Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
4 NO(iRAI) 1990. JANUÁR 6.. SZOMBAT A Czinke-vibrálás szomorúsága NÖGRÁD című napilap karácsonyi száma dicséri: „azonos hullámhosszon vibrált a szerzővel”, mikor „a szöveggel szorosan szinkronban levő illusztrációit megalkotta”. A réges-régi emberi, tanári közös érzelmek, hasonló magatartás mentségek buborékai most szét- pukkadták. Fájdalmas szó- ' morúsággal kell leírnom, hogy az ellentmondásos életmű selej'tjeihez is méltatlan színvonalú rajzok kerültek nyilvánosságra, megtámogatni, hitelesíteni olyan politikai ábrándozásokat, , hogy a hatalommal pimaszul visszaélők despotikus társadalomszervező módszerei még visEza lophatok a magyar állampolgárok rokonszenvébe. Megtámogatni, „továbbragozni" olyan egyértelműen avas ábrándokaty amelyek 1956 októberét még majd újabb és újabb történelirvi ítélőszékeken megint másképp minősítenék, amelyek az 1956. december 8-i salgótarjáni tragikus népirtást ravasz félsszavakkal, utalásokkal bagatellizálnák elévült semmiséggé, véletlenek sorozatává, meg gvakorltatlan politikusok megbocsátható botlásává... Bizony, Czinke-tan ár úr, a papírforgók efféle újragondolást, efféle „tisztességet" forognak... Bizony, szigorúbb figyelemmel kell elolvasni, értelmezni, vállalni, vagy nem vállalni múltot, jelent, jövő- reményit benyálazó, kosbé- getés mélységű, „lírai” naplójegyzeteket. Azért emlegetem annyira a kosokat, mert Czinke Ferenc megálmodott, papírra vetett egy- szer-egyszer olyan kos'ki- rálverejű politikai sűrítéseket, amelyeknek az vollt az üzenete: ne trónoljon rajtunk a butaság, a fanatizmus, az erőszak butasága! Ahogy végül is, trónolt. Kos is, sánta ló is, öslzvér, szamár is, legvégül még -görény is, ahogy erről az elmúlt négyven év politikai viszonyai! elemző történések, szociológusok egyre pontosabban beszélnek. Ügy látszik, Czinke Ferenc saját régi kételyeire sem emlékstaiik, meg nem is hallja, nem is olvassa ezeket a történészeket,, szociológusokat. .. Erdős István Erdős Istvánnak, vibráló szomorúságomra! ízlés és mérték ügyében szemrehányást tenni egy népszerű. tekintélyes grafikusművésznek, kínos kötelesség. A Salgótarjánban élő Czinke Ferenc négy' évtizedes munkásságát, sokan ismerik. Olyanok is, akik egyébként keveset törődnek grafikai stílusirányzatokkal, művészeti teóriákkal, ideológiával. Czinke Ferenc ugyanis pedagógus, sőt figyelemre méltó pedagógusszemélyiség. .. Életműve, munkássága, a régvolt időkben körülötte zajló szakmai viták, politikai mélyülések, kitüntetéshalmazok kavargásában is valóságos volt: emlékezetes érzékenységet, hihető népi kötődést hordozott. és fel-felbukkanó búvópatakként váratlan-bátor politikai kiállást a nemzeti eszmék mellett, a kos-buta zsarnokság ellenígy, negyven éven át, akár elfogadható is volt az a jellemző egyensúly, amelyben a hatalom méltányolta, érzékelhető mecénást gesztusokkal ösztönözte a hangzatos kommunista- művész megnyilvánulásokat, a kírittyentett szocreál rajzokat, a testületi tagságokat, és.mindezek ellenében Mondhatnám — kölcsönkérve — címnek is adhatnám „Szél fuvatlan nem indul"... S ime az első háló! Erdős István cikke! Vigasztaló is. mert ezek szerint találóra sikeredett Kálovits Géza kis karcsú könyve, ami nem más szándékú, mint egy értelmiségi ember, — de akár; „munkást", bármilyen osztályhoz tartozót is megnevezhetnék — vívódásai,' de a munkást azért nem teszem előre, mert most nem divatos! Volt idő, amikor valakik „csak" innen vették a témájukat, ha Írásra szoty- tyant kedvük! De a ..Szélforgó" most azért érdekes, napi „áru", mert akik kézbe veszik, mármint ozj „igazit”, bizonyára nem mérik Jel a letűnt idpt, nem mérik fel önmagukat, csupán az átmentés szándékával azt hiszik, az emberek nem emlékeznek.’•? Hitem, hogy * nagyrészt minden valamire való alkotót megérintett y felszabadulás óta eltelt idő. most a „puha diktatúra" elsősorban a Kádár-korszak így tartott egyensúlyt: „aki nincs ellenünk. az velünk van" — jelszóval és bizonyos mértékű valóságával is! A nemlegitimnek hangoztatott parlamentben egyházak püspökei ülnek. ültek, nem meaculpáznak. úgy veszik. Isten rendelése volt! Kincs kiátkozás, mert az egyház örök! — Mondják is! Déry Tibor, vagy Németh László. Illyés Gyula Aczél- lal barátkoztak, mi több; Dérynék még a börtönbe is eljuttatott könyveket, s még ott is olyan lehetőséget biztosítottak. hogy írhasson'! — mert az író ír! Ki-, mit!? — Akadémikusok, tudósok, művészek tették a dolgukat! Aczél Tamás éppen a napokban egy rádióinterjú keretében fejti ki Sztálin-dijas időszaka tévedéseit, vagy csak vegyüli Zelk Zoltán Sztálint dicsőítő, „Hűség és hála énekét!" Azért nem mondjuk, hogy az itt hirtelenjében. — nem a kompro- mittálás kedvéért — előszedettek, ne jelentenék a leélt idő irodalmát! A magyar a cenzúra nem vett tudomást az egyébként komoly értékként is kezelhető val- lomásos művészet vitázó rajzolatáról, a másképp politizálásról. A másik oldalon a „szakima" meg többkevesebb türelemmel, türelmetlenséggel szerette, utálta ezt a mutatós kommu- nustö-művész karriert, ezt a fájdalmas tehetség- dárálódást. Én magam, sok évtizedes ismeretségünk ideje alatt, mindig megértéssel, mentség kereséssel éreztem hozzám közel állónak. Már csak azért "is, mert ahogy elégséges bátorság, közvetlen közéleti konfliiktusválllalás híján magának keres az ember félelmében elfogadható kibúvókat, úgy találtam, akartam találni néki is, aki nem mai politikai partizán- háborúkra született... így vollt ez, vagy huszonöt éviig, egészen 1989 decemberéig. . Néhány napja kezembe került egy „finom metszésű” kötet, amely Salgótarjániban jelent meg Papírforgók címmel, amelynek illusztráló rajzait Czinke Ferenc készítette. Ahogyan a irodalomét —, mett ez már történelem! Mint művész, a legelső dijat Itáliában kaptam, — nem volt pártbizottsági ajánlás —, a tokiói, kuopiói kongresszusi terem. California szépművészeti múzeuma sem kért itthonról ajánlást műveim végleges otthonra találásához, bizonyosan szakmai döntések eredményezték! Ami pedig zsurnalisztikái rajzaimat illeti azaz „elkötelezett” megnyilvánulásaimat, természetesen vállalom! Akkori hitem igazában tettem, mindig hittem a progresszív, előremutató szándékokban. akkor sem „mocskoltam", csak a ma any- nyiszor az új próféták által hangoztatott „nép” jobbra- fordulás életében és életéért tettem, nem volt sanda a szándék! A jelképek rendszere pedig művészettörténeti tény, — maga a történelmi szituáció szüli, szülte... Käthe, Kollwitz, Guttuso, Picasso. Siqneiros — a magyarokat már nem is említem, — közös vonásuk etikai természetű! Természetesen, nem minden tollvonásunk sikeredik műalkotássá! A zsurnalisztikái propagandarajzoknak, vagy egy választási plakátomnak. Kiáltás —I plakátsorozathoz való hozzájárulásomnak — etikai, elkötelezettségbeli eredői vannak! Ezek elsősorban a mesterséggel járó közösségi vállalások kell legyenek! Azok voltak! A „Koskirály”-sorozatom, ahogy ezt Erdős tanár úr említi is, a felfedezett rendi összeférhetetlenségre utalnak! Ezek a kritikai lapok — többek között —, és időben azelőtt is!, akkor készültek, amikor Erdős István már a „megye" — művészeti főelőadója volt, amikor a három „T” osztályozó elvét együtt hallgattuk az előadást tartó miniszter intencióiból. Tudhatja, hiszen több tanácselnököt kiszolgált, ment előre a ranglétrán, — mondhatnám nagy és döntő szava volt nemcsak abban, — így beszélték, — hogy „jó beszédeket írt nekik” —, s ha onnan mentek is emberek, Erdős maradt: Valószínű, jó munkaerő volt! Nem kétlem' Meg aztán, majdnem az MSZMP megyei káderlistáján kellett szerepelnie ahhoz, hogy megyei moziüzemi igazgató lehessen valaki) mondhatnám majdnem „párton-kívüli bolsevik"- nek! Ha nem tévedek! De! Kálovits könyve a „Papirforgók” csak azért is sarkallt egy megjelenésbeli hozzászólásra, hogy önmagunkkal is szembenézzünk, s lemérjük a leélt időt! A mait is! írom is a hátsó borító ajánlásában: „Kálovits Géza őszi naplótöredékeit olvasva, mind , nagyobb késztetést éreztem arra, hogy igazságkeresésében illusztrációimmal mellé álljak, társává szegődjek, ez önemésztő, leltárkészítő folyamatban.” Most a papírforgók időszakát is éljük! Sok féltehetség és akarnok forog a széllel, nagy köpönyegforgatásoknak, látványos hiteha- gyottságoknak — csodájára, de figyelmeztetnek is. Legyen helyén az eszünk és a szívünk! Csak be ne sározzuk önmagunkat, másokat, hogy a bennünk felépített — a humanizmus katedrálisa tiszta legyen! —, maradjon... Kálovits Géza vívódásai a gondolkodó és megfogalmazó ember szép és sanda szándéktól mentes napi gyötrelmeire figyelmeztet! Üzenet!” Ja! Hogy el ne felejtsem; 1977-es balassagyarmati kiállításom plakátjára írt szövegemből, mert a képek is megfeleltek a gondolatnak! Idézem; „A nyáron’ Erdélyben jártam. Bartók zenéje kisért a Csiki-havasok- ban, a Jára-patak kavicsaiból hoztam magammal, a Gyergyói-havasok fenyőágaiból Édesanyámnak kötöttem koszorút, mert mindig hozok neki valamit, ha hazafelé tart az utam... (Zsurnalisztikái rajz reprodukciója alá!)” „Ez a rajz — Este d] székelyeknél — táncritmusú hangulatú — elemeket megörökítő feljegyzés, vázlat egy nemes anyagba készülő képhez, „úgy is mondhatnám”, csontvázá egy későbbi beteljesülésnek! — azt hiszem, nem kell kommentár! De! A Medvetánc, a Tékozló tél, Tél, Rekviem a vizekért éx még sorolhatnám a Koskirály-sorozatomhoz, de a múlttal né dicsekedjünk, tettük a dolgunkat, ennyi az egész, ez a művész dolga, s még csak nem is tévedhetetlen... Ami a rajzaim esztétikai megítélését illeti; csak olyat írok alá, ami bármilyen összekuszálódott, vagy már kitisztult történelmünkben visszaköszönhet! Éltem eddig leélt alkotórengetegéröl már a magyar művészettörténet tudós művelői megírták a véleményüket, nekik hiszek inkább! Gyarló is az ember) mindig a jót hiszi el! A művész pedig még jobban így van vele! Még azt is bevallom; — ha illenek is a rajzok a leírt sorokhoz —, nagy részük a Napjaink folyóirat nekem szentelt számában jelentek meg, szerkesztők és hozzáértők dicsérő elismerésével! De ha a könyv tartalmával lenne Erdős Istvánnak gondja —, elgondolkodtató! Felélénkült pluralizmusunk egyetlen új pártja sem ag- gatolózna miatta, — csupán általános, ma igazán borzongató kételyeink, meglepetéseink ezek a fénycsillámok, naplótöredékek! S milyen jó, hogy ilyen sokfélék vagyunk! Ne kísértsenek a sztálini idők bekondicionált reflexei sem, mert ez új választási propagandának is rossz! Bárhová vitt: most jó sorsa valakit! Az is igaz. voltak pár- tonkívüliek sokan és sokan vannak magas állami funkciókban, s egyikük-másikuk dörzsöltebb és „elkötelezettebb” volt minden párttagnál, sőt ezek voltak a túllihegök, akik a „kincstári” előírásokat túl akarták teljesíteni. — bizonyításul —, naponta megerősítvén — „Ök csak megfelelőek igazán a vezetői posztokra!” Volt bátorságuk „okosnak, mindenhez értőnek. pótolhatatlannak" lenni! Régi szabály viszont; aki mindenhez ért diktál, megállapít, csalhatatlan, — az valahol gyanús... Ez a csalhatatlan magabiztosság vezethette Erdős Istvánt is oda, hogy csalhatatlan kinyilatkoztatással értékelje „méltatlan színvonalú” rajzaimat, csak azt nem tudom, honnan ez a hozzáértő bátorság!? Csak nem a „megyei vezetésben és diktátumban tanulta?” — meglehet!.., A csalhatatlan diktátorok ißeje lejárt! Bármiféle Párt felé mentik is magukat, az idő a legjobb bíró, — mindig helyére teszi, — ahová való, — aki hamis törvényt ül! Napjainkban igazán van rá példa! Még ki is oktat; — „hallom-e az okos történészeket, szociológusokat?" — Még hozzátenném; politológusokat, de főként Szociológusokat, ahová egy nemzet maholnap eljárhat még nagyobb népbetegségével! Hát hogyne emlékeznék? Hiszen üdvözlöm én is az „Űj fényes szellőket”, hiszen éltemben mindig ennek szellemében protestáltam hitem szerint, menthetetlen tévedéseimmel — együtt! — emberek vagyunk. .. Csak vigyázzunk, tisztán, emberien, kultúrember módján, s nem a „sváda”, az új parancsuralom, mert ez a ragály még nagyon ismerős valahonnan! Inkább egy nemzetben gondolkodó összefogásra lenne szükségünk most, ahogy nehezedik terhűnk alatt a szekér, s ez naponta nagyobb áldozatokat kíván testtől és létektől egyaránt! Mindketten a szegénység gyalogútjáról jöttünk, hát ehhez legyünk elkötelezettek! a Jobbításban! S főként ne magyarázzuk és hitessük el azt, ami nincs, mert ezt már életünkben sokszor megtették —. ne írjunk. mondjunk valótlant, mert nem akar itt normális ember: Recs- két, 1956-ot, kitelepítést, elhurcolást.! Fejünk fölött és tudtunk nélkül történtek azok, s akinek tiszta az arca, elhatárolódik minden galádságtól! — de a mai csúszás-mászástól is, — különben erről szól Különíts Géza könyve! Meg aztán ne mocskoló- dóan, mert ez az új erőszak újabb trónolása kezd alaptermészetévé válni a butaságnak, új fanatizmussal, új erőszakkal. — ahogy írom is, — szinte a sztálini időkre emlékeztetnek! — ez legvégül a görény (!) — Szaga van... Czinke Ferenc
