Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-20 / 222. szám

NÓGRÁDI TÁJAKON. . .

telexen Érkezett...

Chicagóban nem nő ezerjófű?

A müge a sztár

Szagos mügét, más néven erdőmesterfüvet, májusfüvet a legnagyobb mennyiségben Gembiczki Joachimné mátraalmási

portáján láthat a kíváncsiskodó. — Ám extrahozamú termesztéséről szó

sincs, annál inkább, mivel ez a növény árnyas erdőkben, bükkösökben nő és gyógyászati célra alkalmazzák.

A feldolgozóhelyig azonban nagy utat tesz meg ez az illatos, nagy állományokban termő évelő: meg kel] várni a virágzását, s akkor lehet begyűjteni, árnyas helyen szárítani a föld feletti részét, (öt kilogramm nyersből lesz egy kilogramm száraz, ezért 70 forintot fizet az Erdei Termékeket Forgalmazó Vállalat.)

Gembiczkiné az ETV megbízásából gombát, gyógynövényt és erdei gyümölcsöt vesz át, erdőszéli, tor- nácos háza egyben a gyűjtőhely is. Almáson a gyógynövények közül ez idő tájt a müge a sztár a gyűjtők körében : — Nem véletlen, hisz ennek a szárít- ménya ér a legtöbbet az árjegyzék szerint. — A sok talpaiásért, babramunkáért elvárják a kellő honorálást.

A mügével egyébként érdemes közelebbi ismeretséget kötrtí. Drogja ugyanis keserűanyagot, kumarint tartalmaz, vese-, máj-, epe- bántalmak ellen és vértisztítóként is használják, baktériumölő hatású. A háziasszony — aki született erdőjáró — a fákról, virágokról más ,,titkokat” is elárul :

— Szedik a helybeliek és a környékbeliek a kőhárs virágját (teáját megfázáskor ajánlatos fogyasztani) és a szurokfüvet, vagy vadmajoránnát is. Ez utóbbinak a főzete csillapítja a köhögést, idegnyugtató és étvágygerjesztő. Ezerjófüvet pedig — mátramind- szenti ismerősök révén — még Chicagóból is kértek tőlünk — mondja nem titkolt büszkeséggel.

Fürtös bodzából mintegy 50 kiló van raktáron jelenleg, ezzel a növénnyel sem szívesen bajlódnak az emberek, mert nem tartozik a jól fizetők közé. (Egyesek napi 500—600 forintos haszonra tettek szert — persze mügéből.) Érthető. hogy csalánlevelet senki sem szedeget, mert kilós szárítmányának értéke mindössze pár forint.

Arról nem is beszélve, ha az átmeneti szünet után beindul a gombaszezon. Gyógynövénygyűjtésre akkor már senki sem kapható, mert idén az előző évinél kétszér-három- szor magasabb áron vásárolják fel a kelendő csemegét.

Az áremelés eredője az erősödő konkurencia. Egy kiló szárított • trombitagombáért például a tavalyi 200 helyett 680 forintot fizet az ETV, az őzlábgomba ára 90-ről 250-re, a vargányáé 500-ról 850-re

emelkedett.

Gembiczkiné gomba- és szárítmányismeretből tett vizsgát, de igazi tanítómestere az erdő, a mező és édesapja volt.

M. J.

Hangtompítók az NSZK-ba, fémkémények Ausztriába

A Fűtőber Bátonytere- nyei Gyára az idén megközelítően 12 millió forint értékben exportál tőkés piacra. Egy brémai cég a megrendelő a hangtompító dobokra, amelyeket a hajógyártásban hasznosítanak. A dán Volund cég licence alapján készülnek a szigetelt fémkémények, s ezekre egy osztrák vállalat a vevő.

Szocialista piacra csak közvetve exportálnak a bá- tonyterenyeiek. A Csőszernek gyártják azokat a porleválasztó rendszereket, amelyek végállomása a Szovjetunió. A kivitel értéke 12 millió forintra tehető.

A mellékelt újsághír lapunk augusztus 5. megjelent számának 12. oldalán volt található. Akkor a vgU valamelyik „szakembere” ígérte meg, hogy a salgótarjáni helyi járati végállomáson az északi fordulóban padokat helyeznek el. Sajnos, az ígéretből a hétfői napig semmi sem valósult meg. Az idős emberek, a terhes kismamák azóta is csak várják a megígért padokat türelmesen. Igaz, az azóta eltelt másfél hónap alatt valami változás történt az északi fordulóban. A hirdetőtáblák tövében hatalmasra nőtt a gaz, ezzel is csúfítva a területet. Bizonyára az illetéNincs pad és esőbeálló

Felhívta szerkesztőségünket Simon Jánosné, Salgótarján. Dimitrov út 50. szám alatti lakos és elpanaszolta:

— Egyetlen ülőalkalmatosság sincs a salgótarjáni helyijárati autóbuszközlekedés északi fordulójánál. Magamfajta idős emberek jövünk a piacról, cipeke- dünk, ám pad híján kénytelenek vagyunk fáradtan, fájós lábainkkal ácsorogni. Talpalatnyi fedett hely nincs, ahová elhúzódhatnánk a tűző napfény, vagy az eső elől- Mikor változtatnak az illetékesek ezen az áldatlan állapoton?

A kérdést továbbítottuk Vérségi Pálhoz, a 2. számú Volán forgalmi és kereskedelmi osztályának vezetőjéhez. Am ahhoz, hogy válaszolni tudjon, előzetesen neki is tájékozódnia kellett a városi tanács illetékesénél.

— Ideiglenes állomásról van szó, mi csak béreljük a helyet a tanácstól.

litma

c»

KSjAos. pénz'h. in vitán csak ttb.—.-JP a jövő évben építik meg a várva várt esőbeállót. Különben a végleges és minioIniMulr ittao^AlAlg

Zúg

a vízesés...

Valahányszor arra járok mindig ez a régi sláger jut az eszembe. Sokan nem tudják, hogy szőkébb hazánkban, a Salgótarján melletti Medves hegység Keleti oldalán egy vízesés is látható. A két forrás által táplált rohanó hegyi patak nem nevezhető nagynak, azonban a kiindulásától kezdődően meredek, helyenként szlakadékos, köves árokban folyó víz több helyen is zúg. A legnagyobb zúgó a völgy felénél van, ahol a patak vize mintegy 3 méter magas homokkő padróhzuhan alá.

E hely közelében állt a szénbányászat fénykora

I idején egy szivattyúház és egy betonból készült gát, amelyből a gyökeresi bánya meddőhányójára nyomatták föl a vizet. Ennek nyoma ma is látható. A gát teljes egészében megvan, míg a szivattyúház már csak egy kis falmaradványból és egy földből kiálló csőcsonkból áll. Ezt a vidéket, ha térképen keressük, úgy a Szarufavölgynek jelzett völgyben találjuk, holott a környező települések lakosai ezt a völgyet Gortva-völgy néven ismerik.

Megjegyzem, a térkép egy másik völgyet, amely a szilváskői elágazónál kezdődik nevez Gortva1 völgynek. Ebben is folyik egy kis patakocska és a völgy alján egyesül az igazi Gortva-patakkal. E két patak vizéből a csehszlovák oldalon egy hatalmas tavat képeztek ki, ezt jól látni a Medves pereméről. Az a kiránduló, aki szereti az úgynevezett ,,vad" vidéket, itt megtalálhatja. Ma még alig látogatott hely, ezért ösvények sincsenek. Aki szereti a zúgó víz csobogását és az alázuhanó víz moraját okvetlenül keresse föl ezt a völgyet. Bizonyos vagyok abban, hogy a patak menti séta maradandó élményt fog nyújtani minden idelátogató kirándulónak.

Varga Ferenc

I # 1*1 sIm

?r.riif <v í ']£*&* ^ ‘ .*" v ’ ' ' 'y» % ,/ ‘ 1 t i , ••’ , . * ^ I '., • J&2) a

Alacsony, rokonszenves férfi kopogtat szerkesztőségi szobám ajtaján, kezében újságot tart. No, itt most vita lesz — gondolom, több mint másfél évtizedes tapasztalattenger birtokában. Tévedtem. Látogatóm „csupán” azt jött közölni velem, hogy olvasta a recski kényszermunkatábor rabjairól szóló cikksorozatot és —, mint egykori ÁVH-s kiskatonának — neki is lenne a témában mondanivalója. ,

Olvassuk hát, a Karancs-völgyi P. József (nem kívánja nevét felfedni) emlékeit!

