Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-08 / 6. szám
ODADT p » , —•••• ..ü-u-'J“--nrn 11 1?11 j WW0W"W^,nn"'1” ........................................ A tavaszi szezon csapata? Mérlegen a szécsényi NB ll-es röplabdacsapat Ha a félidei mérlegkészítés szigorúan csak a számokra vonatkozik, akkor rnéftán elmondhatjuk: a csiapat megmérettetett és könnyűnek találtatott. Mert rr>it mutatnak) a tények? Az őssá szezonban a csapat valamennyi mérkőzését elve- ssníefte úgy, hogy >még csak játszmát sem nyert. Kilenc pontitól az utolsó helyen áll a táblázaton. (Ha egy csapat csak megjelenik a mérkőzésen, a röplabdában már akkor is megilleti egy pont.) Az iménti tények birtokában vannak, akik azt mondják: amilyen gyorsan és váratlanul felltűtvt az NB Il-es szécsényi röplabdacsapat, olyan gyorsan le is hanyatlik. Az értékelésinél azonban többféle dolgot is figyelembe kiéli venni. így az!t is, hogy a rajtnál újjá kellett szervezni a szakosztályi. Már javában tartott a bajnokság, amikor Viikor István elvállalta a sizakosztály-vezetői teendőket. De gondok voltak a csapat építése körül is. Tolnai Nándor játékos-edző azon kek _________________:----------------s ergett, hogy három játékosát a rajt előiflt elvüttéta katonának. Nem volt könnyű az anyagiak előteremtése sem. Szé- cslényben ugyan mindenki örült, hogy végre másodosztályú csiapata van a városnak, ám ezenkívül' kevesen tettek valamit. Egyedül a termelőszövetkezet segített a anyában, hogy a hat idegenbeli mérkőzésre autóbuszt btátosított. De volt olyan találkozó, amikor az edző és egy játékos gépkocsiján utaztak el. Tudvalevő, hogy a megyében gyenge lábakon áll a röplabdasport. A szécsényi1- ek tavaly — más híján — a megyei köz.épis'kolás-bajnok- ságban szerepeltek. Ez minden másnál itöbbet elmond... A tények persze (tények, hiába minden magvarázko- dás, a tizedik helyen ált a csapat. Mégis azt kelt1 mondani, hogy az alakuló, formálódó csapatot kár lenne véglegesen leírni. A játékosok is azt hangoztatják: mi a tavaszi sfeezon csapata leszünk. Ügy legyen! (szenográdi) A pofonok völgyében.. Á Feröer-szigetek is indul az EB-n? Liechtenstein kivételével, az UEFA összes tagszövetsége eljuttatta nevezését az 1992. évi labdarúgó Európa- bajnokságra. A 7. EB sorsolását, február 2-án tartják, Stockholmban, s ekkor hét csoportba osztják a csapatokat. Az EB külön érdekessége, hogy még egy olyan kis ország is jelezte részvételi szándékát, mint a Feröer-szigetek. A mindössze 47 ezres lélekszámú autonóm területen nem kevesebb, mint 5000 labdarúgót tartanak számon. A Dánia külbirtokának számító szigetországban 22 fut- ballklub 261 csapatot tart fenn. A Feröer-szigetek 1988. július óta tagja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA), az UEFA pedig 1989 júliusában ideiglenes státust biztosított a kisállamnak. „Többet kéne tenni az embereknek saját egészségük megőrzéséért" Taskó András vallomása Elsöprő petőfis fölény a Szlivka László- emléktornán Régen látott tömeg volt vasárnap délután a salgótarjáni városi sportcsarnokban, ahol a városi teremfoci-bajnokság döntőjét és helyosztó mérkőzéseit rendezték meg, valamint a Szlivka László-serdülóem- léktorna utolsó összecsapását és eredményhirdetését is ekkor tartották. A „nagyoknál” a fő kérdések még nyitottak voltak, a serdülőknél azonban — az utolsó összecsapás eredményétől függetlenül — a Petőfi Sándor Általános Iskola első csapata volt a tornagyőztes, melyben a hatod i kos labdarúgó-palántáik szerepeltek. Ezt az utolsó összecsapást sem tekintették azonban afféle ..iuta- lom,játéknak” a petőfisek. hiszen nehezebb kezdést követően a hajrában mutatott imponáló játékukkal 6—1 (1—0) arányban bizo- nvultak jobbnak a ötödik helyen végzett Gagarin játékosainál. A Szlivka László-emlék- torna végeredménye: 1. Petőfi I. (6. osztályosok). 2. Petőfi II. (5. osztályosok). 3. Karancskeszi. 4. Baglvas- alja. 5. Gagarin. 6. Barna. Nem volt véletlen a Petőn rendkívüli fölénye, hiszen labdarúgóosztályok tehetségeiből állnak kivétel nélkül. A különdíjakat is ők nyerték el.' a gólkirály Barta Zoltán, és a legjobb mezőnyjátékos Répás Krisztián is I. csapatuk játékosa. A legjobb kapus a Petőfi II. i£jú portása. Sípos Gábor lett. A legsportszerűbb csapat részére kiírt különdíjat a Barna csapatának ítélték. A felnőttek eredményeit keddi számunkban közöljük. B. J. I Az első: 1-3 Szombaton, a késő esti órákban fejeződött be aspa- nyolországi Alhamában. a férfiröplatoda „B" világbajnokság mezőnyébe jutást eldöntő kettős spanyol—magyar mérkőzés első „felvonása”. A 2000 néző előtt lezajlott találkozó, a magyar válogatott számára jól kezdődött, az első játszmát meg is nyerte. Ezután, a hazaiak kerekedtek felül, és végül több mint másfél órás, négv- játszmás mérkőzésen 3—1 (—13, 3. 8. 5) arányban le is győzték a magyar együttest. Mivel a magyar szövetség feladta a pályaválasztói jogot a visszavágóra is a spanyolok otthonában kerül sor, hétfő este, 20 órakor. A továbbjutásra kevés a remény. Totóeredmények A totó | heti (átékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei : 1. Lecce—Genoa 2—1 1 2. Cremone.se—Inter. 0—1 2 .3, Fiorenting—Bari 2—2 X 4. Verona—Atalanta 1—1 X 5. Bologna—Juventus 1—1 X fi. Como—Ancona 0—2 2 7. Barletta—Catanzaro 0—0 X fi. Reggina—Licata 2—1 1 m. Cagliari—Messina 3—0 1 10. Foggia—Reggiana 0—0 X ll. Padova—Brescia 2—0 1 12. Cosenza—Tries-tina 1—1 X 13. Pescara—A vellino 2—1 1 Pótmérkőzés: 14. Parma—Pisa 0—2 2 Taskó András neve ismerősen cseng a sportszerető olvasók számára. Jóllehet az aktív labdarúgástól korán visszavonult, ám a városi, megyei sportrendezvényeken gyakorta találkozunk vele. Testnevelő tanárként, csapattagként, játékvezetőként, vagy akár magánemberként is. Egy1 ilyen alkalomkor merült fel, mi lenne, ha egv kicsit kifaggatnánk, osz- sza meg velünk gondolatait a pályafutásáról, ezen keresztül a sport mai körülményeiről, lehetőségeiről. — ízig-vérig sportembernek ismerjük. Hogyan, mikor szerette meg ezt a világot. a mozgást, melyek voltak pályafutása jelentősebb állomásai? — Gyermekkoromat Balassagyarmaton töltöttem el. Nem volt még akkor sporttagozatos általános iskola a városban, de szerencsére a Dózsa úti iskolába kerültem, ahol Urbán tanár úr volt a testnevelő. Az ott eltöltött évek óriási lökést adtak a későbbiekre. Kialakult egy nagyon jó futballcsapatunk, olyan — később befutott — játékosokkal, mint Tóth Gabi. Hodúr, Fábri, Babcsán és még sorolhatnám a neve- icct. Középiskolába Salgótarjánba kerültem, ahol az SBTC serdülő-. majd ifjúsági csapatában játszottam. Utolsó ifistaévemben ért az a megtiszteltetés, hogy meghívtak az országos ifjúsági válogatottba. Tizenkét mérkőzést játszottam címeres mezben, több tornán vettem részt, olyanokkal szerepeltem egv csapatban, mint Sal- lai. Fitos, Kerepeczkií vagy Kardos. Ezt az időszakot életem egyik legfelejthetetlenebb emlékeként őrzöm. — Aztán nagykorú lett... — Igen. Tizennyolc évesen nem tudtam bekerülni a Stécé — akkor még első osztályú — csapatába, hiszen egv Básti. egv Répás tudásával nem csak én, hanem mások sem versenyezhettek. Testnevelő tanár akartam lenni, ezért Egerbe, A színfalak mögött már javában folyik a vita, az érvelés arról, hogy a román Dinamo Bucuresti régi nevén folytathatja-e a labdarúgó KEK-szereplését márciusban? Ismert, hogy a megdöntött Ceausescu- rezsim egyik rossz politikai múltú futballklubja nevének megváltoztatását határozták el a román fővárosban. Az elképzelések szerint a Dinamó Bucuresti a közeljövőben Unirea Tricolore néven szerepelne, ami voltaképpen nem új elnevezés. hanem csak visszatérés az 1948. előtti egyesületi névhez. Ez a „visszakeresztelés” az ATS svájci hírügynökség szerint gyakorlatilag végleges, megmásíthatatlan tény, ámde a román klubot esetleg az a veszélv fenyegeti. hogy elveszíti jogát a kupagyőztesek vetélkedésének negyeddöntőjében vatestnevelés—földrajz szakra jelentkeztem. A főiskola előtt egy évig Kiskunfélegyházán katonáskodtam, ahol a harmadosztályú H. Kun B. SE- ben rúgtam a labdát. Főiskolásként az. Eger csapatában a nappali tanulmányok adta elfoglaltságaim miatt nem szerepelhettem, Hívtak viszont Bélapátfalvára, ahol négy igazán szép esztendőt töltöttem el. — Mi vonzotta vissza mégis Balassagyarmatra? — Két dolog: a származásom és annak minden pozitív velejárója, illetve, hogy gyakorló tanárként a Dózsában taníthattam, ahol éreztették velem, szívesen várnak vissza ifjú diplomásként. —1 Gyarmati labdarúgó- pályafutása azonban elég rövidre sikeredett. Sok mindent beszéltek egy időben a szurkolók. — Több mendemonda eljutott az én fülembe is. Pedig az igazság egyszerűbb. 1984-ben jöttem vissza, és három évet még lejátszottam. Főállásban közben tanárként dolgoztam, de két órára már a pályán kellett lennem edzésen, hiszen tőlem is elvárták ugyanazt a munkát, mint a többiektől, teljes joggal. Edzés után még levezettem a serdülőcsapatom edzéseit, így este hét óra előtt egyik napon sem jutottam haza. Közben a Bp. Volán elleni kupamérló szereplésre. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kupaszabályzatának egyik pontja ugyanig leszögezi: adott csapat, adott sorozatban csak egy néven szerepelhet. Ha ettől a gyakorlattól bármelyik klub is eltér, akikor kizárják. Az ATS munkatársa Zürichben az UEFA jogászait, és más vezető személyiségeit kérdezte arról, vajon a Dinamo Bucuresti az ismert történelmi események után elhatározott névváltoztatási kérelme miatt törölnék-e a KEK-ből? Az újságíró olyan információ- kát) szerzett, hogy a román csapattal kivételt tennének, azaz a jugoszláv Partizán Beograd ellen lejátszhatja majd két mérkőzését a legjobb nyolc között. A megkérdezett UEFA-tiszt'ségvi- selők persze érthetően elzárkóztak még attól, »hogy ebbéli állásfoglalásukat hivatalos döntésként közölje kőzésen komolyan megsérültem. 1987-ben megszületett a kislányom, így családi elfoglaltságaim is jelentősen megszaporodtak. Ezen tényezők együttes hatására döntöttem úgy, hogy abbahagyom az aktív játékot. — A pályán irányitó. gondolkodó játékosnak ismertük meg. Miért játékvezető lett és nem edző? — Ezen én is sokat töprengtem. A mozgásigényemet mindenképpen át akartam menteni, de a focitól sem akartam elszakadni. Játékvezetőként nem érzem magam annyira kiszolgáltatottnak, mint egv felnőttcsapat kispadján. Gyerekekkel azonban — edzőként — a jövőben is foglalkozni szeretnék. — Testnevelőként. edzőként, játékvezetőként a sport világában él. Minek tulajdonítja a hazai, illetve a városi sportélet visszaesését? — Az már nyilvánvaló, hogy a versenysport támogatására kevesebb és kevesebb pénz jut. Mégsem értem, hogy Balassagyarmaton miért nincs legalább még két amatőr szintű futballcsapat. Legalább kéttucatnyi hobbifocistát ismerek, akik a városkörnyéki kiscsapatokba járnak ki játszani. A tömegsportról pedig az a véleményem, hogy az egész rendszert új alapokra kell helyezni. Kisebb létszámú közösségek, tíz-húsz fős csoportok alakítására lenne szükség, amelyek tagjait a mozgás, kedvenc sportáguk kedvéért legalább heti két alkalommal — akár jelen-/ tősebb összegeket áldozva — össze lehetne hozni. Nem vitatom, a jelenlegi helyzetben eg.V-egy ilyen csoport megalakítása igen nehéz feladat. Az emberek többségének végre rá kellene már jönnie — legalább az egyre romló egészségügyi statisztikák ismeretében —, hogy saját magúknak, önként kell többet tenni egészségi állapotuk megőrzése érdekében. K S. a svájci hírügynökség. Ez érthető, mert egyrészt a Román Labdarúgó-szövet" ség hivatalosan még nem értesítette az európai fut- ballszövetség vezérkarát a változtatási elképzelésről, másrészt pedig a végső szót •az UEFA végrehajtó bizottságának kell meghoznia. A Reuter, munkatársa Belgrádiban arról érdeklődött, vajon a Partizán Beograd klubvezetőit befolyásolná-e a román egyesület névváltoztatási terve? Kiderült a Partizán mindenképpen pályára lépne, mert nem akar elesni a belgrádi találkozó tekintélyesnek ígérkező anyagi hasznától. A sorsolás szerint a román és jugoszláv kupagyőztes első összecsapását március 7-én, Bukarestben játszaná le. a visz- szavágói’a pedig 21-én kerülne sor. A végső döntés jogá tehát! az UEFA-vb kezében van Az UEFA igent mond?