Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-08 / 291. szám
POLITIKAI NAPILAP XLV. ÉVF.. 291. SZÁM ARA: 4,30 FORINT 1989. DECEMBER 8., PÉNTEK a nemzet lövőiéről — egyelőre zárt oltók mögött Nemzeti csúcstalálkozók sorozata kezdődik meg ma, majd szombaton és vasárnap is folytatódik — a parlament egyik tanácstermének zárt ajtaja mögött. A párbeszéd az Országgyűlés és a kormány, illetve politikai pártok és az érdekképviseleti szervek vezető tisztségviselői között zajlik, a nemzet jövőjét alapvetően befolyásoló legsürgetőbb tennivalókról. A tanácskozásokat Fodor István, az Ország- gyűlés megbízott elnöke vezeti. Meghosszabbították a pályázat kiírását Patthelyzet a mezőgazdászok titkárválasztásán A Nógrád Megyei Mező- gazdasági Termelők Szövetsége, csütörtökön, a salgótarjáni Tarján vendéglőben tartotta küldöttértekezletét, amelyen meghívottként a TOT-kongresszuiSának megyei küldöttei is résat vettek.. Első napirendként Simon István, a szövetség elnöke adott tájékoztatásit, a no- vemiber 10-4 küllidiötltgyűllés határozata inak a végrehajtásáról, valamint az ügyvezető elnökség munkájáról. Ezlt követően, Deák Pál, a szövetség titkára szólít a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának közelgő, VI. kongresszusának előkészületeiről. A hozzászólások során, több olyan probléma is elhangzott, amelyek mielőbbi megoldást várnak. Többi között égetően fontos teendő, a mezőgazdasági üzemek jövedelemtermelő képességének a javítása. Ezen belül is hatékonyabbá kell tenni az alaptevékenységet, még pontosabban: a mező- gazdaságot. Versenysemlegességre van szükség. Farmergazdaság legyen, viggy nagyüzemi gazdálkodás? Nos, az érintetteknek kell ebben dönteni, de tény: a magyar, ezen belül is a nógrádi falvak szerkezete nem kedvez a farmergazdaságnak. A továbbiakban szövetségi titkárt kellett volna választani, ám a feltételes mód már jelzi-: ez nem történt meg. Tudniillik patthelyzet alakult ki: a három jelölt közül, az első menetben, egyik sem kapta meg a kétharmados többségét, a második fordulóban pedig, a szavazatok ötven százalékát és plusz egy vöksot. Így a küldöttközgyűlés úgy döntött, hogy január 15-ig meghosszabbítja a pályázat kiírását, s addig, a jelenlegi titkár, Deák Pál látja el e tisztséget. A háztáji gazdaságok helyzetéről Soros ülését tartotta csütörtökön a Rétsági Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen két napirendi pont megtárgyalásával foglalkozott a testület. Elsőként a szociális és gyámügyi segélyezés tapasztalatairól készült beszámolót vitatták meg. Az írásos az 1987-ben készült szociálpolitikai terv megvalósítását tekintette át. Az írásos előterjesztés részletesen beszámolt a nyugdíjasok alacsony keresetűek, rászorulók megsegélyezésé- nek érvényesülő szempontjairól, a beszámoló mellékletéből pedig pontos számokat tudhattak meg a részvevők. Második napirendként Pongrácz József a helyi termelőszövetkezet elnöke adott tájékoztatást a háztáji és a kisegítő gazdaságok helyzetéről. A politikai párbeszédsoro zat célja az ország kormá- nyozhatóságának megőrzéséhez szükséges minimális konszenzus megteremtése. Ennek jelentőségéről — a belpolitikai helyzetet ele mezve és a gazdaság állapotát nyíltan feltárva — szólt Németh Miklós miniszterelnök az Országgyűlés novemberi ülésszakán. Akkor hangsúlyozta : alapkérdés, hogy a békés átmenet jelenlegi szakaszában sikerül-e törvényes, alkotmányos úton elvezetni az országot a