Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-10 / 35. szám
Papok a börtönben Beszélgetés Palotás Iván parancsnokkal és Kalácska Béla esperessel A Balassagyarmati Fegyház és Börtön hazánk területén az egyik legrégebbi büntetésvégrehajtó intézmény. Az épület jellege késő klasszicista, 1842-45. között épült, a volt vármegyeházával alkot építészeti együttest. A megyeháza U alakú udvarának tengelyében áll. Ez az elrendezés az újabban emelt gazdasági épületek miatt ma már nehezen érzékelhető. A börtönépület kör alakú, és így körfolyosós, melyekről nyílnak az elítéltek lakóhelyiségei, eredetileg 168 cella. Az épület a maga nemében ritkaságszámba megy, igy építészetileg és történetileg is jelentős értékű a megyében. A börtön terveit valószínűleg Novák Dániel kir. főépítész tiszt készítette. Nagy Iván 1858-ban közzétett adatai szerint Karselik Ferenc épitész müve. Valószínű, hogy Karselik, mint kivitelező szerepel. A börtön korabeli működtetésénél olyan személy volt a meghatározó, mint Kubinyi Ferenc, aki sokat tett az új épület kialakításáért és a rabok ellátásának javításáért. A Balassagyarmati Fegyház és Börtön az Igazságügyi Minisztérium Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksáq felügyelete és irányítása alatt működik. Az intézmény alapvetően kettős feladatot lát el, egyrészt, mint országos letöltőintézet a többszörösen visszaeső elítéltek elhelyezésére szolgál, másrészt a megyei börtön, funkciójából adódóan, végrehajtja az előzetes letartóztatás foganatosítását. Működése az 1979. évi 11. számú tvr. szerint szabályozott. A törvény alapvető feladataként az elitéltek formálását, nevelését helyezte a célkitűzések között első helyre, továbbá a testi és szellemi erőnlét megőrzését, a családi és munkahelyi kapcsolatok ápolásának biztosítását. A nevelés során a helytelen cselekedet felismerésén túl a reális jövőkép kialakítására is törekszik az apparátus A börtönben közel 600 fő elhelyezésére vap lehetőség. Az egyház újabb szolgálati területen, a börtönben foraattunk filmet, s mint kiderült, hazánkban elsők között volt a balassagvarmati bün»etés-véqrehaitási intézet, aho1 at egyház ismét megkenhető szolgálatát. Ebből az alkalomból eszmecserére ültünk le Palotás Iván börtönoarancsnokkal és Kalácska Béla evangélikus esperessel. Palotás Iván: — A szemléletváltás érlelődésének az oka, hogy az egyházak szolgálatát szívesen fogadjuk. Ezt már imént említettem. Ugyanakkor próbáljuk a fogva tartottaknak figyelemmel kísérni nemcsak az itteni belső életét, hanem az azt megelőző időszakot is. Azt tartjuk, hogy minden, ide az intézetbe kerülő fogva tartott lényegében nevelhető, visz- szavezethető a társadalomba. Ebben tulajdonképpen hittünk és ezt a hitet most sem adtuk fel. Tehát hiszühk abban, hogy megfelelő nevelőmunkával eredményt érhetünk el. De az eredményt illetően nem vagyunk maximalisták. Azt látjuk, hogy jelentős hányada a fogva tartottaknak, a velük való foglalkozás eredményeképpen, megtalálja helyét a szabad életben. Nevelési módszerekkel elősegíthető, hogy tartózkodjanak a fogva tartottak szabadulásuk után az újabb bűncselekmény elkövetésétől. E kérdéskörben nagyon sokat számít az is, hogy a fogva tartott szabadulása után milyen környezetbe kerül vissza, tehát milyen nehézségekkel kell szembenéznie. Ahol a megfelelő családi háttér biztosított, s a társadalom fogadókészsége megvan, ahol a nevelőmunka — börtönön belül — eredményes volt, ott elérhetjük azt a célt, amely az Győri János: — Ügy tudom, hogy ez az első olyan fegyház és börtön, ahol egyházi szolgálat van ismét, hosszú idő után. Palotás Iván parancsnoknak teszem fel az első kérdést. Honnan származik az ötlet, honnan ered a lehetőség a börtön parancsnoksága részéről, hogy az egyház ismét szolgáljon az intézetben? Palotás Iván: — Ez a lehetőség összefüggésben van azokkal a társadalmi