Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-01 / 259. szám

V SPORT 4_ Á II. magyar MÁVÁD-rali Bércéi —Ordaspusztán Ismét MAVAD-rali 5 na­piig, 2 ezer kilométeren, Ma­gyarországon. A tavalyi há­rom szervező, így a MAVAD Tours, az olasz DRV. De- cedoresina és a budapesti FüJöp Imre vezette 4 WD Club október 31. és novem­ber 4. között újabb ma­gyarországi autós-motoros maratoni terepjáróversenyt szervezett. A 42 négykerék-meghaj- tású terepjáró és 24 motor tegnap reggel startolt a bu­dapesti Dózsa György út­ról, majd az irányt Nógrád felé vette. A tavaly nagysi­kerrel bemutatkozó bércéi— ordaspu'sztai gyorsasági sza­kaszt tették idén a legele­jére. Ez és a pusztamér- gesi volt tavaly a 2 vízvá­lasztó, igazi gépet próbáló pálya. Utóbbi nagy dicsé­ret, hiszen a terepjárók közt rajthoz álló Range Roverek, Nissanok. Jeepek el sem köhintik magukat egy 70— 80 százalékos emelkedő lát­tán. hogyan állják majd a sarat? Az első motoros valami­vel 10 óra után tűnt fel, s az ötödik versenyző elha- ladtával már biztossá vált a gyanú: az idén kitűzött pá­lya nem izzasztja meg iga­zán a versenyzőket. A vo­nal veketése enyhébb, mint tavaly volt, csupán az úgy­nevezett „disznótúrás”, majd a rögtön utána következő 2 árok és a „siratófal” számí­tott akadálynak: Az igazi látványosságot, szépséget az Aprilla csapat négyütemű Yamahái és Ka- waszakiai jelentették. A ma­gyar Enduró válogatott tag­ját. Zsembery Barnabást taps fogadta a „sirató” utá­ni homokbányánál, ö utána hamarosan a négykerekűek is feltűntek. A.nagy szenzá­cióra sem kellett sokáig vár­ni. Igaz, ezt a Tea Afrika csapat tagjának Audi-Rover öszvérétől vártuk, mégis az Európa 2000 feliratú zöld Ro­ver ejtette ámulatba a kö­zönséget. A „siratófal” eresz­kedő oldalán bemutatott ug­rással cifrázott előzése talán a délelőtt egyetlen élménye volt. A tavalyi és mostani tapasztalatok alapján látszik, nem a szovjet terepjáróknak termett ez a verseny. Ezt persze a rendezők is sejtet­ték, mert hát a mentő trak­tor már az első Niva feltű­nésekor közelíteni *kezdett a vizesárokhoz, ahol tavaly a Fülöp-féle Niva „lelte ha­lálát”. Az idén nem kellett mégsem beavatkozni. A berceli szakaszró] egye­nesen Bér felé vette útját a mezőny. Az utolsó autó ne­gyed egv tájban hagyta el az ordasi akadályokat. Bérről Pásztón át Mátrakeresztes felé hagyták el megyénket. Az első nap célja Debrecen volt. Onnan még négy napig rohanás a november 4-i bu­dapesti célba érkezésiig. Mi­vel a verseny a késő esti órákban még tartott, az el­ső nap eredményeiről nem tudunk beszámolni. Végeze­tül annyit: noha Bercelen átrohant a mezőny, a pálya mentén összesereglett embe­rek valamivel jobb tájékoz­tatást érdemeltek volna' Hi­szen egyetlen rajtlistát sem lehetett szerezni a versem- idején. (- h. r. —) Rigó Tibor felvételei A tervezett időbeosztás szerint 9 óra 40 perckor kellett volna feltűnni az ordasi dombokon az első motorosnak. Ám vagy ne­gyedórát várni kellett. Eközben a pályát szemlél- gette a csaknem 100—150-es nézősereg. Mindenki találgatott, hi­szen az indulók közt igazi nagyságokat is találtunk; így több Párizs—Dakar-ralit megjárt versenyautót és a tavalyi MAVAD-rali győz­tesét is. Többen azon tana­kodtak, a Lada Nivák idén Magyar Ifjúság Centrum-kupa Meglepetések nélküli selejtezők Két kategória — felnőtt férfi és serdülő fiú — 20 csapata 37 mérkőzést ját­szott megyénk három váro­sában - a Magyar Ifjúság Centrum-kupa őszi első se­lejtezői során. A nevezettek és a nevezési díjat befize­tettek közül csak a Romhá- nyi DSK csapata nem je­lent meg, pedig őket még szóban