Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
a nagyvilágból Kiállítás Tihanyban AltxMdif Cdcfs?* Tójbótf MŰHELY Csak a vers állandó \ Tarjáni Imre verseiről Alexander Calder: Tájkép New Yorkból, a Trans- world Art Inc. Kiadó és a Carol és Alex Rosenberg Gallery gyűjteményéből egy nem mindennapi kiállítás érkezett Magyarországra, ötvenhat ismert európai és amerikai művész százötven nyomata. Picasso. Vasarely, Dali, Henry Moore, Andre Masson, Esteban Vicente, Karel Appel, Rauschenberg, Segal, Oldenburg, Robert Indiana és mások neve jelzi, hogy a modern művészet élvonala sokoldalúan van ebben az anyagban képviselve. A Tihanyi Múzeum e változatos tárlatát a Novotrade Rt. szervezte. Az a Novotrade, amely már a Sotheby aukciósházzal is társult magyarországi műtárgyak külföldi értékesítésére. A műfaj, amelyet printnek (nyomatnak) nevez a szak- irodalom, s amely napjainkban egészen más fogalmat fed, mint a hagyományos nyomat vagy sokszorosított grafika, rendkívül népszerű Amerikában. Az ötveneshatvanas években az USA- ,ban elterjedt színes nyomatok önálló művészi célokat szolgáltak, hatásukban a festészethez közeledtek. Korábban, évszázadokkal ézelőtt, csak a hagyományos kézi technikákat (a fa- és rézmetszést, a kőnyomatot) tekintették eredeti alkotásnak, amelynek készítésében a művész saját kezűleg közreműködött. A print forradalmát a kézi beavatkozást nem igénylő technikák (off- set-litográfia, fotónyomat stb.) megjelenése eredményezte. Amikoris a nyomatkészítő műhelyekben már nem a magányos művész, hanem egy-egy csoport működik közre a művész irányításával. A technika mellett a nyomatok mérete is változott. S a nagyméretű printek kikövetelték maguknak a helyet a lakások és a kiállítótermek falain. Miközben a print festményként viselkedett, a festmények is éltek a nyomtatott technikával, s azonos stílus- és tendenciajegyek is Józef Glemp bíboros, lengyel katolikus egyházfő továbbra is ellenzi, hogy az egykori aúschwitzi haláltábor mellett álló karmelita apácazárdát elköltöztessék jelenlegi helyéről, mint ahogy azt a nemzetközi zsidó szervezetek — a korábbi megállapodás alapján — mind élesebben követelik a katolikus egyháztól. Az amerikai ABC tévétársaságnak nyilatkozva Glemp elmondta: ellenzi, hogy a karmelita apácákat „akaratuk ellenére megfosszák zárközelítették a műfajokat. Az ötvenes évek végén az off- sett-litográfia festői hatását, a hetvenes években viszont a cool-printet (a hideg nyomatot részesítették előnyben. ,,A cool-print nem jelentett meghatározott nyomtatási eljárást, csupán annyit, hogy a korábbi nézetekkel szöges ellentétben száműzni kívánták mind a nyomat, mind a festmény felületéről minden kézi beavatkozásra — s így a művész egyéniségére — utaló jelet.” Ez pedig a neoavant- garde ízlését tükrözte, amely még a festményen is a mechanikus eljárásokat kedvelte. (Fotorealista, minimal art, op art alkotások tanúskodnak ilyen hatásokról). A nyolcvanas évek ízlése a mo- notypia, a monoprint elterjedésének kedvez. A print mostanra alig különbözik a festménytől. Technikái keverednek, a táblaképeken éppúgy felhasználnak fotó- és nyomattechnikát, mint ahogy a nyomatat kézzel festett részekkel egészítik ki. S a variációk szinte eldönthetetlenné tePiacasso: Fiatal spanyol pa raszt szik, hogy kézzel festett nyomatról, vagy inkább nyomatra felvitt, papírra készült festményről van-e szó. Az amerikai földrészen a nyomatok elérhető ára is e művek népszerűsíthetőségé- nek kedvez. K. M. dájuktól vagy kilakoltassák őket, mivel ez sértené emberi jogaikat”. A bíboros kijelentette, hogy ezzel a „lengyel nemzeti érzések méltóságát védelmezi”. Ismeretes viszont, hogy a Vatikán kedden állást foglalt a zárda áthelyezése mellett, és pénzügyi támogatást is ígért a terv megvalósításához. Glemp a Szentszék állásfoglalását keddi sajtóértekezletén közvetve elutasította, mondván: ez „adminisztratív kényszer’’ lenne az apácák elköltöztetésére. Tarjáni Imrét, a Csőszerelő Ipari Vállalat műszaki ellenőrét szakmai körben régóta ismerik Budapesten és Salgótarjánban. E minőségében gyakran megfordul Nógrád megye székhelyén is. Nem vagyok bizonyosabban, hogy munkatársai valamennyien tudnak verseiről, jóllehet neve — főként a „Kilencek” költőcsoport tagjai körében, de másutt is — már hosszabb ideje ismert. Mintha időnként maga is hiányolná azt a bizonyos fényt, az ember és a költészet iránti figyelmet. Nem ismer rám a fény című versében fogalmazza meg: „valószínűleg éjszaka születtem ezért nem ismer rám a fény nem kívánok jó reggelt senkinek nem kívánnak jó reggelt nekem sem” Ez az állapot azonban, azt látom, oldódóban van, a többi között ezt jelzik verseinek mind gyakoribb megjelenései a különböző rangos fórumokon. Beszéljen hát magáról Tarjáni Imre, a költő is, aki 1945. április 1-én született Pusztasomorján, Győr- Sopron megyében. — Háborús gyerek vagyok — mondja. — Tizenkét éves koromig félárva, majd egészen az. Az általános iskola nyolcadik osztályát már intézetben fejeztem be, itt szereztem szakmát is. Félig levelezőn, félig magánúton érettségiztem, munka mellett. Nógrádi kötődésem szintén intézeti múltammal kapcsolatos. — Hogyan? — A nevelőintézetekből nyaranként nevelőszülőkhöz kerültem. így töltöttem két nyaramat Nógrádban. — Milyen emlékek maradtak ezekből a nyarakból? — Inkább csak érzések az emberi jóságról, a természetességről. Aztán bizonyos idill, hegyekkel, fákkal, s mindenekelőtt a friss tehéntej, ami eredendő élmény volt számomra.' — Mi történt a későbbiekben? — Tizenöt évig éltem munkásszálláson, egyszer váltam, egy gyermekem van, Regina, aki 16 éves, konszolidált körülmények között él Dunaújvárosban. Egyébként voltam esztergályos, értékesítési előadó, színházi világosító, biztosítási ügynök, műtős, segédmunkás stb. így sikerült. Csak a vers állandó az életemben. Tarjáni Imre több afo- risztikus tömörségű versben szól magáról a líráról, a „lélekbemarkoló tiszta szó”-ról, ami — ugyancsak saját szavaival — A LÉTEZÉS VIRÁGA. Egy kicsit mintha a régi mesterek utóda lenne. Abban mindenesetre, hogy a mesterséget komolyan veszi, a föltételezett olvasót tiszteli, a költészetet lelkiismereti kérdésnek tartja. Párbeszédet kíván folytatni az olvasóval, válaszolni szeretne kérdéseire is, amikor saját élményeiről, sorsáról vall. Költői magatartását a hűség és a megértés jellemzi. Versírás közben odaadó- an vizsgálja a jelenségeket, az embereket, magyarázatot keres a történtekre, vállalja a magány keserveit, ám megvigasztalódik minden természeti és emberi szépség előtt. Ígéret című versében szintén önmagáról vall, saját hangján szól, de mondandója éppen ezért elhatol a szívig: „Ígérem, hogy nem feledem a nyárfák susogását. A vörös függönyt az ablakon, függöny mögött az állólámpát. Nem feledem a hátatfordított búcsúzást sem. Végül: a mindennapi terített asztalt, a mindenesti utolsó vacsorát.” A mindennapi költői képek, a szépívű gondolatok egy ismerős és óhajtott békés világot hoznak közel, az elmúlót teszik múlhatatlanná. Erre csak a költészet képes, ha mégoly halk is a hangja. A színek meleget árasztanak, mint a függöny mögötti állólámpa esti fénye, amely olyan, akár egy hatalmas szirmú, trópusi hangulatot sugárzó virág a növekvő szürkületben. Mi másra lenne a legnagyobb szükség manapság, mint az efféle melegségre, ami egyre inkább hiányzik a földről, az elszikesedő hétköznapokból és töpörödött ünnepekből. Tarjáni Imre 1969-ben küldött először verseket Pozsonyba. Tőzsér Árpád jóvoltából egyet közölt is az Irodalmi Szemle. Ez volt az első nyomtatásban megjelent írása. Ezt követte a Magyar Ifjúság, af'Központi Sajtószolgálaton keresztül a megyei lapok, helyi antológiák, Tavasz '83, Tavasz ’86, Dunaújváros, Üj Ember, végül a Kortárs. — Remélem, egyszer lesz saját kötetem is — jegyzi meg. — Tiszteletet és felelősséget érzek minden nyomtatott szóért, ha őszinteség van mögötte. Ezzel a gondolattal nyújtunk át néhányat Tarjáni Imre verseiből. Fogadják szeretettel. T. E. Tarjáni Imre: „...felelősséget érzek minden nyomtatott szóért”. Fotó: R. Tóth Sándor lépcsőház-sötéttel mögöttem tarlóhasítottagyer ekkor ómmal ÉN MÉLTÓ VAGYOK IGEN verekedő ősök szólnak velem városba tévedt erdei legények istentagadó keresztények Njncs válasz semmire gyerekkor illata fölásott föld szaga falu hová nem térhetek haza egyszer egészen este volt egyszer örökre este lesz ne kérdezd mi lesz még nincs válasz semmire savas-eső szitál a parcellázott temetőkre ÉN MÉLTÓ VAGYOK IGEN ezeréves szellem-disznók makkot rágcsálnak az erdőn boszorkány olvaszt orrából vasat (cserében a seprűnyélért) méltó vagyok hogy haraggal tagadjam az éjfélelőtti-hajcitáncokat Áthelyezik a zárdát NÉGYSOROSAK Fekszem a fűben Édesanyám és nem érdekel semmi. Most magasabb lányok szeretnének, ha többet adtál volna enni. Gyerekkorom csak meleg levest evett Ifjúságom a törvények ették meg. Kicsontozott rátott szelet, megérted-e éhségemet? Érett gesztenyék lyukas zsebemben, szívem kitartva a télnek. Vágtass elém aranyszőrű paripa: menjünk a mesébe, mesének. NO. 1. üdvözlégy természetes kiválasztódás örök karámodban ember arcom egy másik arc és semmi más áttűnik rajtam a fény is sejtéseim valahol összeérnek kínok fejlesztenek élni — VERSET ÍROK MÁR AMEDDIG ELEK HÁROM GYEREK Hárman vonszolták az úton saját szövésű kötelekbe kötve a messzi erdőn gyűjtött ágakat. Mikor megpihentek — terhűkre ülve — megriadtak a madarak. Valószínűtlen nyári táj; — a fákon labda-almák csüngtek Játék-éhes soványka testük része volt a Földnek. Csattant a napfény-ostor, bőrbe mart. Köröttük viliódzó hőség-borzalom. A három gyerek egymásra sem nézve cipekeűett, izzadt és sírt az úton. MÉLTÓ VAGYOK
