Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-14 / 296. szám
X NÓGRÁDI TÁJAKON... Télapó Pásztori és Mátrakeresztesen Pásztó város gyógyszer- tárának dolgozói hagyományőrzők, ez évben is műsorral egybekötve rendezték meg a Télapó-ünnepséget. A dolgozó apukák, anyukák, nagyszülők a legkisebbektől a 8. osztályos gyermekeikkel mintegy hetvenen vettek részt a hangulatos rendezvényen. Egyik családtag Télapónak jelöltözve szórakoztatta a gyermekeket, és csomagokkal is megajándékozta őket... A vállalat személyes anyagi hozzájáruláson kívül -a szakszervezet is segítséget nyújtott a színvonalas ünnepséghez. A játékos vetélkedőkbe a gyermekeken kívül a szülök is bekapcsolódtak, Horváth Istvánná, az egyik szervező elmondotta, hogy jövőre újra találkoznak a Télapóval. . . Mátrakeresztes községben is a szülői munkaközösség tette lehetővé a huszonhárom óvodás részére, hogy örömet szerezzen a Télapó, aki csomagot ajándékozott a kis gyermekeknek. .. Az eseményekről tudósítónk Szűcs Ferenc adott hírt. Hol vagytok ti régi pékmesterek? Úgy gondolná az ember, hogy a technika és a technológia robbanásszerű fejlődésével, a munka és munkakörülmények javulásával együtt várható a minőség (tényleges javulása is. Ez így is van általában. De van egy munkaterület a,z élelmiszeripar területén, konkrétabban a sütőiparnál, ahol bizony a minőség — egy- egy termék tekintetében •— sok kívánnivalót hagy maga után, még a harmincas évekhez viszonyítva is! Ebben az írásomban nem kívánok a kenyér minőségével foglalkozni, hisz ennél már korábban megírtam az észrevételemet. Jelen esetben csupán két alapvető péksütemény minőségét vetem fel, nevezetesen a zsemlyéét, és a kifliét, ötven évhez korábban viszonyítva. Először talán kezdjük a zsemlyével. A harmincas években, korán reggel jó meleg, frissen sült zsemlyét lehetett kapni, mely szép, magas, szinte gcmbölyded volt. Ha szétvágták, a vágás metszete szinte likacsos volt, s fogyasztva szétom- lott az ember szájában. Szinte valóban „zsemlyeszíne” volt. Térfogata 35—40 százalékkal nagyobb volt a mostaninál. Ma, ha valaki kora reggel zsemlyét vásárol, az bizony nem hajnali sütés, mivel azt az előző nap délutánján süthetik. Küllemét tekintve, nem gömbölyded, inkább a lapos térfogat felé tendál; színe inkább fehéressárga, vagy más esetben túlsült barnás „gubics”-jellegű. Állaga esetenként nagyon szivacsos, fogyasztás közben rágós, töppedt. Az igazsághoz tartozik, hogy a kora délutáni órákban, a reggeli vagy a kora délelőtti órákban sütött zsemlyék minősége esetenként lényegesen jobb, s erősen „közelít” a harmincas évek zsemlyéihez. Másik igen alapvető péksütemény a sóskifli. Régen a sóskiflit regigei még zsemlyeszínűre sütve, frissen, ropogósán lehetett a péküzletekben megvásárolni. Sóval, köménymaggal volt megszórva. Keresztfoevág- va a sütemény kör alakot mutatott. Elfogyasztáskor állaga szinte foszlós volt. Térfogata itt is mintegy 30— 35 százalékkal nagyobb volt a jelenleginél. Ma, ha valaki kora reggel sóskiflit vásárol, az bizony előző napi sütésű sóskiflit kap. Melynek a keresztmetszete inkább lapos (ellipszis alakú), mint kerék. Színe fehéressárga színű. Itt-ott rajitla egy-egy sószemcse, félig elolvadva. Ami az állagát illeti: ritkán foszlós, inkább rágós, töppedt. Még valamit, amely meg szinte szentségtörésnek tűnik: szülővárosomban pl. vasárnap délután, 4 órákor a labdarúgó-mérkőzésen megjelentek a pékinasok hatalmas pékkosarakkal, é$ így kínálták portékájukat „friss, 'meleg a ropogós sóskifli’'! Tévedés ne essék, mi nem kívánjuk, hogy a sütőipar visszatérjen a kézi