Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-29 / 230. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON. 1*. 1. TELEXEN ÉRKEZETT. Gábor Zsazsa Tokió, Párizs és New York telefonjai Ki van vonalban? zokog Gábor Zsazsa újabb bizo. nyítékát adta színészi képességeinek, ezúttal azonban nem a filmvásznon, hanem egy Los Angeles-i tárgyalóteremben. Zsazsa a szerdán megtartott tárgyaláson zokogásba tört ki, miután a bíró szemére vetette botrányos viselkedését és a bíróság megsértésével vádolta. Az egykori magyar szép- ségkirálynőt négy vádpontban is bűnösnek találhatják egy rendőrrel való csetepatéja nyomán. Zsazsa 110 000 dollárt érő RoUs- Royce-át lejárt rendszámmal vezette, feltehetőleg ittas állapotban. Ezenkivül nem engedelmeskedett a rendőr felszólításának, sőt meg is pofozta a rend őrét. Az ítélet akár másfél évi börtön is lehet, s ötszáz dollárra máris megbüntették, mert az egyik tanút hazugnak nevezte. A tárgyalóteremből jövet a vádlott újságírók előtt a szó szoros értelmében „visz- szasirta” magyarországi éveit. „Ott az emberek sokkal igazságosabbak, mert egyből megölnek. Itt szavakkal teszik ugyanazt" — mondta a művésznő, aki eddig nyolcszor házasodott. Szoknyavadász politikusok Néhány órával a beiktatása után az új japán miniszterelnök asztalára letették a Nagoya Times aznapi számát, benne a szenzációval, amelyben az ország elé tárták Tosiki Kaifu, az új kormányfő titkos szerelmi viszonyát egy gésával. Elődje ugyancsak egy gésaügy révén kényszerült lemondani. Tosiki Kaifuról azt is megírta, az újság, hogy az ifjúkori romantika ma már csak egy gyermek alakjában él tovább, egy bizonyos I. asszonynál. A Nagoya Times, azóta megcáfolta a saját hírét, sőt bocsánatot is kért a miniszterelnöktől. A világ minden harmadik telefonja közül egy az északamerikai kontinensen működik. Tokió, Párizs és New York több vonalat mondhat magáénak, mint az egész Afrika. Svédországban minden 100 lakosra 66 vonal jut, szemben a közel-keleti és a délkelet-ázsiai eggyel. Íme, ez a telefonokban kifejezett egyenlőtlentségünk vázlatos térképe. Ám a részletek érdekesebbek, amint ez az Egyesült Államokban kiadott híres telefonévkönyv, a „The World's Telefones” böngészéséből kitűnik. Az ATT — American Telephone and Telegraph — több mint, 423 millió telefont jegyez az egész világból, ez azonban csak 3 milliárd embert érint, a telefontársaságok 41 százaléka ugyanis nem szolgáltatott adatokat. Például hiányzik Kína. Ugyanakkor hét év távoliét után jelen van a Szovjetunió. Mint a Le Monde tudósításából kiderül, azóta 4 millió állomással többet jegyeznek, mint korábban. de még így is a viDumitru Mazilu, az ENSZ emberjogi albizottságának román szakértője, miután hírül adta, hogy hazájában „az esztelenség uralkodik”, a bukaresti hatóságok szerint „nem rendelkezik megfelelő szellemi kapacitással’’ — írja a Le Monde. A hülyeség. a klinikai esetet kivéve, megítélés kérdése. Éppen ezért „a megfelelő szellemi kapacitás’’ mérésére a legjobb, ha román forrást, a Bukarestben megjelenő Előrét nézzük. A „Megéneklünk Románia” gálaműsoráról irta a lap: „A Tisztelgés című ze- nés-irodalmi-filmművésze- ti poéma előjátékában a költői metaforák gazdagsága koncentrálódik, kifejezésre jut egész népünk szeretete Nicolae Ceausescu elvtárs, Elena Ceausescu elvtársnő iránt.” lágátlag alatt van a hatalmas ország: minden 10 közül csupán egy szovjet polgárnak van telefonja. A negatív rekordot Afrika tartja: Etiópiában például ezer közül kettőnek. Persze, telefon és telefon között is különbségek vannak, és ennek megállapításához nem is kell Afrikába utazni. Nos, ami a technikai fejlődést illeti, az ATT szerint a kézi kapcsolású rendszer már eltűnt az iparilag fejlett országokból, kivéve Nagy-Britanniát. Némely dunántúli és alföldi település tehát már utolérte a sziget- országot. A sokféle összehasonlítás közül emeljünk ki még egyet, ugyancsak a Le Monde alapján: „Egyáltalán nem meglepő, hogy a Szovjetunióból induló nemzetközi hívások fele a kelet-európai országokba irányul. Azt azonban meglepetéssel nyugtázhatjuk, hogy a népi demokráciák inkább az NSZK felé fordulnak, átlagosan 2—4-szer többet telefonálnak oda, mint a nagy testvérhez.'’ Íme a költői metaforák gazdagsága: „Ceausescu nevét viseli e korszak Nevét a hősnek, a forradalmárnak Ki őrködik a szeretet honában Időnk hőse, a példamutató. Követjük őt és újra megválasztjuk A tizenegyedik kongresszuson Miként a jövő maga határoz !Békéje-ha- ladása időtartamáról. Szebbnél szebb metaforák a versben' Hogy köszöntsék az elszánt harcosnőt1 A méltó életet, mit az országnak És munkásosztályunk harcának ajánlott.” Mit lehetne hozzátenni e költői szárnyaláshoz? Talán csak azt. hogy az újraválasztás akár előre is lefogadható. Ha hinni lehet a metaforáknak. Metafora A gyakorlókért gyümölcsfáiról az almát szedik az ötödikes fiúk. Kertészkedő kisdiákok A Szandai Általános Iskola ötödik osztályos diákjai technikaórán az iskola mezőgazdasági gyakorlókertjében dolgoznak. A tizenhat diák jelenleg az őszi aktuális kiskerti munkákat végzi a foglalkozások keretében, melyeket Kovács Attila pedagógus irányít. Gyüre Katalin és Magyar Krisztián a gyakorlati vezető irányításával ássa a burgonyát. Az őszi sárgarépát Kovács Krisztina szedi ki a földből. —Rigó— — Valamikor gyermekkorunkban volt egy olvasmányunk, — meséli dr. Bővíz László, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek 41 esztendős vezető jogtanácsosa, aki 20 éve tagja az MSZMP-nek. — Az öreg reszkető kezű nagyapát fia és a menye elküldte az asztaltól. Azontúl a sarokban, hokedlin kuporogva evett. Telt múlt az idő, s egy napon az apa felfigyelt szorgoskodó kisfiára. Megkérdezte tőle: mit faragsz kisfiam? Egy kis- sámlit — mondta a gyerek. Aztán minek az — faggatta az apa. Azért, hogyha te is öreg leszel és reszket a kezed i azon ülsz a sarokban, nehogy a térítőre lötyköld a levest .... A z apa megdöbbenve hallgatta a gyereket, aztán a nagyapát visszaültette az asztalhoz. — Hogyan ítéli meg a hazánkban zajló társadalmi-politikai változásokat az az ember, akinek személyes élményei viszonylag szerények, az események jó részét a történelemkönyvek lapjain követte nyomon. — Azokban az országokban, ahonnan a szovjet csapatok űzték ki a németeket, ott a Szovjetunió saját államberendezkedésének kialakítását segítette. Végül is nem ez volt a baj ! Sokkal inkább az, hogy az elmúlt közel fél évszázad alatt a két fogalom, a kapitalizmus es a szocializmus nem tudott megszabadulni a hozzájuk tapadó jelzőktől. Sokan ma is úgy látják, hogy a kapitalizmus egyenlő a gazdasággal, a jóléttel. A szocializmushoz pedig — ha Magyarország valamelyest kivételt is jelent — a hiány- gazdálkodás, bizonyos esetekben a szegénység kötődik. Azt gondolom, hogy nekünk a háború után nem volt más lehetőségünk! Ebben az országban érdemi, meghatározó az lehetett, ami a Szovjetunióból „érkezett”. S az akkori magyar vezetők őszintén hitték, hogy ez az ország felemelkedéséhez vezet. — S ez feltétlenül rossz volt? — Semmiképpen! Kezdetben — amíg hittek az emberek, amíg tartott a lelkesedés, — soha nem látott eredmények születtek. De valamit mindjárt rosszul csináltunk: figyelmen kívül hagytuk a természet, a társadalom törvényszerűségeit. Azt többek között, hogy az emberek természetükből adódóan nem egvformák, s így a produktumuk sem az. Ebből adódik, hogy minden olyan elmélet, amely az egyenlősdit hirdeti természetellenes és nem felel meg igazságérzetünknek sem. A differenciált teljesítmény differenciált elsajátítást is kell hogy jelentsen. A politika valóságos érdekegyeztetése éppen az, hogy a társadalom számára legalkotóképesebb rétegnek — teljesítményétől függően, — magas életnívót biztosít. De a szegényebb rétegnek is legalább olyan életkörülményeket, hogy a köztük lévő különbség ne mélyüljön a politika számára kezelhetetlen szakadékká. Amikor az elosztás egyenlőségét hirdettünk akkor éppen az emberekben meglévő alkotóképesség kibontakozását béklyóztuk meg. Aztán elgondolkodtató az is, hogy a proletárdiktatúra szent erkölcse nevében 1948-ban majdnem teljes körű államosítást hajtottunk végre. Vallottuk, a közösségi, az állami tulajdon jelenti a jövőt, a gazdagságot. Ezzel azonban kikapcsoltuk a gazdaságból a tulajdonosi érdekeltséget is. Azóta sajnos bebizonyosodott, hogy ami mindenkié, az többnyire senkié. Most ott tartunk, tudjuk, hogy valamit csinálni kell! Tulajdonreformról beszélünk, de hogyan kellene azt csinálni, kik lennének az új tulajdonosok, mindezt megtalálni nagyon nehéz... — Itt a gazdaságban hibázott a párt a legtöbbet? — Nemcsak itt. Amikor a természetes fejlődési folyamattól eltértünk, az mindig visszaütött. Vallom, hogy a kontroll nélküli hatalom előbb vagy utóbb szükségszerűen veszíti el korábbi önmagát, válik erkölcstgjen- né, alkalmatlanná. Nem az volt a baj, hogy egy párt volt. Ilyen körülmények között is alakulhattak volna másképpen a dolgok. Csak- hát hol dőlt el, hogy ki lesz a KISZ-titkár, az SZMT vagy a TESZÖV vezetője? A pártbizottságon. S a vezetők szükségszerűen „igazodtak” oda, ahol döntöttek róluk. Életünkből kiiktattuk a valóságos, az érdemi vitát, az ellenőrzést. — Ha a történelmi utat tekinti, amelyet a párt végigjárt, talál lehetőséget a pruláris társadalomra, a sokszintübb politikai életre? — A meglévő pártok nem természetes úton szűntek meg 1946 és 1948 között. Az egyesült párt nem tűrt meg maga mellett más pártot. Aztán 1956-ban alakult néhány, de később a társadalmi körülmények működésüket nem tették lehetővé. Nyilatkozatok ugyan voltak: a szocializmus építése során létezhetnek más pártok is. A gyakorlat viszont: legyen az MSZMP önmaga ellenzéke, kritikusa. Ezt a szerepet a párt nem tudta betölteni. Szükségszerűen torzultak el tehát a döntések, az intézkedések. S a központi, a megyei az alapszervezeti vezetésben az emberek sok-sok olyan dolgot is cselekedtek, amellyel ártottak a párt tekintélyének. — Milyennek ítéli a párt helyzetét, társadalmi szerepét ma. — Nehéznek, de nem kilátástalannak! Én olyan időben lettem alapszervezeti titkár, amikor nem sokan vállaltak párttisztséget. Mi nem nevezzük ki