folyamatokkal, amelyek az elmúlt időszakban Magyarországon lejátszódtak. Egyre erőteljesebben rádöbbenünk arra, hogy azokat a célkitűzéseket, amelyek á fogva tartottak társadalmi beilleszkedését. nevelését hivatottak végrehajtani, csak az itt dolgozók nem tudják egyedül megvalósítani. Ma már világosan látjuk, hogy céljaink megvalósítása érdekében szükséges kérnünk a különböző társadalmi szervezetek és mellettük az egyházak segítségét is. Győri János: — Kalácska Béla esperestől azt kérdezem, hogy az egyház részéről felmerült-e olyan gondolat, hogy a kórház után a börtönben is szolgáljon? Kalácska Béla: — A balassagyarmati börtönben a korábbi időszakban — a 40-es évek második feléig — a különböző felekezetek lelkészei végeztek börtönlelkészi szolgálatot. Az idősebb kollégáktól hallottam, akik említették, hogy itt egy kisebb kápolna is volt a börtönben, ahol rendszeresen végeztek istentiszteleteket a lelkészek. Nem tudom, hogy esetleg lehetségessé válik-e, hogy ez a kápolna ismét funkcionálhasson. Egyelőre fent — azt hiszem, a 3. emeleten — van egy társalgóterem, ahol filmvetítésre is van lehetőség, és ott mintegy 30—40 ember elfér. Ebben a társalgóban szoktak az elítéltek összegyülekezni és ott végezzük, folytatjuk azt, amit az egyház abbahagyott, és a jelenlegi politikai változások következtében erre a szolgálatra lehetőséget kapott, összegezve: egy megszakadt szolgálat folytatására nyílt lehetőség a három történelmi egyház részére. Egyébként én tavaly tavasszal már kértem az egyik megyei tanácsülésen ennek a lehetőségnek a biztosítását. Győri János: — Parancsnok úr! Az elmúlt időszakban úgy gondolkodtunk, talán ebben az országban is, hogy csak bűnözők vannak és elítéltek, de nincs bűn. Ügy gondolkodtunk, hogy csak rossz társadalmi berendezkedések okozhatnak bűnözést és, ha ezeket kiküszöböljük, akkor nem lesz bűnözés. Mi keresztyének viszont azt tanítjuk, hogy az ember eredendően bűnös. Van-e most az önök részéről is szemléletváltás? újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodást jelenti és ez korántsem kevés. Győri János: — Egyházi oldalról hogy látjuk mi ezt? Gondolok itt arra, hogy legprimitívebb szinten az ember a testet fenyíti és azon keresztül tér jobb belátásra. Fejlettebb szinten az ember értelmére, intelligenciájára apellálunk. Mi ebben az esetben — egyházi oldalról — a lelki oldalt látjuk fontosnak. Mennyire illik bele ez az itteni szolgálatba? Kalácska Béla: — Egyházi szempontból mi a teljes embert, testi-lelki valóságában tekintjük. Ez az ember egyfelől kötődik a való immanens világhoz, másfelől a transzcendensnek, az érzék feletti világnak is szerves része. Ebből következik, hogy ennek a teljességében nézzük az embert, ahogy Luther is tanította, végül is az embert kétféleképpen lehet kormányozni; igével, evangéliummal, ha ez nem megy, akkor a törvény szigorával kell, amelynek az államhatalom biztosít keretet. Így számításba kell venni, hogy a törvény szigora lé is sújthat arra az emberre, aki — mondjuk — átlépi az adott társadalom törvényeit. Ebben a kérdésben az egyházon túl, magától értetődően, különböző felfogások érvényesülnek. Van olyan elképzelés; hogyha megfelelő, optimális társadalmat hozunk létre, akkor szépen fokozatosan a bűnözés, mint olyan, le fog épülni. Tehát nagyon egyszerűen megfogalmazva, ha annyira változik a közeg, amelyben az ember él, nem fogja ki- és újratermelni a bűnözőket. Ezt sajnos még a való élet nem igazolta, akár a mi társadalmunkat nézzük, vagy kiragadunk egy másikat, egy optimálisát a világban bárhol. Az ilyen elképzelések megszülethetnek az agyunkban, a gondolatunkban, de a valóságban ez nem igazolódik. Tudniillik, az ember habitusának, természetének bűnössége hozza magával a konkrét aktuális bűnöket. Tehát a természetünk esendőségéből fakad, fogan meg a ténylegesen elkövetett bűn. Mert a bűnelkövetés sohasem