Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-11 / 161. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON • • • CX> telexen érkezett. .. 318-an tiltakoznak Balassagyarmaton Csak a szülők tudják mit jelent egy játszótér? „A Balassagyarmat Lenin-la- kótelep és a környező utcák lakói megdöbbenéssel és felháborodással szereztünk arról tudomást, hogy a Kedvenc eszpresszó melletti egyetlen fásított, füves, labdajátékokra szolgáló pályával ellátott gyermekjátszótér beépítését tervezik. A szóban forgó játszótér a lakótelepen és a környékén lakó sokszáz gyermek egyetlen játszóterülete, beépítése esetén számukra csupán az úttest marad. Bennünket erről a tervről nem tájékoztattak, még kevésbé kérték ki véleményünket a tervezett beépítésről, amely önmagában is súlyosan sérti állampolgári jogainkat, ennek egyébként sem lehet elfogadható indoka, hiszen Balassagyarmat területén kellő számú építési terület áll rendelkezésre. » Az említettekre tekintettel a tervezett építkezés ellen tiltakozásunkat fejezzük ki és kérjük, intézkedjék, hogy a sokszáz gyermekes család érdekeit súlyosan sértő építkezési terv ne valósuljon meg. Kedvező intézkedését és tájékoztatását várjuk __” A városi tanács elnökének eljuttatott levél nyilvánossá tételét is kérik az aláírók, bízva abban, hogy nemcsak a jelzett körzet lakói érzik át a kedvezőtlen döntés következményeit. A lakótársak megbízásából a szerkesztőséget tájékoztatta Szilvási Mihály Balassagyarmat, Lenin-ltp. A maconkai vén diófa... „Életmentés” ÉMÁSZ-segítséggel? Tisztelt szerkesztőség! . .Bízva Önökben segítséf jet kérünk, hiszen életünk, csa- ádi házunk került közvetlen veszélybe az udvarunkban lévő hatalmas diófa miatt, amelynek az egyik ága letörött, a másik pedig bármelyik pillanatban így járhat. . . Ki szeretnénk vágatni, de nem tudjuk, hogy kihez forduljunk. A nagy ijedtség még mindig bennünk van, nincs bátorságunk kimenni az udvarra. . . TanácsolÍ 'anak valamilyen megoldást, logy mielőbb biztonságban érez- hessük magunkat. Ki szeretnénk vágatni, de kivel? Önök bizonyára tudnak tanácsot adni. . . az életünket menthetik. . . A NÓGRÁD két hűséges olvasója várja gyors válaszukat: Krakóczki Ilona és özv. édesanyja Bátonyterenye, Maconka Népköztársaság út 77. * Tisztelt olvasóink! Köszönjük a NÓGRÁD szerkesztősége iránti bizalmat. Kérésüket az ÉMÁSZ kisterenyei ki- rendeltségéhez továbbítottuk. Györki Ferenc kirendeltségve- zető-helyettes segítségét felajánlotta. A veszélyhelyzet elhárításáról örömmel adunk információt az Olvasók fórumában. R. A. Lesz-e szabad vámterület Diósjenőn? A diósjenői termelőszövetkezet vezetősége tárgyalásokat folytat az Exord kisszövetkezettel szabad vámterület létesítésére Diósjenőn. Amennyiben a tárgyalások eredményre vezetnek, akkor a kisszövetkezetnek a budapesti kettő mellett ez lesz a harmadik szabad vámterülete. A termelés fafeldolgozást és bútorgyártást foglal magába. A szabad vámterület gazdasági együttműködés formájában működik majd. A termelőszövetkezet működő tőkeként telephelyet, a feldolgozóhelyiségeket és a szakembereket biztosítja, a kisszövetkezet gépeket és technológiát ad. A tranzitjellegű, 2000 négyzetméteres szabad vámterület az elképzelések szerint októbertől működne. Adalékok a Petőfi-rejtélyhez 2. Magyar Puskinnak hívták A XIX. sz.-ban és a XX. sz. első'felében egyedüli városka Barguzin volt a Bajkál partján. Iliszunszkot a svéd Vöröskereszt bajkálontúli területről készült térképe jelzi - az 1916-os Swigel- brosúrában -, valamint az 1894- es Broochaus és Efron „Enciklopédia szótár” XII. kötetében lévő Észak-Szibériáról készült térképe. Más kartográfiai anyagban Iliszunszkot nem lehet megtalálni. Sándor József hadifogoly, aki Swigellel pereskedett a Petőfi- sír fotóinak közlése miatt, könyvében megerősíti, hogy Ili- szunszk nem város, hanem Ili- szunszka falu. Ilyen elnevezés alatt jelzik az Észak-Szibériából és a bajkálontúli területről készült, fentebb említett térképek, lelőhelye pedig egybeesik a modern Eliszun településsel (vagy második verzióként Uljin faluval Barguzintól északabbra). A Sándor József és Swigel Ferenc közti pereskedésbe belefolyt a Petőfi Társaság is, amely kijelentette, hogy az emlékmű nem lehet a költőé, hiszen fél évszázaddal később egy fakereszt nem képes ilyen épen megmaradni. Általunk megállapított tény, hogy az emlékművet állandóan újították és a XX. század fordulóján újra cserélték. Szokatlan a verssorok jelentése, az eltemetett magasztos neve, szokatlan a száműzött telepes sorsa is, amivel az itt élő emberek figyelmét felkeltette. A szemtanúk az eltemetettet „magyar fogolynak”, „magyar költőnek”, „magyar Puskinnak” hívták. Az első síremléket 1889- ben fényképezte le A. K. Kuz- nyecov, fakontúrjai megegyeznek Swigel 1916-ban készült fényképével. A Swigel-fotón látható Petőfi-síremléket felismerték a helyi őslakók is, akik még 40 évvel ezelőtt látták ezt, sőt megmutatták azt a névtelen kis halmot az ősi barguzini temetőben, amely M. K. Kjuhelbeker dekabrista sírjának közelében látható. A „Petőfi Társaság” a Swigel-fotón lévő Petőfi-síremlék kétségességét állítva, mindazonáltal rámutatott az „Orosz Szó” újságban a verssorok alatti hasonmás költői aláírás valódiságára, a következő megjegyzéssel élve: „Az utolsó verset a fiatal, oroszok között is népszerű magyar költő korai halála előtt írta. Alekszandr Sztyepa- novics Petrovics, magyar költő 1853.” A pszichografológiai szakértői vizsgálat megállapította, hogy a Petőfi-aláírás valódi, méghozzá az 1849. július 31-i segesvári események után íródott. Az ezzel az anyaggal foglalkozó újságkutatások eddig nem vezettek sikerhez, mert a szovjet gyűjteményekben nincs meg az „Órosz Szó” minden száma. A barguzini őslakók állítják, sőt meg is mutatják azokat a Petőfi öntöttvas síremlékének rekonstruált rajza. sírokat, ahová a múlt században „magyarokat” temettek. A síremlékek és -feliratok teljesen megegyeztek a Petrovics-Petőfi síron található kereszttel. A központi archívumban őriznek olyan dokumentumokat, amelyek arra utalnak, hogy a múlt század közepén éltek itt katolikus és más, nem pravoszláv vallású családok. N. Sz. Tyjucsev, narodnovolec 1877- ben Barguzinben járt, s visszaemlékezéseiben leírja, hogy ebben az időben ott volt száműzött telepesek éltek, akik keresztény és kispolgári jogok kivívására törekedtek. Vajon esik-e szó itt az 1849-es magyar forradalmárokról? Ezt ez ideig kideríteni nem sikerült, mert a barguzini archívum 1936-ban leégett. A helyi legenda egy egész kis faluról, Agafonovóról beszél, amit a múlt század közepén külföldi politikai száműzöttek létesítettek. (Következik: Két szökés) Pártiskoláról Recskre Gortva Gyula és felesége emlékezik Régi típusú, jól karbantartott családi ház és porta a Gortva Gyuláék Mátraverebélyben, a Dózsa György utcában. Férj és feleség; mindketten sokgyerekes, szegény szülők gyermekei, akik tiszta szívvel hitték, hogy a felszabadulás igazi szabadságot és jólétet hoz a számukra. Olyat, amilyenről a politikusok minduntalan szónokoltak. Aztán. . . aztán a történelem fekete vonata belegázolt őszinte - talán naiv? - reményeikbe.- Semmit sem tudtunk Gyuláról - meséli az asszony sajátos, lassú, már-már fájdalmas színezetű hanghordozással. - Június 10-én két hétre ment el pártiskolára, és már vártuk haza. Gondoltuk, szombaton jön. De másként történt. . . Csütörtök volt, kint gyűjtöttünk a réten. A föld végében megálló» egy dzsipkocsi, kiszállott belőle egy civil nyomozó, és mondta, menjek vele haza, de a gyereket hagyjam itt. Másfél éves volt a kislányom, nem hagyhatom a rét közepében!. . . Házkutatást tartunk maguknál, hogy miért, ne kérdezze, jöjjön, és megmutattá az igazolványát. Otthon már várt két rendőr, elkezdték a házkutatást. Még azt is megkérdezték: honnan kezdjük? Hát. mondom, nem tudom, mit keresnek. . . Mindenütt szétnézlek. mind a két szobában, felmentek a padlásra is.- Amikor eljöttek hozzám házkutatást csinálni - folytatja az ízesen palóc szavú férj, akinek később beszélték el, szabadulása után a történteket -, még a bíró is a fejét csóválta, nem olyannak ismertek engem a faluban. Hoztam a gyerekeknek Jugóból egy háremnőt, fényképen, nagyon szép volt, azért, hogy ha látják, rágondolnak, az apjuk arra is járt. Még korábban, 1941-ben pedig csináltattam magamról egy munkaszolgálatos képet, volt rajta a fekete alapon egy magyar zászló. Ezt a két dolgot vitték el, mást nálam nem találtak. Csak bolhát! Mert abban az időben még volt bolha. Földesek voltak a konyhák, meg aztán amikor utazott az ember, a vasúton is összeszedte. Újra a feleség veszi át a beszéd fonalát:- Ugyanaznap este aztán jött két fiatalember motorbiciklivel: tudjuk-e, hogy Gyulát letartóztatták? Maguk honnan jöttekí - kérdezem. Ne törődjön vele, a férje le van tartóztatva, de nem tudjuk, miért. Pár nap múlva, vasárnap aztán megint jött két fiatalember, és ugyanazt megismételték, amit az előző kettő. Teltek-múltak anapok. Július 10- én kaptam egy levelezőlapot, Gyula írta, hogy Kistarcsán van, és 15-én mehetek hozzá beszélőre. De csak három-négy sor írás volt, pontosan benne, hogy mit vihetek: fél kiló zsírt, fél kiló szalonnát, összesen háromkilós csomagot. Ezután aztán még odaírták, de az már nem az ő írása volt, hogy vigyek három inget, három alsónadrágot, de nem feketét, három pár zoknit, három zsebkendőt. De mindnél kihangsúlyozták, hogy új legyen. A 42-es szandál is, ami az ő lábmérete. Aztán vigyek tollaspárnát, megadták a hosszát, szélességét, ennek is új huzata legyen, sőt még váltóhuzata is. Én ezeket mind megvettem, és átadtam Kistarcsán. Augusztusban ugyanilyen lapot kaptam, akkor már mosdótálat is kértek. . .- De én ezekből nem láttam semmit-jegyzi meg Gortva Gyula. - Nem is kértem. Én csak azt írhattam meg, hogy mikor van látogatási idő, mikor jöhetnek hozzám, és mennyi élelmet hozhatnak magukkal.- Az első hónapban a kislányt is elvittem az apjához. A gyerekeseket előre hívták. Legelőször azonban elvették a csomagot, beírták a nevünket, és sorakozni kellett az ajtóban. ABC szerint beosztották, ki melyik ablakhoz menjen. A második hónapban az ötéves fiamat vittem magammal a beszélőre, a harmadikban újra a kislányt. Akkor azonban azt mondták: a maga férje már nincs itt. Hát hol van? Három nap múlva szabadul, mondják. Menjen haza nyugodtan, három nap múlva a férje otthon lesz. Akkor kérem vissza a csomagot, amit az előbb leadtam. Nem, mondják, majd a férje hazaviszi. .. A sógorom aztán a három nap alatt minden vonathoz kiment, én is vártam a két gyerekkel, de nem jött. Csak amikor a Benus Béláék hazajöttek, Béla mondta 1953. augusztus 21-én, hogy Gyula is ott volt, ahol ők, Recsken. Az egri pártiskola kéthetes tanfolyamára 1950 nyarának elején iskolázták be.- Én mondom magának, hat elemivel engem nem érdekelt a politika. Azt se tudtam, mi fán terem. Azt se tudtam, mi az, hogy demokrácia. De tudni akartam. El is küldtek a budapesti MOM-gyárból szakszervezeti iskolára. Együtt voltam a Marosán Gyurkával, a Széli Kálmánnal, Somogyi Miklóssal. Még az inflációt is kimentünk egyszer letörni. .. A szakszervezet székháza a Dózsa György út 28. szám alatt volt, minden csütörtökön elmentünk oda egy röpke gyűlésre. Akkor valóban a munkásosztályt' képviselték. Hiányzott a tűzifa, az élelem, hiányzott a búza, a bakancs, azon voltak a vezetők, hogy legyen, a városi meg a falusi embernek is, hogy tudjon dolgozni. Ez nekem nagyon tetszett. De ilyet csinálni?! Engem hat elemivel, buta embert, letartóztatni?! Szeretném odahajítani az egészet, tesyék bengésszetek benne, hát ti később léptetek a pártba, mint én, és akkor így csináltatok?! Én semmiféle pártot azelőtt nem ismertem, a nemzeti szocialista pártról is csak később tudtam. Nagyon szeretnék beszélni azzal az illetővel, aki engem letartóztatott. . .- Hogyan történt ez a letartóztatás?- Megjelent egy ávós a pártiskolán, Egerben a Deák Ferenc utca 16 alatt volt, és mondja menjek vele. Aztán az államvédelmi hatóságon kötök ki, látom a sapkájukról. Azt firtatják, miért nem jöttem én haza Jugoszláviából, amikor a két állam között az a nézeteltérés volt. Hát, mondom, minket az itteni szakszervezet vitt ki, szerződésünk volt, az ottani igazgatóval való megbeszélés szerint, azt mi nem szeghettük meg, illetve meg kellett várnunk, hogy a Somogyiék a magyar szakszervezettől, akik elkísértek, jöjjenek értünk. Egyébként kétszer voltunk kint hat-hat hónapig 1947-ben és 1948-ban segíteni az újjáépítést, de ahogy később megtudtuk jóvátételben dolgoztunk. Boszniában, Krekatuzlán építkeztünk. . . Nem tetszett nekik, mondták, írjak le mindent. De csak összefirkáltam a papírt. Erre a parancsnok, olyan magas rangú tiszt, mondja, felküldöm ezt a fiatalembert Pestre, mert nem tudok vele mit kezdeni. Pesten az Andrássy út 60-ban vagy háromszor, négyszer kihallgattak. Miért nem jöttünk haza? Hát értse meg, ember, nem lehetett! Összeverték a térdem, összebokszoltak. Olyan rafinált volt. Az egyik őr kiment, akkor összetört a másik, és aláírattak egy papírt, hogy egy ujjal sem nyúltak hozzám. Meg aláírtam, hogy titóista, rajkista meg to. . . tro. . . - látja, most se tudom kimondani - trockista vagyok. Azt se tudtam, mi az, de amikor összetörtek, aláírtam. Azt mondtam, nekem családom van, rítam, azt nem lehet elmondani. . . Én nem vagyok iskolázott ember, de az életemben nem mertem volna úgy hazudni, úgy félrevezetni az embereket, mint ők tették. Ez éppen olyan, mint mikor cukrot ígérek a gyereknek, aztán kavicsot adok neki. Gortva Gyula mátraverebélyi kőműves jó három év után, 1953. szeptember 10-én szabadult az ÁVH recski internálótáborából. Társaihoz hasonlóan bírói ítélet nélkül került oda, mondvacsinált, koncepciós vádakkal. Egyelőre ó sem kap nyugdíjat az elrabló» évekért, de két ízben néhány ezer forinttal igyekeztek kárpótolni. Negyvenhárom éven át tagja volt a kommunista pártnak, többször kitüntették, köztük a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel.- Ha én tudom, hogy ez lesz, dehogy lépek be a pártba. Nézze uram, én nagyon megkínlódtam, megszenvedtem Recsken, és a legutóbbi időkig nem akarják elismerni. Az én családomban senki nem volt büntetve, egyetlen zokszót nem szóltam a társadalom ellen. Csak a huncutságot nem bírom. . . Sulyok László
