Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-16 / 272. szám

Mérlegen ai NB ll-es kézilabdacsapatok I. Az ezüstéremben bíznak Balassagyarmaton A Balassagyarmati Kábel SE gárdája a tavalyi, „nosz- szú bajnokságot” előkelő he­lyen zárta az NB II. — de valójában harmadosztály — Középcsoportjában. Amint azt Lombos István, az együt­tes vezető edzője még az új Idény megkezdése előtt el­mondotta, a szakvezetés az idei bajnokságra sfe adta alább a célkitűzéseket, az első hat hely valamelyikét kívánják megszerezni az 1989—90-es pontvadászat so­rán. Lássuk hát, hogy a bajnoki küzdelmek félidejé­hez érve mi valósult meg az előzetes elképzelésekből. 2. Bgy. Kábel SE 11 7 1 3 313-283 15 — A tabellára pillantva azonnal látható, hogy elkép­zeléseinket sikerült eddig megvalósítani — folytatta a hónapokkal ezelőtt megkez­dett beszélgetést Lombos István edző. Az igazság az, hogv amikor a bajnokság előtti tervezgetésre sor ke­rült, nem pusztán az óhaja­inkat fogalmaztuk meg. Nem ültünk ölbe tett kézzel, ha­nem legelőször is gyorsan erősítés után néztünk. ígv került hozzánk a nyáron Kí- gyóssy kapus, Miklóssy, Zrí­nyi és Németh az időközben megszűnt Űjpesti Dózsától. Erősebb csapattal láttunk te­hát munkához s jól szolgál­ta a felkészülésünket a tíz­napos jugoszláviai edzőtábo­rozás, majd az azt követő négynapos szegedi torna. A jó felkészülést aztán a bajnoki szereplésünk is iga­zolta: mint látható, a má­sodik helyen zártuk az őszi idényt. El kell azonban mon­danom, hogy a siker ellenére három fontos pontot elltéko- zoltunk olyan találkozókon, amelyeket az erőviszonyok ismeretében nekünk kellett volna megnyerni. De ne le­gyünk telhetetlenek, ez a helyezés nálunk mindenkép­pen értékes eredménynek könyvelhető el. — Kikkel elégedett a csa_ pat tagjai közül, illetve kik azok a játékosok, akiktől jobb szereplést várt a szak­vezetés? — Senkit nem érhet ko­moly elmarasztalás. A csa­pat keretéből mindenkivel elégedett vagyok. Zrínyi és ifjabb Havassy nyújtott csak a vártnál haloványabb tel­jesítményt. Kellemetlenül érintett ugyanakkor, hogy a csapatkapitányunk. Ko­vács Sándor különböző okok miatt az idény közben eltá­vozott tőlünk, felhagyott az aktív játékkal. Szerencsére ez a váratlan probléma nem okozott különösebben nagy törést a csapat játékában. Bízom abban hogy hamaro^ san rendeződnek a játékos és a vezetőség közötti nézetel­térések. és tavasszal ismét számíthatok Kovács játékára. — Kik voltak a legeredmé­nyesebb gólszerzők az ősz folyamán? — A házi góllövőlistán Lambek vitte a prímet 96 találatával. Öt az 54 gólos Kürtössy és a 42 gólos Bán követi a sorban. Remélem, hogy tavaszra is átmentik formájukat és esetleg mások is felzárkóznak hozzájuk. — Mi az együttes további programja? Változtatnak-e esetleg a célkitűzéseken az őszi szereplés hatására? — Most a levezetőedzé­seket végezzük még, azután pedig „szabadságra” mennek a fiúk. Négy emberünk be­vonul katonának, de mind­annyian rendelkezésünkre állnak a továbbiakban is. Sajnálom viszont, hogy Bú­zás, Kecskés és Szabó lesze­rel. Az utóbbi kettő még Nágybátonyból került hoz­zánk, ott időközben meg­szűnt a kézilabda-szakosz­tály, nincs csapatuk, és fél­tem őket, hogy elkallódnak. A felkészülést január köze­pén kezdjük el. Célkitűzésünk változat­lanul az első hat hely vala­melyikének megszerzése, no­ha evés közben megjött az étvágy, és szeretnénk most már megtartani a második helyezésünket. A sorsolásunk nem kedvezőtlen, a csapat tudása feljogosít minket, hogy bízzunk ezen eredmény elérésében. (balás) Motorsport Csapatban a gyarmatiaké a pálma A Hungaroring nagyko­rén az elmúlt hét végen két­szer kétórás motorver­senyt rendeztek 70 köbcen­timéteres kategóriában. Sárkány Dezső, aki az idei év egyik legsikeresebb gyar­mati versenyzője volt, akár az első helyen is végezhe­tett volna, ha a második két órának nem üres tankkal vág neki. Az igazi megle­petést Lőcse Attila jelen­tette, aki. a harmadik he­lyen ért célba, noha az idén számtalanszor küszködött műszaki hibával. Sikerének értékét emeli, hogy 50 köb­centis géppel érte el a 70- es mezőnyben. Az egész évi szereplést te­kintve a csapatok között a Balassagyarmati HVSE ér­te el a legjobb eredményt. A gyarmati színeket a 70-es kategóriában Sárkány De­zső, Vajzer Attila, Kőházi Tamás, Lőcse Attila, Mind­szenti Gáboj, Szoó Zoltán, Megyeri Szilárd képviselte. Míg a 250-es géposztályban Gál Richárd, Vajzer Attila és Cseke Ákos szállt nye­regbe. Osztályozom készülnek a szécsényi sakkozók Az elmúlt idényben a szé­csényi sakkozók megnyer­ték a megyei csapatbajnok­ságot, és most készülnek az osztályozókra. Jelenleg két mesterjelölt, hat első osztályú, nyolc má­sodosztályú, és négy har­madosztályú sakkozó várja az együttes tagjaként az osz­tályozó rajtját, önbizalmu­kat növelheti, hogy az idén — sorrendben immár a ne­gyedik alkalommal — meg­nyerték a Szabad Föld-kupa megyei döntőjét is. Amint azt Gonda Pál, a sportegyesület elnöke* el­mondotta, a szakosztály az eredményessége után kap­ja a támogatást. Vagyis, ha sikeresen vívják meg az osztályozót. a magasabb szintű szerepléshez is biz­tosítanak minden feltételt. Start kondiverseny a TF-en A Start diáksport-egyesü­let november 18-án 10 órai kezdettel rendezi meg ha­gyományos országos kondi­cionálóversenyét a TF at­létikai csarnokában. A részt vevő mintegy kétszáz gyer­mek hat korcsoportban egész éves felkészüléséről ad szá­mot különböző gyakorlatok elvégzésével. A Nógrád Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége pályázatot hirdet a megújult szövetség titkári munkakörének betöl­tésére. Az állás a pályázatok elbírálása után 1990. január 1-től betölthető. Alkalmazási feltételek: — szakirányú egyetemi végzettség — legalább 10 éves szakirányú vezetői gyakorlat — erkölcsi alkalmasság — a titkár alapvető feladata a mezőgazdasági ter­melők megyei érdekvédelmi szervezetének irá­nyítása — a pályázatnak tartalmaznia kell a személyi és fog­lalkoztatási adatokat, a részletes szakmai önélet­rajzot, a végzettségi és képesítési okiratok fény­másolatát. A pályázat benyújtásának határideje: 1989. november 30. Elbírálásának határideje: 1989. december 10. A pályázatot a szövetség címére kell benyújtani. (3100 Salgótarján, Dimitrov út 18/b. telefon: 10-199). A munkakör betöltésével kapcsolatos további felvilá­gosítást a szövetség elnöke ad. (Telefon: 10-199, 10-583) Labdarúgó-vb-selejtező Szégyenteljes búcsú Spanyolország—Magyarország 4—0 (3—0) Sevilla, Senchez Pizjuán- stadion, 50 000 néző, v: Bi- guet (Quinou, Bourgeois,, mindhárman franciák). Spa­nyolország : Zubizarreta — Chendo, Juanito, Sanchis, Jimenez — Michel, Milia, Fernando, Villaroya — Ma-' nolo, Butragueno. Magyar- ország: Disztl P. — Simon, Pintér, Bognár Z., Keller — Kozma, Kovács E., Bog­nár Gy., Szekeres — Fi­scher, Kovács K. Csere: Manolo helyett Ju­lio Salinas a 67., Michel he­lyett Eusebio a 67., ill. Fi­scher helyett Bácsi a 64., Bognár Gy. helyett Szalma, a 90. percben. Gólszerzők: Manolo a 8., But­ragueno a 25., Juanito a 4L, Fernando a 64. percben. Sárga lap: Pintér a 40. percben. 8. perc: Kozma lezserül és röviden gurította Disztl kapuja felé a labdát; Mano­lo élt az ajándékiliehetős'ég- gel, kicselezte a magyar ka­pust, majd az sem lepte meg, hogy közben erősen balra sodródott, és a tizen­hatos vonaláról az üresen hagyott kapuba ívelt. 1—0. 25. perc: Manolo vezetett a jobb szélen akciót. Most is, mj|nt a találkozó eddig eltelt részében mindig, pon­tosan, és magas ívben ját­szott középre — Pintér még kézzel sem érte el a labdát —, és a berobbanó Butra- gueno öt lépésről a kapu bal oldalába fejelt. Disztl 'kísérletet sem tett a men­tésre. 2—0. 41. perc: Pintér kézzel „kezelt le” egy, a tizenha­tos vonalára ívelt labdát. A szabadrúgást az újonc Ju.ainito a sorfal mellett la­posan elcsavarta, és mivel Disztl ezúttal is csak bá­mészkodott, ismét gól lett a dologból. 3—0. 64. perc: Bognár György kezdő játékos módjára cset- lett-botlott, majd el is ve­szítette a labdát. Butrague- no pár .lépés i*tán futtatta Fernandót, és a középpályás 14 méterről a kapu közepé­be helyezett. 4—0. A magyar labdarúgó-válo­gatott az utolsó selejtező mérkőzésén s,e tagadta meg önmagát. Szerény képessé­gű futballistáink helyenként még edzőpantnérnék is meg­lehetősen pocséknak bizo­nyultak az erősen tartalékos ibériai gárda ellenében. A látvány, a játék ez alkalom­mal is lehangoló volt; le­hajtott fejjel keltett ma­gyarnak lenni Sevillában. Az európai 6. selejtező- csoportban tegnap játszott másik találkozó vég­eredménye: Málta—Írország 0—2 (0—1). A csoport végeredménye: 1. Spanyolorsz, 2. Írország 3. Magyarország 4. É.-Írország 5. Málta 8611 20- 3 13 8 5 2 1 10- 2 12 8 2 4 2 8-1,2 8 8215 6-12 3 8 - 2 6 3-1*8 2 MHSZ-éiet Pásztón és környékén Az MHSZ-ben bevezetett új formációk hatással vannak a mozgalomra, a társadalmi tevékenység erő­sítésére. A közelmúltban lezajlott értékelő és veze­tőségválasztó értekezleteken, érdekes, változatos kép alakult ki a Pásztón és környékén folyó MHSZ-életről. Az MHSZ megyei vezetősé­gébe Kanyó Pált, a városi vezetőség titkárát és Ke­rekes Lajost, a PVKAJÜ klubtitkárát választották. A városi-területi vezetőség 13 tagú, egy függetlenített munkatárs, 6 társadalmi aktíva és 6 delegált az együttműködő szerv,ékből. A vezetőség irányítása alatt 20 klub ‘dolgozik, 18 honvé­delmi, egy rádiós és egy modellező szakági klub. A 20 klubban megközelítőleg 1500 klubtag 'tevékenyke­dik. Több klub élén talá­lunk olyan klubtitkárt, aki 10—20 éve tölti be ezt a funkciót, így Viarga László (Palotáshalom), Csonka Fe­renc (Ecseg), Nagy János (Tar), Gráner Kálmán (rá­diós), Bogácsi István (mo­dellező). A versenyekről szólva a városi-területi vezetőség az 1989-es évre betervezetteket megszervezte, megrendezte. Az összesített honvédelmi versenynek Ecseg adott ott­hont, a tartalékosok lövész­versenyét Sóshartyánban rendezték. A tartalékosok honvédel­mi versenyére — közösen a bátonyterenyei vezetőség­gel — Szorospatakon került sor. A honvédelmi kupa lö­vészverseny színhelye a pásztói lőtér volt. A versenyeken a klubok többsége rendszeresen részt vett. Legeredményesebben a tartalékosok szerepéitek a Berecz György és Kerekes Károly (PVKAJÜ), Nagy Károly (Tar) és Andráska János (Pásztó) összeállítású csapat megnyerte a Pásztó- Zsilóban rendezett megyei THV-döntőt. Emellett a He­ves—Nógrád megyei csapa­tok között két vándorserle­get iis nyerték. Qk indultak az országos döntőben Tari Bélával (Tar) kiegészülve. A HKL- és ÖHV-rendezvé- nyeken eredményesen sze­repeltek a PVKAJÜ, Palo­táshalom, Tar és Pásztó vá­rosi klub versenyzői. Egyé­niben a lövészeknél kispusr- kával Kovács Gyuláné (Pásztó), Cseh László (PVKAJÜ), Kis Csaba Zsolt (Tar), légpuskával Kovács Zsuzsanna (Pásztó), Turá- nyi Zoltán (Palotáshalom) és Sándor Zoltán (Tar), sportpiisátolyban Szita Ti­bor (Palotáshalom) voltak a legjobbak. A megyei dön­tőn az előbbiek szereplése az összetett versenyben má­sodik helyezést eredménye­zett a Pásztó városi vezető­ség csapatának. Kis Csaba Zsolt az országos versenyen, mint megyei válogatott vett részt, ahol a megyei csapat első helyezett lett. Az ösz- szetett honvédelmi verseny ez évi legjobbjai Kovalcsik Angéla (Tar), Víncze Zsolt (Palotáshalom) és Kis Csa­ba Zsolt (Tar) voltak, akik a megyei döntőben is do­bogós helyre kerültek. A szakági klubok közül ez évben a modellezők vol­tak eredményesebbek Ju­hász István, Tari Mihály, M,arkó Péter. Juhász Ist­ván keze alatt egyre több úttörő bontogatja szárnyait és ér el jelentős eredmé­nyeket. A rádiósok az el­múlt évekhez képest halvá­nyabban szerepeltek, de így is „hozták” a tőlük elvár­ható szintet. Meg kell itt is említeni néhány nevet, aklik ezért az eredményért tettek is valamit: Gráner Kálmán klubtitkár, Volek Attila, Sze- berényi András és Bajcsi András. A gépjárművezetésben amatőr- és sorkötelesszin­ten is eredményesen dolgo­zott a gépjármű-kiirendelt­ség, annak ellenére, hogy új képzőszervek jelenitek meg (gmk, ATI). Amatőr­szinten kielégítjük a lakos­ság jogosítványszerzési igé­nyét. A fiatalabbak részé­re 3 esetben indítottunk se­gédmotorkerékpár-vezetői tanfolyamot. Sikeres volt a sorkötele­sek egyhetes táborszerű felkészítése. A fiatalok na­gyon fegyelmezettek voltak és jó hozzáállással sajátítot­ták el a tudnivalókat. Az oktató — Odler Ferenc, Nagy Károly és Krisiton Fe­renc — évek óta lelkiisme­retesen vállalják a felké­szítést. A honvédelmi klubok az erédmények ellenére gon­dokkal is küzdenek. A szer­vezeti élet szinten tartása, a klubtagság megtartása, anya­gi-pénzügyi támogatások csökkentése, mind-mind je­lentősen befolyásolják a munka színvonalát. A legnagyobb gondot mégis az jelenti, hogy a városi vezetőség nem ren­delkezik egy megfelelő szín­vonalú létesítménnyel. Lőtér van ugyan, de, hogy mi­lyen állapotban, arról csak keserűen lehet beszélni. Va­lamikor évekkel ezelőtt a városi és a tsz-k'lub akti­vistái felépítették a fedett tüzelőállást, de ezt egyes emberek „eredményesen” lerombolták. Ma már csak a romjai vannak meg. Új­ra kellene építeni, de az MHSZ-nek erre nincs ele­gendő pénze, pedig tár­s a da Im i műn ka - f e 1 a j á n 1 á s - ban nincs hiány. A területi aktívaértekezleten, egy ak­kor még magas funkcióban levő vendég ígéretet tett egy koordinációs értekezlet összehívására a gazdálkodó­egységek vezetőivel, hogy tárgyaljanak a lőtér felépí­téséről. Azóta eltelt lassan egy év és még mündig nem volt ülés... Hát így él és dolgozik az IVIHSZ Pásztón és környé­kén. A sikerek, a gondok 'egyaránt jelen vannak. Kerekes Lajos y

Next

/
Oldalképek
Tartalom