— Tulajdonképpen büntetésből kerültem Recskre. Hogy ezt megértse, tudnia kell, hogy apám az első világháborúból 75 százalékos hadirokkantként jött haza, és földet kapott, körülbelül nyolc holdon gazdálkodott. A második világháború után, amikor kezdtünk volna már valahogy helyrerázódni,

olyan szigorú beszolgáltatást írtak elő a számunkra, hogy csak az üzemi dolgozó bátyám keresetének a bevonásával tudtuk teljesíteni. Az ő keresetéből vettük meg a beadni való tojást, meg a többit... A legidősebb bátyám 24 évesen odamaradt a fronton, aA Donnál... Családom húzta az igát... 1951. november 1-én vonultam be katonának a kék ávóhoz, Szegedre. Egyszer levél érkezik otthonról. Apám írja, hogy csomagot küldött nekem karácsonyra, de visszajött, hogy nem fogadom el, mert olyan jó dolgom van odabent. Csodálkoztam én is... A három hónapos kiképzés után felkerültem Pestre, az őrségiekhez. Egy alkalommal a politikai foglalkozáson felszólít a foglalkozást vezető tiszt, éppen a parasztkérdésről folyt a szó, én még nem mondtam semmit: ugye, most jobb a parasztoknak, mint régen, mi erről a véleménye? Azt mertem válaszolni, hogy hazudni nem akarok, az igazat meg nem mondhatom meg. Mindjárt lefújták a politikai foglalkozást, és jelentkeznem kellett a század politikai tisztjénél. kérdőre vontak a kijelentésemért. Mire én előhúztam a gimnasztyorkám zsebéből édesanyám levelét, rajta voltak a könnycseppjei, még ma is elkeserít, azt

kesek ezen a szakaszon nem közlekednek autóbusszal, pedig a vgü központjától könnyedén el lehet jutni ide

a 3A, 3C, 3E, 3G, 3Y, 4, 9

jelzésű autóbuszokkal, melyeket ajánlok figyelmükbe és útközben ne felejtsék el

a régi közmondást: az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

— Rigó —

írja, hogy a szokottak szerint megtörtént a cséplés az udvarban, de egy szem gabonát sem vihettek be az épületbe, mindent be kellett szolgáltatni és adni kellett a cséplőgép-tulajdonosnak is: a fejadagot és a jövő évi vetőmagot úgy kell majd megvenni. Ez nem igaz — mondták a feletteseim, és alaposan meghurcoltak. Még a dandárpolitikai tiszthez is el kellett mennem, hogy meggyőzzenek, úgy jó, ahogy van. Végül Adorján Gyula őrnagy, a belső karhatalom törzsparancsnoka győzött meg, jobb, ha elismerem az ő állításukat. Adorján legénykorában E^es-Raun lakott, onnan ismertem, tege- ződtünk is. Le a kalappal előtte. Ahogyan Lipták Gyula előtt is, aki Adorjánt váltotta a laktanyánkban... A dolog vége az lett, hogy Adorján javaslatára kaptam — tíz hónap szolgálat után először — öt nap szabadságot.

Minthogy atlétizáltam és síeltem, sportszázadba kerültem. Előléptettek őrvezetőnek. Egyszer a sporttiszt közölte velem, hogy elhelyeznek Recskre. ötvenhárom július elejét írtunk. Addig azt sem tudtam, mi van Recsken. Ott láttam, hogy a belső őrök, ezek a kishó- hérok, mert másként nem tudom nevezni őket, hogyan bántak a rabokkal. Ürgének szólították őket, a rabok sapkájával töröltették le a csizmájukat. Állattal nem bánnak úgy. mint ezekkel a talán bűntelen személyekkel bántak... Tizenöt nap után értesítettek, hogy meghívást kaptam a sporttiszttől az edzőtáborba. Meg is nyertük a hadsereg járőrversenyét. Augusztus végén kerültem vissza Recskre, és ott tartózkodtam egészen szeptember végéig. Ezután Pesten katonai autószerelő műhelyben dolgoztam, és Recskre többet nem küldtek vissza.

— Milyen feladata volt a. munkatáborban?

— Örszemes voltam a külső körön. Egy toronyban kellett állni, éjszakánként reflektorral pásztázni a nyomsávot. Négy-öt méteres távolságra egymástól húzódott egy-egy kerítés, a közöttük lévő területet hetente felkapáltatták a rabokkal, felgereblyéztették, hogy sima legyen, a szökés nyomát látni lehessen. Huszonnégy órás szolgálatot teljesítettünk, négy óra őrség, négy óra pihenés váltakozott.

Aztán huszonnégy óra szabad volt. Persze előfordult, hogy a sorkatonának 48 órás szolgálatot kellett adni egyhuzamban, mert a váltótársai értekezleten voltak. Engem is helyettesíteni kellett. amikor az edőtáborban voltam, meg a DlSZ-titká- rokat. Sok«zor be akartak szervezni engem is a DISZ-be, de mindig azt mondtam, majd meggondolom. Az igazat, hogy nem értek egyet a politikával, titkolnom kellett.

— Milyen volt a viszonyuk egymáshoz?

— A külső őrségen belül semmi probléma nem volt. Az őrparancsnokunk is sorkatona volt, kimondottan rendes gyerek. A belső őrség felügyelete alá tartoztunk, tagjai hivatásos ávó- sok voltak. Több Nógrád megyei teljesített szolgálatot köztük és köztünk is. A rabokkal egyáltalán nem válthattunk szót. Egyedül nem is közlekedhettünk a láger területén csak csoportosan, vagy kettesével. Ha véletlenül találkoztunk velük, azonnal lekapták a sapkát a fejükről, és vi- gyázzba ' álltak. Annyira meg voltak nevelve. Fájó szívvel néztem. Már valóságos csontvázak voltak. Persze a rabok ránk is úgy néztek, mint a hivatásos ávósokra, mint a rakás valamire, nem tudták, hogy mi nem önkéntesek vagyunk, hogy minket ideirányítottak. Nekünk azt mondták róluk, hogy ők a társadalom ellenségei, meg akarták buktatni a rendszert, Titóval akartak szövetkezni, de az ÁVH időben leleplezte őket. Én persze — meg az egyik debreceni kollégám — nem hittem el, mert már tudtam a családom sorsán keresztül, hogyan kezdték ki a kuláknak titulált parasztokat. De erről nem beszélhettünk. Nagyon meg kellett nézni, ki van az ember körül, amikor szólt valamit. Az előzmények után én igyekeztem magamat meghúzni: hallgass szám, nem fáj fejem.

— Szabad idejüket hogyan töltötték?

— Ki. hogyan tudta. Beszélgetéssel, egyebekkel. A másfél-két hónap alatt mindössze két alkalommal voltam kimenőn, délután négy órától este kilencig. A kocsmába mentünk. A recskiek nem szívesen szóltak hozzánk, de igaz, megjegyzéseket se tettek. Utáltak bennüket. Pesten is. Ha meglátták a kék sapkát, volt aki köpött egy nagyot. Mintha mi sorkötelesek tehettünk volna valamiről is.

P. József hároméves szolgálat után 1954. november 1-jén szerelt le a katonaságtól. A salgótarjáni tűzhelygyárban kapott munkát lakatosként, a szakmájában.

Sulyok László

„Kertészkedő” halak

Régóta tudjuk már, hogy a madaraknak és bizonyos szárazföldi állatoknak szerepük lehet egyes növények terjedésében : elfogyasztják a növények termését, majd ürülékükkel elszórják a magvakat. Egy brazil tudósnak, most sikerült bebizonyítania, hogy halak is közreműködhetnek a magvak terjedésében. Az Amazonas folyó parti erdőségeiben élő számos fa termése tápláléka a folyókban élő halaknak. Elfogyasztva a termést, a csíraképes magvak kiválnak szervezetükből az ürülékkel, és messzire eljuthatnak.

ü ívgtí csak ígérget