Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-08 / 159. szám

Hatvanmilliói nyerhet a közművelődés

Kultúra, politika, kultúrpolitika

örvendetes, hogy mind jobban kibontakozik hazánkban a politikai sokszínűség. Az MSZMP mellett új (és újrégi) pártok, pártszerű képződ mények, mozgalmak fogalmazzák meg céljaikat — vagy legalábbis körvonalaznak ilyeneket.

Hatvanmillió forintos pályázatot irt ki a Művelődési Minisztérium közművelődési alapja. Igaz, ezt az összeget nem egy pályázó nyerheti el; ennyi pénz áll rendelkezésre a közművelődés új formáinak támo- gatására, újszerű kezdeményezések ösztönzéséie.

— A pályázat kiírói mire gondoltak? — kérdezem dr. Schiffer Jánostól, a Művelődési Minisztérium osztályvezetőjétől.

— Két témakörre. Egyrészt a kulturálisan gyen* * gén vagy egyáltalán nem ellátott településeken új közművelődési formák kialakítására. Olyan tevékenységekre, amelyek segítik a lakosság művelődési, szociális. mentális igényeinek kielégítését, a helyi kulturális hagyományok felkutatását. A másik téma a tavaly ugyancsak pályázati támogatással megteremtett közművelődési, közhasznú információs hálózathoz való csatlakozás technikai feltételeinek kialakítása. A cél az, hogy a hálózat tagjaként gyűjtsék az oktatással, a művelődéssel, a közélettel, a szabad idő eltöltésével kapcsolatos adatokat, ezeket rendszerezzék, és adják tovább.

— Mindebből kiderül, hogy nem a folyamatos működéshez járulunk hozzá, nem költségvetési támogatást adunk, hanem új módszerek, új kezdeményezések kipróbálására szánjuk a a pénzt. Éppen ezért a nvertesek legfeljebb két éven át kaphatják a támogatást. A pályázóknak természetesen nem kötelező a fenti témákhoz ragaszkodniuk, egyéni elképzeléseket is támogatunk, amelyek a művelődés megújulását eredményezik.

— A közművelődési alap 1974 óta támogatja a közösségi művelődést. Milyen eiedménnyel?

— Sok sikeres kezdeményezés valósult meg azóta. A ’70-es években a könyvtárak zenei részlege jött létre, majd a művelődési intézmény nélküli lakótelepek lakóklubjai szerveződtek. Később a video- és a számítástechnika közművelődést segítő szerepének kibontakoztatására, a kistelepülések élő műsorral '•aló ellátásának biztosításra kürt pályázat volt

1 ékezetes.

— Új közművelődési vállalkozásokra kölcsönt is biztosítanak ebből a keretből ?

— Igen. Olyan vállalkozásokra, amelyekből bevétel

származik, s az a közművelődést gyarapítja. Tavaly- tízen kaptak köcsönt: buszvásárlásra, nyomda működtetésére, elhagyott iskolaépület kézmüvesházzá való alakításához. A kölcsönről esetenként dönti el a zsűri, hogy kamatmentesen vagv nagyon alacsony kamattal nyújtják négy évre.

— Kik pályázhatnak?

— Az első témára a köz- művelődéssel kapcsolatban lévő egyesületektől, szövetségektől, szervezetektől várjuk a jelentkezést.

— Hogyan?

— Részletes tartalmi és költségvetési tervvel. Ezt a pályázóknak a kezdeménve- zésüket támogató társadalmi, gazdasági szervhez, tanácshoz, Hazafias Népfronthoz stb. kell benyújtaniuk 1989 július 15-ig. Az előterjesztők minősítik a kérelmeket, de ettől függetlenül rr nden pályázatot továbbítaniuk kell a Művelődési Minisztérium közművelődési koordinációs főosztályához. július 31-ig.

Egyetlen dologban máris jó volna egységre jutni: mégpedig abban, hogy a kultúra, a művelődés, a tudomány, a művészet az egész nemzet, az egész társadalom ügye. E területen bármely párt legfeljebb csupán a művészi, s a tudományos tevékenység, az alkotómunka szabadságát deklarálhatja, valamint a művelődéshez való emberi jogot a társadalom valameny- nyi tagja számára.

Nem mai keletű a fölismerés, amely a kultúrának bizonyos értelemben kitüntetett, sajátos helyet jelöl ki a társadalom szerkezetében; vonzó formában, meggyőzően már a romantika megfogalmazta ezt. Schiller a XVIII. század végén — az ember esztétikai neveléséről írott leveleiben — a művészetet, s a tudományt — kivonta a hétköznapi praktikum. a külső beavatkozás a politikai irányítás hatálya alól. „A politikai törvényhozó elzárhatja területüket — írta Schiller, rossz eshetőségeket kockáztatva meg, és korábbi tapasztalatok alapján is —, de nem uralkodhatik rajta." Mindez persze, korántsem jelenti azt

— jól látta Schiller is—, hogy a művészet, s a tudomány független a kor gondolkodásának, nézeteinek áramlataitól, így a politikai fölfogásoktól, hiszen ezek „termelésében" éppen hogy oroszlánrész.t vállal. A politizáló művész, s a politizáló tudós nem tekinthető abszurdumnak; mindkét terület eszköze lehet politikai célok megvalósításának: gondoljunk Petőfi szabadságért, világszabadságért kiáltó verseire, vagy a marxi elmélet politikai következményeire.

Csakhogy az elmúlt negyven évben — többek között

— épp azért születtek súlyos hibák mert a kultúra politikai jelentősége túlzott hangsúlyt kapott. A művésztől a közéletiséget, a milliókhoz való közvetlen szólás „demokratikus" igényét várta el a magát mindenben illetékesnek tekintő politikai vezetés, amely aztán meglepődött, amikor néme, lyek éltek is ezzel a fölhatalmazással, és valóban elkezdtek politizálni. Válaszul erre — a hetvenes évek közepétől — egyszeriben művekéi, művészi alkotásokat kezdett követelni a politikai vezetés, de a szellemet akkor már nem lehetett visz- szaparancsolni a palackba És csődöt mondott a művészetkritika rendfenntartó, néha rendőri szerepére alapozott irányítási metódus is.

Most tehát újra kell gombolnunk a kabátot.

A pártok ne tervezzék, hogy irányítani fogják a kultúrát, vagy legalább annak valamilyen területét.

Nincs tehát szükség kulturális politikára? De van Ez tartalmazhatná azt, hogy milyen eszközökkel kívánja segíteni az illető párt a kultúrához, művelődéshez szükséges feltételek, pénz meg- és előteremtését. Tartalmazhatná azt, hogy az egységes és oszthatatlan nemzeti kultúra fejlődésén belül milyen hangsúlyokat lát fontosnak a maga szemszögéből. Tartalmazhatná, hogy mely rétegek művelődési helyzetéért érez az illető párt közvetlenebb felelősséget. Azt is, hogy a szabadon kialakított nézetek, eszmék terjesztésében mely áramlatoknak tulajdonít különös jelentőséget Lesz párt, amely a filozófiai materializmus > talajáról szemléli a kultúra, a művelődés kérdéseit is, míg egy másik — mondjuk — a vallásos nevelés pozícióit erősíti majd. Lesznek politikai alakzatok, amelyek a művelődés közösségi s lesznek, amelyek annak egyéni formációiért szállnak síkra. (Szeretném remélni azonban, hogy egy közösségi elvű magyar . társadalom tervrajza bontakozik majd ki a kulturális elképzelések mérnökasztalain is.)

Legyen a kultúra, a művelődés a társadalmi türelmes- ség, a másság elfogadásának, a toleranciának a terepe. S a nyitottságé, ami mindezzel egyet jelent. En, gedjük be hozzánk, engedjük ki tőlünk, ami alkotmányos elgondolásainkkal ösz- szeegyeztethető, s mindenekelőtt: ami érték, egy széles merítésű viszonyítás alap, ján. Ám ez nem vezethet önfeladáshoz. Máris szinte jóvátehetetlen károsodást szenvedtünk az angol nyelvű tömegkultúra termékeinek gátlástalan beáramlásától, beáramoltatásától (popzene, videoklippek, akció- és horrorfilmek stb.).

S hátra van még egy alapkérdés.

Addig, amíg a kultúra, a művelődés — látszólag — merő cifraság az ország, a nemzet építményén, amíg az iskolázatlanság, szakképzetlenség nem akadálya látványos, tekintélyképző,

utánzásra serkentő anyagi és társadalmi sikereknek, írott malaszt marad ez az eszme, futtatás. Mert a boldogulásnak, a boldogulás mértékének valós teljesítményeken kell alapulnia, és valós teljesítmények csakis tanult, képzett, művelt embertömi - gektől várhatók. Ebben ű egységre kell jutnia a magyarországi pártoknak, politikai szervezeteknek. Társadalmunk esélyegyenlőségét —, mely immár nem művelődési, hanem általános politikai kérdés — éppen a tudás, a képesség, a képzettség szerinti kiválasztódás szavatolhatná, s ehhez a kiválasztódáshoz teremthetne bázist az egységes és oszthatatlan nemzeti kultúra.

K. Zs.--------------------------------------------------------------------------------------^

Mátraalmási műhely

Peter Angelov Terziev: Gyermekálom. I. (Bulgária)

MEG VALAMI (VALAKI?) ABDERÁRÓL

Nemrég ezeken a hasábokon hangot adtam csalódásaimnak Merre van Abdera? címmel. A csalódások között első helyen áll ma is az az előítéletes lejáratási mechanizmus Balassagyarmaton (Komjáthy költő, innen elüldözött szerint Abderában), amivel szinte azonnal találkoznom kellett ,.ideküldött tar janiként’'. Amikor hivatásos működésem vége felé békés afkotó- tereppé? ezt a várost választottam.

Az idézett tárcaírásra már másnap jó néhány egyetértő megjegyzést kaptam. Elsősorban azoktól, akik ismerik a gondokat, s valamikor maguk is Gyarmat-hívők voltak, de akiket a kisvárosi lobbyzás már régebben útbanlévőnek talált. Némi javulás az értelem oldalán, jó ösz- szefogások városi ügyekért, amúgy tapasztalhatók néhány hét elteltével is. Ezért sem szívesen idézgetek magamtól. Így csak annyit: Abdera, a széthúzás vá' rosa, nem oszlott fel a ködökkel.

Abdera él, s hallat magáról rendszertelenül megjelenő brosúrájában, minden iránt ódivatúan gáncsoskodva. Mondom brosúrájában, amelyben „feldühödött pigmeusok” dobálnak követ a csalódásukban törvényszerűen elmagányosodc idealista hülyékre, amilyen magam is va gyök, s talán sokan mások is. Nem Abderában hittek, hanem Balassagyarmatban. Nem Abderából tanultak, mert volt idő, amikor mindenkit közelinek éreztek itt. Vagyunk, lehetünk így, ilyenek jó néhányan. Rosszízű-kicsinyes ,.politizáló~ sok”, p resztízsharcocskák kiábrándultjai. Egy város, ahol az embert figyelmeztetik — kiket nem szabad egy oldalon kikkel megjelentetni, teszem azt a Gyarmati Naplóban — az bizony Abdera. Neveket is írhatnék. Sértett-bántott emberek Abderában abderaiak által...

Mi a bajom a várossal? Semmi. Több tudatosságra számítottam saját érdekeink összefogásában. Több megértést talán egymás. ügyei iránt. Helyette nagyrészben

mesterkéltséget, csikorogva erőltetett „versenyszellemet”, régi-új kivagyiságot, előítéletes bélyegzést, kínos elhatárolódást s persze sok jót is tapasztaltam De eközben a dolgok úgyszólván \egyáltalán -nem mozdulnak előre! Vagy csak így, itt, s gyakran egymás ellenében. Kicsinyes presztizsvédök, minden „hivatalost” eleve elutasítók, régtől „sértett " újdemagógok, Patyomkin-reformerek. Ezt tettem szóvá a minap.nem éppen vidáman...

S lám azonnal akadt valaki, aki most elövette végre! nyíltan az abderai „érvrendszert”. Amivel burkoltan már jó másfél éve is fogadtak néhányan itteni hangadói körökből. Ez az egy abderai aztán valamiféle gúnyiratot gyártott valamiféle újságfélében itten (a terméknek alapgondolata eleve a gáncsoskodás), s jól megválaszolt nekem! Persze kizárólag metaforákban és név nélkül — feltehetően a szignó sem a sajátja, amelv- lyel irományát legalul ellátta, mert a nyíltságot köztudottan azóta kerüli, amióta egyszer „megégette a száját”. Most pedig már lehetne nyíltabban beszélni. De aki a rossz időkben megszokta a sötétből gáncsoskodást, a mások mögé rejtőzködést nemigen él már ezzel. Kivona* tosan idevázolom hát, mit állíthatott rólam egy vérbeli abderai a demokrácia jegyében 1989 júniusában Balassagyarmaton Egyedül vagyok „őrültként”. S Nagy Varázsló is vagyok, aki cél nélkül ereget bizonyos léggömböket? (volt idő, amikor mást mondott rólam) meg aztán Mester is vagyok, sőt Nagy Mágus, aki az EGYIRÁNYÚ NAPI HlRHARSONA (nem túl leleményes c^m a NÓGRÁD-ra) lapjain nyilván moszkovita küldetésből ellenségeskedést szítottam a demokraták és a városi udvartartás között. De a praktikáim

csődöt mondtak. Az udvartartás és a demokraták ugyanis összefogva jól kibabráltak velem.

„Az együtt kell élni " áporodott sóhajban, a város önmaga korlátáit őrzi a kölcsönös megalkuvásban. Nem, nem az összefogásban ! De néha az egymás kijátszásában, ami a széthúzást örökíti nem feltűnően, ahogy Szabó Zoltán szociológus mondaná, hanem magától értetődően. . . Bizony, bizony, le vagyok leplezve. Mintha nem az idézett „demokraták” kezdték volna alaptalanul ócsárolni a várost, a megyét, s mintha az újságírónak, aki ha hivatásos és nem botcsinálta amatőr — a legnagyobb bűnös is egyben, nos, mintha az újságírónak nem az lenne a dolga, hogy a kétes értékű küzdelmekben is részt vegyen az olvasó, az igazság oldalán. Tipikus gáncs ez amúgy mindenütt, ahol a bajkeverők, az „idegenek" a legfőbb városi tanácsadók.

Hát az a „harc” valóban lealacsonyító színvonalú volt. Valóban tapasztaltam, hogy egyedül maradok benne, mert azok is cserbenhagytak (lásd mint fent), akik a város maradék becsületét védhették volna a személyeskedő újdemagóg „a megye árnyékában él Balassagyarmat. . . stb. és pocsékul harcoló abderaiakkal szemben. S hogy a polgármesteri hivatal hajlékot és lapot adott nekem (?!). S a munkát vajon elvégezné-e ez az egy abderai nagyszájú? A munkát. S vajon lakhatnék-e nála? Komolyan kérdezem. Am az „ellenségről szövögetett rémálmaim nem váltak valóra..Jgy egy tarjáni ősellenség, amire magam is állítottam, hogy már rég kipusztult. (Nem volt igazam.) Gúnyosan és kellően álnokul. Pedig tán maga is hívott ide együttmunkálkodni ' :városi célokért! S aki ma „tarjáni küldetésemről papol, mit sem sejtve arról, hogy ide magamat küzdöttem. Írogat nem tudomásul véve e közismert (Tarjánban közismert!) célt.

A harcban a nemlétezö ellenséggel szemben ím egyedül maradtam — mondja. Tóle, s még néhánytól „elhagyatottan” inkább, hál’ Istennek! S látva tisztábban e ködös Abderában. De bizonyíthatóan jobb arányokat teremtve a NÖG- RÁD-ban társaimmal a városról szóló írásokban. Olvasókat-barátokat szerezve a lapnak, s ha tetszik neki(k) ha nem, valódi hagyományt teremtve az önálló, megyétől független városi újság létrehozásával. összefogva mindenkivel továbbra is, akik Komjáthvval szólva nem a bolondok és békák városának, hanem az ideálnak ismert Balassagyarmatnak nyelvét beszélik és annak polgárai, függetlenül attól, hogy milyen nagy vagy milyen kicsi demokraták.

Az Abrakadabdera című cikket (?) olyan valaki írta, aki nyilvánvalóan ősabderai- ként egymaga lehetett eddig (szerinte) errefelé a Grál-lovag, s most ellenem védi ezt az egységes! várost. Aki magának kiált ki minden harcot, amit itt valaha s a jövőben megvívnak. Pedig ahogy itt régebben, dzsentroid időkben, mindenki felfelé nézett, törekedett, miközben lefelé taszított, úgy ma a hangadók elérték, hogy szinte mindenki felfelé kritizál és... lefelé? Nincs lefelé. Nincs igazi kapcsolat a „lenttel”. A kritikai becsvágy az, ami ma lefoglal szinte minden erőt Abderában. öreg gyarmati barátom mondja, gyakorta „óriási széthúzás, közöny van itten...” De van íme becsvágy is! Amire éppen ráillik Komjáthy megjegyzése „a gúny fegyverével legkönnyebb diadalt aratni, mivel az olcsó dicsőség és hiú fölény mindig a gúnyolódó részén van. .."

De egy igazi abderai ezt miért tudná?

T. Pataki László