Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-23 / 251. szám

J NÓGRÁDI TÁJAKON... TELEXEN ÉRKEZETT... E80 „Mindig csak súgtam, mindig hátul álltam” Egy nyugalmazott egyházügyi tanácsos emlékei 1956. október 22-e, hétfő. Ezen a napon tiszti értekezle. ten vettem részt Budapesten, a BM országos légoltalom pa­rancsnokságán, mint Salgótarján város légoltalmi pa­rancsnokságának szervezési helyettese. Az értekezletet a Belügyminisztériumban tartották, abban az épületben, ahol ma az MSZMP Központi Bizottsága van, mivel akkor a légoltalom a BM irányítása alá tartozott. Jól emlékszem, Komoróczky őrnagy tartotta az „eligazítást”. Beszéde zava­rosnak, összefüggéstelennek, érthetetlennek tűnt számunk­ra. Én máig sem tudom, mit akart elérni vele. Elemezni próbálta az akkori állapotot. A Petőfi kört emlegette, a Lengyelországban kialakult válsághelyzettel foglalkozott, a MEFESZ megalakulásáról, mint az ifjúság számára szükséges szervezetről beszélt... Beszédét így fejezete be: „Elvtársak, eddig mi itt az országos parancsnokságon nem úgy végeztük a munkánkat, ahogyan kellett volna... Én is sokszor le...tam önöket, de higgyék, el engem is ba...szogat- tak. Ezen most változtatni fogunk, fgérem önöknek!” Nyár elején megszűnt az Állami Egyházügyi' Hiyatal, és szeptember 1-i hatállyal nyugdíjba vonult — mint­hogy elérte életkorával a jogosultságot — Kiss István is, aki két évtizeden át kép­viselte az ÁEH-t Nógrád megyében. — Véletlenül kerültem erre a munkaterülétre — mondja a megyei tanács volt egyházügyi titkára. — Előzőleg szépen haladtam a pedagógusok szamárlétráján. Voltam tanár, tanulmányi felügyelő, iskolaigazgató Heves megyében; a tanár­képző főiskola után magyar­pedagógia szakon állam­vizsgáztam az ELTÉ-n, ' és már a harmadik évet töl­töttem a salgótarjáni járás művelődési osztályvezetői posztján, amikor megszűnt a járási tanács. Az átszer­vezés során nekem ezt a munkakört ajánlották felet­teseim, amit némi töpren­gés után — mint kényszerű átmeneti megoldást — elfo­gadtam, noha e munkaterü­letről addig csak homályos elképzeléseim voltak. • E munkakörről — ta­pasztalatom szerint — a köztudatban mindmáig ho­mályos elképzelések élnek..­— Ezt én is minduntalan tapasztaltam. Elmondták például, hogy kinevezésem után az egyik tantestület megütközve értesült arról, hogy járási osztályvezető­jük pap volt. A „félreérte­sültek” közül az egyik nem­régiben némi forintmiegta- karítást is eredményezett a számomra. A megengedett sebességet túllépve, bele­futottam egy traffipaxos el­lenőrzésbe. Vétkes cselek­ményemet azzal menteget­tem, hogy egyházügyi titkár vagyok, és pontos időre kell érkeznem a váci püspöki aulába. Miután a fogó rendőr foglalkozásom mi­benlétét irataim alapján el­lenőrizte, e szavak kíséreté­ben bocsátott utamra: „Most az egyszer nem bír­ságolom meg, tisztelendő úr, de azért vezessen óvatosab­ban !” • Mások viszont úgy tud­ják, hogy az egyházügyi tit­kár az MSZMP embere volt a megyei tanácson, külön­leges jogokkal felruházva. Egyesek tudni vélik, hogy az egyházügyi titkár a „papok szakszervezeti bizalmija” volt. Mit szól mindezekhez? — Mindkét feltevés tar­talmaz részigazságot. Az el­múlt évtizedekben az ál­lamnak nem volt egyház- politikája. A kormány, az ÁEH, a tanácsok is az MSZMP egyházpolitikáját hajtották végre- Ez volt az egyházügyi titkár feladata is. A párt és az állam ösz- szefonódását az egyházügyi terület kitűnően illusztrálja. A párt egyházpolitikája mindamellett a 70-es évek­ben már tiszteséggel vállal­ható volt. Többször is el­mondtam, hogy a Politikai Bizottság ide vonatkozó ha­tározatait nem titkosítani, de szó szerint propagálni kellett volna. Aztán valaki „elmagyarázta”, a titkosítás helyes, ne idegesítsük a testvéri szocialista országo­kat!... Különleges jogköreim egyébként nem votak, mun­kám túnyomórészt poitikai jellegű volt. Cyranóval én is elmondhatom: „Mindig csak súgtam, mindig hátul áll­tam” Az volt a feladatom, hogy egyengessem az állam és az egyházak jó viszonyát, érvényt szerezzek az alkot­mányba is deklarált lelkiis­mereti és vallásszabadság­nak, biztosítsam az egyhá­zak működését a különbö­ző jogszabályok adta kere­teken belül. 0 Éppenséggel csak a ke­retek korlátozták az egyhá­zakat. Emiatt erős kritiká­val is illetik ezt a korláto­zó egyházpolitikát. Nem ér­zi, hogy életének egyharma- dát eltékozolta egy elhibá­zott politika szolgálatában? — A kritikai megjegyzé­sek — mai állapotaink tük­rében különösen — jogosak. Azt gondolom, hogy az egy­házak korlátozásával, intéz­ményeinek szétbomlasztásá­val súlyos politikai károk keletkeztek. Talán ennél is súlyosabbak azok a morá­lis veszteségek, amelyeket emiatt egész társadalmunk kényszerült elszenvedni. Mégis azt mondom, hogy a magyar egyházpolitika — legalábbis az én időmben — fokozatosan liberalizálódott­Nincs olyan érzésem, hogy rossz ügyet szolgáltam, jóban vagyok magammal, nyugodt a lelkiismeretem is. Nem szükséges „megmagya­rázni a bizonyítványomat”. Emberi méltóságában papot, tudtommal, soha meg nem sértettem. A vallásos embe­rekkel pedig soha nem volt hitük miatt konfliktusom. Nem az volt a feladatom, hogy életüket megkeserít­sem, hanem az, hogy meg­védjem őket a túlkapások­tól. Nem bánhattam meg vallásos embereket több okból sem. Feletteseim ezért biztosan leváltottak volna. De belső meggyőződésből sem tehettem, mert velem soha nem sikerült elhi­tetni, hogy a vallásos ember másodrendű, korlátolt szel­lemiségű, naiv, vagy buta. Nem azért mondom ezt, mert az általam közelebb­ről is megismert főpapok, de a lelkészkedő papság műveltségének magas szín­vonaláról minduntalan meg­győződtem. A vallásos em­ber iránti tisztelet kiapad­hatatlan forrása volt ben­nem az emocionális kötő­dés a vallásos emberekhez. Mélyen vallásos környezet­ben születtem, és éltem so­káig. Nagyszüleim, szüleim katolikusok voltak. Testvé­reim ma is hívő, templom­ba járó emberek. Tanulmá­nyaimat 18 éves koromig egyházi iskolákban folytat­tam, és , tagja voltam a Mária-kongregációnak. Ere­detileg kántorfanítónak készültem. Az egyháznak és a vallásnak én akkor for­dítottam hátat, amikor egy dölyíös pap, az egri érseki internátus igazgatója apá­mat, a nincstelen paraszt- munkást a szemem láttára, fülem hallatára úgy meg­alázta, hogy apám tehetet­lenségében elsírta magát- Ekkor mentem el a NÉ- KOSZ-ba, és ekkor kötelez­tem el rna&amat a szocialis­ta eszmékkel, bekapcsolód­tam az ifjúsági mozgalom­ba. De a vallásos ember iránti empátia bennem min­dig erősebb volt, mint a kommunistákban általában. 0 Ezen empátia, illetve különbözőség miatt ia húsz év alatt nyilván adódtak konfliktusai. Eltaláltam? — Igen. Olykor nagyon éles, sőt életveszélyes kon­fliktusaim voltak saját pár­tom tagjaival, nagyhatalmú, de beszűkült látókörű, pap­faló pártmunkásokkal. Nem akárkik, járási első titkárok követelték felelősségre vo­násomat, mert szerintük le- paktáltam az egyházzal, el­árultam a proletárdikta­túrát. Egyikük feljelentése — melyet a megyei tanács elnökének címzett — így kezdődik: „Alapos a gya­núnk, hogy az egyházügyi tanácsos összejátszik a váci püspökkel”. Ne felejtsük el, voltak azért sikerélménye­im is. Egyik alkalommal azzal dicsekedtem, hogy Nógrád megyében is válto­zik a helyi pártszervek egyházpolitikai szemlélete, amit azzal támasztottam alá, hogy ritkulnak az ellenem irányuló panaszok, feljelentések. 0 Az említett panaszok és feljelentések nem han­golták ön ellen a megyei párt és tanácsi vezetést? — Részükről én bizalmat­lanságot soha nem tapasz­taltam. Dr. Gordos János sem elnökhelyettesként, sem ideológiai titkárként nem volt fogékony ezekre a pa­naszokra. Magas színvona­lon ismerte és művelte a marxista valláselméletet. Szerencsém is volt, hogy a megyei pártbizottságon is, a megyei tanácson is többnyi­re hozzáértő, felkészült ve­zetők voltak a főnökeim, akikkel fél szavakból is ér­tettük egymást. Különös hálával és tisztelettel adó­zom dr. Boros Sándornak is, aki két ízben, volt felü­gyelő elnökhelyettesem. Közvetlen főnökeim mel­lett azért a tanácselnökök, az iskolaigazgatók, a párt­munkások és mások köré­ben is sok szövetségesre leltem' Az ő segítségük nél­kül aligha tnentem volna ötről a hatra... A másik ol­dalon pedig a realitások ta­laján álló főpapokra, espe­resekre, lelkipásztorokra gondolok tisztelettel, akik partnereim voltak a közös érdekek megvalósításában. 0 Vagyis végül pozitív mérleggel zárja pályafutá­sát? — Talán ellentmondásnak tűnik, de ez a szektásnak ismert megye évek óta or­szágosan első helyezett a hittanra járók számarányá­ban. Templomok, imaházak, parókiák, gyülekezeti ter­mek épültek asszisztálásom- mal. Sok-sok panaszt ki­vizsgáltam, és igyekeztem feledtetni papokkal is, hí­vőkkel is az őket ért sérel­meket. Tudom, hogy e té­ren néha a lehetetlenre vállalkoztam. Mert hogyan is tudná felejteni meghur­coltatását például az a Nóg­rád községi tanárnő, akit igazgatója fegyelmi elé ál­lított, évekig kizárt a jutal­mazásból, béremelésből. Pe­dig csak az volt a „bűne”, hogy a család kérésére egy­szer elment egy misére, me­lyet a Dunakanyarban el­esett fiútestvér lelki üdvé­ért rendelt a család... Végül is az én munkám mérlege érzésem szerint po­zitív. Megtettem mindent, ami a szükségesből lehetsé­ges volt, gyakran annál is többet. A végeredményt il­letően azonban vannak két­ségeim. Minden esetre egy­házügyi pályafutásom miatt nincs okom lehajtott fejjel járni. 0 Köszönöm az emléke­zést. Sulyok László Én, a többi tiszttársam­mal együtt — akivel az „el­igazítás” után beszéltem —, nem lettem okosabb, mint előtte voltam. Az értekezlet után meg­ebédeltem, s minthogy fe­leségem szülei és testvérei Szabón laktak, úgy hatá­roztam, ha már Pesten va­gyok, .meglátogatom őket. Így is történt. . . Kimentem a Nyugati pályaudvarra, és elutaztam. Szobon, amely az ország egyik legforgalma­sabb vasúti határállomása, semmi rendkívülit nem ta­pasztaltam. Elbeszélgettem az ismerősökkel, a rokonság­gal, végül az apó'Soméknál megvacsoráztam, megittunk egy-két pohár bort, amit az öreg saját szőlőjéből készí­tett, majd lepihentünk. Másnap október 23-án a 11.40-kor induló vonattal utaztam el Budapestre. Fel­tűnt, hogy a szerelvényre több díszegyenruhát viselő rendőr és honvédtiszt száll fel, ruhájukon kitüntetései­ket is viselték. Ugyancsak ezt tapasztaltam a váci ál­lomáson. Azt is észrevettem, hogy a tisztek a kocsikban egy helyre telepedtek le. és bár én is tiszti egyenruhá­ban voltam, oda, ahol én üliem, egy sem jött. (Meg­jegyezni szeretném, a mi egyenruhánk hasonló volt az ÁVH-sokéhoz, még a sapkánkon is ott volt a vö­rös csillag.) Budapestre érkezésem után, a Nyugati előtt felszálltam a fi-os vilamosra, majd a Já­szai Mari téren átszálltam a flntarktisz­konferencia Kompromisszummal ért véget Párizsban az Antark- tiszról megtartott nemzet­közi konferencia. A komp­romisszum lényegében egy évvel elhalasztja a döntést arról, legyen-e nemzetközi természetvédelmi terület a déli sarkyidék. A nemzetközi Antiarktisz- szerződés érvénye rövide­sen lejár és új megállapo­dást kell előkészíteni. A szer­ződésben részt vevő államok egy része szorgalmazza, hogy engedélyezzék a feltárt és minden bizonnyal hatalmas értéket jelentő nyersanyag- készletek kiaknázását. Má­sik része, mindenekelőtt Ausztrália és Franciaország, ellenzi ezt, egyebek között arra hivatkozva, hogy ez megbontaná az egész Föld ökológiai egyensúlyát. A vi­lághírű tengerkutató és öko­lógus, Cousteau kapitány például egymilliónál több aláírást, gyűjtött össze en­nek az álláspontnak a tá­mogatására. A kompromisz- szum értelmében a jövőben két rendkívüli tanácskozást tartanak s azokon külön vi­tatják meg egyrészt a fran­cia—ausztrál javaslatot az Antarktisz természetvédelmi körzetté alakításáról, más­részt az ellentábor állás­pontját az úgynevezett Wel­lington Konvenció, az ipa­ri tevékenységet engedé­lyező megállapodás érvény­be léptéről. 2_re, hogy ebédelni menjek a Váci utcában lévő tiszti * házba. Ha Pesten voltam, ide jártam, mivel olcsóbban kaptuk az ebédet, mint más étteremben. Ezen kívül a ház akkori kultúrtisztje, Hu­szár István főhadnagy, gye­rekkori ismerősöm volt, aki­vel mindig elbeszélgettünk a régi tarjáni emlékekről. A 2-es villamos ablakán ki­nézve, láttam, hogy több he­lyen is, hosszú sorokban áll­nak az emberek. Nem tud­tam, mi lehet az oka, ezért egy mellettem álló tüzérszá­zadoshoz fordultam, tőle ér­deklődtem. ő azonban végig­nézett rajtam, s nem vála­szolt. Közben a március 15-e térre értünk, ahol leszálltam a villamosról. Láttam, hogy a Petőfi téren a szobor kö­rül már nagyobb, főleg isko­lásokból álló csoportok ve­rődtek össze. Elindultam a még romok­ban álló Erzsébet-híd lépcső­jén, hogy a tiszti háziba menjek. Amikor felértem a Szabad Sajtó útjára, embe­reket láttam egy lámpaosz­lop körül — többségük BESZKÁRT-egyenruhát vi­selt —, akik valami, osz­lopra kiragasztott cédulát néztek. Közéjük furakodtam. úgy, hogy el tudtam olvas­ni a cédulára írt szöveget. Pontokba foglalt követelé­sek voltak. Néhányra még most is emlékszem: ,,Le a kormánnyal; Többpártrend­szert; Űj választásokat; Ruszkik menjenek haza; Magyar katonáknak, ma­gyar egyenruhát; Állítsátok a HÉT vissza a Kossuth-címert”. Nem akartam hinni a sze­memnek, nem tudtam mire vélni a látottakat. Elsiettem a tiszti házba, elmondtam, amit láttam, és megkérdeztem: mi tör­ténik itt? Csak annyit mondtak: a diákság tüntet­ni akar, de a rádióban a déli hírekben közölték, Pi­ros László belügyminisz­ter nem egyezett bele a tün­tetésbe, és nem engedélyezi azt. Ezek szerint viszont a diákok mégis kivonulnak a Petőfi-szoborhoz, mondta a tiszt, akit kérdeztem. Beadtam á bőröndömet a ruhatárba, gyorsan megebé­deltem. és kimentem az Er- zsébet-hídhoz, ahol addigra már sokan — itt is több­ségében fiatalok — gyűltek össze. Onnan figyelték a Petőfi-szobor körüli esemé­nyeket. Egy rendőrtől pró­báltam informálódni a tör­téntekről, gondoltam, hátha ő többet tud. De csupán annyit közölt velem, tegnap estig ügyeletben voltak a Gellért-hegyen lévő felsza­badulási emlékműnél, akkor közölték velük, nem kell ügyeletet tartani, menjenek haza... Ezután a közelben álló diákokhoz fordultam, és egy diáklánytól érdeklődtem, mi van itt. Ö így felelt: „Nem engedélyezték a gyűlést, de mi azért is eljöttünk tün­tetni !” Közben egymás után jöttek a különböző iskolák tanulói, zászlókat lobogtat­va, tárogatóval és egyéb fú­vós hangszerekkel felsze­relve. Hangos zeneszóval, fe­gyelmezett sorokban vonul­tak a Petőfi-szoborhoz, ahol egyre nagyobb lett a tömeg. Láttuk amint többen felka­paszkodnak a szoborra, és onnan beszélnek az össze- gyűltekhez. Hogy mit, azt fenn a hídnál, ahol tartóz­kodtunk, nem értettük. Köz­ben filmesek érkeztek, és felvételeket készítettek. A diáklány, akitől korábban érdeklődtem, kivált a cso­portból, és lement a szobor­hoz. .. várható eseményei Hétfő: Megnyitják Újhelyiné Csincsik Orsóivá textilművész kiállítását Szécsényben, a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Házban. Kedd: Ülésezik a Salgótarjáni Városi Tanács. Na­pirenden: az ügyrendi bizottság jelentése az időközi választásról. Az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat munkája. Űt- és közműfejlesztési hozzájárulás meg­állapítása. Salgótarjáni családsegítő központ alapítá­sa. Rétságon tartja kihelyezett ülését a Nógrád Me­gyei Tanács VB. Napirenden: a Rétsági Városi Ta­nács VB munkája, különös tekintettel az oktatási, művelődési és egészségügyi ellátás helyzetére. Tájé­koztató a községi közös tanácsok munkájáról. A Ha­zafias Népfront szécsényi városi bizottságának ülé­se. Napirenden: a Hazafias Népfront kongresszusa. Folytatódik a XIX. Nógrád megyei műszaki és köz- gazdasági hónap rendezvénysorozata, s többi között a Reklám szerepe a vállalati kereskedelmi politikában címmel hangzik el előadás délután fél 3-tól Salgótar­jánban, a MTESZ Technika Házában. Szerda: Ülést tart a Hazafias Népfront megyei ci­gánytanácsa Salgótarjánban, a HNF megyei székhá­zában. Napirenden: a cigányklubok és cigány-hagyo­mányőrző csoport munkája. Csütörtök: Ülésezik a Nógrád Megyei Tanács. Na­pirenden: a tanácsok ifjúságpolitikai munkájának ér­tékelése, a jövő feladatai. Megyénk kereskedelmi há­lózatának hosszú távú fejlesztési koncepciója. Tájé­koztató a kormány észak-magyarországi térségi hosz- szú távú fejlesztésit elképzeléseiről, az ez irányú meg­gyei feladatokról Javaslat a helyi tanácsok 1989. évi állami támogatásának módosításáról. Ülésezik a Ha­zafias Népfront megyei elnöksége Salgótarjánban. Na­pirenden : a HNF IX. kongresszusát követő legfon­tosabb helyi feladatok megvitatása. Megnyitják az őszi megyei könyvhetet Szécsényben, a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Házban. Szombat: Dexion—Salgó-kupa nemzetközi junior­férfi-riői tőrvívóverseny Salgótarjánban, a sportcsar­nokban. Vasárnap: Nógrádi Sándor-emléktúra Salgótarján— karancsberényi pártizánmúzeum útvonalon. (Folytatjuk) Sturmann Béla /------------------------------------------­-------------------’

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom