Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-24 / 199. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON.. Utoljára a lengyel piacról A Fórumban eddig nem, de lapunk más oldalán olvasóinkat pontosan tájékoztattuk a salgótarjáni lengyel piac körül kialakult kusza állapotokról. Helyszínről tudósítottunk, hivatalos szervek állásfoglalását közöltük, véleményeket, javaslatokat adtunk közre. A rendteremtés nem a mj feladatunk, de közünk van hozzá, hiszen olvasóink bizalommal jelzik észrevételeiket, javaslataikat. Úgy hisszük, nem törvénytelen ügy mellé álltunk, mint ahogyan azt a KISOSZ salgótarjáni elnöksége a NÓGRÁD-ban is közzétéve kifejtette. De véleményünk az, hogy a törvények módosíthatók és kiegészíthetők. Akiknek pedig sajátos érdekük mást diktál, azok valóban törvényes eszközökkel találják meg etikus mód. ját érdekük érvényesítésének. Mi annak örülnénk, ha a piac körüli problémák mielőbb megoldódnának. A napokban újabb levelek érkeztek, ezekből most kivonatolva közlünk. Mező Sándor, az Arany János út 25. szám alól levelében a következőket írja: „Helyesnek tartom, hogy megszólaltatták az illetékes szerveket és véleményüket is közölte a NÖGRÁD. A városi tanács elnökhelyettesének véleménye lehangoló, mert abból nem az érződik, hogy a lakosság jobb boldogulását segítené elő- 1974-es rendeletre hivatkozik, melyről már neki is tudni kéne, hogy tartalmát a népakarat túlhaladta. Erről csak any- nyit, hogy valóban az lenne a legjobb megoldás Sál. gótarjánnak, ha nem lenne szüksége a maihoz hasonló és ilyen piacra. Én inkább hivatkoznék az alkotmány még hatályban lévő pontjaira, melyekben szerepel a dolgozók embert megélhetése a munkájuk után. hogy a nyugdíjasok a nyugdíjuk, ból valóban nyugodtan és minél kisebb gonddal éljenek meg.” „Nem munkaadóm érdekeit védem” A NÖGRÄD keddi számában közöltük dr. Balogh Miklós, a városi tanács el. nökhelyettesének levelét, amely válasz volt Kálovits Gézának. Most közöljük az utóbbi személy levelét, melyet a városi tanács elnök- helyettesének címzett. „A lengyel piaccal kapcsolatban írt levele, melyet a NÓGRÁD-ban tett közzé, részemről választ kíván. Én nem lepődtem meg és nem is háborodtam fel, mert ismerem a vitakultúra szabályait, és toleráns vagyok mások véleményével szemben. Mint ahogy az írásban én is kérdőjelet tettem, ön is ezt idézte: kir^ek a pártján vannak? Ezt döntsék el az illetékesek, legfőképp a szavazók. Az írásából „oktatást” kaptam, úgy gondolom, ez is a vitakultúra része- Oktatni manapság más intézményekben szokás. Bár oktatnánk, nevelnénk jobban, ezáltal jobb lenne vitakultúránk. Számomra a törvény betartása, betartatása állampolgári kötelesség. Semmi illegálist nem kértem és nem kérek, csupán ismétlem: sziget vagyunk-e a kis magyar földön, a rendeletek miként vonatkoznak más városokra? A rendeleteket nálunk lehet-e úgy alkalmazni, mint ahogyan mások teszik? Ki követett el jogsértést, most valóban megkérdezem: egy olyan illegális piacon, amelyet a sokat említett rendelet tilt, milyen alapon szed a városi tanács hely- pénzt? Vagy ez is illegálisan történik? Ügy gondolom, és ismétlem, manapság nagyobb jelentősége van a rugalmas intézkedésnek, mint a szó- cséplésnek. Ha kezdeményeznünk kell. akkor kezdeményezzünk, járjuk végig az utat. Döntsön a választó, hogy ki van kiért. Mondjuk ki : a tanács a lakosságért, vagy a lakosság a tanácsért? A választ, úgy hiszem. majd a szavazópolgárok adják meg. Kívánok önnek több nyugalmat, körültekintést nehéz munkájához. Köszönöm. hogy nyilvánosan is megdicsért, írván, hogy munkaadóm érdekeit védem. Ez talán példakép is lehet-’’ Kálovits Géza Újabb vélemények Szól a telefon, kisiparos fejti ki véleményét és jelzi előre, hogy levelet is küld szerkesztőségünknek. Idegenvezető panaszolja, hogy a határon milyen nehéz áthozni a gyermekeknek egy többnapos külföldi útról jelentéktelen árut is, mert tiltják a vámszabályok. Pedig ez esetben az tudható hogy nem árueladás céljából hozzák. Elavult a jogszabály, másként kell értelmezni? Dr. Sólyom Lászlóné ,vmások véleményét” is megírja: „Én eddig úgy gondoltam, hogy a munka nélkül szerzett jövedelem. az ami spekulációból, seftelésből, a törvények kijátszásából, az emberek becsapásából származik. Vagy az átértékelések korszakában ez lesz a sikk? Nevetséges, hogy a hivatalos emberek sem az érvényes törvények szellemében gondolkodnak. Ha ezeket megszüntették, jöhet a KGST- piac, de addig?” — vélekedik törvénytiszteletet sugalló levélében. Volt olyan személy is. aki azt javasolta, hogy a lengyelektől — mondjuk az áfész — hivatalosan vásárolja fel az árut és ezt megfelelő árakkal árusítsa. így a gyakran tetten érhető viszonteladókat kizárnák a „forgalomból-” A szerkesztőség állásfoglalása, hogy e témában egyelőre több publikációt nem tesz közzé. összeállította: Rácz András Egy fennhéjázó ember Reteken Bosszút álltak Rákosi „gyermekei" Amikor ismerőseim megtudták, kihez készülök múltidézőbe, sokan figyelmeztettek: Légy óvatos! Agilis, mozgékony ember, szeret beszélni, jó nagyokat mondani, talán túlságosan is. A tanácsokat megköszönve, jelzem: Korábbról ismerem Sándori Nagy Jenőt (aki nevének első tagjában az i betűt ypszilonnal írja), s egyáltalán nem ért váratlanul az, amit mondtak róla. Egyszer magam is készítettem vele interjút, akkor még fáradhatatlanul tevékenykedett az egyik balassagyarmati népfrontos szervezetben, ha jól emlékszem, alelnökként. Azóta viszont a város egy másik körzetébe költözött, lemondott népfrontos tisztségéről is, mint meséli, társai nagy megkönnyebbülésére, akik jő ideje nehezményezték nyílt, köntörfalazás nélküli tántoríthatatlan kiállását. Ahogyan hallgatom ezt a máig mindig erejében lévő, katonásan határozott, harsány hangú, 64 éves férfit, olykor rácsodálkozom, szavaira, Hihetetlenek és káprázatosán világosak, kézenfek- vőek egyszerre, no és az a tűz, az a lendület... El kell hinnem, hogy régi katonacsalád sarja, akinek ősei a szabadságért harcoltak már Thököly, Rákóczi meg Kossuth oldalán, akik közül többen erőszakos halált haltak, lenyakazták, felakasztották őket. Ezek után talán már az sem meglepő, hogy a második világháború kellős közepén Sándori Nagyot, mint katonaiskolást, huszártisztté avatták, és Magyar- ország — szavai szerint Európa — legfiatalabb tisztje lett. Tíz hónap múltán a szovjet frontra küldték, aztán —, de mindez már külön történet lehetne — Jugoszláviába keveredett, beállt a partizánok közé. A Petőfi brigádban küzdött. A háború befejezésekor belépett a Magyar Kommunista Pártba. „Kérem, most kapcsolja ki a magnót — feleli tudakolózásomra, hol és miféle szolgálatot teljesített. — Ezt nem kívánom nyilvánosságra hozni. Szigorúan titkos volt.” Percekig azon morfondírozunk, miként lehetne körülírni minél pontosabban a végzett munkát. Sándori Nagy Jenő mesél a szűk pártvezetés biztonságának védelméről, az elhárítással és a felderítéssel megbízott tisztekről, s kiderül, ebben a körben kell valahol keresni őt. „Karcagon születtem, ti- . zenhatan voltunk testvérek, Nem mondhatom, hogy szegény családból származom, nem írhattam, hogy napszámos vagyok, mint a vezetőség önéletrajzainak döntő többségében olvasni lehetett. Megvolt éppen mindenünk, ami kellett, de nem több. Édesanyám tíz évig fekvőbetegeskedett. Én azt tanultam tőle, a családban, de az iskolában is: akin lehet, segíts! Én ezt az erkölcsi parancsot magamévá tettem, és vonatkoztattam a társadalomra is. Az új rendszert nekem teljes szívemmel, igyekezetemmel segítenem kell... Ez annál is köny- nyebb volt, mert a jugoszláviai évek alatt megismerkedtem a kommunista eszmékkel, és úgy érzem, magam is kommunistává lettem. 1945-től egészen 1949- es letartóztatásomig az MKP, illetve az MDP tagja voltam. Később hívtak vissza többször, de már nem mentem.” (Érthetetlen, miért tartóztatták le, hiszen olyan („előkelő” helyen dolgozott.) „Az az igazság, hogy én erősen kiálltam — és hirdettem — a 'régi agrárpolitikát. Nem akartam, hogy a jól működő agrárországból ipari országot csináljunk, hiszen nem volt nyersanyagunk. De voltak jó földjeink, jó földmíveseink. Vallottam, hogy ha a földet elvesszük tőlük, és gyárakba kényszerítjük őket, akkor később nem lesz, aki a föld megfelelő művelésével foglalkozik. Az egyik bátyám korábban a kisgazdapárt nemzetgyűlési képviselője volt, bizonyára e? is közrejátszott abban, hogy úgy gondolták, az én elvem nem eléggé tiszta és rendíthetetlen a kommunista pártvonalon. Meg aztán én azt sem rejtettem véka alá, hogy Péter Gáborék ávósai- val nem értek egyet. Péter Gábort nyíltan és kereken szadistának neveztem, az ávósokat pedig Rákosi gyermekeinek. Tanulatlan, iskolázatlan emberek voltak általában. Utáltam őket, ebből nem csináltam titkot. Mert az önkéntesek ■ 99,9 százaléka borzalmasan kegyetlen volt. Ezeket a magam részéről nem tekintettem embereknek.” (Az akkori társadalmi, politikai viszonyok között ez a vélemény és magatartás kétségtelen veszélyeket jelentett a sztálini országmo- dell kiépítői számára. Elhallgattattak olyanokat is, akik lelkét ennél sokkal kisebb „bűn” terhelte. Persze, akkor diktatúra volt... Hogyan tartóztatták lé? „Mentem Budapesten az utcán, és észrevettem, hogy néhány civil követ. Az egyik aztán odajött hozzám, és cigarettát kért. Parancsoljon. Adja ide az igazolványát — mondja erre. Én meg: Hova visztek? Hogy-hogy hova? Mire folytatom: Te D-s tiszt vagy, Péter Gábor embere, ávós. Hát igen — ismeri el —, s, ha már így állunk, akkor menjek vele, nem kell elbúcsúzni senkitől, 10—15 perc, maximum fél óra múlva szabad vagyok, csak tisztázni kell valamit... Elég sokáig furikáztunk a kocsival, amikor megálltunk az ÁVH Csenge- ry utcai oldalán. No, mondom magamban, jó helyen vagyunk!” (Ez 1949. október 28-án történt. Sándori Nagy Jenőt a bejárati ajtóban felgyűri ingujjas férfiak fogadták, kiabáltak vele* szidták az anyját, később lópatafogó- hoz hasonló szerszámmal szorongatták a láb- és kéz- ujjait.) „Nagyon fájt, de próbáltam kegyetlenül tartani magam. Azt szerették volna kiszedni belőlem, hogyan akartam megdönteni a rendszert. Maga egy piszkos, re- akçiôs, rendszerellenes gazember, fasiszta! — üvöltözték. Amikor tiltakoztam, elhallgattattak: Fogd, be a pofád! — és már ütöttek is. Ha kifáradt az egyik, elmeit inni, és jött helyette a másik. Aztán kettő megfogott, kettő meg vert. Nézd az anyja szentségit — hallom —, nem fáj a ganéj- nak... Kaptam ekkor egy olyan ütést, hogy elszédültem, úgy öntöztek fel...” (Az Andrássy út 60-ban egy ideig békén hagyták, majd többször agyba-főbe verték. Végül elé tették a jegyzőkönyvet, amely demokráciaellenes kijelentésekkel vádolta. Miért írta alá, ha nem volt bűnös?) „Ugyan már, uram. Olyan mindegy, hogy aláírtam volna-e, vagy sem. Ha nem, akkor meghamisítják a nevem. Aláírtam. Azt mondja erre a nyomozótiszt: Magát most egy nagyon jó helyre fogjuk vinni. Gondolom — mondom neki. Ne fennhéjázzon — ordítja —, ' ne játssza meg itt az eszét; maga egy demokráciaellenes alak, veszélyes ránk, a demokráciára, kivonjuk tehát a forgalomból. Körülbelül egy hét telt el, elvittek Kistarcsára. Az ott megismerteknek a 90 százaléka Recskre került...” (Sándori Nagy Jenő 1953. szeptember 4-én szabadult a recski kényszermunkatáborból. Rabsága alatt megtanulta a cipészmesterséget, s Balassagyarmatra kerülve már ebből élt. Szabadulásakor azónbán először Somoskőújfaluba jött, a somoskői kőbányában dolgozott. Három hét leforgása alatt megnősült. Olyan nőt vett feleségül, aki egy baleset során mind a két lábát elveszítette, és más súlyos testi fogyatékosságot szenvedett.) „A leendő feleségem, amikor megkértem a kezét, azt mondta: Maga hülye. Ne törődjön vele, az apám is mondta. Egy sokat szenve- * dett ember kéri most a maga kezét. Higgye el, boldoggá teszem.” (Sarkadi Nagy Jenő azóta1 együtt él" ezzel az asszonynyal. A tavasszal, amikor súlyosan megbetegedett, a fővárosban kezeltette, és naponta feljárt hozzá. Mert megtanulta egészen fiatalon: a vállalást teljesíteni kell.) Sulyok László Lánytörténetek —képek: kulcsár—
