Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-11 / 161. szám

r Évforduló Száz éve halt meg Re­viczky Gyula (1855— 1889) újságíró, költő, a XIX. század végi magyar irodalom egyik legtehet­ségesebb alakja. ■ I rr • r r időjárás Változóan, időnként erősen felhős lesz az ég. Zá­porok, heves zivatarok — néhol jégeső kíséretében — bárhol kialakulhatnak. Fülledt, meleg idő lesz. A többnyire mérsékelt, változó irányú szél zivata­rok környezetében átmenetileg viharossá fokozó­dik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 20, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül alakul.. Naptár 1989. július 11.. kedd. Nóra, Lili napja. A Nap kel 4.58 — nyug­szik 20.41 órakor. A Hold kel 13.52 — nyug­szik 23.56 órakor. Várható — Halálos fürdőzés. Mint azt lapunk tegnapi számá­ban hírül adtuk, pénteken holtan találtak egy férfit a vizslás—újlakpusztai víz­tározónál. A rendőrség az ügyben vizsgálatot folytat, s az eddigiek során meg­állapították, hogy Szabó Pál 51 éves salgótarjáni lakos 23 óra körül fürdött a tá­rozóban társaival, akik fel­figyeltek eltűnésére, s je­lentették az esetet. Bűn- cselekményre utaló körül­ményeket nem találtak. — Hétközi szállást adó szociális intézmény létesíté­séhez nyert támogatást — pályázati úton — a szur­dokpüspöki tanács, mely­nek összege 700 ezer forint. A község régi orvosi rende­lőjét kívánják átalakítani erre a célra, mintegy 1,5 millió forintos költséggel. Sky Channel: 6.30: Üzleti hí­rek. 7.00: DJ Kát Show. 9.30: Panel Pot Pourri. 11.00: Sulli- vanék. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gondíórum. 13.00: Egy másik világ. 13.55: Landscape Chan­nel. 14.50: Változó világ. 15.45: Szeretni. 16.15: The Lucy Show. 16.45: Fürtöske. 17.00: Vissza­számlálás. 18.00: Eurosport. 01.30: Landscape channel. Super Channel: 7.00: Hírek. 7.15: Üzleti hírek. 8.00: Egyve­leg. 15.30: Nino Firetto zenés műsora. 16.30: Forró drót. 18.30: Tracking. 19.30: Richard Dia­mond. 20.00: Sportműsor. 21.50: Világhiradó. 22.00: Amerikai profi kosárlabda. Tv 5.: 16.05: Nyári varieté. 17.05: Újvilág. 18.05: Hírek. 18.10: Pihenőidő. 18.30: Alom­váltók. 19.00: Számok és betűk. 19.30: Harmincmillió barát. 20.00: Az évszázad menetelése. 22.00: Tv-hiradó. 22.35: Frankofon já­tékok. 22.50: Filmklub. O.lOi: Esély a daloknak. 0.35: Hiány­jelek. — Forgalomkorlátozás. A Kisterenye és Mátramind- szent közötti útszakaszon ezekben a napokban, több helyen is részleges, illet­ve teljes útlezárásokkal kell számolni az autósoknak. Így legközelebb a 2409. számú út 4+650 kilométer- szelvényében, lévő szintbe­li kereszteződésben július 12-én reggel 7 órától 13-án 17 óráig két órán keresztül teljes lezárásra lehet szá­mítani. A korlátozás a me­netrend szerint közlekedő autóbuszok és a megkülön­böztető jelzést használó gép­kocsik forgalmát nem érinti. — Hazaérkezett a VIT- delegáció. Hétfőn hajnal­ban hazaérkezett Budapest­re a XIII., phienjani Vi­lágifjúsági és Diáktalálko­zón részt vett 130 tagú ma­gyar küldöttség. A MA­LÉV N o v őszi b i,rs zkb en és Moszkvában megálló két Charter, gépén a magyar küldöttséggel együtt tértek vissza a 15 tagú jugoszláv VIT-delegáció és a Demok­ratikus Ifjúsági Világszövet­ség DlVSZ-iroda munka­társai. — Áremelés. A Nemzeti Sportuszoda igazgatósága közli, hogy az energia- és vízdíjár-emelések miatt meg­változtatják a Hajós és a Komjádi uszodákba érvé­nyes belépőjegyek árát. Az áremelés mértéke 25 szá­zalékos. / Ügyeletes riporterünk : Mihalik Júlia Tel.: 10-977 V ________ K őszegen, Kámán István „magán-állatkórházában” két kis őzike látott napvilágot. Az előzmény: anyjukat — még kiskorában — egy autó ütötte el és ínszakadás­sal, lábtöréssél került Kámán Istvánhoz. Az apát, a most két és fél éves őzbakot szintén kiskorában határőrök vitték el a „doktorhoz”. A gyógyintézetben ismeretség szövődött, az ismeretségből frigy, s a frigynek gyümöl­cse két kis őzike lett. A szoptatási idő elmúltával a dok­tor bácsi visszaadja majd őket az igazi tulajdonosnak, a ter­mészetnek. Kámán István civilfoglalkozása: a kőszegi mentőállomás gépkocsivezetője. A felvételen Kámán Ist­ván és őzikéi. * HÍREK * ESEMÉNYEK ❖ V inkból Lesz rend, ha segítenek! Szóvá tettük lapunkban a salgótarjáni Tóstrand kör­nyékének rendezetlenségét. Észrevételünkre a Salgótar­jáni Városi Tanács műszaki osztályától kaptunk választ. Íme a levél: „A városi tanács vb mű­szaki osztálya a városi fő­építésszel együttműködve több évvel ezelőtt a város­gazdálkodási üzemmel elké­szítette a Tóstrand előtti terület rendezésének tervét. A munkák nagy része az üzemek, vállalatok által tár­sadalmi munkában valósult volna meg. A szükséges anyagokra minden évben biztosítottunk fedezetet. Az érintettek — így a lakosság is — eddig nem nagyon vet­ték ki a részüket a társa­dalmi munkából. Továbbra is igényeljük a társadalmi munkát. Jelent­kezni rá a városgazdálkodá­si üzemnél lehet (ügyintéző Budainé, tf. : 10-400/139), ahol szerszámokat, anyagokat és szakmai irányítást is bizto­sítanak.'’ Utazósi anziksz Július elejétől augusztus végéig hatszáz csehszlovák gyermek ismerkedik Nógrád megyével. Ennek lehetőségét az ifjúsági csereüdültetés ad­ja. melyet az EXPRESS If­júsági és Diákutazási Iroda bonyolít. A szomszéd ország­ból érkezett fiatalokat a sal­gótarjáni kempingben és a pásztói táborban helyezték el. ☆ ötnapos isztambuli és egy­napos bécsi társasutazást szervez az EXPRESS megyei irodája. Két csoport indítását tervezik, az útiköltség 2500, illetve 590 forint. ☆ Csopakon randevúznak a hét végén a NODISZ szécsényi szervezetének tagjai. A négy­napos üdülés jutalomjellegű. Holnap a \()(, KAI)" ban! A légi mesét továbbra sem szabad elfogadni... (3. oldal) Általáoos iskolások a munkásőrségnél (4. oldal) Elviselhetetlen teher „A KARANCSHÜS szak- szervezeti tagsága csatlako­zik a Vegyépszer salgótar­jáni gyárának tiltakozó fel­hívásához, a kedvezményes kamatozású kölcsönök visz- szamenőleges kamatemelése ellen. A jelenlegi ár- és bér­viszonyok mellett a folya­matos áremelkedések és a tervezett, visszamenőleges kamatemelések a dolgozók számára már elviselhetet­len terhet jelentenének. Mi is kérjük a megye szakszer­vezeti tagságát, hogy minél többen csatlakozzanak a felhíváshoz. KARANCSHÜS dolgozói” Pásztói diákdilemma : Hol dolgozzak szeptembertől? A nyolcadikat most elvég­zett pásztói diákok számára egyre nehezebb munkát ta­lálni. Szeptemberre ugyan nagyrészt elhelyezkednek, ám legtöbbször nem a vonzás- körzetben és nem is valami perspektivikus pályán — tud­tuk meg a megyei munka­ügyi és pályaválasztási iroda pásztói kirendeltségén. A településen és környeze­tében félszáz körül mozog a tartósan munkanélküliek szá­ma. Ezen belül különösen a csökkent munkaképességűek helyezkednek el nehezen, de igen hátrányos körülmények jellemzik a cigányságot is. A munkanélküliség oka — sajnos — nem a szerkezet- átalakítás, hiszen keresnek esztergályost, gépi varrót, la­katost. kőművest, ácsot, asz­talost, maróst és hegesztőt. Festőből viszont túlkínálat mutatkozik. Segédmunkásra egyre kevésbé van szükség. Leértékelt szerelem Sajnos, csak egyszer értékelték le, pedig már- már azt hittem, áldozunk valamit a kulturált tes­tiségre. Ami például megjelenhetne a termelői szintre leszorított óvszer­árakban. Erre gondol­tam, amikor kedvenc boltomban négyforintos japán gumira bukkan­tam. Emlékszem, nem is volt olyan rég, hogy a csehszlovák TIGER még csupán háromhatvanas biztonságot kínált, de jött az AIDS, s a lenézett kel­lék előkerült az álszemé­rem homályából. Ennek persze ára volt. Újab­ban 9.80-ba, 11,30-ba, 32 forintba kerül, ki meny­nyit áldoz a dologra’’. Nekünk be kell érnünk a hagyományos Robinson­nal (Romantickal, Ra- kóval), míg a főváros­ban (hála a leleményes maszekoknak) már szak­üzlet is van... A vilá­gon a legvékonyabb és egyéb extrák, persze ár­ba foglalt diszkrét pi­kantériával. Lévén a ke­resett kellék szabadáras. Szóval már-már azt hittem... miközben „csak" a Skála—Salgó üzleti akciójáról volt szó. Igaz, folytonosan dráguló életünkben miért pont ennek menne lefelé az az ára? (mohai) Elégelt egy magyar hajó Jugoszláviában, az apatini Borisz Kidrics hajógyárban hétfőn délelőtt leégett a „Pe~ tőfi” nevű magyar személy­hajó, amelyet egy hónappal ezelőtt adtak át javításra. A tűz, eddig ismeretlen ok­ból délelőtt 9 óra tájban ütött ki, s a hajó az apatini és zombori tűzoltóság, valamint a közeli laktanya legénysé­gének erőfeszítései ellenére teljesen leégett, csupán a bordázata maradt meg. A munkások közül senki sem sérült meg. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a, totó 27. játékhetére 5 628 259 darab szelvény érke­zett be. A nyereményalap: 31 338 675 forint. Ebből a juta­lom 3 985 334 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 8 206 002 forint, a II. és III. nye­rőosztályra egyenként 5 470 668 forint kerül felosztásra. A nyeremények: 13 plusz két találatos szel­vény 5 darab, nyereményük egyenként 615 899 forint; 13 plusz egy találatos szel­vény 4 darab, nyereményük egyenként 415 899 forint; 13 találatos szelvény 29 da­rab, nyereményük egyenként 172 758 forint; 12 találatos szelvény 970 da­rab, nyereményük egyenként 4512 forint; 11 találatos szelvény H 227 da­rab, nyereményük egyenként 390 forint; 10 találatos szelvény 78 000 da­rab, nyereményük egyenként 84 forint. Ruhakölfetfíéti \fck Ipari felhasználásra készített durva szövetből varrt kalap-szoknya-kabát együttes, golyóálló anyag­ból készített mellény, szoknya és kesztyű, vala­mint sugárbiztos anyagból készített esküvői ruha, az Iowa állambeli amesi egyetem egyik hallgatójának megvalósult furcsa divattervei. Miért akasztotta fel magát? „Harlem" újabb áldozata Akasztott embert találtak va­sárnap este Zagyvapálfalván! — érkezett a hír lélekszakadva tegnap délelőtt a szerkesztősé­günkbe. Kaptuk hát magunkat, irány a hires-hírhedett helyszín, nosza, készítsünk sebtiben egy kis környezettanulmányt. A Zöldfa út 3/B. épület I. emeletén a 16-os számú la­kás ajtaján valóban ott „dí­szeleg” a plomba, s belülről még mindig szűrődik ki bi­zonyos áporodott szag. Lát- tunkra a közelben lakók összesereglenek, és szinte vég nélkül sorolják a tör­ténteket. Ezek szerint a lakót, a 46 éves Púpos Kálmánt már legalább három hónapja nem látta senki, és mivel távolléte fölöttébb gyanús lett, annál is inkább, mert tartózkodási helye ismeret­len volt, beszédtéma lett az ott élők körében, egyszeg még a körzetes rendőr is kereste, de nem találta. Az­tán beköszöntött a meleg, s a lakásból egyre durvább illatok kezdtek terjengeni, olyannyira, hogy az vasár­nap délutánra már szinte elviselhetetlen lett. Tanakodtak a lakók, mi­tévők legyenek, s egyre in­kább rosszat sejtettek. Az­tán, mint általában, ezúttal is a gyerekek bizonyultak a legvállalkozóbbnak: bakot tartottak egymásnak, s be­kukkantott egyikük a felső ablak függönye fölött levő kis takaratlan részen. Meg­látott egy emberi fejet... Púpos Kálmán egy nad­rágszíjjal kötötte fel ma­gát, úgy lógott a nagyszoba gázcsövén. Teste természet- ellenesen megnyúlt. Régóta ott lehetett. Az ismerősöd szerint április 12-én enged­ték ki a balassagyarmati kórházból. Italos volt és idegbeteg. Állítólag ezen a tájékon —, ahogy az itt lakók neve­zik, „Harlemben” — mindig történik valami: hol egy orrtörés, hol egy késelés. S a körülményeket nézve, ta­lán kevés is a három „H” betű. Most meghalt egy ember. Hogy miért, azt nem tud­ja, és nem is fogja tudni senki. A megyei rendőr-fő­kapitányság ügyeletesének tájékoztatása szerint, bűn- cselekményre utaló nyomo­kat nem találtak. A vizsgá­latot a Salgótarjáni Városi Rendőrkapitányság folytatja. ...„Valaki megölte magát / Az hozta ezt a rút időt” — szólt a vers egykoron. Mikor Púpos Kálmánt megtalálták, azon az éjjelen leszakadtak a felhők. Nem tudom, azon a bizonyos végzetes napon milyen idő volt... (Balás) az MSZMP lapja, alapitól jogok gyakorlója a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága. Főszerkesztő: Dr. GORDOS JANOS. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229-109. Irányitoszám: 3101.Terjeszti a megyei posta. Előfizethető: bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél. a posta hírlapüzleteiben es a Hirlapelőfizetési és Lapellátasi Irodánál (HELIR) Budapest. XIII.. Lehel út 10/a. 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 forint, .egy évre 1212 torint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101. Salgótarján, Palócz Imre tér 4. P!.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. HUISSN 0133-1558.

Next

/
Oldalképek
Tartalom