Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
4 NO(iRAI) 1989. SZEPTEMBER 23.. SZOMBAT Az életfa alatt — Féltve őrzöm ezt a térítőt itt. Még édesanyám készítette. Maga szőtte, varrta. De még a kendert is ő vetette el, áztatta be, fonta meg. Tudja, mi a Felvidékről jöttünk: a volt Gömör megyei Tajtiban születtem még én is. Négyéves voltam, mikor édesapám Salgótarjánban kapott munkát. Így kerültünk ide. En még sokáig visszajártam a fonóba, tollfosztóba télen. Nyáron pedig a kenderáztatás- ban segédkeztem. Nagyon szerettem ott csetleni-botla- ni. Tajti. Anya és lánya — a családi fotóalbumból (Fotó: Andó TL Józsefnc tulajdona) — Andó Tóth Józsefné bizonyára ott tanult meg varrni. .. — Ó, egész pici koromban! Szinte még olvasni sem tudtam, varrni már igen. Szegények voltunk, az öt fiútestvérnek, s édesapámnak akadt elég stoppolnivalója. Gyönyörű szép feladatot jelentett nekem: hasonlított a későbbi hímzéshez. Utána már csak a motívumokat tanultam meg. Mi még abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az iskolában varrni is tanultunk. Szívesen emlékszem Bauer Irén- ke tanító néninkre: tőle nagyon sok szépet kaptunk. Tanulni... Nagyon szerettem volna többet is, de az öt fiú közül is csak egyet vállalhatott édesapám. Rólam, a kislányról szó sem lehetett. Bizony, nehéz sorunk volt, édesanyám engem szinte a mezőn szült. Nagyon sokat kellett segítenem. Az asztalt még fel sem értem, sámlira álltam, úgy gyúrtam, cipót is sütöttünk otthon. Édesanyám mindig azzal biztatott: „Ki korán kel, aranyat lel.” A szabad időnkben pedig kézimunkáztunk: ötévesen már varrtam, negyedik osztályos koromban már kész térítőm volt. De máig féltve őrzöm édesanyám munkáit. — Édesapám vöröskatona is volt, sokat hallottam otthon őt a barátaival beszélgetni. Talán ezért is kerültem 1949-ben a párt ifjúsági szervezetébe, a MINSZ- be. Először gépíróként. Nagyon sokat dolgoztunk, s én meg voltam győződve arról, hogy mi jót akartunk. Részt vettem a berlini VIT- en, nyaraltam Romániában, mint a delegáció legfiatalabb tagja. Nagyon sok szép emlékem van. — Mostanában sokat hallani az ötvenes évekről, félelemről, letartóztatásokról. .. — A családomból senkit sem tartóztattak le. Egész életemben dolgoztam. Két lányt, három gyönyörű unokát tudok felmutatni. 3904 forinttal mentem nyugdíjba. Nincs víkendházunk, nyaralónk. .. — Mindig kézimunkáztam. Kötöttem, horgoltam, yarr- tam. Mikor melyiknek1 volt reneszánsza. Egy családi tragédia — édesanyám halála 1979-ben — megváltoztatta az életemet. Idegösszeroppanást kaptam, félnapokat várakoztam az ideggondozóban: ott szoktam rá intenzíven a varrásra. Teljesen kigyógyítotj a kézimunka. A megújulás éve 1983 volt: azóta vagyok nyugdíjas. Most mindent pótolni akarok. Uszodába, moziba járok, olvasok, sőt numizmatikával is foglalkozom, van egy kis éremgyűjteményem is. De mégiscsak a kézimunka a legfontosabb. A tévét is csak hallgatom, és varrók, varrók. Néha azon veszem észre magam, hogy már reggel három óra van'. — Csak a családnak készít? — Persze. Meg ajándékba. Kisnyugdíjas vagyok, így aztán névnapra, karácsonyra mindig kézimunkázom. Általában előre tudom, hogy kinek készítem, s mindig arra gondolok, milyen örömet szerzek majd vele. Például, mikor műtötték, a kórházban varrtam ki egy térítőt a doktor úrnak. Teljesen el volt ájulva tőle. — Még ezek az apró öltések is kézzel varrottak? — Nincs ebben egy szikra gépi munka. Minden kézzel készült. Az otthonról, Tajtiból hozott kendervászonhoz nagyítót is kell használni, olyan sűrű a szövése. — Milyen motívumokat tetszik használni? —• Színesekkel kezdtem. A piacon vettem a mintákat, az árusoktól. Ügy varrtam, mint sok más tarjáni asz- szóny. ... ezek például gics- csek. Így elteszem őket a szekrény mélyére. — És az otthonról hozott minták? — Haladni kellett a „korral”. .. Elárasztottak a gics- csek, azokat varrtuk. De mióta tudják rólam, hogy mennyire szeretek varrni, azóta megesik, hogy egy karácsonyra öt példányban kapom meg ugyanazt a könyvet. Így történt a Nagyanyáink öröksége cíművel. Ebből vettem azt a motívumot, amelyikkel az első pályázaton indultam. A könyvekből ugyanis előrajzolom pauszpapírra, és onnan másolom át a mintákat. Szóval olvastam az újságban, hogy a szakszervezet amatőr népi iparművészeknek kiállítást szervez. Elküldtem egy írásos és egy kalotaszegi párnát. Nívódíjat kaptam. Itt találkoztam Nagy Józsefné- val. Nála láttam először a vagdalásos térítőt. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt: azóta is csak ilyeneket varrók. Szerintem ezek az egyszerűek az ősi hímzések. A vagdalásos fehér anyagra fehér fonállal készül : a kivágott mintákat körbe kell varrni. Mi ketten indultunk még abban az évben, 1986-ban az országos találkozón is, Dunaújvárosban, aljol csupa szakköri munka szerepelt. Mi kis egyéni résztvevők voltunk. Azóta minden évben küldök kiállításra: ’87-ben a tarjáni Idősek fesztiválján kaptam különdíjat. Hollókőn tavaly voltam először. Az idén augusztus húszadikán népművészeti díjat kaptam a „Palóc szőttes” kiállításán. Most készülök haza „ku- tatóútra”. Régi ingvállat, lajbit. vásznat keresek. És motívumokat. — Ott még készülnek eredeti hímzések? — Most már ott is téeszcsében dolgoznak. Már neiti készítenek ilyenekét. En azt keresem, ami még megmaradt. Nagyon átalakult a falu. Modernizálódik: emeletes házak épülnek... ... máig is előttem van az a gyönyörű kis ámbitos, a földek. Sajnos, à házunkat lebontották. Hollókő emlékeztet mindig a falumra. És a hímzések... Már a századik munkám készül. Mostanában sokszor gondolok arra: bár a népművészettel foglalkoztam volna mindig is, maradandóbbat alkothattam volna... Varga Judit Grafika (a szerző): Kalotaszegi nagyírásos egy hímzett párnáról % „A helyi értékteremtés egyik terepévé kívánunk ..." Pál József a folyóirat múltjáról, jelenéről és jövőjéről A Salgótarjánban megjelenő Palócföld című társadalompolitikai, irodalmi, művészeti folyóirat, a Nógrád Megyei Tanács VB művelődési osztályának lapja élén 1989. július 1-től ismét új főszerkesztő áll. A szerkesztőség is új helyre költözött. Az átalakult szerkesztőség jelenlegi tagjai: dr. Bacskó Piroska, Csem- niczky Zoltán, dr. Kovács Anna, Kovács Ëva, Ko rössi P. József, dr. Németh J. István és Zsibói Béla főszerkesztő-helyettes. Az új főszerkesztő Pál József, akinek — Laczkó Pál szerzői névvel — elbeszélései, esszéi, kritikái jelentek meg helyi és országos lapokban, s többször szerepelt a rádió irodalmi műsoraiban. Nógrád megyéről szóló ifjúsági filmjét a televízió mutatta be. Pál József főszerkesztővel a folyóirat múltjáról, jelenéről és a tervekről beszélgetünk. — Meglehetősen változékony, ugyanakkor történelmileg is sorsdöntőnek tetsző időben, midőn a helyi társadalomban — ezen belül a művészetirányításban is — átalakulásokat élünk meg, öröm-e ez az új feladat, a felelős főszerkesztői poszt vállalása? — Az elmúlt időben a Palócföld meglehetősén sok személyi változást ért meg. Azt hiszem, hogy egy szociológusnak talán a kandidátusira elegendő vizsgálati anyagot szolgáltatna — mondjuk — az elmúlt 10—15 év története a magyar vidék, a vidéki politizálás, a kultúrateremtés vidéken tárgykörében. A kérdést nem tudom ironikusan kezelni, bár a humorérzékem nem hagyott el. Iróniára azonban azért nem vagyok képes, mert-ezalatt sokan sérültek, sebesülték . körülöttem. A magam . vesztesége pedig szigorúan . magánügyem. — Milyen veszteségekről van szó? — Az elsikkadt, a tönkrement tehetségekről. A visszaszorított formátumos emberekről. Azokról, akik be. leborzonganak abba, hogy itt kell élniük, és ha tehetik, inkább a fővárost, vagy valamely más vidéket választják. Sohasem tisztán a lapban gondolkodtam, mindig a helyir kultúra egészére figyeltem. Sőt, ha szabad állítanom, a helyi társadalom egészére. Ismerem a történelmi múltat, személyekre lebontva a tegnap törekvéseit. Jobb és színvonalasabb a történeti múlt, mint amit ebből a jelenbe növesztettek a félmúlt kultúrpolitikusai. Ezt nem ma mondom először, sokan hallottak nyilvánosság előtt beszélni. Tudják, hogy helyzetelemzésem mindig kritikai természetű volt. Ami ma rossz, azt nem ebben az évben rontottuk el. Akiket hibás döntésekért ma hibáztatunk, azoknak nem ma mondják először, hogy tévedtek. Az a politikai és ideológiai megrögzöttség azonban, amelyik a zöldségkereskedésig bezáróan mindent irányítani kívánt, nem leválasztható az itteni múlttól, az országos politikáról, mi több, egy világméretű tévútról. Azt gondolom, hogy Nógrád megye és különösen Salgótarján sajátos helyzetben van. Tudomásul kell vennünk, hogy a szó kulturális értelmében „nyers” közegben élünk. — A vázolt helyzetkép alapján mi ösztönözte a feladat vállalására? — Már gimnazista koromtól azt gondolom, hogy egyrészt figyelni kell minden itt kibúvó tehetségcsírára. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan ide kell hoznunk mindazt, ami érték, akár az országban, akár a világban. Lehetőleg minél szélesebb körűen! Remélek egy jó irodalomtörténészt a jövőben a Palócföldnek, ö majd le fogja írni, hogy a megye- székhely kulisszaszerű környezetében volt egy műhely, amely realizálni igyekezett egy ilyen értékű programot. Mindez azonban csak kiegészítéssel lesz igaz. Azzal, hogy egyáltalán nem különös módon mindig akadtak szövetségesei ennek a programnak, autonóm személyiségek és intézmények egyaránt. Amikor igent mondtam, a Palócföld múltja, saját helyzetértékelésem és helyi nyomorúságunk kötelezett. Valójában nemet kellett volna mondanom. — Milyen tehát pillanatnyilag a Palócföld helyzete az anyagi feltételeket, a társadalmi, politikai és mindenekelőtt a szellemi közeget tekintve? — Nem akarom megkerülni a gazdasági kérdéseket. Annyit mondhatok, hogy már a kinevezésem előtt megindult egy olyan fajta gondolkodás, aminek az eredménye hamarosan beérik, s ezzel az ősz végén nyilvánosság elé lépünk. A társadalmi, politikai közeg kérdésköre legalább ennyire fontos. Nyolc-tíz éve hiányzik mögülünk a politikai menedzselés. A sajátos magyar kiadói gyakorlatban ez azzal is együtt járt, hogy sok tekintetben a közönség- kapcsolataink is beszűkültek. Nem akarok rejtvényekben beszélni. Ugyanabban a pillanatban, amikor az élő magyar irodalom és a hatalom viszonya kiéleződött, a mi helyzetünk is romlott a megye kulturális életében. Távol álljon tőlem, hogy mártírokká nevezzem ki magunkat, de nem csupán Tiszatáj- és Mozgó Világ-botrány volt. Volt Palócföld- botrány is, nem egy, nem kettő. E konfliktusok során voltak olyan pillanatok, amilíor többen azt mondt.uk, nem lehet tovább csinálni. De a végső elhatározásunk mégis az volt, hogy maradunk, mert a lapot át kell menteni. Abból indultunk ki, hogy egy olyan gyökértelen helyen, mint Salgótarján, ha egyszer valami megszűnik, ami már értékteremtőnek bizonyult, hosszú időnek kell eltelni míg kedvező körülmények között is, hogy újra életre keltsék. Ezt kevesen értették meg. Körülöttünk pedig ott volt az ellenpro. paganda. Ma visszatekintve ezek az évfolyamok komoly minőséget jelentenek. A szellemi közegről pedig azt kell mondanom, hogy most egyre több kellemes hírrel és jelenséggel szolgál. Persze nekem nem meglepetés, hogy itt is élnek tisztán látó, higgadt, helyzetelemzésre képes emberek. Az indulat is fel-felhabzik, de ez természetes az elmúlt évtizedek lefojtottsága után. Örömöm a tartalmas helyi gondolkodás és a lokálpatrióta magatartás számos megnyilvánulásából fakad. Első számunk,, amelyet már az új szerkesztői gárda jegyzett, augusztus 20-ra jelent meg. Többen kaján mosoly- lyal kérdezték, hogyan gyűjthettem össze ennyi értelmes embert a lap köré. Válaszom kettős volt. Egyrészt azt fejtegettem, hogy még legalább három ilyen garnitúra lehetősége rejlik ebben a megyében. No, persze, a kérdés személyes élére is válaszoltam, amelyben az is benne lappangott, hogy vezetőként nem tartok-e ettől a tehetséges gárdától. Ezen nevetnem kell. Demokrata vagyok. Nekem az emberi jellem, és tehetség széles skálája az ideális közegem. A gondolkodók és jó képességűek pedig azt jelentik számomra, amit halnak a víz. Még a sodrást is szemben vállalom ebben a helyzetben. Valóban gyökeresen megújítottam a szerkesztőséget de feltételekkel, amit mindenki vállalt. — E kedvezőnek ítélt szellemi közegben mik a további tervek? — A kinevezés és az első új szám közt a nyomdai átfutás miatt kevés idő telt el ahhoz, hogy az új karakterű lap megjelenhessen. Ennek ellenére bizonyos helyi, hatalmi körökből áttételekkel ugyan, de jelzés érkezett, hogy itt politikai váltás zajlott le. Mi inkább minőségi változásra gondolunk, az olvasói és ismerősi körből visszaérkezett jelzés alapján. Arról van ugyanis szó, hogy szerkesztőségi értekezletünkön készítettünk a helyi nyilvánosságról egy áttekintést. Ebben úgy láttuk, hogy a helyi sajtónyilvánosság szélesedett. Gondolok itt az új lapokra, melyeket örömmel üdvözöltünk. Ezek mintha elindultak volna a határozott politikai arcéi megrajzolásának irányába. A mi politikai hitvallásunk legalább ilyen egyértelmű. Pártoktól független, de minden pártnak és politikai csoportosulásnak fórumot biztosító orgánummá kell válnunk. Feltételeink nem számosak, őrizni kívánjuk a folyóirati jelleget, át akarjuk örökíteni tájegységünk legjobb hagyományait, a helyi értékteremtés egyik terepévé kívánunk válni, s szeretnénk szervezőerőként jelen lenni az értékek közvetítésében, minden jónak az ide hozatalában, ami szellemi, kulturális természetű, mert erre ennek' a tájhazának múlhatatlanul szüksége van. (te)