Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-25 / 280. szám
IRODALOM Mészáros Márta rendez Tv-elözetes Utazás a Naplókkal November 22-én a 2-es programban forgatja több sikeres rövidX Művészek és mecénások Salgótarjánban, 1922—1946. Bátki József, Bóna Kovács Károly és Fayl Frigyes művészete Miközben bel- és külföldön sikerrel játszották és játsz- szák Mészáros Márta tervezett trilógiájának első két darabját: Napló gyermekeimnek és Napló szerelmeimnek — forog a harmadik rész. Ebben szerepel a többi között a Sztálin-szobor ledöntése, ennek az eseménynek a reprodukálásával foglalkozott a sajtó, képei felvillantak a televízióban is. Hatalmas vállalkozás ,ez a trilógia, értékét, érdekességét megemeli, hogy az író- rendező nem mindennapi életének mozzanataira épül. Mészáros Márta négyéves korában került édesapjával, Mészáros László szobrász- művésszel a Szovjetunióba, emigrációban. A művész apa a sztálini önkény áldozatául esett, felesége is korán meghalt. Az árva kislány élete enyhén szólva változatosan alakul- Nevelőszülők, hazatérés Magyarországra, filmművészeti főiskola a Szovjetunióban, s a Romániában töltött évek után kezdődik igazi, itthoni élete és művészi pályája. 1968-ban film után első játékfilmjét, az Eltávozott napot. Aztán jött a Holdudvar, a Szép lányok, ne sírjatok, az Örök- befogadás, a Kilenc hónap és mások. Nemzetközileg elismert alkotóművész, akinek munkásságát díjak, elismerések értékelik. Aztán hozzáfogott a Napló ... trilógiához, amely önéletrajz, történelem — nem mindennapi vállalkozás. A filmeket olyan helyszíneken is forgatták, amelyek Mészáros Márta a Szovjetunióban töltött éveinek a színhelyei voltak. Ez adta az ötletet, hogy az első két részszel újból felkeressék ezeket a helyszíneket. Ezen a nyáron került rá sor. Az alkotókat az érdekelte, hogyan látják a bennük elmondottakat, ábrázoltakat az ott élők, gyermek- és ifjúkori barátok, társak és a mai szovjet embetek. Az első vetítéseken és találkozókon Leningrádban elsősorban az ottani értelmiségiek vettek részt. és értékelték a látottakat. A kövekező állomás Moszkva volt, ahol az egykori főiskolás társakkal, barátokkal találkozott a rendező, és a nagy betűs „Közönséggel” — főleg kültelki vetítésekenA harmadik stáció Frunze volt. Valamennyi vetítés, vita, beszélgetés központi témája az volt, hogyan látják az ottani emberek az akkori történelem ábrázolását és hogyan ítélik meg a mai Magyarországot. Ezekből a találkozásokból állította össze Mészáros Márta — Jancsó Nyika operatőr és Pataki Éva dramaturg segítségével — a háromszor egyórás filmet. Az elkészült alkotás híven tükrözi a vetítések és a viták hangulatát, a történelem és a jelen szembesítését. Az Vtazás a Naplókkal első filmjét a tervek szerint november 22-én sugározza a televízió a 2-es programban. A következő kettőt pedig november 29-én és december 6-án. (erdős) Volt egyszer egy város, ’ a régi Salgótarján. Korabeli fotográfiák és megsárgult képeslapok még őrzik mindenekelőtt a hajdani belvárost, a völgyben kanyargó hosszú Fő utcát és à Fő teret, a legjellegzetesebb épületeket és városrészeket. Mindez az 1960-as évek elején még megvolt, hamarosan azonban nem maradt kő kövön belőle. A fárasztóan sokat és hangosan magasztalt új város voltaképpen mesterséges képződmény, létező értékei ellenére olyan merev építészeti keretet jelent. aminek lélekkel, égv- szerűbben szólva. kisugárzó, a városi életformából következő, az eltüntetett, ám létező múltba szervesen gyökerező helyi szel" leme mind a mai napig nem alakult ki. Igen, sikeresen elvarázsolták a múltat, annak vállalható részét is. Az utcákat neveikkel együtt letörölték a térképről, az ..antivilág” kétségtelenül súlyos mulasztásaira, sőt, bűneire joggal hivatkozva, megsemmisült a helyi társadalom önszerveződéséből fakadó soksok érték is. végső soron a városi közösségi tudat. Ennek manapság különösen érezzük fájdalmas hiánvát. amikor ismét szükség lenne rá. Most kezdünk kapkodni utána. Sok a nehézség. ' Elsősorban az a gond. hogy nemzedékek nőttek fel a szürke betonházakban annak legcsekélyebb tudata nélkül. hegv hol is élnek? Érthető, hiszen az idősebbek — már azok, akik nem mentek világgá — nem mutathatták meg gver- mekeiknek és unokáiknak, hogy például vasárnaponként, hol hallgattak rezesbandát, milyen egyletbe, olvasókörbe jártak. annak idején, melyik utcasarkon randevúztak, hol volt a korzó, melyik sétánvról bámulták a pesti gyorsot, hol voltak a régi kávéházak, üzletek, cukrászdák és szállodák, és hol vannak azok, akik ezekbe jártak. S mert a múlttudat hiányzik, vagy zavaros, sajnos, érthető, hogy jelentudat sincsHogy mennyire így van, azt a többi között, a mostani város úgynevezett szellemi életének állapota is jelzi. Időről időire jó szándékú kísérletek történnek arra, hogy „idehozzanak” valami kultúrát, neves művészt, előadót. írót. aki megtölti a házat. Ez önmagában dicsérendő- Aki viszont itt van, többnyire igyekszik minél távolabb kerülni innen- Nem a jó szándék hiányzik belőle, hanem a befogadó közeg. Talán nem mindig szándékosan, de mindenképpen következetes közönnyel mindent megtesz Salgótarján azért, hogy elűzze az ide kötődni akarót. Ezért például semmi csodálkoznivaló nincs azon. hogy ennek a helynek valójában nincsen írója, költője. művésze és zenésze. Nincs olyan értelemben, hogy éltető helyi gyökerekből táplálkozva a ..magas művészetbe" emelte volna valaki ezt a várost. Aki volt. nem itt tette, ami van, hozott érték- Salgótarjánnak van apologetikus. vagy éppen ellenkező előjelű publicisztikája. szociológiai és egyéb leírása. néhány külső dicséröje, de a lényeget tekintve, üres folt a magyar irodalom és a művészetek térképén. • Hogv ez mennyire fájó tény, mi sem bizonyítja jobban, mint az a szinte megható érdeklődés, amely nemrég egy múzeumi kiállítás megnyitóján volt érzékelhető. A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban nyitották meg a Művészek és mecénások Salgótarjánban. 1922—1946. című tárlatot, amelyben Bátki József, Bonn Kovács Károly és Fayl Frigyes munkásságán keresztül. illetve annak ürügyén hozta közvetlenül átélhető közelségbe azt a városi szellemet, ami a két háború között kezdett bontakozni, de később megszakadt. A látottak meleg fogadtatása arról győz meg, hogy a szerényebb érték is érték. különösen akkor. ha közünk van hozzá, ha innen nő ki- Ezért csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok a múzeum kezdeményezéséről, s mindazokról, akik tevékenyen hozzájárultak ezen értékes kiállítás létrejöttéhez. Valamit meg-érez itt a látogató mindabból, aminek hiányáról korábban s'zólottam. Mindhárom művész, to- vábbá dr. Dornyay Béla. akinek személyes tárgyai ugyancsak láthatók a múzeumban azok közé tartozott, akik az adott korszakban igen sokat tettek a város fölemeléséért, ahol élték. Szobraik, freskóik, képeik, írott