Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-10 / 267. szám
OLDALA * Siker japánban Annak is van véleménye, aki kevesekbe! beszél... Talán csak dolgozni kellene megtanulni? A YAMAHA elnöke Gén’ ichni Kawakami az idei YAMAHA-fesztivál után rendezett fogadáson azzal a nagylelkű és meglepő ajánlattal fordult a Neoton Família három tagjához, maradjanak még két hétig Japánban, mint a YAMAHA vendégei, pihenjék ki magukat, nézzenek jobban körül, hiszen a Japánban töltött tíz nap zsúfolt programja igazán megviselte a résztvevőket. A három magyar popművész azzal hárította el a kedves meghívást, sietniük kell haza, mert november 10-én indult a hazai koncertturné. Így azután az elnök szép ajándéka pótolta az eliparadt pihenőnapot. Az idei, jubileumi YA- MAHA-fesztivált az UNICEF együttműködésével szervezték meg oly módon, hogy a teljes bevételt a Nemzetközi Gyermeksegély javára utalták át. A nagyszerű vendégművész Stevie Wonder új dalt írt a fesztiválra és a koncert záróaktusaként együtt énekelte el a hét résztvevővel, akik valameny- nyien a YAMAHA-fesztivál korábbi győztesei voltak, köztük Ádámmal és Évával. Ök ketten képviselték a Neoton Famíliát, a fesztivál nagyzenekarát pedig Pásztor, László, az egyik előadott szám szerzője vezényelte. A magyar résztvevőknek nagy sikerük volt a koncerten. Ezzel egyidőben jelent meg Japánban Éva szóló albuma, egy lézer kislemez pedig a gálakoncerten előadott számokat tette hozzáférhetővé. A fesztiválra megAranyköpések — Szívesen játszok kemény szerepeket, mert szívesen játszom azt, ami nem én vagyok. (Mel Gibson) — Milliók nézik a filmjeimet, mégsem lettem Os- car-díjas. (Sylvester Stallone) — Jó tudni, hogy vannak nők, akik rám hajtanak. (Rod Stewart) — Nincsenek álomasszonyok, csak nők vannak, akikből az ember maga számára nevel egy álomasszonyt. (Rob Lovve) — Természetesen óriási a karom. A vállaim izmosak. Am más értékeim is vannak. Kérdezzék csak meg a feleségem. (Arnold Swarzenegger) — Egy színész olyan jó, mint a forgatókönyv. Ha azonban a forgatókönyv rossz, a színésznek egyszerűen jobbnak kell lennie. (Dustin Hoffmann) — Pontosan tudom, hogy a férfiak milyennek tartanak. Csak az zavar, hogy mindenki a külsőmre figyel. (Sabrina) — Nem nősülök, mert az asszonymiliőben csalódnék. (Mick JaggerJ — Nincs tökéletes férj. Mindenkinek van hibája. Az embernek a saját férjéből kell a legjobbat csinálni. (Kelly McGillis) Az oldalt összeálította: Vaskor István jelent egy .speciális nagylemez Neoton-számokkal a japán diszkók számára. Ilyen bemutatkozás után nem csoda a lelkes taps, és talán az sem teljesen véletlen, hogy Stevie Wonder csak a két magyar Ádámmal és Évával hagyta magát lefényké- peztetni a zárófogadáson. Fellépett eg'. éhként a koncerten Boniwe Tyler varázslatos hangjával, és ez Oscar-díjas B. J. Thomas is. • Mialatt a „Botman” című film világszerte sikert sikerre halmoz — hamarosan nálunk is bemutatják —, az alkotók már a denevérsztori második részén dolgoznak és több szupersztár vetélkedik még néhány kiadó szerepért. Michael Keaton, Kim Basinger és Jack Nicolson helye már biztos. Madonna is szerepel, mint ..macskaasseony”, aki Botman ellenfele lesz. A rendező Tim Burton még nem döntött arrój. hogy Don Johnson, Danny De Vita és Michael Jackson közül kit választ egy szerepre. • Lil Louis és erotikus sikere, a „French Kiss” meghódította a dis’zkóslkerlistá- kat és kíváncsivá tette az embereket. Hogyan születtek az abban hallható erotikus nyögések? — teszik fel sokan a kérdést. Lil állítása szerint a betét nem stúdióprodukció, hanem élő bevágás, melynek „szereplője” ő és egy meg nem nevezett hölgy. Hogy milyen helyzetben komponálta a dalt, arról nem nyilatkozott. • A hazai diszkók egyik, kedvenc dala a „Techroto- nic” és a „Pump up the Jam” című nóta. A két dal előadója egy énekesnő. Felly. A hölgy éppen egy NSZK- beli bemutatóra készült, amikor otthonában össze, esett. Nem is csoda. Két hónapon át alie aludt, bejárta szinte egész Európát! Rosszulléte után az orvos „Addig legyetek boldogok” — ez lesz az Exotic együties új nagylemezén szereplő, egyik dal címe. A tavaszi sulí-buli- akció sikerén felbuzdulva, a csapat újra Veletek, a Ti ötleteitekkel é$ részvételetekkel szeretné elkészíteni a videó- klipjét. .Minden általános, szak- középiskola, illetve gimnázium, valamennyi osztálya jiályázjtat. Ennek feltétele csupán any- nyi: mutassátok be az osztáMatia Bazar Olaszországból váratlanul távolmaradt, a bejelentés szerint valamilyen baleset miatt. A sikeres fellépés eredményeképpen a japán lemezcég, amelynek szerződése a Neoton Famíliával december végén lejár, újabb hároméves szerződést ajánlott fel ée megindultak a tárgyalások ennek az új szerződésnek a feltételeit illetően. teljes pihenőt írt elő számára. Az egykor; építész Felly, ma Portugáliában piheni ki fáradalmait. • CC Catch újabb világsiker küszöbén áll. A diszkókban most a „Big time” című dala az óriási sláger- A Londonban élő hölgy most újabb lemezének készítésén fáradozik. A címe: „Hear, what I say”. CC Catch zenéje is sokat változott, ám küllemben is „újított” az énekesnő. Dauerolt barna haja nagyon jól áll neki, arról nem is szólva, hogy a színpadon átlátszó blúzban énekel rajongói nagy örömére, akik váltig állítják: szexisebb, mint valaha... • Ringó Starr, aki feleségével együtt sikeres elvonókúrán esett keresztül. novemberben All Star Band- jével kívánja rajongóit tűzbe hozni. Az ex-Beatles-teg turnéja során az NSZK-ba is el szeretne látogatni. • Ki a két Mastermix? Nos, nem más, mint a 12 klasszikus számból összemixelt „Swing the mood” című dal szerzőpárosa : Andy Pickles és Les Hemstock. A váratlan siker feldobta a fiúkat. Újabb kislemezük (Amit én kedvelek címmel) már a boltokban van. s nagy energiával dolgoznak első albumuk dalain. (A BRAVÓ című nyugatnémet ifjúsági hetilapból válogatta és fordította): Ugor Péter lyotokat, és ha ötletetek van a kliphez, azt is vázoljátok fel! A nyertes osztály különdija — a klipben való szereplés mellett —: az Exotic zenekar ingyenes koncertet ad az iskolájában. Benevezhettek : 1989. december 1-ig. Az ötletpaksamétákat. Al- mássy téri szabadidő-központ elmére küldhetnek. (Budapest, VII.. Almássy tér (. 1 «7.) — ön mindig kívül maradt a politikai csatározáso. kon. (Már amikor voltak, illetve lehettek ilyen csatáro- zások.) Sohasem érezte szükségét, hogy beleszóljon a dolgokba? — Ügy gondoltam, hogy keveset tehetek, ma pedig egyre nehezebben igazodom el. Valójában mindig a munkámra, a megélhetésre, a családra koncentráltam. — Egy ideig külföldön is dolgozott. Ez alapot adhat az összehasonlításra. (Ami önmagában is politika.) Mik voltak a tapasztalatai? — 1969-ben kerültem ki az NDK-ba, ahol három évig dolgoztam. Tanult szakmám marós, de ott egy szerszám- gyárban alkalmaztak, mint szerszámkészítőt. Valóban másként folyt a munka mint nálunk. Megmutatkozott az a német népre jellemző precizitás, aminek mi itthon sokszor hiányát szenvedjük. A napi nyolc órából ott — már akkor is — nyolcat kellett munkával tölteni. De ugyanakkor sokkal ritkábban tapasztaltam, hogy nincs anyag vagy hogy szervezetlenség miatt állunk... — Hazatérve nem sikerült a tapasztalatokból átadnia valamit? — 1975 októberében kerültem ide az Ipoly Bútorgyárba, a tmk-csoportba. Â megszerzett tudást jól hasznosíthattam, de a munkastíluson, a gyárban akkor uralkodó szemléleten én sem változtathattam- Legföljebb annyit tehettem, hogy úgy igyekeztem dolgozni. ahogyan azt odakint megszoktam. Ma persze már más a helyzet, hiszen gazdálkodási formát és munkabel; szemléletet váltott az egész gyár. Bár a megrögzött rossz szokásoktól sokszor nehéz szabadulni... — De ma sem nevezhető éppen szószólónak. G aját bevallása sze- w rint Merczel József sohasem politizált. Beszélgetésünket is úgy kezdjük, hogy megegyezünk, távol tartjuk magunkat mindenféle pártoskodástól. A 38 éves forgácsaié szakmunkás eddigi életében semmi olyat nem :tett, ami feltétlenül nyomdafestéket kívánna. Dolgozott, — mint sokan mások — tudása legjavát adva. De valóban nem kíván sajtónyilvánosságot az ilyen magatartás? Ma amikor a heves poli- tizálgatás közepette egy alapjaiból kiforgatott értékrend szerint próbálunk eligazodni a mindennapok zűrzavarában elég kevés szó esik azokróf, akik semmit — semmi újságba kívánkozó! nem tesznek csupán dolgoznak, becsületesen. Ha bárki azt gondolja, hogy a „passzívak” — akik egyébként ma szaporodó többségben vannak országunkban — nem alkotnak véleményt, az nagyot téved. Ezért merőben teljesíthetetlen az a vállalkozásunk, hogy a nem politizáló Merczel Józseffel politikamentes mederben folyjon a beszélgetésünk. Ez az alábbiakból is kiviláglik. — Nem látom értelmét, hogy ezen éppen most változtassak. Már mondtam, hogy nehezen követem a politikát. Ha el akarnék igazodni — ami egyébként mint látom a hivatásos politikusoknak sem mindig sikerül — akkor az egész napom rámenne. Az a véleményem, hogy a változásokra szükség van, de azok túl nagy csinnadrattával zajlanak. Illetve lasabban haladnak mint kellene. Sok a beszéd és kevés az érzékelhető változás. Mintha a nagy vitatkozásban kicsit elfelejtenénk, hogy csak akkor lesz miről vitatkoznunk, ha azt előteremtjük. Ahhoz pedig dolgozni kell... Sajnos ma éppen azok kapják a legkevesebb elismerést akik az értékeket termelik. Nem politi. zálok. nem voltam és aligha leszek párttag, de azt például furcsának tartottam és tartom, hogy éppen a munkás szó maradt ki az MSZMP illetve most már MSZP-ből. Természetes, hogy elítélem azokat a dolgokat ami a múltból elítélendő. De szerintem a kelleténél többet beszélünk arról ami volt és kevesebbet. ami lesz— Mit kellene tenni? — Valahogyan jobban gazdálkodni az erőkkel és a lehetőségekkel. Kevesebbet politizálni és rendbe hozni a gazdaságot. Az emberek, így én is. szeretnének jobban élni, boldogulni. És ezt nem csupán a politikai, ha* nem az anyagi szabadság is jelenti... Ha csak egyik van meg, akkor nem beszélhetünk valójában szabadságról... — Sokan a kapitalizmus. ban látják a kiutat. — A munkásnak mindegy, hogy ki a főnök. Ha jobb megélhetést kínál a mainál, akkor jöhet más. Azt azonban, hogy csupán ügyeskedéssel, az árak drágításával jusson valaki érdemtelen haszonhoz, azt egyre nehe. zebben tűrjük. Pedig van példa erre bőven... — Tehát továbbra is pár* tonkívüli marad? < — Valószínű, de politikán - kívüli nem lehetek — saj. nos. Előfordulhat, hogy szólnom kell az érdekeimért. Remélem, hogy a politika azonban végül oda vezet, hogy mindenki azt csinálhatja amihez ért. és úgy be. csülik meg, amennyit ér.-. — csala% A szépségkirálynő emlékére Alig több mint három esztendeje, 1986 júliusában tragikus hirtelenséggel hunyt el Molnár Csilla, az „újkori” szépségkirálynő- választások első Miss Hun- gary-je. A kaposvári keleti temetőben a közelmúltban állítottak emléket a fiatalon elhunyt lánynak. Melocco Miklós szobrászművész domborművének ragyogó, fehér kövében az alábbi felirat áll: „Csilla szépek szépe, mesék királynője, aludj!” Sztárpletykák Egzotikus videoklipet készíthetsz!