Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

SPORT V Az iskolai testnevelésről ]avuló feltételek Dejtáron A jó ég tudja, hány ha­tározat született már ' az iskolai testnevelés fellendí­tését elősegítendő. Szer­veztek és átszerveztek. A határozatokat váltakozva ír­ta alá az állam és a párt hivatott képviselője. Min­denki eljutott addig a ko­losszális felismerésig, hogy beteg a struktúra. De ha tettek, s pénz kellett, <min- dig volt foltosabb teendő. Meg is lett az eredménye a korszerű támogatási rend­szernek. A sorozóbizot/tság előtt a túltáplált és a so­vány fiatalemberek válto­gatták egymást. Némelyik­ről joggal tételezte ifel az orvos, ha a hátát megszap- panozza, a hasa habzik tő­Nemcsiak a tárgyi feltéte­lek hiányára gondolok. A figyelmetlenség legalább akkora kart okozott a diák­sportnak, mint az előbbi. Baj volt (?) a szemlélettel. Hiányoztak a szakos taná­rok az iskolákból. A testne­velés csak kiegészítő tan­tárgynak minősült. Álmodozom, hogy ez csak a múltban történhetett így. Lássunk egy iskolát, nézzük meg mondjuk a dejtári intézményben, je­lenleg mii a helyzet. Az iskolában, a testneve­lési órákat nem szakos ta­nárok tanítják. Bár a taní­tóképzőben a nevelők szak- kollégiumi képzés kereté­ben, megfelelő szakmai is­meretekre tettek szert. ez nem pótolhatja a szakos tanárokat. Ugyanez a hely­zet a felső tagozatban is. Figyelemre méltó kezdemé­nyezés a pedagógusok ré­széről, hogy délelőtt min­den tanítási napon a har­madik szünetben tornaszü­netet tartanak, zenei alá­festéssel. Délután, a gyere­kek tömegsport-foglalkozá­sokon vesznek részt. Tornaterem természete­sen nincs, ellenben van egy tornaszoba. Az udvar — lévén a kazánokban eltüzelt szén salakjával borították — alkalmatlan volt a torna­órák megtartására. A köz­ségi labdarúgópálya leron­gyolt állapota, az öltöző hiánya (romos) csak igen kis mértékben javított az iskolai testnevelés, vala­mint a község sportéletének feltételein. Ha kimentek az osztályok a pályára, akkor az óra harmada a kivonu­lással telt el. Az anyagi feltételek a már meglevő sporteszközök megóvására sem bizonyultak elegendő­nek. A sportpályán levő ké- zilabdaikapuk balesetveszé­lyesek. Néhány ügyes kezű úriember leszerelte a mere­vítő-, támasztórudakat, így életveszélyesek voltak. Ta­valy megyénkben, Csécsén okozta egy kapu egy kis­gyermek halálát. A sportszereket csak igen korlátozott mértékben tud­ták bővíteni, az elhasznál- takfit felújítani. Még né­hány foci megvásárlása is gondot okozott, okoz. Az iskola vezetése átlátva a helyzet tarthatatlanságát — ismerve a gazdásági lehető­ségek véges, korlátozott voltát —, pályázatot nyúj­tott be a megyei tanács if­júsági és sportoszJtályához. A községi tanács is egyet­értett ezen pénzszerzési móddal. A 150 ezer forint­nyi támogatás elnyerését követően elkezdték egy fü­ves pálya építését, keríté­r e m r e n y e k A megyei labdarúgó-bajnok­ság (ifjúságiak) 1.2. fordulójá­nak eredményei: örhalom—öt­vözetgyár 6—0, SVT SC—Salgó öblös C—4, Karancslaipujtő— Kisterenye 1—5. Mohora—Szé- csény 0—9, Pásztó—Bércéi 2—3, SBTC II.—Nagylóc 5—0, Sík­üveggyár II.—Mátran-ovák 7—0, Héhalom-—Érsekvadkert 2—18. 1. Pásztó 12 11 - i 70- 8 39 2. SBTC II. 12 11 - 1 59- 6 33 3. Érsekvadk. 12 8 2 2 45,17 26 4. Bércéi 12 8­4 34­■17 24 5. Szécsény 12 6 4 2 43­-14 22 6. Síküveg. II. 12 6 2 4 48­-21 20 7. Salgó ö. SC 12 6 2 4 30­-24 20 8. Nagylóc 12 6 1 5 30­■29 19 9. Mátrán. 12 6­6 26­-35 ia 10. Kistarenye 12 4 4 4 24­-17 16 11. Karancsl. 12 4 1 7 43­-35 13 12. ötvözetgy. 12 4­8 22­-47 1-2 13. örhalom 12 3 2 7 21­■40 11 14. Héhalom 12 2­10 17­■111] : 6 15. SVT SC 12 I 2 9 16­-52 5 16. Mohora 12­­12 10­•65­Tájfutó-emlékverseny Pasztán sét. és az iskola udvarán egy salakos kézilabdapálya kivitelezését. Jelen pilla­natban már a munka ’há­romnegyed részével készen vannak. A tárgyi feltétele­ket javítja a pataki öntevé­keny egyesület keretében megépülő betorualjzatú te­niszpálya, amely elkészülte után, a pataki gyerekek testedzését teszi lehetőve. Természetesen, csak a tan­órán kívül, hiszen az uta­zás sok időt venne el. A pályázaton nyert pénz sokat segített az iskola mostoha tárgyi feltételein. De segítettek a helyi téesz vezetői, dolgozói i,s. A szü­lők sok-sok óra társadalmi munkával járultak hozzá az építéshez. A pedagógusok sem sajnálták nyári szabad­ságukat, hét végi pihenőjü­ket —, dolgoztak rendület­lenül. Ne feledkezzünk meg a határőrökről sem. Dejtáron már a közeli jö­vőt tervezik. Februártól szeretnék megalakítani a diáksportkört. Ennek támo­gatásába a község lakossá­gát is bevonnák. Egyelőre négy szakosztály indítását tervezik. A felsősöknek len­ne labdarúgás és kézilabda, míg az asztaliteniszezésben és a sakkozásban igény sze­rint vehetnének részt a ta­nulók. Tehát, a tragikus állapo­tok enyhültek Dejtáron. Szemléletváltással, szülői­tanári összefogással szép eredményeket érhetnek el a diáksportban. Szakos taná­rok azonban még kerestet­nek. (ádám) Fotó: Gyurkó Péter Foeiforduló... Fociforduló... Fociforduló Az esélytelen nyugalmával utazik a fővárosba a Síküveggyár SE Megkezdődik a vissza­számlálás az NBII-ben:már csak három fordulót játsza­nak az együttesek az őszi szezonban. A Síküveggyár SE gárdája ezúttal idegen­ben lép pályára a bajnok­ság elején még feljutásról álmodozó BVSC otthonában Budapesten, a Szőnyj úton. Szalay Miklós legénységé­nek készülődését két kelle­metlen sérülés zavarta meg. Gyetvai a múlt heti mécs­esén olyan súlyosan megsé­rült, hogy jelenleg fekvő- gipszben van. Az orvosi di­agnózis: bokaszalag-szakadás. Kölln is a maródiak listáján szerepelt, egész héten lázas volt. fülgyulladással kínló­dott, igaz pénteken már ed­zett. A Síküveggyár SE hétköz­ben edzőmeccsen Jászberény­ben szerepelt, ahol 2—1-re győzött. Szalay edző elmondj ta, hogy jól játszottak a fi­úk, de ennek ellenére az esélytelenek nyugalmával lépnek pályára Budapesten. Jó lenne ugyan meglepetést szerezni, ám a szakvezető azt vallja, hogy a következő heti hazai mérkőzést kell inkább biztosan megnyerni. A tervezett kezdőcsapat: Hiesz — Paumann Zs., Bab­osán, Králik, Stark — Zsély, Juhász, Hodur, Kölln — Garai, Balogh. Ilyen sem volt még az őszi szezonban: minden me­gyei NB III-as csapatunk szombaton' lép pályára. Az már más kérdés, hogy a Hiesz (Síküveggyár SE), jó formájára szükség lenne, a Szőnyi úton, a vasutas- nehéztüzérek ellen. Mátra-csoportban három ta­lálkozót (Bag—Apc, Volán Rákóczi—Szolnoki VSE,. Gyöngyös—‘H. Gáspár SE) vasárnap rendeznek meg. Törökszentmiklós—Rom­hány: A középmezőny két együttesének párharca érde­kes kilencven percet igén A vendégek múlt heti hazai fiaskójuk után javítani sze­retnének, de kérdés ,• igye­kezetük elég lesz-e a ta­bellán egy hellyel és két ponttal előttük álló hazaiak_ ka] szemben. TiPp: 1, x. Hatvan—SKSE: Kétségkí­vül a forduló rangadója. Mindkét gárda jó passzban van, s terveik megvalósítá­sához pontok kellenek. A vendéglátók az őszi szezon­ban még nem játszottak dön­tetlent. Ha ez a sorozatuk megszakadna, az SKSE is légedett lenne. Tipp: 1, x. SBTC—Jászberény: A Sté„ cé sokat botladozott már az eddig lejátszott 12 for­dulóban, így újabb kisiklást még a jobb pozícióban lévő Jászberény ellen sem enged, hét meg magának. Tipp: 1. Balassagyarmat—Nézsa: Alsóházi rangadó, megyei presztízscsata. A hazai pálya előnye a gyarmatiakat teszi a találkozó esélyeseivé. Tipp: 1. Nagybátony—Gödöllő: Lassan befejeződik a'/ őszi szezon, s a Bányász még egyszer sem győzött. Ezúttal ugyan kevés az esélyük a fekete-fehéreknek a listave­zető ellen, ám mivel a labda gömbölyű, s az első helye­zettet minden csapat meg kívánja verni, könnyen meg­születhet a forduló bomba­meglepetése. Tipp: 1, 2. ☆ A megyei I. osztályú baj­nokságban nehéz percek vár­nak a listavezető Pásztora az egyre inkább formába len­dülő Érsekvadkert otthoná­ban. A képzeletbeli dobogó jelenlegi másik két helye­zettje közül a Kisterenye dolga látszik könnvebbnek. hisz hazai pályán fogadják az újonc Mohorát, ellenben a Nógrád Volán Zagyvaró­nán presztízsrangadót vív az Ötvözetgyár MTE ellen­A találkozók minden osz­tályban 13 órakor kezdődnek. SOROKBAN Stockholm: A több mint egymillió dolláros összdí­jazású nemzetközi férfi­tenisztorna 3. fordulójának legnagyobb meglepetése, hogy a svéd Jan Gunnarson két játszmában, 6—3, 7—5 arányban legyőzte a máso­dik helyen kiemelt nyu­gatnémet Boris Beckert. , * Springfield: Az idén Bu­dapesten is vendégszerepeit IBF váltósúlyú profi ököl­vívóbajnok, az amerikai Simon Brown ezúttal az çgyesült államokbeli Spring- fieldben lépett szorítóba legújabb kihívója, a domini­kai Luis Santana ellen. A címvédőnek a megszokott­nál nehezebb feladata volt, s végig kellett küzdenie a 12 menetet. Brown biztos győzelméhez azonban nem férhetett. kétség, mindhárom pontozó jobbnak látta. A 25 éves bokszoló ezzel 31. hiva­tásos mérkőzését nyerte meg. s mérlegét mindössze egyet­len vereség terheli. Róma: Alain Prost For­ma—1-es világbajnok sport­szerűtlennek nevezte volt csapata, a McLaren Honda főnökeit. A pilóta kijelen­tette: szégyen, hogy hatéves együttműködés után ilyen viharos körülmények kö­zött kell távoznia. Prost, mint. köztudott, a következő idényt az olasz Ferrari színeiben kezdi. Az eredeti tervektől el­térően nem szombaton, ha­nem november 12-én — vasárnap — rendezik meg a Holtner László tájfutó-em­lékversenyt, az egykori pász­tói sportfelügyelő, a sportág helyi meghonosítójának em­lékére. A rendezvényre Pásztó— Gombástető térségében ke­rül sor. A kezdés: 10 óra. t alika elf áradt, \ldegileg, fizikailag is kivan. Pihennie kell, ezért nem kíván labdába rúgni. Nem csodálkozom. Olyan megrázkódtatások érték Lalikét az utóbbi hóna­pokban, amit nem lehet épp ésszel elviselni. Az egész talán ott kezdődött, hogy a bundabotrány ki­robbanásakor felidegesí­tették. Méghogy ö susmu- tolt! Hát ilyet képzelni La­nkáról?! Meg is haragu­dott a vádaskodásért, s egyszerűen nem kívánta hónapokig látni hazáját. Igaz, mikor a kertek alatt hazasurrant, egyenesen a rendőrségre vitette magát, és pillanatok alatt leren­dezte a sorokat. Azóta Lalika már több­ször hazalátogatott, mi több beválogatták nemzeti ti­zenegyünkbe is. Hír(nev)e alapján helye van a legjob­bak között, sőt — mint azt LALIKA a tudósításokban olvas­hatjuk — formája egyen­letesen kiváló. Ontja a gólokat külhonban, ezek nagyrészét tizenegyesből. Becsülöm is ezért Lalikát, mert mint szurkoló is na­gyon jól tudom: a bünte­tőt berúgni a legnehezebb feladat. Óriási technikát, nagy labáabiztonságot, ki- ' váló fizikumot igényel. S az is örömteli, hogy Lali­ka nélkül nincs gól, még­ha azt más éri is el. Ha a támadás közben hozzáérőn labdqhoz, netán rossz he­lyen áll, így a hátáról pat­tan valamelyik társa elé, aki a pettyest a hálóba vágja, Lalika már kihagy­hatatlan a támadásból: gólpasszt adott. Szóval Lalika igazi sztár! Irigylésre méltó környe­zetben él családjával, rá­adásul úgy, hogy apósa a főnöke, mindazonáltal sok bátorítást is adhat neki. És mégis: Lalika fáradt. Mit mondjak? Amit az utóbbi néhány válogatott meccsen produkált, az alap­ján várni lehetett, hogy bejelenti az unalmast. Mert teljesítménye bizony nem a hős Lalikát idézte, aki hajdanán szögletből is bombagólt lőtt. Más kér­dés, hogy nem neki kel­lett volna jelezni, hogy labdaundora van, hanem válogatóinak illett volna kihagyni őt a meghívottak közül. Pihenjen csak nyu­godtan, élvezze Hellász napsütötte tájait, a pireu­szi hegyeket, a, tenger gyö­nyörűségét. Hadd tudja meg ö is, Dé- tári Lajos (Lalika), nélkü­le sem rosszabb az amúgy is rossz magyar foci. (vaskor) Most sem edzőtáboroznak a spanyolok Húrom nappal magyar kollégája, Bicskei Bertalan után, pénteken Luis Suarez spanyol szövetségi kapitány is kihirdette keretét a jövő szerdán, Sevillában sorra kerülő Spanyolország—Ma- gvarország labdarúgó világ- bajnoki selejtezőre. A szak­vezető 16 játékost hívott meg az általa nagyvonalúan „ba­rátságosnak" nyilvánított mérkőzésre, amelynek tétje már valóban nincs, hiszen a spanyolok továbbjutottak, a magyarok pedig kiestek. Az október 11-én a Népstadion­ban Magyarország ellen sze­repelt labdarúgók közül Ro­berto, a Barcelona és Mar­tin Vazquez, a Real Madrid középpályása hiányzik, mind­ketten még csak lábadoz­nak sérülésüket követően. A keret : kapusok: Zubizarreta (Barcelona), Ochotorena (Valencia), mezőnyjátéko­sok: Andrinua (Athletic Bilbao), Eusebio. Julio Sa­linas, Milia (Barcelona), Manolo, Tomas (Atletico Madrid), Butragueno, Chendo, Michel, Sanchis (Real Madrid)! Juanito, Villaroya (Real Zaragoza), Fernando (Valencia). Jime­nez (Sevilla). A játékosok — jellemző módcin — semmiféle edző­táborozáson, összetartáson nem vesznek részt, a hét­végi bajnoki fordulót kö­vetően hétfőn délben talál­koznak a madridi Alameda Hotelben, kivéve a sevillai Jimenezt, aki a helyszínen csatlakozik társaihoz, A mérkőzést — mint ismere­tes — jövő szerdán 15 órai kezdettel játszák a sevil­lai Ramon Sanchez Pizjuan stadionban. A játékvezető a francia Gerhard Biguet lesz, partjelzők honfitár­sai: Joel Quinou és Jean- Claude Bourgeois. A FIFA ellenőre a svájci HansBan- gerter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom