Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
1990. FEBRUAR 24.. SZOMBAT NOCiRAI) 3 PUfölik az autómat Püfölnek, rugdosnak, köpködnek egy autót valahol Magyarországon, és ez már megint nem Európára hasonlít... De nyugtatnak engem, oda se neki, az a nyugodt erő, amely püföli az autót, az igenis európai, demokratikus, civilizált erő... S különben is csak felfújják ezt az egész autórugdosást, semmi .az egész, együtt jár a politizálással... örülni kell, hogy az emberek végre elkezdenek politizálni. . . Nyugodt erő ide, politikai aktivitás oda, én egy cseppet sem vagyok nyugodt... Sőt, nagyon is nyugtalan vagyok... Az utóbbi egy évben, mintha valami demokráciát, igazi demokráciát ígértek volna itt nekem új, és még- újabb politizáló fórumok, szövetségek, egyesületek... Én személy szerint, mint egy átlagos magyar állampolgár, nem nagyon szeretem, hogy egy régi-új MSZMP bizalmat kér tőlem, és közben úgy csinál itt Magyarországon 1990-ben, mintha pusztán egy volna az ötven párt közül, és ideológiáját, stratégiáját nem kellett volna évtizedekig hittanként tanulnunk. Mivégre?! Nem nagyon szeretem, hogy Grósz Károly és más nyugdíjkorhatáron levő személyiségek újra meg akarnak győzni engem arról, a fehér fal fekete... Nem lelkesít, ha régi-új ígéreteiket tízezrek, százezrek hallgatják nyomorúságos életkeretek között és gondolkodás nélkül. . . S mégis, az én autómat püfö- lik, rugdossák Leninvárosban, a ml autónkat köpködik Tiszaszederkényben, a jövő demokratikus ígéreteit szidalmazzák valahol Észak-Magyarországon... Az intolerancia nyilvánvaló tényei akkor is felháborítanak, ha megint mások úgy vélekednek: a kommunisták, Grósz Károly pontosan azt kapták meg Leninvárosban, amit megérdemelnek. A demokrácia akkor is demokrácia, ha benne olyan partnerekről van szó, akik ma éppen nem népszerűek. Mert elvi kérdés, mert sorskérdés: tudunk-e itt, most valóságos demokráciát teremteni, vagy pusztán a demokráciáról szóló ígéretekkel kell megelégedni. Ha ez utóbbi következne be, bizony nem szabadság születik meg itten ezen a tavaszon, hanem elkezdünk egy új tanulást: tapsolni, éljenezni tanulunk új és új állampártoknak. Tapsolunk, táncolunk, ahogy ők muzsikálnak... Leninvá- ros kétségbeejt... S ami a legrosszabb, a goromba tényekkel nincs vége ennek az egész ügynek. Nem hiszek a szememnek, nem hiszek a fülemnek: nézek egy késő esti televíziós műsort, ahol vezető pártok politikusai ültek, beszélgettek egy asztal körül, és vitatkoztak rajta, hogy élesedik, durvul-e a politikai küzdelem hazánkban február vége felé, vagy csak a szemünk káprázik... A fő téma természetesen: Lenin- város! Nem hiszek a fülemnek, amikor az MDF- elnöke védelmébe veszi pártja leninvárosi aktíváit, s ahogy az SZDSZ jelenlevő képviselője, filozófusa helyesel, udvarol neki. „A lelkes MDF-aktivisták saját testi épségük kockáztatásával védték meg Grósz Ká- • rolyt, nehogy a még nagyobb baj is megtörténjék.. Nem hiszek a fülemnek: csupa mentegetőzés, magyarázkodás, mentegetés! A Magyar Demokrata Fórum elnöke egyetlen egy szót sem ejt arról, hogy esetleg, netán, mégiscsak azon is lehetne vitatkozni, hogy 1990 februárjában, szabad választásra készülődve, egy új minőségű demokráciára készülődve, egy toleranciát, pluralizmust követelő párt aktivistái miért, milyen elvi alapon .szerveznek utcai tüntetést Grósz Károly úr megszólalása ellen. Miért nem elégszik meg az MDF leninvárosi szervezete azzal a dicsőséggel, hogy az előkészített helyi tévévita fórumán söpörje le, cáfolja meg, nevettesse ki Grósz Károly nézeteit? Gondoljunk csak meg egy ellenpéldát: Antal József pártelnök úr holnap megérkezik, mondjuk Nyíregyházára, Nagykanizsára, vagy Salgótarjánba, ahol tegyük fel Grósz úr és az új MSZMP hívei uralják az utcát, és ottan ezrek hirdetnék fenyegetően, gyaláz- kodón, hogy a város kommunistái nem kíváncsiak az MDF nemzetmentő próféciáira, megvannak itt Nyíregyházán, Nagykanizsán, Salgótarjánban anélkül is, Antal úr igen sürgősen menjen haza, mert különben jól megverik... És el is kellett menni haza. Megdöngetett, megrugdosott, leköpködött autóval! Nem hiszek a fülemnek: Antal József úr ezek szerint a világ legtermészetesebb dolgának, legkézenfekvőbb politikai cselekvésének tekinti, hogy párthívei, aktivistái utcai tüntetést szerveznek egy ellenfélpárti szónok, egy magyar állampolgár megszólalása ellen.. . Miféle demokráciát ígér nekem akkor ez a Magyar Demokrata Fórum, amelynek elnökét beszélni hallom? Másnap egy kinyilatkoztatásból, harmadnap annak egy cáfolatából erre is választ kapok: elhangzik egy MDF-es országos műszaki tanácskozás figyelmeztetéseként, mint vezető poszton ülő műszaki értelmiségi, ha nem a Magyar Demokrata Fórum politikai elvei szerint gondolkodom, hát a választások után szedhetem a sátorfámat, mert a szakértelem itt holnap megint nem lesz elég. Az kell, hogy az MDF elvei, logikája szerint gondolkodjak! Ha másnap a pártelnök igyekezett is megnyugtatni a felháborodott közvéleményt, hogy tudniillik, elég lesz-e a szakértelem, a tisztesség, én megint nem vagyok nyugodt. Még a választások előtt vagyunk, és már az a fő téma, ki marad, ki megy, ha... Mi lesz a választás után? Ha valóra válnak a hatalmi álmok?' Elég a szakértelem, vagy nem elég? Ügy kell-e gondolkodnom, ahogy a választáson győztes párt vezérei megmondják, vagy nem feltétlenül? Uraim!! Nem gondolkodhatnék a saját fejemmel végre? Ha van... Esetleg... Gondolják meg, mire megyünk, ha a következő negyven évben is mindenki elkezd úgy „gondolkodni”, ahogy megmondják neki... Mintha már láttunk volna erre egy-két keserű példát a történelemben... Erdős István A laikus talán meglepődött: miért látogatott éppen Felsőpeténybe, a nőtincsi termelőszövetkezet elmúlt hét végi részközgyűlésére Jakab Róbertné, az Ország- gyűlés alelnöke? Nos, hogy miért itt tette tiszteletét a T. Ház egyik „elöljárója”, annak két döntő oka van. Jakab Róbertné Nógrád megyei származású, a szlovák nemzetiségű falu Felsőpe- tény szülötte, valamint a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára. • kot szedtem, szőlőt kötöztem, kapáltam, a háztájiban. Szóval jól ismerem a mezőgazdaság ábécéjének alapjait. — Ha manapság hazatér, megismerik a falubeliek? — Láthatja, itt, Felsőpe- tényben is szinte mindenki ismerősként, barátként üdvözölt. Bármikor jövök, természetes a két falu lakóinak közeledése. De ugye a többséggel együtt gverekesked- tünk. Az is igaz ellenben, hogy a mai fiatalok többsége nem ismer meg. . . Így hát „házhoz jött” a politikus, s ezt az alkalmat használtuk ki, hogy sok mindenről beszélgessünk. — ön Nógrád megyei származású. Jelent-e ez manapság érzelmi kötődést szű- kebb' pátriájához, szülőfalujához? — Hadd kezdjem azzal, hogy számomra háromféle kötődés létezik. Kötődés a magyarsághoz, kötődés a nemzetiségemhez, két faluhoz: Felsőpetényhez és Gal- gagutához. — A hazához, nemzetiségéhez való kötődés érthető és nyilvánvaló. De miért éppen e két Nógrád megyei faluhoz húzza a szíve? — Felsőpetényben születtem. Édesanyám épp egy temetésre érkezett, kilenc hónapos terhesként, s miközben a szertartás az udvaron folyt, közben én megszülettem. Gyermekkoromat, ifjúságom nagyobbik részét viszont Galgagután töltöttem. Így talán jól érzékelhető miért e kettős kötődésem. — Gyakran jár haza? örömmel jön szülőföldjére? — Sajnos a galgagutai szülői ház már üres. Roskadoznak a falai, és nincs már fűtés sem benne. Nyáron, illetve késő tavasszal, amikor napsütéses az idő, szinte, nincs olyan hét vége, amikor ne utaznánk el a családommal a szülői házhoz. Műveljük a kertet, dolgozgatunk és néha átruccanunk Peténybe is. — AT. Ház alelnöke tehát rendszeresen kertészkedik? — Nincs ebben semmi különleges. Középiskolás koromban és egyetemistaként szabad időmben sokat segítettem a szüleimnek. Mar— ön a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára. Csupán azért nem lepődtem meg, hogy milyen jóízűket beszélgetett a petényi emberekkel szlovákul. Ám mégis inkább arról kérdezném: milyen funkciót tölt ma be szervezetük, szövetségük a hazánkban élő szlovák• aj* kúak életében? — A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége — a korábbi negyven évben működött más szervezetekhez hasonló társadalmi szervezet. Nem volt tagsága. Egy központi, mondjuk így: felső szerv irányította. Az én ötéves ciklusom ideje alatt meg tudtam -számolni, ki az a hetvenhárom aktúra az ország 11 megyéjében, aki bármikor a segítségünkre volt. akiket bármilyen esetben mozgósíthattuk egy-egy feladat megoldásánál. Ilyen értelemben tehát a szövetségnek nem csupán „feje” volt. léteztek végtagjaink is, bár szervezetileg nem ez volt a legtökéletesebb. — Miért jelentett ez problémát? — Egyszerű példával illusztrálnám: egy hadsereg főnöke akkor boldog, ha tudja, milyen létszámú gárda áll mögötte. — Tervezik-e. a szervezeti keretek változtatását? — 1988 végén rendezett VIII. kongresszusunk régi alapszabályunkat hatályon kívül helyezte. Várni kellett az Orázággyűlés által elfogadott, 1989 februárjában szentesített egyesülési törvényre, s ennek szellemében szövetségünk országos választmánya idén február 9-én fogadta el új alapszabályunkat. Valószínű, ha;, marosan rendkívüli kongresszust is összehívunk. — Az imént elmondottak mennyiben változtathatnak szövetségük jellegén, munkáján, szervezettségén? — A kongresszus megerősítheti az alapszabályt. Ám ettől lényegesebb kérdésekben kell dönteni. Többek között arról, hogy tagsági alapon kell működni, mert a korábbi években nem tudtuk, hányán is vagyunk! Akik nem tagjai egy szövetségnek, azok nem feltétlen tartoznak ahhoz! Márpedig ha valaki belép egy szervezetbe, az egyúttal felelősségvállalást is jelent részéről az adott közösség, csoport elképzelései, céljai iránt. — A hazánkban élő szlovák nemzetiségiek a korábbiakban nem vállalkoztak a szövetségi tagságra? — Nem vállalás kérdése volt ez, hanem a megfelelő törvényességi lehetőség és az alapszabály hiánya. Csehszlovákiában például az ott- plő magyarok létrehozták saját kulturális szervezetüket, a Csemadokot, mely körülbelül 80 ezer embert tömörít. Más kérdés persze, hogy közel 700 ezer magyar él Szlovákiában, de 80 ezer biztos, hogy ápolni akarja anyanyelvi kultúráját, büszke származására a mintegy 700 ezres többség' képviseletében is. — Hány szlovák nemzetiségű él ma Magyarországon? — Százezer körüli becsült számunk. Most izgalommal várjuk a népszámlálás adatait, melyből pontosan kiderül majd, hányán is vagyunk. Igaz, rögtön hozzá kell fűznöm: magával a nép- számlálással : kapcsolatban meglepő információink vannak. Megtörtént például, hogy azt kérdezték: szlovák állampolgár-e az illető? Nemleges válasz esetén — bár nemzetiségről és nem állampolgárságról volt szó — „veszítettünk" egy tagot. De van aki talán a történelmi beidegződéséből, lehet, hogy félelméből tagadja le nemzetiségét. Volt olyan számlálóbiztos,, aki viszont meggyőzte a szlovákot, hogy ő szlovákul beszélő magyar ember. Számomra ez kísértetiesen hasonlít a Ceausescu'diktatúra időszakára, amikor is Romániában csak magyarul beszélő román állampolgárok létezhettek. . . — A népszámláláson történt ilyen és hasonló jelenségek információi szerint csak a szlovák nemzetisé- gűekre jellemzők? — Nem. Hasonlóak fordultak elő a németeknél és a délszlávoknál is, bár az ő tagadásuk — történelmileg hadd ne részletezzem — más okból fakadhatott. — Térjünk most vissza felsőpetényi látogatásához. Mi hozta — túl személyi kötődésén — ide? — Elsősorban a kíváncsiság, a nőtincsi téesz jó eredményei. Bár nem vagyok önkormányzati szakértő, úgy ítélem meg, hogy az utóbbi évek sok egyesítése, körzetesítése az élet számos területén nem sikerült. Egyik átszervezés sem érte el azt a célt, amelyet szerettünk volna. A jelenlegi parlament rég várta éS akarta az ön- kormányzati törvény megalkotását, de a mai gazdasági helyzaíben erre sok helyütt nincs is meg a pénzügyi fédezet, a személyi feltételek, és lehetséges, hogy ezek a jövőben is hiányoznak majd. Ám a nőtincsiek példája ékes bizonyítéka, hogy jó lehet az önkormányzat ott, ahol valaki próféta lesz a saját hazájában, ahol a vezetők ismerik a helyi problémákat, a tennivalókat, munkájukat nem a személyes meggazdagodás, az egyéni érvényesülés, hanem a közösségért végzett munka vezeti. Ez jól illusztrálja, hogy igenis nem mindenáron külső emberek kellenek egy-egy területre, közigáz- gatási egységre, hanem helyiek is kiválóan alkalmasak a feladatok megoldására. i — Felsőpetényben, Galgagután járva gondolom jó érzések töltik el, hisz mindenkor ismerősök veszik körül. De ön mindig — mégha rövid időre is — elbúcsúzik. Ügy van ez, mint a parlamentben: igaz onnan — mint az egész ház — hamarosan ön is elköszön. — Igen, talán ez a legjobb hasonlat. Jómagam másfél esztendeje vagyok az országgyűlés alelnöke. Együtt búcsúzom a Tisztelt Házzal. Ha summáznom kellene munkánkat, nyugodtan kijelenthetem : ez a parlament nem erre a munkára készült, mégis kiválóan elvégezte feladatát. — Hogyan értelmezi mindezt? — Sokunk által megdöbbentő módon zajlott le az átalakulás a házban és a képviselőkben is. Épp az elvégzett munka bizonyította, hogy a parlament felnőtt a feladatokhoz! Példaértékű volt, ahogy a változó politikai, gazdasági és jogi viszonyok között dolgozott és helytállt a ház. Ráadásul — néhány kivételtől eltekintve — ugyanazok a képviselők vettek részt a törvényhozásban, akik a választások után bizalmat kaptak. Meg kellett mindenkinek tanulnia, hogy választóik ^nevében mit mondjon, mikor bírálja a kormányt, egyáltalán mikor, hogy nyilatkozzon? — Ezek szerint ön elégedetten búcsúzik? — Ez a ház megtette a magáét. Nincs miért szégyenkeznie, szégyenkezni valója. — És milyen érzéssel búcsúzik szülőfalujától, mégha ideiglenesen is? — A nagy írók gondolatai jutnak az eszembe, bár én nem sorolom magamat a nagyok közé. Ök mindig legszebb élményeikről álmodnak. Nos, az én álmaimban gyakran jelenik meg Felső- petény és Galgaguta földje, amikor mezítlábas lurkóként szaladgáltam gyerektársaimmal. Ezek az álmok gyak* ran hazahoznak, így búcsúm tényleg csak ideiglenes Fel- sőpeténytől... • Vaskor István Legszebb álmai Felsőpetényt és Galgagutát idézik Beszélgetés Jakab Róbertnéval, a búcsúzó parlament búcsúzó alelnökével
