Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-19 / 221. szám

2 NOGRAD 1989. SZEPTEMBER 19.. KEDD (Folytatás az 1. oldalról.) megközelítés, de jogi félté, telei adottak. Az első titkár szemé­lyes jellegű kérdést is ka­pott. A köztudatban ugyan­is az a hír járja, hogy Boldvait pártelnöknek sze­retnénk megyei, vagy vá­rosi szinten. Mi igaz ebből; tud-e róla? A válasz nem késett. Tud és vállalná is a meg­mérettetést, de csak a kong­resszus után. Ma, ami­kor a felső pártvezetésben is hatalmi harcok dúlnak, felelőtlenség lenne a korai döntés. S hogy vállalja-e az esetleges funkciót — le­gyen az pártelnöki, vagy ügyvezető titkári a mai divatos fogalmak szerint — elsősorban attól függ, mi­ként alakul nz MSZMP to­vábbi sorsa, milyen pártok alakulnak esetlegesen az MSZMP ^bázisán? Végezetül arról esett szó a sajtótájékoztatón, hogy a NODISZ az elkövetkező, feltehetően viharos politi­kai időszakban bizalom- erősítő, konkrét tettekkel igyekszik bizonyítani párt­állását. hovatartozását, po­litikai felelősséget. (vaskor) Villa a Holnapért (Nógrád megye MSZMP-tagjaihoz) Az ország, a megye válságos helyzetét az MSZMP elmélyülő válsága tovább nem ne­hezítheti! Ezért cselekvésre hívunk minden olyan józan gondolkodású, a jövő iránt elkötele­zett párttagot, aki a demokratikus szocia­lizmus, az egyén és a közösségek boldogu­lását tartja fontosnak. *Az MSZMP megyei értekezlete legfonto­sabb feladatának tartjuk, hogy fordulatot ér­jen el a párt átalakításában, mert csak így lehet meghatározója a megye gazdasági-tár­sadalmi felemelkedésének. MIT AKARUNK? — Leszámolás helyett — ELSZÁMOLÁST MÚLTUNKKAL! — Vereségtudat helyett — ÖNBIZALMAT, VERSENYKÉPESSÉGET A VÁLASZTÁ­SOKRA! — Lépéskényszer helyett — KEZDEMÉ­NYEZŐKÉSZSÉGET! — „Kártyakeverő" program helyett — VÁLSÁGKEZELŐ PROGRAMOT! — Mindenható párt helyett — SZOLGÁLÖ PARTOT! — Párton belüli bürokratikus centralizmus helyett — DEMOKRÁCIÁT, NYILVÁNOS­SÁGOT! — Receptgyártás helyett — MARXISTA MÓDSZER ALKALMAZÄSÄT! — Pártbürokrácia helyett — SZÖVETSÉ­GI JELLEGŰ EGYÜTTMŰKÖDÉST! — Vízfejű centrumok helyett — ÖNKOR­MÁNYZATOKAT, MOZGALMI ÖNSZER­VEZŐDÉST! — Vezetők pártja helyett — A TAGSÁG PÁRTJÁT! — Ezek megvalósítására — ŰJ ARCOKAT a VEZETÉSBE (IS)! Nemcsak azért felelünk, amit teszünk, ha­nem azért is, amit nem teszünk meg. A döntés lehetősége a miénk, de tudnunk kell. hogy elszámolással gyermekeinknek és unokáinknak tartozunk. Leuel a küldöttekhez AZ MSZMP X OCR An MEGYEI ÉRTEKEZ­LETÉNEK ÉS KONGRESSZUSÁNAK KÜL­DÖTTEIHEZ! Kedves elvtársak! Az ország, a megye válságos helyzetét az MSZMP elmélyülő válsága tovább nem ne­hezítheti. A tét nem kevesebb, mint az, hogy az MSZMP elszámol múltjával, és egy új, a marxizmust vállaló korszerű szocialista párt­ként meghatározója lesz az ország, a megye felemelkedésének. Ha ez nem sikerül, belső harcaitól meggyengülve, atomjaira hullik szét, felszámolva önmaga újjászervezésének lehetőségét, összeomlással fenyegetve a tár­sadalmat. Meggyőződésünk, hogy e felvetések a me­gyei pártértekezleten, a kongresszuson kap­nak választ. Ma a párttagság jelentős része még hi­szi a változás lehetőségét, s a társadalom többsége is baloldali, szocialista érzelmű. Az önök felelőssége, hogy a felvetésekre válaszoljanak, és az önök felelőssége az is, hogy követésre érdemes társadalmi modell pilléreit jelöljék meg, olyan párt életre hí­vásával, amely e pilléreken az egyéni és tár­sadalmi jólét, a szabadság megteremtésének• jelentős ereje lehet. Kérjük, hogy munkájukat ne az önmar- cangolás, ne a személyeskedések és vádas­kodások határozzák meg, hanem az előre­tekintés, a jövő megalapozásának felelőssé­ge. Ez az önök érdeke is, de főként érde­künk nekünk fiataloknak, a társadalom fel­növekvő nemzedékeinek. Elvtársak! Az MSZMP-nek el kell számolni múltjá­val. Számot kell adni az elmúlt 40 évről tag­ságának, de számot kell adnia azoknak is, akik e négy évtizedet az MSZMP uralma alatt élték meg. Az elszámolás azonban ne leszá­molás legyen. „Ne végezzünk ki” senkit, mert nem akarunk többé temetni. Csak a reálisan értékelt múlt lehet a jövő megalapozója. Milyennek képzeljük mi a jö­vőt? Természtesen jobbnak, mindig jobb­nak mint a jelent. A jobb jövőhöz azonban program kell, amelyet minél többen magu­kénak éreznek, amit alkotói, „tulajdonosai” készek megvalósítani és amely nem „egyszer és mindenkorra” készül. Ilyen programot azonban csak akcióképes, cselekedni tudó és akaró párt képes alkotni. Olyan párt, amelyben az alapközösségek szándékai érvényesülnek. Amelyben nem mindenható irányítási szintek, fetisizált köz­pontok. hanem az alapközösségek akaratá­ért legtöbbet tenni tudó, azt képviselő, a tagság által megbízott vezetők vannak! Olyan párt, amely demokratikus és nem anarchikus, amely a társadalmi változások közepette képes önmaga is változni, de cse­lekvőképességét nem veszíti el. Ilyen pártban a „megyének” nem lehet több hatalma annál, amennyit a tagságtól kap. Feladatai a koordinálás, a szövetséges közösségek akaratának továbbítása és kép­viselete — megbízás alapján. E feladatokat egy nem túlméretezett, dön­tésképes, delegálás alapján létrejött opera­tív testület képes ellátni. A párt hivatásos politikusainak valóban szakembernek, jó szervezőnek és végrehajtónak kell lennie. Nem pénzen vásárolt politikusokra és „megvett” politikára van szükségünk, ha­nem olyanra, amely anyagi javakat eredmé­nyez mindenki számára, de nem előjogok, hanem képességei és teljesítménye szerint. Elvtársak! önök döntenek az MSZMP jövőjéről Nóg- rád megyében. Önök közül többen a kong­resszuson is képviselhetik a párt tágjait. Felelősségük, hogy programot alkossanak, hogy olyan vezetőket válasszanak, akik a legtöbbet tehetik a párt tagságáért, a tag­ság akaratának érvényesüléséért, a program megvalósításáért. Alkotómunkájukhoz kívánunk sok sikert! NOGRAD MEGYEI DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG Megyei döntő az Ipoly partján (Folytatás az L oldalról.) helyen végzett Gabik Judit, a bátonyterenyei 109. Számú ISZI tanulója. Második lett Erdész Attila, a Salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző In­tézet növendéke, a harmadik díjat nem adták ki. A gimnáziumok és szak- középiskolák versenyében huszonketten neveztek. Az el­ső helyet a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium tanulója, Tóth Ildikó szerezte meg. Második lett Göröcs Teréz, a salgótarjáni Bolyai Gim­názium tanulója, harmadik helyet pedig megosztva kap­ta az ugyancsak bolyais Vi­rágos Zoltán és Grajzel Kor­nél, utóbbi a salgótarjáni Stromfeld Aurél szakközép- iskola színeiben indult. A Herold László, Kiss Au- rélné, Varga Balázs Mik- lósné, Nagy Ervinné, He­gedűs Éva összeállítású zsű­ri dicséretben részesítette a pásztói Mikszáth Gimnázi­umból érkezett Tóth Ma- riannt, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tanulóját. Szendrődi Andreát, vala­mint a balassagyarmati Szán­tó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskola növen­dékét, Gyurkó Klaudiát. A versenyzők elismerésü­ket fejezték ki a rendező balassisoknak munkájukért. „Á férfi, aki kiengedte a keletnémeteke Horn Gyula nyilatkozata a Financial Times-ban Az osztrák—magyar határ megnyitásáról hozott magyar kormánydöntésről, a Varsói Szerződés szervezetének szük­séges korszerűsítéséről, hazánk' Európában elfoglalt helyé­ről, gazdasági problémáink megoldási lehetőségeiről és az MSZMP októberi kongresszusával kapcsolatos elvárásairól nyilatkozott Horn Gyula külügyminisztef a Financial Ti­mes tudósítójának. A kötetlen beszélgetésként készült in­terjút" „A férfi, aki kiengedte a keletnémeteket” címmel hétfői számában közölte az üzleti körök tekintélyes lapja. „Ha mérvadónak lehet te­kinteni az egyszerű magya­rok véleményét, akkor Horn Gyula várhatólag par­lamenti mandátumhoz jut majd az 1947 óta első ízben sorra kerülő szabad válasz­tásokon" — kezdi bevezető­ben a magyar miniszter be­mutatását Judy Dempsey. Hozzáfűzi : „ez a jóslat egy hónapja még képtelenség lett volna, hiszen Horn Gyu­la viszonylag ismeretlen volt a magyarok többsége szá­mára. Ma azonban két he­lyettesével, Kovács László­val és Somogyi Ferenccel, valamint Németh Miklós kormányfővel együtt köz- tiszteletnek örvend, ök né­gyen döntöttek amellett, hogy Magyarországon ke­resztül keletnémetek ezrei háborítatlanul Nyugatra tá­vozhassanak." — Nem volt más választásunk, Magyar- ország gazdaságilag nem engedhette meg magának, hogy a keletnémeteket itt tartsa, de vissza sem küld­hettük őket — hangoztatta Horn Gyula. A külügymi­niszter rámutatott, hogy Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel összhang­ban cselekedett, azt is fi- gvelembe véve, hogy ez ki­hat az NDK-hoz fűződő két­oldalú kapcsolataira. Külön kiemelte, hogy bár folya­matosan tájékoztatták az MSZMP-t, a kormány dön­tött, nem a párt. — A Varsói Szerződésnek nem kellene ideológiai, vagy kétoldalú kérdésekkel fog­lalkoznia. Nem kellene fel­adatának tekintenie, hogy tagállamai között felmerülő konkrét politikai kérdéseket kezeljen. Ehelyett katonai együttműködésre kellene összpontosítania. Ezen a té­ren is minőségi változások történnek — mondotta a miniszter. Utalva arra, hogy az NDK-exódus ügyében tanú­sított budapesti magatartás kapcsán az NDK és Cseh­szlovákia Magyarország ki­válásának kívánatosságát su­galmazta a VSZ-ből, Horn Gyula megállapította : — Változnak az idők. Al­kalmazkodnunk kell (a vál­tozásokhoz). Ha nem korsze­rűsítjük a Varsói Szerződé­sen belüli kölcsönös kapcso­latainkat, akkor a világ pe­rifériájára csúszunk vissza. Ez katasztrófa volna. Ezzel összefüggésben szólt az Európában 1945. után oko­zott súlyos károkról, a'rról, hogy megszakadtak hazánk hagyományos európai kap­csolatai, s hogy ezek hely­reállítása szempontjából mennyire kulcsjelentőségű- ek Mihail Gorbacsov szov­jet államelnök külpolitikai kezdeményezései, kivált­képpen elképzelései a „kö­zös európai házról". Az európai országok egy­másra vannak utalva. Eb­ben az értelemben nem be­szélhetünk szuverenitásról. Vegyük például a környezet kérdését. Ez nem tartja tisz­teletben a határokat. Emlé­kezzünk csak Csernobilra. Nekünk itt Európában szo­rosabban együtt kell működ­nünk — mondotta. Ezután arról szólt, hogy Magyarország — romló gaz­dasági helyzetében — min­denekelőtt gazdasági koo­perációra törekszik. Kifej­tette, hogy az ország adós- ságterheit az adósságtételek értékpapírokra történő át­váltása útján kellene csök­kenteni. Üdvösnek tartaná azt is, hogy csökkentsék a magyar exportot sújtó közös piaci vámokat. A magyar külpolitika vá­lasztások utáni folyamatos­ságáról szólva, a miniszter hangsúlyozta, hogy ez ügy­ben alig van nézetkülönb­ség az ellenzéki csoportok­kal. Nem merül fel a VSZ- ből való kilépés lehetősége és minden párt úgy véli, nincs Magyarország számára más választás, mint tovább­menni a jelenlegi úton. Ki­emelte, hogy bármiként ala­kulnak is a szovjet reform- folyamat jövendő kilátásai, „nem lehet a régi sztálinis­ta modellhez visszatérni, még a Szovjetunióban sem". Befejezésül az MSZMP ok­tóberi kongresszusával kap­csolatos kérdésekre vála­szolva, Horn Gyula kifejtet­te, tragikus lenne, ha a párt nem zárná ki soraiból a re- formellenes erőket. „Amenv- nyiben nem hoz a kongresz- szus ilyen határozatot, ak­kor nem kap bizalmat a tár­sadalomtól" — mondotta a Financial Times tudósítójá­nak a magyar külügyminisz­ter. Középszintű politikai tárgyalások A hétfő esti háromoldalú politikai egyeztető tárgyalá­sok plenáris ülését megelő­zően, délután a Parlament­ben megkezdődött a közép­szintű tárgyalás, amely a hét végén ülésezett szakér­tői bizottságok munkájának eredményeit tekinti át. Az MSZMP delegációját Pozs­Október műszaki és közgazdasági hónap (Folytatás az 1. oldalról) Nem csupán az egyesületi tagok számára lehetnek ér­dekesek a felkínált progra­mok. Szerepel azok között könyvkiállítás és -vásár, tá­jékoztató a közösségi és egyé­ni műholdas televízió mű­sorvétel-lehetőségeiről, elő­adások a finnországi épít­kezési szokásokról, egészen a Philips márkájú mérőmű­szerek bemutatójáig. A rendezvények többsége Sal­gótarjánban lesz; szám sze­rint tizenhét. Ezeket rend­szerint a MTESZ és Tech­nika Házában tartják. Az eseménysorozat ünnepélyes megnyitóját október harma- dikán rendezik, amelyről, valamint a programok pon­tos helyéről és idejéről la­punkban tudósítunk. A végrehajtó bizottság egyebek között ezután meg­tárgyalta a MTESZ helyi szervezete 1990. évi munka­tervének alapvető feladata­it és elgondolásait. — cs — gay Imre, az Ellenzéki Ke­rékasztalét Tölgyessy Péter, a Harmadik Oldaléi pedig Bugár Nándor vezeti. Pozsgay Imre a korábbi üléseken felvetődött kérdé­sekre adott választ. Bejelen­tette, hogy az MSZMP az év végéig mintegy 2 milli­árd forint értékű vagyont ad át a kormánynak. A pártok finanszírozása ebből a va­gyonból történik majd. El­mondta azt is, hogy a kor­mány által az új pártok szá­mára már korábban bejelen­tett 50 millió forintos tá­mogatás az MSZMP állami támogatásának csökkenté­séből származik. Szólt ar­ról is, hogy a Btk. módosí­tását követően, már a ha­tályba lépés előtt is az új törvény szellemében járnak el. Azt is bejelentette, hogy a választásokon induló kép­viselőjelöltek támogatására eredetileg szánt 35 millió fo­rintot a kormány 100 mil­lióra felemelte. Elfogadta a kormány azt a javaslatot is, hogy az alkotmánybíróság tagjait három lépcsőben kell megválasztani, előbb 5, majd Saját építésű repülőalkal­matossággal hétfő reggel át­jutott az NSZK-ba egy 39 éves cseh orvos. Az együléses szerkezet lé­nyegében egy Trabant-mo- torral hajtott, húszméteres szárnyfesztávolságú vitor­lázó repülőgép. A menekülő 75 perces repülés után, ne­gyed nyolckor simán földet 6, végül négy alkotmánybírót választ meg a jelenlegi, il­letve a következő parlament. Az Állami Számvevőszéknek most csak az egyik. alelnökét választják meg, aki megbí­zatást kap majd az intéz­mény megszervezésére. Pozs­gay Imre elmondta azt is, hogy a párttörvénnyel kap­csolatban kompromisszu­mos javaslat született arról, hogy a fegyveres erők, illet­ve a rendőrség tagjai milyen párttisztséget tölthetnek be. A munkásőrséggel kapcso­latban bejelentette, hogy az a Minisztertanács alá tarto­zó, állami szabályozással mű­ködő fegyveres szervezet, amelynek további munkáját a védelmi reform keretében határozzák meg. Addig is az MSZMP javaslatára a kormány elfogadta azt a bi­zalomerősítő javaslatot, hogy a munkásőrség létszámát jö­vőre 60 ezerről 40 ezerre csökkentsék. Megszüntetik a munkásőrség fegyveres gya­korlatait és fegyvereit a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá helyezik. (MTI) ért Wölsting település köze­lében, egy országút melletti szabad terepen. A nyugatnémet rendőrség nem közölte a menekült ne­vét. Az illető arra hivatkoz­va kért menedéket az NSZK- ban, hogy Prágában részt vett egy tüntetésen, és ezért politikai megtorlástól tartott. Családja egyébként már ko­rábban kijutott az NSZK-ba. Csehszlovák menekült

Next

/
Oldalképek
Tartalom