műveik ma is részei a városnak, ha többnyire nincsenek is előtérben. inkább eldugottabb köztéren, valamint templomban. világi középület falán találhatóak, nem utolsósorban mai lakásokban magángyűjtők birtokában. öröm. hogy elfelejtett életművük most ismét reflektorfénybe került. Ezek a becsületes művészemberek a maguk lehetőségeivel élve a szó szoros értelmében mindent megtettek azért, hogy a várost fölemeljék. Ugyanakkor — s ez az érem másik oldala — a korabeli városvezetés, az üzemek és a polgárok is magukénak érezték őket, mecénások voltak a legnemesebb értelembenElsősorban szolid, de biztos egzisztenciát teremtettek számukra, emberhez méltó, az alkotást is lehetővé tevő lakást, a megélhetést nvújtó állást, egyéb körülményeket. Nem uto'sós-or- ban emberi figyelmet, ösztönző érdeklődést, ami a későbbi évtizedekben nyomtalanul eltűnt az úgynevezett közéletből és köztisztviselői gyakorlatból. Ennek minden következményét különösen súlyosan érzékeljük most, mindenekelőtt a bizalom teljes hiányát, a közöny. az apátia terjedését. 4 mod kiállított művé‘x szék elfelejtettsége. úgy tetszik, mégsem végleges. és ez jó jel. Bizónyítja, a hivatalossá? szándékain kívül, a salgótarjániakban az elmúlt évtizedek alatt is élt a szándék mindazon itt született értékek megőrzésére, amelyekből most ízelítőt kapunk. Az intézmény igen komoly munkát végzett e színvonalas a korhangulatot is megidéző kiállítás előkészítésével és megrendezésével, tekintettel a bemutatott alkotók es a kordokumentumok. valamint tárgyak ösz- szegvűjtése nehézségeire. Külön kell szólni a kiadott katalógusról is. amely ez. alkalommal nemcsak a szokványos funkcióval bír, hanem megbízható és korrekt tájékozódást is lehetővé tesz a látogató számára az. adott korszokban. Ez Balogh Zoltán és H. Szilasi Ágota érdeme, akik a kiállí- -tást rendezték és a katalógus tanulmányait írták. Ez. a kiadvány nemcsak elegáns, hanem / például n kiállított műtárgyak jegyzékével. a műtárgyak tulajdonosainak feltüntetésével a további művészettörténeti-helytörténeti kutatásokat is hasznosan elősegíthet. Reméljük. a Nógrádi Sándor Múzeum jelen kezdeményezése a jövőben sem marad folytatás nélkül. hozzájárulva a város múltjának az eddigieknél lényegesen árnyaltabb és hitelesebb megismeréséhez, amire oly nagy szüksége van a ma itt élő nemzedékeknek. T. E. ÍRÓ, IRODALOM, POLITIKA Az írószövetség közgyűlése elé Ahogy visszaemlékszem az utóbbi harmadszázad irodalmi életére — és kamaszkoromtól kezdve, személyes emlékek alapján éppen ennyi időre tudok visz- 6zaemlékezni —, a politika két dolgot hangsúlyozott egyforma erővel, hol felváltva e két tézist, hol bizony egy időben, kétélű fegyverként forgatva. Az egyik szerint az író politizáljon, a másik szerint az író ne politizáljon, hanem alkosson műveket. Minden írónemzedék átélhette ezt az egyszerre hideget és forró- ságot, egyszerre követelést és tiltást sugárzó politikát. Az én nemzedékemet például 1970 táján, amikor végre kezdett módja lenni a megmutatkozásra, egyszerre bírálták azért, hogy nem politizál, elfordul a magyar irodalom sok évszázados, nemes tradícióitól, s azért is, hogy miért politizál. Idővel ez az utóbbi hang erősödött fel, hiszen egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a politizáló fiatalok kritikus szemléletűek, s éppen erre nem volt semmi szüksége a hivatalosságnak semmilyen formában- Egyaránt gyanús lett a szélsőbalos forradalmár és a népi-nemzeti elkötelezettséget hangsúlyozó; s igazán megbízhatónak még a párttagok közül is csak a pártmunkások számítottak, mivel őket kötötte kettősen is a fegyelem. Azóta talán mindannyian belesebbek lettünk, s tudjuk, belátjuk, hogy az író, az értelmiségi mindenképpen politizál a tevékenységével, s az igazi kérdés nem az, hogy ezt milyen formában teszi, hanem sokkal inkább az, hogy milyen célok érdekében. S ennek fényében az is nyilvánvaló, hogy más dolog az egyes írók politikai tevékenysége, hatása, s más az egész irodalomé. Különösen időszerű ez a szempont most, amikor a Magyar Írók Szövetsége közgyűlésre készül november 25-én és 26- án. Éppen három éve volt az előző közgyűlés, amely politikai szélcsendben zajlott, de rendkívül viharos körülmények között. Mint talán sokan emlékeznek rá a résztvevőkön kívül is, az akkor még egyetlen párt politikai bizottsága többször is foglalkozott ezzel a közgyűléssel, s még mielőtt az lezajlott volna, kialakította a maga álláspontját, értékelését arról, ami majd történni fog- Attól tartottak hogy e közgyűlés lesz a többpártrendszer zászlóbontása, s ezt ellen- forradalmi cselekedetnek tartották volna. Ezzel szemben a közgyűlés felszólaló írói éppen az ellenkezőjére tettek kísérletet: arra törekedtek, hogy megújíthassák a párt és az értelmiség végleg korszerűtlenné és folytathatatlanná vált „közmegegyezését”, hogy fogjon össze minden erő a nemzet válsághelyzetének megoldására. A jelenlévő vezető politikusok azonban tagadták a válság tényét, és hallani sem akartak a megújulásról. Ellenséges bandának tekintették az írókat, s ennek az lett a következménye, hogy „felfüggesztették” a szövetség „teljes jogú” működését. Azóta annyi minden történt a magyar politikai életben, mint korábban harminc év alatt sem. Rendeződött a minisztérium és a szövetség kapcsolata is- A mostani közgyűlésen már elképzelhetetlen lenne, hogy vezető politikusok orákulumként foglaljanak helyet az elnökségben, s hogy megadják az egész gyűlés alaphangját, jellegét. Ma már töte1' pártrendszer van, bontakozó demokrácia. Az formálódik tehát, amiért az írók is harcoltak. A szabadabb politizálás benyomult a mindennapi életbe. Lényegesen más tehát ma a helyzet az író, az irodalom és a politika viszonyát tekintve. Az idők szavát viszont érteni kell. Az író továbbra is homo- politicus lesz — még a tiltakozásával is —, az irodalmi életnek viszont bizonyos mértékig depolitizálódnia célszerű, s ez érvényes a Magyar Írók Szövetségére is. A nemzet sorsát eldöntő valódi tényeket most már nem csupán bátor írók sorolják: a helyzettel milliók kezdenek tisztába jönni- A küzdelem eredményes volt: tömegek tették magukévá a célkitűzéseket. Maga a' írószövetség most valóban szakmaibb szervezetté válhat, olyanná, amelynek természetesen meg szabad, sőt meg is kell nyilatkoznia a nagy nemzeti kérdésekben. de amelynek elsőrendű feladata most a szakmai kérdésekben való politizálás: az érték- és az érdekvédelem. S erre t is égető szükség van, hiszen a válság ezeket a területeket is elérte. A kommercializálódás egyre inkább félresöpri az igazi irodalmi értékeket, a felemás, végiggondolatlan üzletiesedés pedig nemcsak az írók munkájának értékelését. hanem magát e munkát is egyre nehezebben végezhetővé teszi. A válság a kulturális élet alapjait is fenyegeti, s ez ügyben az írónak ön- és közérdekből is fel kell emelnie szavát. V. G.