is kiértesítették a ne­vezők. Természetesen így ön­magukat zárták ki az ak­cióból. A selejtezőkre jó időben, Pásztó kivételével megfele­lően előkészített pályákon került sor. Érdekes, hogy a rendezvények mindenütt szépszámú szurkolókat von­zottak. Különösen a serdülő­mérkőzések voltak „hango­sak”, a szülők biztatásának köszönhetően. A színvonal mérkőzésenként változott, de minden kollektíva teljes erő­bedobással, ugyanakkor sportszerűen játszott. Ami a továbbjutásokat illeti: meglepetés nem akadt. A rendszeresen együtt focizó kollektívák, diáksportszer­vezetek biztosan vették az első akadályt. Ennek ellené­re a kispályás labdarúgás eredményeit is figyelemmel kísérők meglepetten vették tudomásul: a Síküveggyár 5—2-es győzelmét a végső esélyek között emlegetett Fő­iskola ellen, vagy a berceli serdülők pontveszteség nél­küli csoportgyőzelmét és 18—6-os gólkülönbségét. A selejtezőkből az alábbj csapatok jutottak tovább: felnőttek, salgótarjáni cso­port: Síküveggyár, Főiskola. Balassagyarmati csoport : PENOMÀH, Bgy. KIOSZ. Serdülő, salgótarjáni . cso­port: Petőfi DSE I. és II. Pásztói csoport: Bércéi, Pa­lotás. Balassagyarmati cso­port: Bgy. Dózsa, Nézsa. A serdülők mezőnyének 8. to­vábbjutója a Hugyag—Tar mérkőzés győztese lesz. A hét végén újabb selej­tezőkre kerül -sor a felnőtt férfiak mezőnyében. Salgó­tarjánban és Pásztón 4—4 csapat küzd a továbbjutó-, sért. A felnőtt nők, ifjúságiak és gyermekek kategóriájá­ban csak tavasszal kezdőd­nek a küzdelmek. Bokszelőadás Litkén Litkén, a cigányklubban november 2-án érdekesnek ígérkező programra kerül sor. A csütörtöki rendezvényen Füzesi Zoltán mesteredző, a Magyar Ökölvívó-szövetség volt szakfelügyelője, a tv kommentátora „Áz ökölví­vás világbajnokai” címmel tart előadást, melyet video­filmek vetítésével illuszt­rál. Jótékonysági célú mérkőzés a GYIVI támogatására Két báró, zenészek és pincérek a főszerepben A Ferencváros öregfiúkcsapata Salgótarjánban Az egykori kiváló cen­terből ez alkalomra össze­kötő lett. No, nem a pályán teljesít ilyen minőségében szolgálatot Kovács István (alias Kokó), a Síküveggyár SE labdarúgó-szakosztályá­nak elnöke, hanem a küz­dő felek közötti . kapcsolat- tartást vállalta Gabora Já­nos ötletgazda és szövetsé­gi kapitány — civilben a Tarján vendéglő pincérének — felkérésére egy jótékony- ségi célú labdarúgó-mérkő­zéshez. Mert november 5-én, va­sárnap, a salgótarjáni váro­si sportcsarnokban a Nóg­rád Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet javára csap össze két jó nevekből álló csapat, hogy a közön­séget szórakoztatva, a két­szer harmincperces ösz- szecsapás teljes bevételét, no és az erre az alkalom­ra felajánlott támogatáso­kat a GYIVI-nek adomá­nyozza. Az egyik oldalon elsősor­ban a megyeszékhelyünk la­kói által jól ismert neve­ket találunk. A pincér— zenész válogatott tagjai ' ez­úttal nem tárcákkal, vagy Zeneszerszámokkal a kezük­ben adnak számot tudásuk­ról, hanem foci-..ismere­teikkel” szeretnék lázba hoz­ni, netán dalra fakaszta­ni a közönséget. A két Bo­tos László, a két Radies Pista, Oláh István I., II. és III., Gabora Attila és tár­saik Szojka Ferenc edző irányításával, egykori olim­piai bronzérmes ökölvívónk, Botos András segítségével, aki ezúttal gyúrói. felada­tokat lát el, készül a nagy randevúra. Az ellenfél so­raiban ugyanis nem ki­sebb nevekkel, mint Szűcs Lajos, Novák Dezső, Mucha József, dr. Fenyvesi Máté, Vad István, Máté János kell megküzdeniük. Ezek után pedig nem nehéz ki­találni, hogy Gyetvai Lász­ló edző csapata nem más, mint a Ferencváros öreg- fiúkegyüttese, melyből ugyan hiányzik néhány „nagy név”, ám a Fradi varázsán ez mit sem vál­toztat. A nézők — akik az 50 forintos belépődíj ellenében szurkolhatják végig a lát­ványosnak ígérkező hatvan percet — két bárót is lát­hatnak a pályán. Az egyik — becenevén szólított „elő­kelőség” — Básti István, aki ezúttal sípmesteri minőség­ben vizsgázik a nagyérde­mű előtt, volt csapattársai, Szoó József és Varga Sándor segítségével, míg a másik báró Bakos Gábor, ismer­tebb nevén a rongyos báró, aki megvásárolta a kezdő rúgást, tekintélyes summát felajánlva ezzel a GYIVI- nek. S ha már a felajánlások­ról esett szó, nem ingyen reklámként, hanem e ne­mes célhoz való hozzájá­rulás okán, íme mindazok listája, akik valamilyen for­mában hozzájárultak a mér­kőzés rendezéséhez, a GYI- VI támogatásához: St. Áfész, Nógrád Megyei Ven­déglátó Vállalat, hőszolgál­tató vállalat, MÁTRAKER Kft., Nógradmegyeri Vas­ipari Kisszövetkezet,. Gábriel taxi, SKSE vívószakosztá­lya, Centrum Áruház, Jakiv nyomda, Karancshús, litkei tsz, Nógrád Megyei Rendőr­főkapitányság, Nógrád De­kor, Salgó Skála Közös Vál­lalat, Palócker, Tarjáni Transz., MHSZ, SVT, TYPO TEAM nyomda, ötvözet­gyár, SKÜ, IBUSZ, sík­üveggyár, Ceredvölgye Mgtsz., ÉVl-divatház, vá­rosi sportcsarnok, Kakukk Autójavító Klinika, Bakos Gábor, SENIOR Kazár, Beszterce étterem. Termé­szetesen a mérkőzés-belé­pődíjakból származó teljes hevételt is a jótékonysági célra fordítják. S hogy még csalogatóbb legyen a rendezvény, g, kö­zönség 10 forint ellenében tombolajegyeket is vásárol­hat, s a meccs szünetében értékes díjakat sorsolnak ki. A találkozó 10.30-kor kezdődik. (v. i.) A 44. fogadási hétre salgótarjáni tudósítónk, Deák István tippel. A 38 esztendős sportbarát a Vegyépszer salgótarjáni gyárának vezető technoló­gusa. Egy kollektíva (tag­jaként évek óta próbálko­zik a szerencsével, ám nem sok sikerrel. 11-es és 10-es találataik többször voltak, de azok keveset fi­zettek. Esélyleső (A múlt héten dr. Hor- váthné Gvőrv Magdolna 9, a NÓGRÁD 10 találatot TOTÓSÁROK ért el.) A 44. héten az olasz találkozók uralják a terepet a főmérkőzések kö­zött: nyolc összecsapás ke­rült fel a szelvényre. Több rangadó lesz a szelvényen található meccsek közül, melyek a maguk kiszá­míthatatlanságával több­nyire a három esélyt hor­dozzák magukban... Nyertesek Elmúlt heti pályázatunk­ra 409 szelvény érkezett be. A két mérkőzés vég­eredménye: liassel—Wat­tenscheid 0—2, Ascoli— Milan 1—0 volt. Két ta­lálatot hárman értek el. 10—10 darab totószelvényt nyert: Buda Sarolta, Sal­gótarján, Palócz I. tér !.. Németh .Lászlóné, Salgótar­ján, Palócz I. tér 1., Be­csek Erika, Salgótarján, Felszabadulás u. 50. A 22 darab egytalálatos közül Tippek, 44. hét Deák 1. NÓGRÁD 1. Kaiserslautern—Dortmund 2 1 X 2. Hamburg—1. FC Köln 1 X 1 3. Uerrdingen—Nürnberg 1 1 X 4. Bayern München—Bremen 1 X 1 5. Essen—Bayreuth 1 1 6. Veronai—Internazionalc 2 X 7. Cesena—Ascoli 1 1 8. Fiorentina—Bologna 1 1 9. Milan—Juventus 1 X 1 X 10. Ancqna—Pisa 2 X 11. Padova—Reggiana 1 1 12. Torino»—Cagliari 1 X 1 13. Barietta—Comio X X 14. Unterhaching—Schalke 04. 2 X 15. Wattenscheid—Fortuna 'Köln 1 1 16. Meppen—Kassel X 1 az alábbiak nyerlek 5—5 darab totószelvényt: Val- lus Béla, Pásztó. Szabad­ság u. 81., Pistyur Attila, Érsekvadkert, Rákóczi u. 67., Bugyi Istvánná, Csi- tár, Béke u. 4., Kelecsé- nyi Jánosné, örhalom. If­júság u. 15. A nyeremé­nyeket az OTP Nógrád Megyei Igazgatósága aján­lotta fel. Góltotó 1. Bayern München- Bremen végeredmény: 2. Milan—Juventus végeredmény : NÉV: LAKCÍM: 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom