Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-06 / 157. szám
1989. JÚLIUS 6 , CSÜTÖRTÖK NOCÎRAD 3 Átképző tanfolyamok a munkanélküliség megelőzésére Miközben az ország egyes térségeiben a foglalkoztatási gondok egyré élesebben jelentkeznek, a munkanélküliség veszélye egyelőre még távolinak tűnik az emberek többsége számára, a vállalatok kevés felelősséget éreznek a megelőzéséért — így összegezhetők a Szakmai Továbbképző és Átképző Vállalat munkatársainak tapasztalatai. A vállalat kezdeményezései, hogy a jelentősebb létszámcsökkentésre készülő vállalatok még dolgozóik munkaviszonyának megszüntetése előtt adjanak lehetőséget az érintettek átképzésére, sorra- rendre maradnak válasz nélkül, vagy találnak elutasításra. A munkáltatóknak ez a passzív -magatartása annál is inkább elfogadhatatlan, nier' olvnn problematikus nagyvállalatok nem igényelték dolgozóik számára ezt a segítséget, mint a Tatabányai Szénbányák, a Videoton vagy a Diósgyőri Gépgyár. Ugyancsak csekély érdeklődés kíséri azokat a tanfolyamokat, amelyeket az átképző vállalat egyéni részvétellel szervez. Olyan keresett szakmákban, munkakörökben hirdettek átképző tanfolyamokat, mint például a hegesztő vagy a társadalombiztosítási ügyintéző, de ezekre mindössze 6—8 jelentkező akadt. így azután ezeket a tanfolyamokat nem is indították el. Azt a néhány jelentkezőt, aki vállalta, hogy munka mellett egyénileg szerez új szakismereteket. átirányították más vállalatok dolgo- zóinak szervezett tanfolvaMiérl menesztették a párttitkárt? A régi és az új cipő esete Társadalmi párttitkára van a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárnak. Ozsvárt László nem első de bizonyára nem is az utolsó a sorban. Rendre-másra határoznak úgy a vállalati pártbizottsági titkárok, hogy feladják politikai főállásukat, s eredeti szakmájukban dolgoznak ismét- A párttitkárság pedig megmarad — társadalmi munkában. — Saját ötlete volt, vagy inasok tanácsoltak? — Én határoztam így. a vállalat igazgatója helyeselte. A városi pártbizottság viszont intett: fontoljam meg még egyszer a döntést, hiszen ma még az üzemi kollektívák a párt legerősebb bázisai. Akkor dobhatom ki a cipőmet, ha van másik — mondták. — A másik cipő ez esetben a lakóterületi pártélet lenne? — Lenne, ha igazából volna. De való igaz, hogy a lakóterületi pártmunka még igencsak gyengélkedik. A lakóhelyi összejövetelek afféle nyugdíjas panaszdélutánok inkább. Mariska nénit elvitte a mentő, Jancsi bácsinak becsúzlizták az ablakát, meg az unokák, meg a gyerekek. Ez a téma főleg nem a politizálás. A gyáriak zöme nem is akar átjelentkezni, magam sem erőltetek senkit. Az azonban tény, hogy a választások a lakóterületen dőlnek el, mindenképpen ott kell erősíteni a politikai munkát! — Meg aztán küszöbön a többpártrendszer. Ha az MSZMP-nek üzemi hadállásai vannak, nyilván más pártok is igényt tartanak rá, — A politikai munkában is esélyegyenlőségre van szükség. Itt ugyan ilyen igénnyel még senki nem verte ránk az ajtót, elvileg ■azonban nem kizárt a lehetőség. Ha már munkahelyi politizálásról van szó, vagy mindenki, vagy senki ! Jómagam amondó vagyok, hogy a gyárakban a munka becsületét kell mihamarabb visszaadni, a munkahelyek nem válhatnak a politikai csatározások színtereivé! — Döntése következményét nyilván nemcsak önnek kell viselnie. — Mégcsak nem is elsősorban nekem. Nagyobb felelősség, több munka hárul így a munkabizottságokra, az alapszervezetekre. Afölött viszont végleg eljárt az idő, hogy a testület eldönt valamit, azok pedig, akiket érint, vágy tudomásul veszik, vagy végrehajtják. Nem áttételek útján, hanem közvetlenül kell politizálni. Elsősorban az alapszervezetekben, hiszen ott élnek az emberek. A közösség véleménye az érdekes, nem a testületeké. — Hogyan Vélekedik döntéséről a vállalati partbizottság? — Egyetértettek a megoldással. Ugyanakkor azt is érzékelik, hogy ez a pártbizottság tagjaitól komolyabb munkát igényel. Volt. aki megkérdezte: miért menesztették a párttitkárt, hiszen úgy tudták, elégedettek a munkájával? Akadt, aki nem értette: miért nem engedhet meg magának olyan jólme- nő vállalat, mint az SVT egy függetlenített politikai