dagasz- táshoz. Kérésünk csaik az: — reggel friss-ropogós, jó minőségű péksüteményt vásárolhassunk; — ehhez a technikai feltételek adottak, csupán a technológiai fegyelmet kell megszilárdítani, s ezt elősegíthetik a régi pékmesterek is, tapasztalataik átadásával... Mucsi Lajos Salgótarján Észrevétel a szavazásról Történt Karancsalján, 1989. november 26-án a 2. sz. szavazóhelyiségben, amikor minden hazaszeretö magyar állampolgár részére megnyílt a lehetőség, hogy\ a szabad népszavazáson őszinte véleményét fejezze ki. Ezen a napon hazafias kötelességemnek eleget) téve, reggel 8 órakor igyekeztem a szavazóhelyiségbe, ugyanakkor szerettem volna rokkant feleségem helyett — az előzetes megbeszélésünk alapján — is voksolni. Kérésem elmondása után a szavazóbizottság t. elnöke helyesen járt el és tájékoztatott, hogy a szavazatot másra átruházni nem lehet. Én ezt közöltem otthon feleségemmel. Mivel ő sem kívánja vissza a múltat, ha nehezen is, de eljött és szavazott: Az unokáinkra váró szebb, jobb, boldogabb magyar jövőre. A későbbi napokban tudomásomra jutott, hogy úgy az 1. sz., mint a 2. számú szavazóhelyiségben egyes személyeknek I megengedték, hogy két darab szavazólappal „terhelje” az urnát. Kérdezem én, mire kötelez a letett eskü, hogy akiben látják az 1. pontra az „igent” annak nem, vagy akiben látják a „nemet” annak lehet? Pál József Karancsalja, Rákóczi út 164. Csodagyökér A természet nagy diplomata, emellett figyelmes és aprólékos. Különchajlamai olykor elkényeztetnek. Télre tavaszt hoz, nyárra őszt, arra telet, - játékát el nem unja. A csikorgó fagy elől — csupa jó szándékból - könnyű fogságba ejt: beterel a meleg szobába. Hogy jól viseljük magunkat, bűvészmutatványokba kezd, fantáziája páratlan. Tud sok olyat, hogy láttán az ember ámul-bámul, fölénye legyőzhetetlen. — így okoskodik az ember, mikor felfedezi egy-egy alkotását. . . Ennek például olyan a,1 színe, akár a földé. Kerek, akár egy golyóbis, különös ismertetőjele, hogy e világhoz nem gyökérrel kapaszkodik. Télen önmagából táplálkozik, de nyáron nem ilyen igénytelen. A külseje viszonylag jelentéktelen, de belül: csupa élet, s páratlan, a maga nemében! Éppen mikor távoli növényrokonai nyugovóra térnek, felébred, s dús hajtást növeszt- get. Éhét, szomját maga csillapítja (saját magát fogyasztja), csupán egy a kívánsága: fényre kell tenni. Mikor hagymához hasonlatos teste középen szárba szökken, már sejthető, hogy valamit gondosan rejteget. A gyengéd védőburkok mögött nap nap után mind nagyobbl a készülődés, de semmit nem kapkodnak el. Megvárják így karácsony tájékát, s akkor a duzzadt hajtás nyiladozik. Levélkékre nem futja erejéből, de virága mesés: lila, fehérpettyes, igazán pompás látvány! Nyáron földbe kívánkozik, mert segítség nélkül 'nem tudja világra hozni a szárrész körül sorakozó csodagyökér- gyerekeit. m. j. Téli madárvendégeink Gatyás ölyv Nagyanyám és a koldusok A háború utáni esztendőkben még szép számmal jártak koldusok faluról falura. Rongyos ruhában, tarisznyával a vállukon köszöngettek be a parasztpontákra. Jómagam háromra emlékszem, pedig igencsak arpó gyermek voltam akkoriban. Nagyamyá- méknál mindig hosszasabban elidőztek, így tudtam meg róluk egyet, s mást. Az egyik egy nyomorék, sovány fiatalember volt, akiit a családja kitaszított. A másik egy hajlott hátú öregember, aki magára maradt. A harmadik egy háborús rokkant, akinek hiányzott fél keze, fél lába, mankóval kopogott fel a lépcsőkön. A nyomorék imádkozott, ha megállt egy ajtó előtt, az öregember meg énekre zendí- tett : „Adjatok, adjatok, amit Isten adott, Látjátok, én bűnös, mily nyomorult vagyok.” A háborús rokkant csak könyörgött. — Adjonak egy kis kenyeret, még máma nem ettem. A jó Isten százszorosán megtetőzi azt az adományt, ami alamizsnát nyújtónak a szegényeknek. Akadtak a faluban szívtelenek, akik elkergették őket. — Menjen kend dolgozni! Hogy mehetett volna akármelyik is: öregen vagy nyomorékon?! Nagyanyámék a falu végén laktak az utolsó házban. Tudták a koldusok, hogy ők a legjobb szívűek, ki nem hagyták volna hát a házukat. A háborús rokkant, Mankos Józsi bácsi fordult meg náluk a legtöbbször. Nagyanyám tudta, hogy Józsi bácsi nem veti meg a borocskát. Ha meghallotta a mankó kopogását a lépcsőn, nagyapámat szólította: — Hallod, apókám, itt van Jóska bátyád, hozzál neki egy pohár bort. Neked jut is, marad is, nem halsz meg, ha máma egy pohárval kevesebbet iszol. Neked vannak gyerekeid, akik pótolják a munkádét, de neki nincsen pártfogolt- ja, aki őneki keresne. Nagyapa ilyenkor egy kummantást sem szólt, csak hozta a bort, de két pohárral, hogy koccinthasson a koldussal. Mankos Józsi bácsi meg soha nem volt hálátlan, rongyos zsebében mindig lapult valami apró ajándék. Abban az időben lyukas kétfilléresekből gyűrűket csináltak, legtöbbször abból nyújtott át egyet. — Manci néni, gyűrűt . hoztam, valamelyik lány- onokájának majdcsak pasz- szol az ujjara. örültek aztán a lányok,' én meg bosszankodtam, hogy nem kaptam semmit. Nagyanyám minden kol- : dust beengedett éjszakára. Azok aztán úgy kéregettek a faluban, hogy estére nagiyanyáméknál kötöttek ki. Volt úgy, hogy 'minid a hárman ott feküdtek az istállóba, a friss almon, lópokrócokba csavargózva. Reggelre kelve nagyanyám így búcsúztatta őket: — Gyöj jenek kendtek máskor is, az istállónk ajtaján nincsen zár, nem fontos, hogy szóljanak. Ne menjenek tovább, pihenjenek meg nálónk. Ad a tehénnek a párája annyi meleget, hogy nem fagynak mag mellette. Nagyapám elviselte nagyanyám jóságát, de előfordult, hogy néha morgott érte. — Ejnye, ejnye, mamókám, minden koldusnak az én istállómban kell megszállni? — Ne haragudj meg, édes apókám, de így cselekszünk helyesen. Emlékezzél csak a régi történetre... A jó Isten úgy tette próbára a módos embert, hogy koldus alakjában jelent meg előtte. De hiába könyörgöltit, a gazdag ember a kutyát uszította rá. Aztán a másik esztendőben a termésit elverte a jég, nem lett betévő falatja se. Nehogy úgy járj! így leintette mindig nagyapát. Egyszer nagyanyám a saját vacsoráját is odaadta Mankos Józsi bácsinak. Azon a nevezetes kora őszi napon együtt volt a család, persze nem teljesen, mert édesapám valahol hadifogságban szenvedett ke- ■ létén. Estefelé délről maradt bablevest vacsoráztunk. Édesanyám megszólította nagymamát. — Vacsorázzon kend is, 'maga mindég utoljára vacsorázik? — Jaj, fiam, annyi dolgom van még odakint, hagyjátok a részem a fazékban, majd később megeszem. Már elszenderedtem, mi- _ re bejött nagymama, csak ra zörrenésre ébredtem fel. Kikukucskáltam a dunna alól. Kíváncsiskodtam, mit csinál nagymama. Kiszedte a vacsoráját a kislábas- ba, fogta a viharlámpát, és csendesen betette az ajtót. Másnap nem állhattam meg szó nélkül. — Nagymama, hová vitte este a leves!? Az udvaron- vacsorázott? — Nem, fiam, a koldusnak adtam. — Miért? — Mert én tegnap kétszer is jóllaktam meleg étéivel, de a koldusnak nem biztos, hogy volt egyszer is kanál a szájában. Így feküdtem le nyugodtan, és jobbat aludtam, mintha vacsoráztam volna. Mert a jó Isten azt nagyon szereti, ha valaki éhezik, mégis odaadja a másik éhezőnek a vacsoráját Ügy néztem nagyanyámra akkor, mint egy szentre. Magamban tudtam, hogy ilyen cselekedetre képtelen lennék. — Egyáltalán, hogy lehet éhesen aludni? — gondolkodtam. Végül azzal zártam le töprengésemet, hogy nagymamának valagnj titka van, amit csak a felnőttek érthetnek meg, kár törni az eszemet. oooo Nagymama, hozzád öregedve már értem a titkot. Igaz, így advent idején, fagyos északi szelek fújnak, dermesztőek, zúzmarásaik a reggelek, de a szenteste közeledtével titkod melege egyre jobban betölti a lelkemet. Nagy Zoltán Már a farsangra gondol Á kirakatrendező karácsonya... (A szerző rajza) Tyúk nagyságú, zömök testű, széles, szárnyú^ aránylag rövid farkú madár. Háta Ifárna, egyes tollakon hosz- szanti foltok és halvány rozsdasárgás szegélyek vannak. Szárnya sötétbarna, felül fehéres. A torok és a mell hosszanti barnásfeketén pettyezett. A farka fehér, melynek a végért széles fekete sáv látható. Lábai végig tollasok, erről kapta a nevét is. Skandinávia északi tájaitól az ázsiai tundrán át Kamcsatkáig, de Kanada északi részein és Alaszkában is fészkel. Északi, hazájában a lemming, míg nálunk a mezei pocok a zsákmánya. Igaz, néha elfog egy-egy foglyot vagy fácánt, sőt megtámadja a nyulat is. Az egérpusztításával okozott haszontétele jóval nagyobb az apróvadban okozott kártételénél. Így a mezőgazdaságnak csak hasznára van. Szívesen rájár a dögre is. Az egerész ölyvvel azonos nagyságú, de annál jóval világosabb színe miatt könnyen megkülönböztethető. A Narancs—Medves vidékének eléggé ritka téli vendégmadara. 30 évi, alatt mindössze három ízben találkoztam vele. Legutóbb ez év november 30-án láttam egÿ példányt, amely a Medves- fennsík gyökeresi részén egerészett. Varga Ferenc Még néhány hét, s itt a karácsony, a szeretet ünnepe. Közelségét tükrözi a sok szép alkalmi kirakat is, szerte a városiban, Balassagyarmaton. Készítőjüket, Gecsényi Istvánt sokan ismerik, szó szerint egész nap a kirakatban van, — Már november elején el kellett kezdenem díszíteni a kirakatokat, hogy karácsony előtt időben készen legyen minden üzletben. Sajnos, az idén egyedül dolgozom, így nem ritkaság, hogy a napi nyolc óra helyett 10—12 órát is talpon vagyok. — De ezt a napi 10—12 órát természetesen nem mindig a „kirakatban” tölti. Mi a feladata a kirakatok rendezésén kívül? — Amikor nem vagyok egyik kirakatban sem, akkor benn a műhelyben folyik a munka. Év vége felé rengeteg az áru az üzletekben, s mindet el szeretnék adni. Ezért vásárokkal, engedményes akciókkal csalogatjuk a vevőket, mi is. A kirakatrendező feladata a kirakat díszítésén kívül, hogy .megállítótáblákat” készítsen. — Mit jelent ez? — Ezeket a táblákat az üzletek elé helyezzük el, és így hívják fel a vásárlók figyelmét, hogy mikor. hol. mi kapható kedvezményes áron! — Az év elején az árkádok alatt látható volt egy Liberó-ki,rakat. Kitűnt a többi megszokott kirakat közül. — Más volt mint a többi, mert országos versenyre készült! A versenykirakatoknál az ember szabadabban fantáziáikat munka közben. Most készítettem egy kirakatot, a MÓDI Vállalat által országos versenyre. Témája: férfinyakkendő! — Ha elkészül a karácsonyi kirakatokkal, mi lesz a következő feladata? — Kicsit kifújom magam, s aztán kezdődik minden elölről. Karácsony után kezdődik a farsang időszaka és az üzletekben a téli vásár is. Már most el kezdek gondolkodni a farsangi kirakatok díszítésén. A farsang azonban még messze van, de a karácsonytól már csak pár nap választ el. Ha az ünnepek idején végigsétálunk a városon és megállunk egy-egy kirakat előtt, talán arra is gondolunk, hogy ez mennyi fáradozásába került egy embernek. A kirakatrendezőnek. Kép, szöveg: Balga Gabi X X
