Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

Kutatástörténet, föld és nép Palócföld az, ahol a paló. cok élnek. Ez nyilvánvaló. Kevésbé az, hogy kik azok a palócok ? Erre a csak látszólag egy­szerű kérdésre több tudó. mány művelői régóta kere­sik a választ, az intenzívebb kutatás már a múlt század első felétől számos — gyak­ran egymásnak is ellentmon­dó — leírásban, publikáció, ban öltött testet. Miután könyvtárnyi irodalomról van szó, a kutatástörténet össze­foglalására e helyen még je’zésként sincs lehetőség. E helyett maradjunk a mában­Azon az országos jel­legű es jelentőségű tudo­mányos programok közül, ameiyekbe Nógrád me­gye is bekapcsolódott, ki­emelkedő jelentőségű az 1967-ben indult palóckutatás, amelyet a népkultúra egé­szének és egyes ágazatai mé­lyebb megismerésének igénye indított el. Kezdeményezője .y/ egri Dobó István Vármú­zeum volt, amely memoran­dummal. fordult a múzeu­mokat fenntartó és szakmai­lag felügyelő szervekhez, be­vezetőként hangoztatva: „A nemzetet a társadalmi ré: tegződés mellett egy sajátos néprajzi, etnikus tagoltság is jellemzi. ígv a hajdúk, já­szok. székelyek stb. mellett palócokról is beszélhetünk, mint egyik legnagyobb nép­rajzi csoportunkról. A nép­rajzi csoportok bizonyos kul­turális, nyelvi és történeti egyneműséget, közös erede­tet és hagyománytudatot je­lentenek. A földrajzilag és népi kultúrában is eltérő közösségek műveltségéről, történetéről igen keveset tu­dunk. A következőkben olyan kutatási tervezetet is­mertetünk. mely e mulasz­tásokat pótolni igyekszik.” Ez­után a memorandum vázolja a kutatás céljait. módsze­reit, anyagi es személyi fel- t(étel it gy tovább. E do­kumei. - m ••Tint a palóc­kutatás földrajzi kereteit a lehető legtágabban kívánták meghatározni, így a kuta­tás kiterjedt egész Nógrád megyére. Heves és Pest me. gye északi részére, Borsod- Abaúj.Zemplén északnyugati területére, a délszlovákiai magyarságra, Szolnok megye északnyugati sávjára és az Alföld palóc kirajzásaira. A kutatás végső célja egy komplex néprajzi nagymo­nográfia volt. Ezzel a nagyszabású prob- ram megindult. Salgótarján­ban 1976 decemberében tu­dományos tanácskozáson te­kintették át az addig vég­zett munkát, ahol szó volt a tudományos és technikai jellegű problémákról, a to­vábbi feladatokról. A kuta­tás újabb lendületet vett. A több évtizedes, komp­lexitásra törekvő kutatási program eredményeként, igen számos, kiemelkedő je­lentőségű kötet, résztanul­mány és tanulmány után most jelent meg Egerben Palócok címmel a monográ­fia első kötete, Bakó Ferenc szerkesztésében. A kötet megjelenését támogatta a Művelődési Minisztérium, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád Megye Taná­csa és az MTA Soros Ala­pítvány. Bakó Ferenc ajánlása: „A monográfia első kötete a pa. lócok kutatásának történe­téről, a Felföld betelepülésé­ben az etnikai tényezők sze­repéről a »palóc« név ere­detéről, a palócföld kiterje­déséről és kirajzásairól, a településnéprajzról, nyelv­járásról és az embertani képről ad új kutatási ered­ményeket! Munkánkat a táj népének és az érdeklődő ol­vasónak ajánlom.” Az első kötet alcíme: Kutatástörténet, föld és nép. A monográfia további három kötete az el­következendő hónapokban lát napvilágot. A jelen kötet első fejeze­te tehát a kutatástörténet­tel foglalkozik- Ebben Kása László A palócok néprajzi kutatása a kezdetektől az 1960-as évekig című tanul­mányában szól a népcsoport körülhatárolásának nehéz­ségeiről. a palóc romantiká. ról, arról a folyamatról, amelynek eredményeként a téma vizsgálata eljutott a műkedveléstől a szakkuta­tásig, továbbá közreadja a szervezett regionális kutatás előzményeit. A következő tanulmányban Bakó Ferenc a jelenkori palóckutatás szervezéséről és céljairól ad átfogó képet. A második fejezet a Pa. lócföld és népe címet viseli. Ez a kötet terjedelmileg és taruTTmilag is meghatáro­zó része. Bakó Ferenc A palóc nép. rajzi csoportok eredete, et­nikai összetevői című ta­nulmányában a többi között szól a palócság fogalmáról jelenkori tudományainkban, a névkutatás eredményeiről, a kazárokról, a kabarokról, polovecekröl, a Felföld né­peiről a honfoglalás előtt, a honfoglalás etnikai vonatko­zásairól, a gyepűkről, hatá­rokról és védelmükről, a megtelepedésről, az Aba nemzetségről. Bara/bás Jenő ugyancsak a palócok eredetének kérdé­seihez szól hozzá. Paládi- Kovács Attila két tanulmányt ad közre A palócföld kitér, jedése, illetve Palóc kiraj­zások címmel. Bakó Ferenc újabb tanulmányában a pa­lóc centrum népességének kialakulásával és település- formáival foglalkozik. Ba. logh Lajos a palóc nyelvjá­rásokat vizsgálja. Henkey Gyula embertani kutatási eredményeit közli, tábláza­tok és képek kíséretében. A Palócok első kötete a Felföld legjellegzetesebb né­pi csoportjának legjellegze­tesebb vonásairól ad szá­mot. A kötet adatbázisának törzsanyagát az utóbbi száz év szolgáltatja. T. E. Bölcsőtől a koporsóig El kell menni katonának! V illanyikor Tápén arra a ’ férfire, aki nagy be­tegségből állt talpra, azt mondták : „Meggyógyult, mert katona is vót!" Azt a legényt, aki betegeskedett, gyanakodva figyelte az egész falu, és főleg az eladósorba jutott Ián- ok. Mezőköves­den — mai szóhasználattal élve — a katonai. szolgálat­ra alkalmatlan legénynek gyakran odavágták: „Eriggy, ember vagi' te'.' Hisz kato­na se vótál !" Az elmúlt századok érde­kes és jelentős, versben, dalban, táncban megörökí­tett epizódja, színfoltja volt az újoncozás, a verbuválás. Persze, a vidám muzsika­szó, a látványos táncok, a vigasságok közé gyakran üröm, tragédia is vegyült: ha nem jött össze a kívánt létszám, a legényeket, az újoncokat erőszakkal szed­ték össze, és hurcolták el katonának, Annak dacára, hogy az általános hadkötelezettség 1868-as bevezetése után va­lóságos ceremónia teremtő­dött a sorozás, a bevonulás kerül, sokan igyekeztek ki­bújni a katonai szolgálat terhei alól. Göcseji szokás volt például, hogy a halott ember állát rögzítő kendő­ből levágtak egy darabkát, a lány a sorozásra induló szeretője hajába rejtette. Az a hiedelem járta, hogy az ilyen legényre a katona­orvos nem tudta kimondani az „alkalmas” szót. Tápén azonos keresztnevű halott sírjáról füvet, gallyat, föl­det vettek, összefőziték, majd a lében megmosdott a le­gény, hogy alkalmatlannak találják. A legfurfangosabb praktika az volt, hogy a fiúgyermeknek lánynevet adtak, hogy ne kerüljön föl a sorozandeík listájára. E furcsa próbálkozások ellenére azért általában nagyon is szégyennek szá­mított, ha a legény nem szolgálta Le katonaidejét. Elterjedt szokás volt, hogy a katonáskodás előtt nem­igen nősültek a legények. Csak a leszerelés, a hazaté­rés után. A katonaidő eljöt­té a legényélet befejezésé­nek, a családalapító férfivá válás kezdetének számított. Azt tartották, hogy, aki nem alkalmas katonának, az magát az életet, a mun-' kát; a. családalapítást is csak nehezen tudja vállal­ni. A katonaélettel kapcsola­tos falusi szokásokat — a látható vidámság ellenére — nem annyira a vitézke­dés öröme, a gondtalan hetykeség1 jellemezte, szo­kásceremóniájában a bú­csúzás, a féltés, a megpró­báltatásokra való készülés, a vissza várás érzelme volt az uralkodó. Tápén a legények együtt mentek be szekéren Dorozs- mára, a sorozásra. Odafelé csendben rázatták magukat a döcögős úton, hazafelé már hangosan daloltak, ka­lapjukon regrutapántlika lobogott. A falu kocsmájá­ban ünnepelték meg a nagy eseményt. Akit nem vettek be katonának, az szép csendben hazaosont, nem mulatott ao többiekkel. A Szeged melletti Kisteleken a múlt század végén úgy válogatták ki a regrutasza- lagok színét, hogy elárulja: melyik fegyvernemhez so­rozták be tulajdonosát. A legszebb, legszélesebb pánt­likát a legény egyes vidé­keken a választott szerető­jének ajándékozta. A katonai szolgálat hosz- szú volt: a múlt század má­sodik felében kemény hat esztendő, később három lett belőle. A kiszolgált katoná­kat nagy tisztelettel, meg­becsüléssel fogadta a falu népe. Egyes helyeken szokás volt kocsmában, vidám ba­ráti körben megünnepelni a hazatérés, a leszerelés té­nyét. A katonai szolgálat után a falujában aztán új élet, új feladatok várták a mundérból, „angyalbőrből” civilbe öltözött obsitos le­gényt, Kiss György Mihály Elakadt üzenetek ^emrémlien elhunyt jeles színmuvé- ItUlllCglUCU szünket láthattuk ami­nap, vélhetőleg egyik utolsó filmfelvételén. Szirtes Ádámot, aki Máriássy Félix rendezői pályafutásának kínzó és kínos próbatételeit a maga szemszögéből világította meg. Alsó gépállásból fényképezték, szinte ránk dőlt Szirtes Ádám; loboncosra eresztett ősz fürtjei nyugtalan csigákba pöndörödtek. Dadogva, nehezen beszélt —, mert arról kellett be­szélnie, hogy vajon látta-e ő, látták-e tár­sai: mi történik ebben az országban az úgy­nevezett „ötvenes évek” elején? Amikor szem. és fülbántó hazugságok áradtak a se­matikus — olykor Máriássy rendezte — film­alkotásokból? Nem látta, nem látták. Valamit sejtettek csupán, vitatkozhattak is erről, aztán csend­ben maradtak inkább, mert rájuk is szóltak, volt mit félteniük, veszíteniük. A derűs táv­latú hazudozás a kamera előtt — akkoriban a munkájuk volt. Hinni kellett benne, ha nem akartak megbolondulni. Nem voltak ebben egyedül: sokan gondol­ták úgy szent meggyőződésből, mint a szintén képernyőn látott Galopp a Vérmezőn hősnője, hogy a rendszer maga jó, csak egyes mél­tatlan képviselői keverik rossz hírbe, baj­ba a túlkapásaikkal (kitelepítés stb.). Pedig születtek már ekkoriban, sőt jóval korábban is olyan művek — itthon és külföldön —. amelyek figyelmeztettek a bármifajta kizá­rólagossági a épülő, totalitárius rendszer ve­szélyeire. A magyar származású Arthur Koestlerre. vagy az angol George Orwellre gondolok, például. Csakhogy őket antikom- munistáknak, szovjetelleneseknek —, s még több más effélének — minősítették azok, akik részint felelősek voltak a szocialista gondolat torz megvalósításáért, részint —, mint utaltam rá — a torzulásokat csak egyedi hibákként értékelték. S, mint nem kí­vánatos műveket elzárták a hazai nyilvános­ság elől. Koestler, akinek a nevét sokáig még csak említeni sem volt tanácsos a Sötétség délben című regényében egy tapasztalt kommunista, hivatásos forradalmár költött, de valóságos hitelű figurájában, Rubasovban azt ábrázol­ta. hogy a harmincas évektől féktelenül el­szabaduló sztálinizmus nem tűrt semmilyen fokozatú ellentmondást, a legkisebb szembe­fordulás —, akár gondolatban is — hálálos bűnnek számított, és tarkón lövést vonhatott maga után. A hamisan megvádolt Rubasov -*• befolvásos pártvezető — a börtönben vé­giggondolta: amikor ő Németországban a Gestapo kezére juttatott olyan társakat, akik nem követték vakon az utasításait (mé­hek nemegyszer váltottak ki megdöbbenést az egészségesen gondolkodó német kommu­nistákból), ugyanazzal a logikával cselekedett amellyel mostani fogvatartói. A cél jiem szentesítheti az eszközt, főként, ha a cél, s az eszköz —, ahogyan a sztálini — egyaránt emberellenes, aljas, el- és megvetendő volt. Fölkavaró és igaz könyv. George Orwell, aki ismerte Koestlert még a spanyol polgár- háborúból, ennél is tovább lépett. Joggal ve­tette Koestler szemére, hogy az antifasiszta gondolkodás csak akkor hiteles, ha minden­fajta totális rendszer elvetéséig jut el. S. ebben ő maga mutatott kitűnő példát. Fiata­lon Burmában dolgozott, az angol gyarmat- birodalom rendőrségének embereként; ott a kapitalizmus, az imperializmus akkori arcát ismerte meg. Főhősével, az öngyilkossá lévő Floryval együtt jutott erre a megálla­pításra Burmái napok című regényében (ma­gyarul 1948-ban jelent meg utoljára, Tra­gédia Burmában címmel, eléggé gyatra for­dításban): „A fehér embereknek a színesek­kel szemben mutatott igazságtalan és mél­tánytalan oánásmódja egyszer csak kezd elég lenni, és megérkezik az az idő, amikor az ér­telmes gondolkozásról lemondani nem haj­landó angol ember határtalan gyűlöletet kezd érezni saját honfitársaival szemben és arra vágyik, hogy a bennszülöttek lázadása örök időkre szétrobbantsa a birodalom zsarnoki uralmát.” A spanyolországi tapasztalatok, a har­mincas-negyvenes évek sztálini politikájá­nak tanulmányozása megérlelte Orwellben e gondolat logikus folytatását. 1948-as ví­ziójában, a jövőbe pillantó, 1984 című re­gényében Winston Smith, az, aki hasonló­képp várja, hogy föllázadjanak az Angliát és más térségeket Óceánia néven birtokló zsarnoki rend ellen a „bennszülöttek”, a „prolik", akiket a mindenható, szavakban szocializmust, „angszocot" hirdető párt csu­pán termelőeszközként, rabszolgaként tűr el és hasznosít. Orwell e megdöbbentő és nagyon átgondolt rémlátomásában (melynek nyomán egy gyönge angol film is született) három világbirodalom teljesen hasonló be­rendezkedését vázolja föl: mindhárom totális hatalom, s a többiekkel állandóan háború­zik, hogy a fölösleges javakat elpusztíthassa ily módon, az emberek túlnyomó többségét a létminimum pórázán tarthassa. Mindehhez a múlt megszüntetése, szüntelen átírása, „ki­javítása”. az „időszerű helyzethez” való — visszamenőleges — alkalmazása szükségel­tetik. Ismerős a képlet. Amiként ismerős az Állatfarm 1943—1944- es példázatának valóságalapja is. Egy angol majorban elűzik az embert az állatok, hogy a disznók vezetésével az egyenlőség egy kis társadalmát valósítsák meg. Csakhogy a kát­rányos falra pingált Hétparancsolat demok­ratikus szabályai időközben sorra-rendre meg. változnak, s a végén a vezető osztállyá ki­növő, kiváltságos renddé .különülő disznók két lábra állnak, szövetséget kötnek az elű­zött ellenséggel. Folyik ugyanaz, mint ko­rábban, más cégtábla alatt. Csak a Bandik sorsa nem változik: azoké, mint a regény­beli paripáé, aki hatalmas erejét sosem kí­méli a köz érdekében, minden kudarc csak még nagyobb erőfeszítésre ösztökéli —, hogy aztán kórházi ápolás helyett a sintér bunkója legyen az osztályrésze. 4 h'llllíf Orwell, Koestler munkái, t\ Ildiim s a hasonlók végre már napvilágra jutottak nálunk is. Későn, de nem végképp megkésve. Még tanulhatunk belőlük, szédületes iramú társadalomátala­kító vállalkozásaink közepette. Tanulhatunk abban a vonatkozásban is, hogy a szellem üzeneteit, vélekedését soha többé nem sza­bad elakasztani, elsikkasztani, letagadni: üzemüket pedig megsemmisíteni. Gondolkodó emberekről, s nem jósokról, huhogó vész­madarakról van szó esetükben. Az általuk jelzett tévutak elkerülhetők, de ehhez nél­külözhetetlen —, bár nem mindig kellemes — a figyelmeztetésük. Kőháti Zsolt Képes kárpitok a XIX—XX. századból Két évvel ezelőtt, 1987- ben már rendeztek az Ipar­művészeti Múzeumban egy nagy sikerű kiállítást, ahol a magyar gyűjteményben fellelhető XVII.—XVIII. századi képes kárpitokat mutatták be. Abban a brüsszeli, német, francia, olasz faliképeket felsora­koztató anyagban nem volt magyar munka, merthogy a legkorábbi kárpitok Ma­gyarországon a XIX. szá­zad utolsó éveiben készül­tek. A sorozatot folytató, s az Európai és magyar kárpi­tok (a XIX. század végé­től a II. világháborúig) cí­mű kiállítás viszont jósze­rével magyar művekre épít. Már csak azért is, mert bár a múzeum a múlt század végén tudatos gyűjtőmun­kával az európai kárpitok néhány élvonalbeli darab­ját is meg tudta szerezni, az I. világháború után már nem volt vásárlási lehető­sége. Jelentős viszont a múzeum magyar kárpit­gyűjteménye, amelyben va­lamennyi hazai irányzat képviselve van. Rippl-Rónain kívül a magyaros szecessziónak Nagy Sándor, Horti Pál és Vaszary János volt a meg­teremtője. Szőnyegterveiket az itthon és külföldön is sikert sikerre halmozó né- meteleméri műhelyben szőt­ték. Az angol preraffaeliták példáját követte az 1904- ben alakult gödöllői ipar- művészeti telep, melynek Vaszary János: Vásár. tagjai a nemzeti ipar fel­lendítését tűzték ki felada­tul maguk elé, s ennek a megvalósítására a népélet­ben, a népművészetben ta­láltak példát. Stílusuk a szimbolizmust és a szecesz- saiót követte. A művészte­lepet vezető Körösfői Krisch Aladár és Nagy Sándor mellett, a Gödöllőn meg­forduló művészek — Mihály Rezső, Zichy István, Rem- sey Jenő, Hende Vince — is terveztek kárpitokat. A két háború közötti idő­szak magyar szőnyegszövő művészetében három irány­zatot emel ki a kiállítás: a festői stílust, amelynek Rud- nay Gyula és Iványi Grün- wald Béla volt a legjele­sebb képviselője; a Pekáry István, Basilides Barna,. Ba- si.Mdes Sándor és Doma- novszlky Endre által képvi­selt római iskola néven szá­mon tartott csoport törek­véseit; valamint az egy művész, Ferenczy Noémi nevéhez fűződő irányzatot. (kádár)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom