Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-06 / 236. szám
GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatom, bogy a szeretett férjem GENGE EMlL 80 éves korában elhunyt. Temetése, 1989. október 9- én, hétfőn, 11 órakor lesz a salgóbányai temetőben. GYÁSZOLÓ FELESEGE Mély fájdalommal tudatjuk, bogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama és testvér BENDEB GEZANE szül.: Scbink Anna 78 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1989. október 9-én (hétfőn), 15 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és testvér, PÁSZTÓI LASZLO S8 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1989. október 10-én (kedden), 15 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, »D. KOTLÁK JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szere- tett halottunk, PALDI JANOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAb MEGEMLÉKEZÉS Egy éve, hogy utolsót dobhant szeretett gyermekünk, RIGÖNE OLÁH TÜNDE szíve. Akik szerették és ismerték, szenteljenek egy néma percet az ő emlékére. SZERETŐ APUKA, ANYUKA ES ÖCCSE A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat pályázatot hirdet baglyasaljai telephelyű ÜZEMVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Feltételei: — egyetemi, vagy főiskolai Végzettség (szaklrányúaik előnyben), — ipari területen szerzett 3—5 éves termelésirányítói, vezetői gyakorlat, — legfeljebb 45 éves kor. A pályázatokat a megjelenéstől számított két héten belül, szakmai önéletrajzzal a személyzeti vezető címére Salgótarján, Rákóczi út 146. sz. kérjük beküldeni. Telefon: 11-422. A Galgamenti Afész felvételt hirdet kereskedelmi osztály- vezető (férfi) munkakör betöltésére. Alkalmazás feltétele: szákirányú felsőfokú végzettség. Bérezés: megállapodás szerint. Jelentkezni a szövetkezet lg. elnökéinél' lehet, Magyarnándor, Fő út 19. A Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat — Salgótarján — megvételre kínálja JCB 3 D III. tip. árokásó gépekhez, különböző elfekvő gépalkatrészeit. Érdeklődni lehet személyesen : Salgótarján, Faiskola út 5. sz., vagy telefonon: 32/11-000 (12-857) gépészeti osztályon. A Nógrád Megyei Tanácsi Tervező és Építő Vállalat felvételt hirdet külföldi munkára kőműves- és ács-állványozó brigádok részére, kiemelt bérezéssel. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán, Salgótarján, Alkotmány út 11. Azonnali belépéssel FELVESZÜNK víz- és központifűtés- szerelő szakmunkást karbantartói munkakörbe. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Városháza ellátószervezetének műszaki csoportvezetőjénél. Jó állapotban lévő Robotron 1711 64 gyűjtős könyvelőgépek ELADÓK. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: a NARANCS Mgtsz-nél, Baksa Róbertné főkönyvelőnél, vagy a 11-577 telefonon. Adó-tanácsadói vizsgával és számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező személy írásos jelentkezését várjuk megbízásos munkaviszony létesítésére. Jelentkezési határidő: 1989. X. 15. Cím: KISOSZ 3101 Salgótarján, Pf. : 224. Telefon: 11-782. 2 fő varrógépműszerészt felveszünk, bérezés kollektív szerint. Jelentkezni lehet: Pásztó, Park út 1. sz. Fővárosi Kézműipari Vállalat Lakókocsi eladó, D 254 típusú, 6 személyes, őrbódénak is használható, olajkályháva'l fűthető, beépített szekrények, étkező kialakítva. Érdeklődni: 1763-784 13 órától 17 óráig, vagy 1409-636-os telefonon. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLAS Mátr&kajpu fo gadó, Pásztó, fel vételre keres felszolgálót, sza kácsot és kézi lányt. Jelent kezés az Uzletve xetőnől, szemé lyesen vagy te lefonon. T. : Pásztó, 598. JÁRMŰ ELADÓ Barkas személygépkocsi, magasítón utastérrel, lejárt műszaikl- val. Salgótarján, Damjanich út 110, Egész nap. IZS nyitón teherautó, S éves, sürgősen eladó. Salgótarján, Sxécsényl út íoo. Ugyanott Ford Száéra I éves eladó. • ZI-S 1900-as Láda) jó állapotban, sürgősen eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Apriilis 4. krt. 71. Telefon: 11-507, vagy a Nógrád taxiállomáson, telefon : 10-583. Botos László magántaxisnál. LM forgalmi rendszámú Zsiguli, műszakival, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni : egész nap, Ecseg, Széchenyi út 37. Vállalkozók figyelem! Uniflex Kft. kedvező feltételekkel korlátozott számban felvesz TENYÉSZTŐKET ezüst- és kékróka, nyérc, prémgörény tenyészállatokra. 500 000 Ft adókedvezmény. 5 éves prém- szerződés, technológia, takarmány. Sikeres szerződéskötés esetén ajándék tenyészállatokat adunk. Érdeklődni lehet: Kovács Sándorné, Ózd, Petőfi út 21. Telefon: 47-12-498. A Bizományi Áruház Vállalat felkínálja eladásra a Balassagyarmat, Rákóczi út 26. szám alatt lévő 108 m2 alapterületű pince-raktár helyiségét! Érdeklődni: telefon: 52-17-940, vagy a helyszínen ! A Tisza kecske i „SOLOHOV” Mgtsz a vásárcsarnoki üzletében október 9-től kedvező áron jonatán- és starkingalma-, valamint burgonya- vásárt tart. Az alma fogyasztói ára: 10 Ft/kg, a burgonya (25—30 kg- os kiszerelésben) 7 Ft/kg. A KARANCS SZÁLLODA felvételre keres: szakképzett vendéglátó. ' ipari eladókat, valamint cukrászt. Jó kereseti lehetőség! Széles körű szociális juttatások! Jelentkezni lehet a munkaügyi előadónál (személyzeti bejárat). Alváz- és üregvédelem „MECASOL” svéd technológiával. 5 év garwcia. Nyugati típusokra is. Pásztó, Szabadság út 9. 8—17-ig. Telefon: 463. Szőke József. PLAZMAVÄGÄST VÁLLALOK! LV. 0,5 mm—LV 30 mm-ig (acél, alumínium, réz). Cím: Tóth Dávid 3060 Pásztó (Hasznos), Alkotmány út 182. Ta rtalékgaizdállkodási igazgatósáig tari telepőrsége felvételt hirdet polgári fegyveres űri munkakörben. Felvételi követelmény : katonai szolgálat letöltése, 8 ált. iskolai végzettség, feddhetetlen életmód. Jelentkezés: Tar, Villástelep, őrség- parancsnoknál. Pásztó és környék« lakosainak Agyaiméból Hirdetésfelvétel a NÓGRÁD c. megyei lapba: Pásztó, Művelt Nép könyvesbolt, valamint a takarékszövetkezeteknél: Tar, Hasznos, Pásztó, Mátraszőlős, Mátraverebély, Ecseg, Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Palotás, Szirák, Buják, Héhalom, Szécsény és környék« lakosainak figyelméből Hirdetésfelvétel a NÓGRÁD c. megyei lapba: Szécsény, szolgáltatóház, P«sti Divat, valamint a takarékszövetkezeteknél: ENDREFALVA, NAGYLÓC, ÖRHALOM, NÓGRADMEGYER, LUDANYHALASZI PA-S 1300-as Zsiguli, friss műszaikl- vaL reális áron éledő. Karancsalja, Rákóczi út 175. FIX platós IFA eladó. Érdeklődni : Tóth Péter, Salgótarján, Sajgó út 6/C. ZETOR 25-ös pótkocsival, tartozékaival!, felújított állapotban eladó. Felszámolásra " váró bio giliszta 5 fül./db eladó- Érdeklődni: Nógrádszakál, Rákóczi út 10. Hét végén. ZO-S 1300-as Lada és terepes IFA-bil- iencs sürgősen eladó. Varsány, Dobó út l. Berkiék. MÁSFÉL éves Dacia eladó. Trabantot beszámítok. Szalmatercs, Kossuth út 23. JK-S tizenhárom éves Lada 1200-as extrákkal eladó. Karancsberény, Sport út 9. PN-ES piros Dacia olcsón eladó. Cim : Zagyvapálfalva, Sugár út 22. 17 órától. FELÚJÍTOTT UAZ terepes, platós tehergépkocsi eladó. Műszaki 1991-ig, Salgótarján, Karancs út 47/A. (Káro-ly- akna), Csernák. Ugyanitt érett juh- trágya 20 Ft/q eladó. KC-S 2105-ös Lada, 110 lóerős motorral, nagyon sok extrával eladó. Érdeklődni: Szécsény, Rákóczi út 112. Telefon: 523. UT rendszámú 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni lehet mindennap 18 órátój Kisterenye, József A.-lakótelep 9., fszt. 2. SIMSON S—51 B. olcsón eladó. Zagyvaróna, Fenyvesalja út 30. ZC-S Wartburg, egyéves műszakival eladó. Salgótarján, Malinovsz- kij út 53. Il/l. PU-S Skoda, fehér, 1991-ig érvényes műszakival megkímélt ' állapotban eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kilián Gy. körút 2. 12-011 telefonon, 17 óra után. GS-E$ piros Zásta- va, friss műszakival eladó. Gál, Rétság, Petőfi út 37. KETEVES Trabant Combi eladó. Baglyasailja, Petőfi Út 4. „0” kilométeres új Wartburgot vennék. Ajánlatokat: Salgótarján, 10-977 telefonra kérek. KS-ES Skoda 120- as, friss műszakivaű, extrákkal sürgősen eladó. Irányár: 128 OCO Ft. Salgótarján, Gorkij-lakóte- lep. Nyírfácska út 1. XflS. TG-S Wartburg friss műszakival eladó. Kishartyán, Petőfi út 25. ' SKODA hét és fél éves, jó állapotban, sürgősen, áron alul eladó. Érdeklődni : Salgótarján, Déryné út 19. IV/18. PK 68—36 frsz-ú 1200-as Lada eladó. Érdeklődni : Na.gy- bátonyi tanács. Nagy Attila, mindennap 8—16.30 óráig. KARAMBOLOZOTT 6 éves 1600-as BMW eladó. Telefon: Salgótarján, 15-851. ZART Nysa 'hétéves sürgősei! el- adó. Kisterenye, Damjanich út 25. Jó barát büfé. Kossuth- telep. IY-OS Trabant Combi eladó. Nóg- rádmegyer, Petőfi út 164. PD rendszámú tolótetős Wartburg eladó. Érdeklődni: 15 órától Salgótarján, Kemerovo krt. 92. III/4. ZP-S 1200-as Lada friss műszakival olcsón eladó. Érdeklődni : Pásztó, Semmelweis út 29. Egész nap. DIESEL VW Golf, 7,5 éves, extrákkal eladó. Irányár: 350 000 Ft. Romhány, Mező I.-telep 21. Telefon: 150. Batta. TI-S írsz. 1200-as Lada szgk. eladó. Érdeklődni: 17 htól, Salgótarján, -»orkij-krt. 73. (szombat, vasárnap egész nap). TD írsz. 105-ös Skoda eladó. Pásztó, Nógrádi S.-lkt. Al. III/3. TF-ES Lada 1200-at eladó, megkímélt állapotban. Érdeklődni lehet: 18 óra után: Pásztó, 302 telefonon. 1 éves garanciás Dacia TLX, reália áron eladó. Cím: Balassagyarmat, Veres Pálné út 13. 17 óra után. IZ-S 1200-as Zsiguli kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni : Beeske. Dózsa Gy. u. 39. INGATLAN TARON zártkertben 1200 m2 földterület, faiházzal, szőlővel eladó. Érdeklődni: Tar, Szon- dy út 149. alatt. PÁSZTÓ belterületén 795 m2-es, építésre alkalmas telek eladó. Rajta lakható állapotban szoba, konyhás régi ház. Érdeklődni : Pásztó, Rákóczi út 32. GARÁZS eladó a Gorkij-telepi garázssoron. Érdeklődni : Kisterenye, Csente, Klapka űt 14. Zsidai. zagyvapalfalVAn 59 négyzetméteres. kétszobás, gázfűtéses öröklakás, osztatlan telekrésszel (kert) és 25 négyzetméteres garázs (aknával) eladó. Készpénz, vagy készpénz + OTP-átvállalással. Érdeklődni : 10-977 telefonon. SALGÓTARJÁNBAN 2500 , négyzet- méter építési telek sürgősen eladó. Ért deklődni : 12-429 telefonon, 16 órától. NAGYMÉRETŰ garázs eladó a Zagyvarakodón. Érdeklődni : Salgótarján, 10-479 telefonszámon. KÉTSZOBÁS OXFöröklakás eladó Salgótarján,. Kistarján út 6. III/23. Er- dekldőni: 16 óra után. SOMOSKOBEN bérelt telek, kis házzal átadó. Víz van. Cím : 10-977 telefonon. zagyvapAlfalVAN, Kálmán Imre út 96. alatti 1200 négyszögöl építési telek, valamint Kazáron a Rákóczi út 66. alatti 400 négyszögöl művelésre alkalmas telek eladó. Érdeklődni : Szabó Istvánná, Salgótarján, Vasvári út 10. SALGÓTARJÁN, A rainy J. út 21. IX/8. sz. alatti OTP-örök- lakás eladó. Érdeklődni : 17 óra után a helyszínen. PASZTON, a Kölcsey Ferenc út 14. sz. alatt 15 m2-es üzlethelyiség eladó. Érdeklődni : Művelt Nép könyvesboltban. BALASSAGYARMAT, Szontágh Pál út 5., fszt. 2. OTP- öröklakás 1 + 2 félszobás eladó, 1990- es, nyár eleji beköltözéssel. Érdeklődni: 17 óra után. GARÁZS kiadó Balassagyarmat, Április 4. lakótelepen. Rith. Április 4. lkt. 6. SALGÓTARJÁN, Déryné úton egy + két félszobás lakás kiadó. Cim : 10-977 telefonon. TOSTBAND közelében víkendtelek, faházzal, gyümölcsössel, Idegérben 900 négyszögöl szántóföld növénytermesztésre, állattartásra, előnyös feltételekkel bérbe vehető. Cim : hirdetőben. PASZTON 2 szobás társasház eladó. Nagymező út 12., II. em., 4. ajtó. ELADÓ Salgótarján, Néphadsereg út 47. sz. alatt három- + kétszobás, gázfűtéses. kertes családi ház. Megosztva is, vagy kö- zületnek bérbe kiadó. Érdeklődni: telefonon, 15-903, 12—17 óráig, vagy a helyszínen, dr. Mariányiné. KÉTSZOBÁS lakás, központi fűtéssel, fürdőszobával, melléképületekkel, 3213 négyzetméter telken, reális áron eladó. Érdeklődni: 16 órától, Szurdok- püspöki, Vörös Hadsereg út 21. 800 négyszögöl kordonos művelésű, zártkert-minősítésű szóló, 15 négyzetméteres faházzal, Eger, Kiseged-hegy alatt eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 10-977 telefonon. ADÁSVÉTEL VENNEK 50 literes hűtőgépet, Bar- lassagyarmat, Kölcsey út 5. Dorogi. BIOGILISZTA I. osztályú éladó. Érdeklődni : Salgótarján, 15-468 telefonon, 17—20 óráig. BIOGILISZTANAK alkalmas szerves trágya eladó. Karancs- lapujtő, Baiksa út 14. BIOGILISZTA- ALLOMANYOMAT felszámolom! Jó minőségű humusszal/ 400 ezer db giliszta, 25 fill./db, + 60 mázsa trágyát ingyen hozzáadok. Hely megoldható. Érdeklődni : Salgótarján, Irinyi út 18. (Forgács). ELADÓ Stihl 0—58 fűrész. - Mátraballa, Május 1. út 43. Érdeklődni lehet: aa esti órákban. BIOGILISZTA eladó 30 fi;ll./db. Érdeklődni : délután, Salgótarján, Csizmadia út 55. 1/5. HÁROMSZÁLAS Brother Overlook eladó. Érdeklődni : Salgótarján, Arany János út 25. IV/7. 16 órától. 1 db zöldségespavilon és 2 db óra- mérleg eladó. Érdeklődni : napközben, Pásztó, Szabadság út 40. sz. alatt „Tibi-butikban”. SUPER combi ba- baágy eladó. Salgótarján, Salgó út 28. Tóth Zoltán. FESTMÉNY 2 db mai magyar, zsűrizett tájikép eladó, 15 és 18 ezer Ft-ért. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. malnatelepiTESHEZ, vesszők eladók. Cím : Orha- lom, Ifjúság út 5. BIOGILISZTA váci szerződéskötéssel, valutaszer- zésí lehetőséggel eladó. Szalmatercs, Kossuth út 82. VEGYES SZOBA, konyhás, fürdőszobás lakás kiadó. Pásztó, Hőspk út 18. GARÁZST bérelnék a kórházhoz közel. Ajánlatokat a balassagyarmati takarékszövetkezetnél. ELCSERÉLNÉM háromszobás, tető- t,ér-beépítéses tanácsi lakásomat kisebb másfél szobásra. Érdeklődni: Salgótarján, 12-844 telefonon, 17 órától. BÚTOROZOTT lakás kiadó komoly férfi részére. Cím : Salgótarján, 10-977 telefonon. KORREPETALÖ- TANART keresek matematikából 8.- os gyermekemhez. Telefon : 16 órától, Salgótarján, 12-371. GARÁZS kiadó Salgótarján, Pécs- kő út 12/B. sz. alatt. Érdeklődni : egész nap, Pécskő út 12/B. ÍV/25. KSM. ELVALT nő egy kisgyermekkel, komoly gondolkodású, esaládcentrikus társat keres 26—36 éves korig. Válaszokat „Gyermekszerető” jeligére a kiadóba’ kérek. KISTÉRÉN YEN bútorozott szoba, konyha, fürdőszoba kiadó. Érdeklődni : Ságvári út 4. LADAra szerelhető sátorgarázs 7500 Ft-ért. Cím: -Zagyvaróna, . őrhegy út 52/A. 50 éves egyedülálló nő megismerkedne 50—55 éves nem < dohányzó szakmunkás férfival, házasság céljából, aki otthonába költözne. „Nem jó egyedül 248603” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ' Már Salgótarj anban is adhat fel telefonon hirdetést az Expressz újságban. ha hívja a 15-769es telefont, 8— 20-ig. GARZONLAKA SOM másfél, kétszobás távfűtésesre cserélném városiközpontban. „Értékkülönbözet” Jeligére a kiadóba. I