választásokig vagy sem. Erre van esély, de ehhez a parlamentnek és a kormányának szüksége van a különböző pártok segítségére is. A miniszterelnök ekkor azt mondta: az előzetes konzultációk alapján reményt lát arra, hogy az Ország- gyűlés, a kormány és a pártok vezetői párbeszédet folytassanak a választások időpontjáról, az addig terjedő időszak politikai menetrendjéről, a gazdasági alkotmányosság megteremtésére és intézményeinek kiépítésére irányuló legfontosabb gazdasági sarkalatos törvényekről, a gazdaság működőképességének, külső és belső pénzügyi egyensúlyának fenn ta r^ tását és megszilárdítását alátámasztó rövid távú konkrét akciókról, továbbá a szociális intézményrendszer olyan korszerűsítéséről, amely alkalmas a tömegessé váló szegénység enyhítésére. (Kommentár a 2. oldalon.) Jakest es Stepan« kizárták a pártból A CSKP Központi Bizottságának elnöksége csütörtöki ülésén megfosztotta párttagságától Milos Jakest és Miroslav Stepant. A CTK által kiadott közlemény szerint Jakest és Stepant „a társadalmi feszültség és különösen a november 17-i. események megoldásakor elkövetett durva politikai hibákért” zárták ki a pártból. A magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között folyó tárgyalásokról tájékozatta Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön, a Magyar Távirati Irodát. Elmondta, hogy gz IMF képviselői rendkívül konstruktív magatartásit tanúsítanak a megbeszéléseken. Nem helytálló az az elmúlt (Folytatás a 2. oldalon.) Kormánydöntés a fizetésképtelenné vált vállalatok (elszámolásának gyorsításáról Termelők es kereskedők nehézségei Ellátási gondok a felvásárlási láz miatt Hova «tint a liszt es a cukor? A Nógrád Megyei Tanács termelés- és ellátásfelügyeleti főosztályának szervezésében tegnap koordináló értekezletet tartottak azon vállalatok képviselői számára, amelyek a lakosság ellátásáért, a kereskedelemben 'dolgoznak. Rendszeresek az ilyen összehangoló munkaértekezletek, de most, hogy a karácsonyi ünnepekhez közelítünk még jobban érzékelhetővé válik az a teher, ami ezekre a vállalatokra, illetve azok dolgozóira hárul. Fóka György, ' a tanács főosztályának munkatársa először az ünnepek alatti és az azt megelőző nyitva- tartás rendjét kívánta "ismertetni. Eddig ennek meghatározása — és ez a rendelkezés még érvényben van — tanácsi jogkör és feladat. Felmerül azonban az igény, hogy a nyitva- tartásról maguk a gazdálkodó szervezetek dönthessenek, hiszen ők ismerik legjobban a forgalmat és a helyi követelményeket. Vita bontakozott ki arról, hogy december 24-én kiiinyissanak-e az élelmiszerüzleték, vagy sem. Kompromisszumos megoldás született, mely szerint a megye hat városában lesznek ABC-k, amelyek kötelezően üzemelnek, kinyitnak majd 7 órától 11 óráig. Az utóbbi időben megindult felvásárlási láz sem könnyíti a felkészülést. Szinte áthidalhatatlan nehézségeket leküzdve győzi a kereskedelem a liszt, a cukor utánpótlását a boltókba. Sok múlik azon, hogy a kereskedelmi egységek időben leadják a rendeléseiket. A hosszú ünnep miatt például gondot jelenthet a tej szavatosságának biztosítása, ezért a féltartós tejekre kelj támaszkodni, ami viszont a fagyasztóknak több pénzébe kerül. A sütőipar ígérete szerint biztosítják a kenyeret, de nagyobb mennyiségű, elősütött áruval kell készülniük, különösen, ha érvényesül az iparág szak- szervezetének kezdeményezése, hogy a pékek ne dolgozzanak 23-án szombaton este. A helyzet jelenleg az, hogy a termelők és kereskedők egyaránt nehézségekkel birkóznak és minden eddiginél nagyobb szükség van munkájuk összehangolására. Ezt szolgálják majd megy ©szerte a területi koordinációs megbeszéléseik, amelyeknek fontos feladata, hogy bevonja a munkába a kiskereskedőket is. Mindenesetre sokat segítene, ha a vásárlók a kritikus árucikkekből most csak valós szükségleteiket elégítenék ki, és nem készleteket gyűjtenének. Januártól azonban az élelmiszerárak szabadárassá tételét ígérik. Ezért érthető az állampolgárok viselkedésé. De ez minden eddiginél nagyobb feladatok elé állítja a kereskedelmet, itt Nóg- rádban is. Bartha Ferenc az IMF-fel folytatott tárgyalásokról kell a szükségszerű következménnyel: a csőddel. Ennek érdekében, a kormány támogatja mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek az eddigi gyakorlattal szakítva, a fizetési kötelezettségeiket nem teljesítő válla,lkozásők felszámolását szolgálják. Az ilyen népszerűnek aligha mondható feladatokra vállalkozó szervezeteket — közitük a kereskedelmi bankokat — a kormány erkölcsileg támogatja, következetes kormányzati magatartással, szanálási tevékenységének ’ a legszükségesebbre korlátozásával és felgyorsításával segíti. Pénzügyi eszközeivel már a fel- számolási eljárás" kezdetén érzékelhetővé teszii a befagyott követelések felszabadításából keletkező forrásbővülést. Lemondott Adamec Csütörtökön benyújtotta lemondását Gustáv Husák köztársasági elnöknek La- dislav Adamec csehszlovák szövetségi miniszterelnök — közölte egy prágai kormány- szóvivő. A Magyar Távirati Irodát tájékoztatták a kormány gazdasági kollégiumának állásfoglalásáról, melyet a Minisztertanács november 30-a és december 2-a között megtartott ülésének felhatalmazása alapján hozott. A kormány gazdasági kollégiuma szerint, a vállalaitok szélesedő köre nem képes eleget tenni fizetési kötelezettségeinek, ami egyre inkább elviselhetetlen helyzetet teremt a pénzügyi rendszerben. A pénzügyi restrikciót csak akkor válthatja fel rugalmasabb szelekitív finanszírozás, ha ezzel párhuzamosan helyreáll a fizetési fegyelem, és felgyorsul a gazdasági szerkezet átalakítása. Ezért, a nyereséges vállalkozások fejlődésével egyidejűleg, a rosszul gazdálkodóknak szembesülniük HAMVAS ELEGANCIA Már a jövő esztendő divatját exportálják a Salgótarjáni Ruhagyárból, az USA-ba, Finnországba, NSZK-ba és számtalan határainkon túli helyre, A keleti formák uralkodnak a kollekciókon, bűvölet és Varázslat, egzotikus vonások adják az áttetsző anyagokból 'készült ruhák hamvas eleganciáját. A zsebeik kicsik (hisz’ úgy is vékopiy a pénztárca!), ,a lovaglónadrágok a hadseregek leszerelését idézik. Még itt is politika? Kulcsár József képriportja Ajándék karácsonyra Szép hagyomány a karácsonyi ajándékozás. Benne rejlik a mások iránti figyelem, egymás keresése, s az emberség tisztelete. Az ép családoknak ez természetes vonása, de sokan vannak a „kívül rekedtek”: egyedülállók, magányosok, hajléktalanok, magatehetetlenek, Olyanok, akik megélhetési igondokkal küszködnek. Számukra az ünnep keserű perceket szerez. Ok a legrászorultabbak. Rájuk gondolva — jelzések alapján — a Nógrád Megyei Tanács karácsonyra 500 ezer forint értékben élelmiszercsomagokat adományoz, a Vöröskereszt aktivistái és a tanácstagok közreműködésével. A közeli napokban ezer Idős embert keresnek fel az ajándékokkal, hogy néhány kellemes percet szerezzenek és boldog karácsonyt kívánjanak.