úgy születik, hogy azt mondja magában az ember, hogy hopp, ott van egy üzlet, azonnal odaszaladok és betörök, akkor 80—90 százalékban meg Kalácska Béla esperes és Palotás Iván parancsnok fogni az embert, akiről tudjuk, hogy bűnös a természete. De ezt lehet jó irányba befolyásolni. Itt van az a többlet (plusz), amelyet az egyház, illetve Jézus Krisztus tanítása ad, hogy tudniillik az embernek ez a természete megváltozhat, az ember újjászülethet, új viszonya lehet önmagával és az őt körülvevő világgal. Ezek a magasabb lelki természetű tulajdonságok nem belőlünk fakadnak, tehát nem mi termeljük ki magunkból, bármilyen jó családi közegben, jó genetikai tulajdonságokis fogják őt. Viszont, ha esetleg megszületik benne a bűn- elkövetés gondolata, akkor szépen átgondolja és kiterveli magában, természeti adottsága szerint, lelkileg, értelmileg ezt átgondolja és feldolgozza, és akkor következhet a konkrét bűnelkövetés. Itt ilyen értelemben az embernek a természetére, a lelkületére kellene hatni elsősorban, és ott kellene megkal, ezüstkanállal a szánkban születtünk, jöttünk a világra, volt gyerekszobánk és így tovább. Mibennünk is megvan ugyanúgy az a bűnös hajlam, az a tulajdonság, mint itt, ebben a börtönben a legszigorúbban és leghosszabb időre elítélt emberben. Tehát énbelőlem is ez bármikor kitörhetett volna. De az, hogy én keresztyénné lettem, újjászülettem, Krisztus követője vagyok, énbennem ez a természet megváltozott, ezért nekem „fáj” a bűn, távol tartom magam tőle. A régi természetű embernek — a szentírás óembernek nevezi az újemberrel szemben — meg nem okoz semmit, őneki az olyan természetes, hogy valakitől elvett valamit, mint a napsütés. Énnekem pedig borzasztó lelkiismeret-furdalást okozna az, hogy valakitől elvegyek valamit, illetve ártsak a másik embernek. Így is mondhatom, gátlásaim vannak a fentiek vonatkozásában, mert természetem újjászületett. Végül is azt szeretnénk itt is a börtönben elősegíteni, mint amit az egyház a civil emberek életében. Nevezetesen, ha az elítélt habitusa, természete megváltozik, akkor már az életben nem a konkrét bűnös élet felé orientálódik, hanem inkább a szebb, a jobb felé vágyódik. Palotás Iván: — Én egyetértek azzal, amit ön mondott. Amellett azért fontosnak tartom azt is, hogy olyanok legyenek a társadalmi viszonyok, hogy azok a fogva tartottat segítsék a visszailleszkedésben. Most nehéz gazdasági körülmények között élünk. Ezért azok, akik esetleg a társadalom perifériáján vannak, nehezen tudnak megélni, így nagyobb a valószínűsége annak, hogy bűnt fognak elkövetni. Tehát az én megítélésem szerint, ha a társadalom viszonyai fejlődnek, akkor végső soron a bűnelkövetés mértéke esetlegesen csökken. Kalácska Béla: — Ezzel én is egyetértek, de a jóléti társadalmak nem szülnek törvényszerűen bűnte- len embereket és viszont. Győri János: — Növekszik-e a bűnözés és várható-e ennek növekedése? Palotás Iván: — Növekszik és megítélésem szerint várható a növekedés. Győri János: — Milyen területeken? Palotás Iván: — Az erőszakos bűnelkövetések száma az, ami alapvetően növekszik, ugyanakkor a tulajdon elleni bűncselekmények száma is emelkedőben van. Azt viszont hozzáteszem, hogy magában az intézetben levő fogva tartottak száma az elmúlt időszakban csökkent. Bizonyos jogpolitikai elvekben, alkalmazásokban változások következtek be. Győri János: — Hogyan ítélik meg önök az erőszakos cselekményekkel kapcsolatban a különböző kommunikációs eszközöket, a szórakoztatóipar egyes termékeit? Palotás Iván: — Ezt a kérdést magánemberként tudom csak megítélni, s e tekintetben konzervatív vagyak. Tehát negative ítélem meg. Kalácska Béla: — Teljes mértékben azonosulok a parancsnok úrral. Győri János: — Köszönöm a beszélgetést, mindkét részről és remélem, hogy a közös szolgálat gyümölcsei esetenként be fognak érni. Győri—Kalácska (Fotó: Gyurkó)