magunkat reformistáknak, nem csatlakoztunk egyetlen reformkörhöz, reformmű- helyhez sem. Mert nem az számít, hogy minek nevezzük magunkat. A gondolkodásunk, a cselekedetünk tükrözze, hová tartozunk. Azt gondolom, hogy az egypártrendszer mint modell betöltötte szerepét. Mégse dobjuk el, úgy ahogy van, hiszen vannak időt álló értékei is. Nem tudok azonosulni azokkal, akik azt mondják, hogy itt minden rossz volt az elmúlt évtizedekben. Mert azt a nemzedéket, amely elveti apái örökségét, gyermekei tagadják meg. Igaz, hogy sok mindent másképpen kell csinálnunk. Az én gondolkodásomban ugyan is először a nemzet, a nép, az ország jelenik meg és utána a párt. A pártnak az országot, a nemzetet kell szolgálnia. Az elmúlt évtizedekben ezt nem sikerült mindig megtennie. Azt tartom csak az vállaljon funkciót a pártban — sa nép- képviseleti szervekben is. — aki kiállhat az emberek elé, felvállalva a múlt és a jelen {lolgait, gondjait. Sokan mondják ma: új arcok kellenek a vezetésbe minden szinten. Valóban, de ez kevés. Felkészült vezetőkre van szükség. Olyanokra, akiknek erkölcsi tartásuk van és soha ne kelljen elvtelen kompromisszumot köt- niök azért, mert nincs hová visszemenniök. Ezért fontosnak tartom, hogy intézményesen is megteremtsük számukra a tisztességes visszavonulás feltételeit. — Véleménye szerint a párt- programtervezet milyen lehetőségeket kínál arra, hogy elkezdjük a társadalom új modelljének kialakítását? — 'A programnyilatkozatot megfelelő vitaanyagnak tartom. Az a célja, hogy segítse a békés átmenetet a demokratikus szocializmusba. Bár megvallom, nem szeretem a fogalmat, hogy demokratikus szocializmus. A szocializmus nem lehet más, mint demokratikus. Ha mégis így jelöljük, akkor amit eddig csináltunk az bürokratikus .szocializmus volt. A társadalom ma súlyos gazdasági és erkölcsi válságot él át. Meggyőződésem azonban, hogy a kommunisták nélkül sem rövid, sem hosszú távon nem lehet irányítani az országot. A párt, a párttagság érzi, vállalja a felelősséget az elmúlt évtizedekért. Azt gondolom, mielőbb rendezni kell sorainkat és olyan programot kialakítani, amelyet elfogadnak, s a választásokban megszavaznak az emberek. Fontosnak tartom, hogy a megújuló párt számoljon a realitásokkal. Itt van mindjárt az ország nemzetközi helyzete, viszonya a Szovjetunióhoz, a KGST-hez. Azt gondolom, egyiknek sem szabad hátat fordítani, de a magunk életét kell élnünk. Rendezni kell viszonyunkat a szomszédos szocialista országokkal is. Ez ugyanis jól felfogott érdekünk. Higgadtan végig kell gondolnunk mit is értünk a piacgazdaság alatt. Talán ötvözni lehet a polgári demokráciában hasznos, legjobb megoldásokat, a valóságos szocialista rend értékeivel. Mert a szocializmust, mint jóléti társadalmat nem lehet kiiktatni a célkitűzésekből. Én számolok azzal, hogy az emberek körében nem igazán népszerű az MSZMP. Ám azt is tapasztalom, hogy sokan vagyunk akik elhatároztuk ezt a küzdelmet ami a párt a kommunisták előtt áll, végigvisszük legjobb tudásunk, tisztességünk szerint. Abban a hitben tesz- szük ezt, hogy eredménye egy korszerű, az emberek önszerveződésére épülő, demokratikus jogállam, s demokratikusan működő párt lesz. Olyan párt, amely az új társadalmi struktúrában meghatározó erőként vesz részt az ország irányításában, helyzetének jobbításában. V. G. II pártprogramról gondolkodva A múltat nem lehet elwetni
