Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám

NÓGRÁDI TÁJAKON^^ TELEXEN ÉRKEZETT... Szűz Mária eljegyzése a herencsényi templomban Zsúfoltságig megtel! szombaton este a he rencsényi római kato likus templom, ahol helybeli hagyományőr ző csoport, a Szűz Má ria eljegyzése című he Iyi gyűjtéseken alapulr népi legendát elevení tette fel. A népviselet be és jelmezekbe öltő zött mintegy ötven sze replő között megtalál ható volt a hároméve gyerek és az ötvenéve felnőtt egyaránt. —Rigó Tibor felvételei— Fegyuerrablás Élesen A forrónyomosok nem karácsonyoztak Nem hittem a szememnek — meséli egy tanú —, miért éghet a villany az MHSZ épületében este 10 óra után. Az az igazság, hogy zajt hallottam, mint­ha valakik fémszerszámmal ütögettek volna valamit, aztán puffanás és üvegcsörömpölés is hallatszott. Ki­mentem én többször az udvarra, de sütöttem otthon, vissza kellett szaladnom, meg aztán meg is ijedtem... 1989. december 22-e vollt, minden normális családban éppen folytak a karácsonyi előkészületek, a dolgok an­nak rendje és módja sze­rint történtek, mint más­kor. A kocsma is bezárt a szokásos időben, az italozó honpolgárok is nyugovóra tértek, az utolsó autóbusz Is elment, illetve leparkolt vele vezetője a bolt előtt. Ilyenkor nagyon el1 tud csen­desedni egy hegyek-dombok közé szorult ki falu. Etes csendjét azonban valami megzavarta. Jól hallotta ezt a háziasszony és jól meg­ijedt tőle egy hazafelé tar­tó fiatalasszony, aki a busz­megállónál észrevett egy fal felé forduló ittas alakot. „Hisz olyat már sokat lá­tott” — mondhatnánk, de ez valamit ütőit#, tompa, puffanásszerű zajt hallatott, ami bizony, ijeszítő éjnek idején. Ijedtség ide, félelem oda, bejelentés, riasztás nem történt. Reggel, kávézás közben, mint egy rossz rémálmot meséli el1 lányának az esti „krimit'’ a szemben lakó há­ziasszony. A lánya megdor­gálja, miért ne,m ébresztet­te fiel, s szalad az MHSZ- klub vezetőjéért, aki a helyszín megtekintése után riasztja a rendőrséget. A helyszíni szemle megállapít­ja, hogy betörtek az MHSZ épületébe, ami egy és ugyanaz a buszmegállóval. Az ismeretlen elkövető be- feszíteíte az ablakrácsot,, fel­feszítette a lemezszekrényt és kivett belőle egy kispus­kát, ahhoz nagy mennyisé­gű lőszert és egy MCM- písztolyt, mindezt 14 ezer forint értékben. De miit Számít az anyagi érték! Hiszen ezzel a pus­kával —, ha épp kedve szottyanna — lemészárol­hatná a fél falut! A hír terjedt, mint a fu­tótűz, s ilyenkor még min­den bizonytalan: egyáltalán beszámítható-e az elkövető, van-e határozott célja, ami­hez eszköznek szánja a fegyvert, vagy csak rossz­ízű tréfáról), egyszerű jel­lemhibáról van szó?... Miilllió kérdés. A forrónyomos brigád már csak „hideg”, vagy „lan­gyos” nyomokat talál a ké­sett hívás miatt. Karácsony? Szeretet ünnepe? Majd jö­vőre. Aki rendőr,, mennie kell (napi 200 forintért, persze, bruttó!). Mennek is, nemcsak a parancs miatt, nem is — főleg nem! — a pénzért, hanem azért, mert ez az életük. A helyszíni szemle, a nyomrögzítés után jönnek a részfeladatok. Ki szem- és fültanúkat keres, ki ezeket hallgatja meg, ki irányít és ösfezeilleszífi a kép megkerülő darabjait. Világos volt, hogy helybe­li, vagy környékbeli, pontos helyismerettel rendelkező egyént kell keresni, hiszen minden kétséget kizáróan tudta, hogy az ajtót felsze­relték riasztócsengővel, de az ablakot nem! (Érdekes dolog, kis hazánkra jellem­ző: ha nem jutott mindket­tőre, az ajtóra-ablakra, mi­nek kellett egyáltalán?) Kérdés megannyi ellenőr- zötthöz: — Van alibije? Kérdés a kocsmárosnőhöz: — Ki ment aznap este „dü­löngélve” haza?, hiszen az elkövető részeg bódulatá­ban is tehette. Kérdés az autóbuszsofőrhöz: — Ki szállít le Etesen az utolsó buszról? Kérdés, kérdés, kérdés... Míg végre felbuk­kan a biztos nyom. A kocsmában elkotyogja valaki, hogy őt bizonjr, ha­lálosan megfenyegették fegyverrel; Innen kezdve már nem titok, megindul a lavina. S az etesiek és miindan'nyiunk szerencséjé­re kiderül1, kinek jutott eszébe ez a hajmeresztő öt­let, amit persze, sikeresen végre is hajtott. G. Oszkár 25 éves etesi lakos az, akiit a rendőrség alaposan gyanú­sít a bűncselekmény elköve­tésével. Csak a szerencsén múlt, hogy sem bosszúvágy, sem titkolt sérelem nem vezérelte tettét. Mindössze találgatni lehet: feltűnni vá­gyás, ki nem élt ösztönök (ugyanis hivatásos katona volt, leszerelt, de álmaiban mindig is az maradt) moti­válták? Közvetlen indítéka mindenesetre, saját bevallá­sa alatpján, az iital volt. Kez­detben Tarjánban, a „Nem­zetiben”: 4 fél deci, aZtán otthon még 6 és a kísérő. Innentől már nem emlék­szik pontosan, mi történt, „az ital eléggé megártott". Annyira mindenképp futot­ta a pil larwtnyi erőn- és ébrenlétből), hogy az abla­kon könnyebb bemásznia. ötvenedmagával ő is tag­ja volt az MHSZ-Wlubnak, jót ismerte a részleteket. De arra már nem emlékszik, a szekrényt hogyan feszítette fel. Át is öltözött, a fegy­vereket el is rejtette, egy szénakazaliban, mindezt „tel­jes bódulatban”. Most a megyei rendőr-fő­kapitányság vizsgálati osz­tálya folytatja) az eljárást. A tettes szabadlábon védeke­zik. Ha meggondoljuk, hogy Nógrádsipeken november 14- én ugyanilyen jellegű betö­rés történt, elkeserítő a hely­zet még akkor is, ha abban az ügyben a betörő elfelej­tette elvinni az egy-ik pász- toly alkatrész#. Hát igen! Ez már majd­nem Amerika... Nagyné Hajdú Györgyi Bér községnek címezve „Á kenyérellátásért nem mi felelünk" Félreérthető, pontatlan, vállalati tekintélyt és érde­ket sértő volt az az írás, amelyet a NÓGRÁD január 12-i számában „Béren nincs olcsó kenyér” címmel tárt az olvasó elé — mondja ha­tározottan Sarló Béla, a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat igazgatója. — Az írás szerzője azt állítja, hogy „teljesen mindegy, milyen kenyeret rendelnek, úgy is a drágábbat jcüldik a sütő­ipari vállalattól”. Sorai utal­nak arra, hogy „mi nem vesszük figyelembe a fo­gyasztók igényét, ez nem a mi logikánk". Az újságíró próbált utánajárni a dolog­nak. Mi erről nem tudunk, pedig Bér Nógrád megyében található, és egy sütőipari vállalat van a megyében, a miénk.. . Az írás — ez eset­ben — nem tükrözte a való­ságot, a pontos, hiteles in­formálást. — Mi a konkrét kifogása a közölt írással kapcsolatosan? — A valóság teljességéért az alábbiak közlését kérem: A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat skiráki üzemét bér­be adtuk Bélész Ferencnek, aki a versenytárgyalást meg­nyerve kapta meg az üzem működtetésének a lehetősé­gét. Természetesen azzal együtt, hogy a környezetet teljes mértékben ellátja ke-' nyérrel és péksüteménnyel. Tehát a Nógrád Megyei Sü­tőipari Vállalatot felelősség és logikátlanság nem terhe­li. Nem a mi ellátási terü­letünk. . . Bízom abban, hogy a NÓGRÁD január 12-i szá­mát a térség és Bér község élelmiszer-ellátásában érde­kelt szervek vezetői is ol­vasták, és a megoldást is megtalálják, figyelembe vé­ve a falu lakosságának igé­nyét. Rácz A. Üzenet a pokol tornácáról „Nem félek a haláltól. 48 évesen még sok szép vár rám a pokolban is” — nyilatkozta néhány hónap­ja az az úr, akit a washing­toni politikai pletykák úgy ismertek, mint homoszexuá­lis kerítőt- és az ily módon kiszolgáltak megzsarolóját. A Washington Post szerint Craig Spence megkezdte do- kolbeli magánéletét. Stílu­sosan távozott. Boston legjobb szállodá­jában találták holtan, szmokingba öltözötten, ka­zettás magnójának fülhall­gatójából , Mozart-muzsika kísérte a túlvllági „partv- ra”. Az asztalon a követ­kező üzenetet hagyta: „Fő­nök. ezt a lépést tekintsd a lemondásomnak. Te is azt szoktad mondani.. hogv nem kérhetünk áldozatot másoktól, ha mi nem va­gyunk erre képesek. Az élet: kötelesség. Isten áld­ia Amerikát. Utóirat: A Ritz személyzete bocsássa meg e kellemetlenséget.” Spence teátrális távozása nem csupán újabb adat az öngyilkossági statisztikában. Bizonyossá vált, ami gyanús volt: a titkosszolgálat em­bere volt. Szerepe szerint felhajtotta a fiúkat azokra a dáridókra. amelyek washingtoni villájában zaj­lottak híres újságírók, volt nagykövetek, szenátorok és bírák részvételével — ter­mészetesen jól beállított és jól rejtett felvevők és mik­rofonok előtt — mindaddig, amíg a CIA igényt tartott szolgálataira. A mór megtette a köte­lességét, a mór mehet. Ám még mielőtt bekapcsolta vol­na a túlvilágra kísérő mu­zsikát a beszedett gyógyszer­hez, egy nyilatkozatában el­helyezett egy aknát. „Gon­doljátok, hogv a magamfaj­ta egyszerű kis homokos a kormányhoz közel álló ha­talmasok nélkül mozogha­tott volna ezekben a körök­ben?!” Téli madárvendégeink Téli kenderike (A szerző rajza) Gyakori téli vendégma­darunk. Költőterülete Íror­szág, Skócia és Skandiná­via északi részei• valamint a szibériai tajga. Háta sö­tétbarna, a toliszegélyek rozsdabarnák. Melle sárgás­barna, hosszanti foltozás­sal. A szárnyai sárgásfehér szegélyűtek. A hím fark­csíkja rózsaszínű, a tojóé sárgás színezetű. A csőre viaszsárga, a lábai sötét­barnák. Északi hazájában a kopá- rabb tájakon csapatosan fészkel. Röptében gyak­ran csicsereg, éneke dalla­mos. hasonlít a nálunk ho­nos kenderike énekére. Itt- tartózkodása idején is csa­patosan kóborol. Leginkább az alföldi részeken tartóz­kodik, de megfigyeléseim szerint a Medves legelőin, ugarain és felszántott terü­letein is találkozhatunk kisebb-nagyobb csapataival. Apró gyommagvakkal táp­lálkozik. Általában a tala­jon tartózkodik és 1 csak zavarás esetén repül vala­mely közelben lévő fára. ahonnan rövid idő múltán ismét visszatér és csipege­ti a gyommagvakat. A közelmúltban a Med- ves-platón egy körülbelül 1500 példányból álló csa­patával találkoztam. Külön említést érdemel, hogy ez volt a legnagyobb csapat, melyet ez idáig sikerült megfigyelnem! Varga Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom