Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-02 / 260. szám

'V HELYISMERET I ■£' NOGRAD XLV. ÉVF.. 260. SZÁM POLITIKAI NAPILAP ARA: 4,30 FORINT 1989. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK VOSZ-elnökségi ülés Előnyt követelnek a vállalkozók A vállalkozók továbbra sem tartják elegendőnek, ha a kormány csak hirdeti, hogy gazdaságpolitikája vállalkozásbarát, ám intézkedései nem tükrözik azt. Véleményük szerint az ország csak a vállalkozókkal képes kilábalni a jelenlegi válságból. Ehhez viszont nem elegendő még az esélyegyenlőség sem, a vállal­kozók előnyt követelnek az állami szektorral szemben — ezt tartalmazza a Vállalkozók Országos Szövet- ségének vállalkozásélénkítő programtervezete, ame­lyet az érdekvédelmi szervezet elnöksége szerdai ülé­sén vitatott meg. A szövetség ebben nem­csak általánosságban fogal­mazza meg. hogy mi szük­séges a vállalkozásközpon­túság érvényre jutásához, hgnem konkrét javaslatokat is tesz a megoldásra. Elen­gedhetetlennek tartja — egyebek között — a vállal­kozók folyamatos állami támogatását, mivel a piaci versenyben a kis szerveze­tek eleve hátránnyal küzde­nek az indításkor, továbbá a műszaki fejlesztésnél és a külpiaci munkában. A tervezet olyan gazda­ságpolitika kialakítását javasolja, amely ösztönzi a befektetéseket és a fejlesz­téseket. Ehhez — a koncep­ció szerint — á személyi jö­vedelemadót egységesen 30 százalékra, a 25 százalékos általános forgalmi adót pe­dig 17 százalékra lenne cél­szerű csökkenteni; egyidejű­leg a jelenlegi nulla adókul­csos termékek forgalmi adójá 8 százalékra emelked­ne. A vállalkozási nyereség­adó mértéke ugyancsak je­lentősen csökkenne, azt a VOSZ 30 százalékban tar­taná reálisnak. Csökkenteni kellene a társadalombizto­sítási és a nyugdíjjárulék mértékét is. A vállalkozók elengedhetetlennek tartják a liberalizáció folytatását, a jelenleginél ésszerűbb vám­rendszer bevezetését, a fo­rint konvertibilitásának meg­teremtését, valamint az egy­séges piaci feltételek kiala­kítását. (Folytatás a 2. oldalon.) A megelőzés kérdése az OET előtt Miként lehet megrefor­málni az egészségügy egyik legelhanyagoltabb terüle­tét, a megelőzést? E témá­val, valamint a tanács ed­digi munkájának értékelé­sével és ebből fakadó teen­dőinek meghatározásával foglalkozott az Országos Egészségvédelmi Tanács szerdán dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi mi­niszter elnökletével tartott ülésén. A megelőzés reformját célzó javaslatok kidolgozói szerint a különböző, megelő­zésre szakosodott intézmé­nyek szervezeti és működési rendjének megújítása ered­ményt csak az alapellátás és a kórházügy olyan re­formjával párosulva hozhat, amely valódi érdekeltséget teremt a betegségek megelő­zésében. Ezért a javaslattevő munkacsoport helyesnek tar­taná. ha a kialakítandó egészségügyi biztosítási rend­szer kedvezményekben ré­szesítené az egészségért va­lamilyen módon „cselekvő” munkáltatókat és polgáro­kat. A prevenciós reform­lépéseket pedig a következő­képpen ütemeznék: a jövő év végére megújítanák a családtervezés egészségügyi rendszerét és korszerűsítenék a közegészségügy országos intézeti szervezetét. Szintén a jövő év vége lenne .a ha­tárideje a mentálhigiénés megelőzést szolgáló intéz­mények létrehozásának, s akorra vezetnék be — mo­dellértékűén — az egészség- megőrzésben pozitív érde­keltséget teremtő társada­lombiztosítási és egyéni biz­tosítási formákat. A tanács tagjai egyetér­tettek e javaslatokkal, ame­lyek egyébként még nem véglegesek: november 3()-i határidővel öntik végső for­mába az elképzeléseket. Élénk vita bontakozott ki azonban arról: az egészség­ügyből mit finanszírozzon az állami költségvetés és mennyit vállaljon. magára a társadalombiztosítás. Abban egyetértettek, hogy a meg­(Folytatás a 2. oldalon.) Csehszlovákia igényt tart a kártérítésre Rudé Právo-cikk Bős—Nagymarosról ,.A nagymarosi munkála­tokat véglegesen leállító parlament; döntéssel Ma­gyarország gyakorlatilag visszalépett a vízlépcsőről l!)77-ben kötött csehszlovák —magyar szerződéstől” — írta szerdán a Rudé Právn. A lap szerint a döntés cél­ja az, hogy lehetetlenné vál­jon a bősi erőmű csúcsra já­ratása. A parlamenti vitában a létesítmény ellenzőinek a szava volt a meghatározó, és Csehszlovákia-ellenes megnyilatkozások is elhang­zottak — jegyezte meg az újság. A Rudé Právo budapesti tudósítója részletesen beszá­molt. a magyar parlament bős—nagymarosi vitájáról és a meghozott döntésről. A nagymarosi szakasz építésé­nek teljes és végleges leál­lítása „a leghatékonyabb műszaki intézkedés' arra. hogy lehetetlenné tegvék a hősi erőmű csúcsra járatá­sát — írta az újság, meg­említve: ez volt Németh Miklós és Udvari László 'ja­vaslatának a lényege. A lap azt is megjegyezte: „a fn;1- cvar miniszterelnök az öko- 'éicini kényszerhelyzettel in­dokolta a kormányjavaslatot, elutasítva, hogy annak poli- ‘ kai motivációi lennének" Az újság Udvari László kormánybiztos előterjesztésé­(Folytatás a 2. oldalon.) AII. világháború áldozatainak Emlékművet avattak Pásztón Az adósság nagyon régi volt, s nem is hagyta nyu­godni Pásztó város polgá­rait, hovatovább fél évszá­zad óta: emlékművet kéne állítani végre a második világháború áldozatainak tiszteletére. A lakosság, az egyszerű emberek, s külö­nösen az akkor meghaltak hozzátartozói egyre inkább nyomasztónak érezték a hiányt. Tenni kellett hát vala­mit. Avagy tenni lehetett végre valamit? Mindegy már. A lényeg az, hogy tegnap délután a városban, a Szentlélek temető kapu­ja mellett, szemközt a Hő­sök útjával, felavatták az emlékművet. A rá való pénz nagyrészt magánsze­mélyek, s a hozzátartozók adakozásából jött össze, de lehetőségeihez mérten a vá­ros népfrontbizottsága is besegített. Három hét alatt megépítették aztán, a sok­sok felajánlott társadal­mi munkának segítségével. ‘ Az avatóünnepségen nem­zeti himnuszunk elhangzá­sa után Szántó József, pász­tói plébános megáldotta az émlékművet, majd dr. Nagy Rajos, gyöngyösi apát-plé­bános mondott avatóbeszé­det. Ezt követően Tari Ottó, n városi népfrontbizottság titkára emlékeztette a meg­jelenteket az emberiség tör­ténetének legnagyobb tragé­diájára, a hat évig tartó vi­lágégésre, amelybe földünk lakosságának csaknem) har­madát taszították bele az „ordas eszmék" rosszlelkű lovagjai. Arra a háborúra, arhely 50 millió emberéle­tet követelt, s amelynek félmilliónyi honfitársunk is áldozatául esett. Hogy em­lékezzünk. Hogy hangosan, vagy csak szótlanul, , lel­künk legmélyén, de újra és újra kinyilvánítsuk: soha többé ! Hogy mementó legyen eme emlékmű a tragédiára, és szolgáltasson állandó he­lyet és alkalmát arra, hogy fejet hajtsunk apáinknak, anyáinknak, bátyáinknak, vagy éppen azon szomszé­dainknak, kedves ismerő­seinknek, akik számára ke­vesebb szerencsét hozott az e világi élet, akik rossz kor­ban születtek. Tisztelegni azokért, akik leikéért nem nagyon kondulhatott ha­rang azokban a vérzivata­ros időkben; akiket magába temetett a szülőföld, s azo- két is, akik idegen földben nvugosznak. Az ünnepi beszédet köve­tően a helyi egyházak és tömegszervezetek koszorút helyeztek el az áldozatok nevét egyenként megörökítő emlékmű talapzatára, s eköz­ben a római katolikus temp­lom kórusának és a Kun Béla Általános Iskola ének­karának közös előadása tette fenségesebbé áz ünnepé­lyes aktust. Exportáru alumíniumból A Balassagyarmati Fémipari Vállalat dolgozói méltán büszkék teljesítményeikre. Alumíniumból készült ter­mékeik kapósak a hazai és külföldi piacokon egy­aránt. termelésük egynegyedét határainkon túl érté­kesítik. Építőipari zsalukeretek, építésnél használa­tos részegységek, reklámkeretek, hegesztett szerke­zetek, valamint alumíniumöntvények, bányatámok és -radiátorok iránt mutatkozik fokozott érdeklődés. Képeinken a termékek gyártásába adunk bepillantást. —kulcsár— Hlyers Beisö Dániába utazott Nyers Rezső.. a Magyar Szocialista Párt elnöke a Dán Szociáldemokrata Párt meghívására szerdán Kop­penhágába utazott. Vele utazott Vass Csaba, az MSZP Országos Elnökségé­nek tagja. A küldöttség bú­csúztatásán részt vett Ole Nikolaj Koch, a Dán Ki­rályság budapesti nagykö­vete. A tervek szerint ma találkozik a Dán Szociál­demokrata Párt elnökével és Gerd Petersennel, a Szocia­lista Néppárt elnökével. Fo­gadja Poul Schlüter minisz­terelnök. aki egyben a Dán Konzervatív Néppárt elnöke. Nyers Rezső elutazása előtt a jelenlévő újságírók­kal közölte: a párt elnök­ségének döntése alapján szerdán aláírta a Szocialista Internacionáléhoz való csat­lakozási kérelmet, és azt ha­ladéktalanul eljuttatják a nemzeti szervezet londoni irodájához, valamint Willy Brandt elnöknek. Nyers Rezső szólt arról is: valamennyi külföldi tár­(Folytatás a 2. oldalon) Németh Miklós tárgyalásai pártok vezetőivel Németh Miklós miniszter- elnök szerdán kűlön-külön konzultációkat folytatott a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt és a Ma­gyar Parasztszövetség ve­zetőivel. A megbeszélésen szóba ke­rültek a jelenlegi gazdasági es politikai helyzet jellem­zői és problémái* ^ békés átmenet politikai menetrend­jének, a kormány és az el­lenzéki pártok közötti kap­csolatok alakításának kér­dései. A megbeszélésen kifeje­zésre jutott, hogy az átme­net békés jellegének meg­őrzése közös érdek. Az ellenzéki pártok hang­súlyozták, hogy konstruktív, a nemzet sorsáért felelőssé­get érző ellenzéki irányvo­nalat követnek. A kormányfő és az ellen­zéki pártok vezetői egyetér­tettek abban, hogy a meg­lévő ellentétek megoldása, a problémák mérséklése csak tárgyalások útján lehetséges. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom