldemokrácia diadalának minősítenek. A Szovjetunióban gyakran emlegették — félig komolyan, félig tréfásan —, hogy az SZKP a többpártrendszer pártja, utalással a szövetségi köztársaságok saját pártjaira. A Litván KP kiválási szándéka, az azerbajdzsáni pártvezetés leváltása, a bakui zavargások idején jelzés lehet: válsághelyzetekben e pártok sokkal inkább képviselik a sajátos helyi érdekeket, mint a Szovjetunió nagyon is nehezen körvonalazható „közös” céljait és érdekeit. Most a többpártrendszer révén ez a sokszínűség még csak fokozódik az amúgy is ezerarcú országban. A februári plénum előestéjén Moszkvában tartott több százezres nagygyűlés —, amelyen már hallatták hangjukat a majdani pártok és tömörülések — 73 év óta példátlan módon jelezte: a többpártrendszer korszaka beköszöntött; akár elismeri ezt hivatalosan az SZKP, akár nem. A Szovjetunió kivételes szerencséje: e rendszer kiépítésének göröngyös útjára úgy lép rá, hogy az állam kormánykerekénél Gorbacsov személyében nagy nemzetközi tekintélyű polivábbra is folytatni. Szándéka az, hogy az Országgyűlés februári ülésszakán a vizsgálat eredményéről jelentést tehessen a parlamentnek. A vizsgálóbizottság visz- szautasítja a FIDESZ egyik választmányi tagjának azon nyilatkozatát, amely szerint bármiféle „gyanúval” illették volna Végvári Józsefet, ez ugyanis nem felel meg a valóságnak. A bizottság egyben kijelenti: Lovas Zoltán újságírót nem hívta meghallgatásra, ennek megfelelően nem is minősíthette semmilyen formában. (MTI) Kacsa?... Megyénk is felzárkózott a kopogtatócédulák országos vásárlóhelyei közé. Errefelé is felértékelődött az egyszerű állampolgár szava(zata). Vagy inkább cédulája. . .? A tarifa országrészenként meglehetősen eltérően alakult ki: Budapesten 2—3000 forintért, az északi iparvidéken — Borsodban — egy-két féldeciért is, a Karancs alján egy sörért, néhány száz forintért hozzá lehet jutni az ajánlócédulákhoz. 750 kell belőle! tgy nem olcsó mulatság, de jó befektetés. .., ha befut a jelölt. Ügy tetszik, egyre többen harcba indulnak. . . Miközben a cédulák lassan kurrens „cikké” válnak.. . Hogy szabad-e értékpapírként kezelni a lehetőséget — az első szabad(abb) választásét. . . ? Aligha. Mégis, megesik.. Vagy az egész csak kacsa? ... (gig) tikus áll. Olyan államférfi, akinek tekintélyét odahaza —, ahol mindig nehezebb bizonyítani — a súlyosbodó nemzetiségi konfliktusok, az ellátási gondok, a gazdaság és infrastruktúra szétzilálódása sem kérdőjelezte meg alapvetően. Legalábbis eddig nem. Gorbacsov államférfiúi nagysága azonban főként abban rejlik, hogy megvan benne a kellő veszélyérzet, s vezető társainál jobban érzékeli az ország valós szükségleteit és lehetőségeit. Cselekvési programját — a sajátját és az országét — ezekre építi.- A novemberi pártplénum óta azonban (amikor nemcsak a botladozó peresztrojkát, de őt magát is támadták) nem maradhatott kétséges Gorbacsov számára: Eljött az idő, amikor válaszolni kell a vagy-vagy kérdésre! Vagy továbbviszi a peresztrojkát, kelet-európaihoz hasonló megoldásokkal —, vagy bekövetkezik egy kínai típusú visszarendeződés... és nélküle. A mostani plénum heves vitái sok minden mellett azt is jelezték: nem lehet kizárni az utóbbi lehetőséget. Gorbacsovnak tehát —, ha menteni akarja élete fő művét, a peresztrojkát — gyorsítania kell az előrehaladást. Még akkor is, ha előremenekül, vagy ezt a benyomást kelti. Megújították a vezetést A Szügyi Madách Termelőszövetkezetben február 2- án új szövetkezeti elnököt választott a tagság. A demokratizmus szabályai szerint a jelölőbizottság három jelöltet állított a tagság elé. Mind a három jelölt — különböző vezető beosztásban dolgoznak a szövetkezetben — elismert személyiség, akiket a szövetkezetiek könv- nyen mérlegelhettek, hiszen naponta találkoznak velük. A titkos szavazás során jelentős többséggel Gaál György termelési főmérnököt választották meg elnöknek. A szövetkezetiek megújították a vezetőséget is. így az új vezetőségbe több új vezetőségi tag került be a régiek mellé. A választó közgyűlésen elköszöntek Cserháti Zoltántól, aki az utóbbi 15 évben irányította a szövetkezet munkáját, s most nyugállományba vonult. Megköszönték eddigi munkáját, ami számos sikert hozott a közös gazdaságnak, s egészséggel teljes nyugdíjaséveket kívántak neki. Dr. Rozgonyi József, a Magyar Szocialista Párt salgótarjáni képviselőjelöltje minden hétfőn 15—18 óra között választási fórum keretében találkozik a programja iránt érdeklődő állampolgárokkal. A fórum helye: városi választási centrum. Rákóczi út 13. III. emelet. A Kereszténydemokrata Néppárt közli párttagjaival és szimpatizánsaival, hogy a NÓGRÁD tegnapi, február 9-i számában a pásztói körzet képviselőjelöltjéről adott kettős hír szervezési félreértésből adódott. A pásztói választási körzet képviselőjelöltje: TÓTH SÁN- DÖR, az „Űj Ember” című katolikus hetilap újságírója. Kedves Barátaim! Tisztelettel értesítem mindazokat, akik az elmúlt nyolc nap alatt bizalmukkal megtiszteltek, hogy a képviselő-választáson való induláshoz szükséges ajánlószelvényeket összegyűjtöttem. Köszönöm mindazon isr merősök és ismeretlenek támogatását, akik szimpátiájukkal szándékaimban megerősítettek. Az elmúlt évi tevékenységét értékelte pénteki ösz- szejövetelén a Vöröskereszt Nógrád megyei vezetősége. A számvetés során áttekintették az egészségvédelmi, a családvédelmi és a szociális munkát, illetve a véradásszervezést. Az egészségnevelésben hangsúlyosabb szerepet kaptak az elsősegély-nyújtási, csecsemőgondozási, ételkészítési versenyek, bemutatók. Az előadások iránt csökkent az érdeklődés, míg a videofilmek egyre népszerűbbek. Az előző évihez viszonyítva több mint kétszeresére nőtt a házi-betegápolási tanfolyamok száma. Ugyanott február 14-én, szerdán 16 órai kezdettel választási gyűlést tart, amelyre elsősorban az ipari szövetkezetek dolgozóit, a vállalkozókat, a kisiparosokat várja. Február 15-én. csütörtökön 18 órakor Nagybárkányban, a községi közös tanács A másik hírben szereplő dr. Thassy Gábor főorvos úr, a megyei listán fog indulni. Ajánlószelvényeiket tehát Tóth Sándornak adják, futtassák el a plébániákra, vagy pedig az alábbi címre: dr. Baboss Csongor, 2175 Kalló, Kossuth Lajos út 41. Herczeg János megyei ügyintéző Bízom abban, hogy programismertető találkozásainkon újabb támogatók azonosulnak elképzeléseimmel és Nógrád megye 1. sz. körzetének önálló független képviselőjelöltjeként a választásokon is megtisztelnek szavazatukkal. Én bízom önökben — önök bízzanak bennem! Őszinte tisztelettel: Dombi András Az aktivisták kivették a részüket a környezetvédelmi munkából és a hipertóniaszűréssel kapcsolatos tennivalókból is. A városi vezetőségek részére automata vérnyomásmérőket vásároltak és a felkészítésről is gondoskodtak. A nyáron fogyatékos gyermekeket üdültettek, a hátrányos helyzetű gyermekekkel, családjukkal kiemelten foglalkoztak. Az idén megalakult gyermekbarát-egyesület működését szervezőmunkával és anyagilag támogatják. A továbbiakban az idei munkatervet fogadta el a vezetőség és tájékoztatót hallgatott meg az új alapszabály-tervezetről. nagytermében kenu sor választási gyűlésre, rurlyre a körzet valamennyi választópolgárának érdeklődésére számít a Szocialista Part jelöltje. ☆ A Szocialista Párt salgótarjáni koordinációs tanácsa köszönetét fejezi ki a párt aktivistáinak, szimpatizánsoknak, akik összegyűjtötték dr. Rozgonyi József ajánlószelvényeit és mindazoknak, akik aláírásukkal lehetővé tették, hogy képviselőjelöltként indulhasson a választásokon. A Magyar Demokrata Fórum választási rendezvényei Kádárkúti József, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjelöltje, Hasznoson, 1990. február 11-én, vasárnap, délelőtt fél 12-kor, a kultúrház nagytermében, Taron február 12-én (hétfőn), 18 órakor a művelődési házban választási nagygyűlést tart. Petreczky Tibor független jelölt Értesítem a 2. számú választókerület polgárait, hogy több helyen elterjedt hírrel ellentétben, a jelöltség jogának megszerzésétől nem léptem vissza. Megköszönve eddigi segítségüket, mint pártonkívüli kérem támogatásukat és ajánlószelvényeiket személyes megbízottjaimnak szíveskedjenek átadni. Továbbra is eleget teszek kisebb csoportok meghívásainak. Cím: Bátonyterenye, Pf.: 57. Petreczky Tibor Magyarország egyoldalúan felmondta a megállapodást Gorbacsov előremenekül? A NO(iRAI) sajtószolgálati közleményei MSZP-gyűlések, -köszönet Szervezési félreértés Független Kisgazdák Rimócon Varsány után (50 fő) Rimócon is 60 fővel megalakult a Független Kisgazdák helyi csoportja. Célunk: — A választási kampányban a III. sz. választókerület, Fenes László képviselőjelölt támogatása, a Tildv-hagyaték továbbvitele, ápolása. — A márciusi választáson — 1930, 1945. után — a vidék, a falvak nemzetmegmentő pártjának a Független Kisgazdának kormányzatba való bejuttatása. Nógrád népe ne feledjétek! A Magyar Köztársaság első elnöke, Tildy Zoltán is Nógrádból indult! Az örökség kötelez, példaértékű, ma is az egyetlen járható út... Független Kisgazdák Rimóc Dombi András köszöneté