státust? Így értékelik le az üzemi pártmunkát? Remélem, sikerült megmagyarázni. hogy a politikai munka értéke nem a függetlenített státusok számán múlik, Különben is: ha egy pártbizottsági tag vagy egy alapszervezeti titkár a gazdasági munkája mellett végzi a politikait, miért volna törvényszerű, hogy a pártbizottság titkára ebből éljen meg ? — Most miből fog megélni? — Van rendes szakmám, gépésztechnikus vagyok, a karbantartó és szolgáltató gyárrészleg íödiszpécsere- ként keresem a kenyerem. Ez olyan állás, hogy az egész gyárban ott kell lennem, amolyan jövökmegyek-in- tézkedek munkakör. Többet találkozom az emberekkel, s ez a politikai munkának is jót fog tenni. Annak meg külön örülök, hogy mint társadalmi párttitkár- tól, kevesebb írásos anyagot kér majd tőlem a városi pártbizottság. A jelentések gyártását mindig ■ utáltam. — Mégis. Tizenkét éven ál volt főállású vállalati párttitkár. Nem sajnálja? — Dilemmás dolog ez. Inkább azokat sajnálom, akik évtizedek óta hittel végezték a pártmunkát, s most csalódottak. Ügy érzik, hogy eddigi munkájuk haszontalan volt. Magamon mit sajnáljak? Negyvennyolc éves vagyok, bele tudok gyakorolni a gazdasági munkába. Nem égett a ház fölöttem, nem arról volt szó, hogy mennem kellett. De ha az ember egy kicsit előre gondolkodik, pikkor azt hiszem, ez a helyes döntés. — szendi — . - >v. -, a 1 T WÊ4ÊÊË-Vív n ; m mm. mm Hűit szol Ovi .. ^ : - ' Hl mÊPÊtm mm &MX Or0VWI616a»ll6^ „ m m nffm ssöi* Talán több is rejtőzhet egy véletlen betűcserében, mint gépelési hiba. Címünk a kéziratpapíron még így szerepelt: „Kórkérdésünk...” Persze az effajta szóvicc nem minden esetben a jóirányban sül el, s témánk sem a legalkalmasabb célpont a tréfálkozásra. A kényszerű áremelések tud- nillik csakugyan gazdaságunk kóros betegségének egyre többször jelentkező tünetei. Tegnap Salgótarján utcáin néhány járókelőt arról kérdeztük, hogyan éli meg a szabadáras termékek legutóbbi (hétfői) drágulását. ☆ Nagy Gyula: — Igazából nem js tudok hozzászólni a kérdéshez. Mindig emelik valaminek az árát, lassan megszokjuk már. El kell fogadni-.., ☆ Benői József né; — Tudja-e minek ment fel az ára? — Hogyne tudnám: a csirkének, a vattának, a mosószernek. a cigarettának, meg az italoknak. Hadd kérdezzem csak most én magát: mit ér ma egy kiló csirke az öttagú családnak? Mit tudok én megvenni ma a négy és fél ezer forintos fizetésemből? — Bocsásson meg, hol dolgozik? — Hol? Ott ahol most az a szóbeszéd járja, el kell bocsátani ötszáz embert! Galvanizáló vagyok az SVT- ben. Negyvenhét évesen rös- tellem kimondani, mennyit keresek, annyira „semmi” a fizetésem. Nehéz fizikai munkát végzek, — és ugyan el tudja-e képzelni? —még csak jól sem -tudok lakni! Ráadásul az uram mégany- nyit sem hoz haza, mint én. Nézzen csak szét a piacon, a magamfajták már a csontért állnak sorba..☆ — Volt áremelés? Nemondja.... — Hétfőtől drágább a csirke, az italféleségek-.. — Akkor jó. Ezek engem nem érdekelnek. Már csak a kenyér, a tej, meg a vaj ára érint... ☆ — Nézzen ide, reggel óta egy kiló krumplit sem tudtam eladni. Pedig én nem emeltem árat, nyolc forintért kínálom- Ezért megérte bejönni Örhalomból, annyi szent... Azt mondom magának. megnézheti, mikor lát itt engem még egyszer. Nekem nincs pénzem arra, hogy kitermeljem a krumplit, a vevőnek nincs rá pén- be, hogy megvegye. Hát ezt érték ei az áremeléssel! — Kihez van szerencsém? — Egy őralmi emberhez. A nevemet nem árulom el- Óvatosnak kell lenni az ilyesmivel, ezt az egyet megtanultam. az elmúlt negyven év alatt. ☆ Antalné Kéfcr Zsuzsanna: — Látom a kosarán, v-ásá* rolni volt. Mit szól az áremeléshez? — Nem is tudom, mit mondjak. — Emlékszik rá, mikor emelték utoljára az árakat? — Emelik azokat folyamatosan. Nagyobb áremelés..- nem is tudom, már mikor... talán áprilisban, n em ? ☆ Csericza György: — Siralmas dolog ez kérem. Ma megveszem ezt az ecsetet száztizennyolc forintért. Holnap már lehet. hogy csak százötvenért kapnám meg, a jövő héten meg talán már kétszázat is elkérnek érte-.. Elindulok otthonról ötszáz forinttal., de már nem tudom kiszámolni, mire lesz elég. Már az is megtörtént velem, hogy ott- kellett hagynom a kosarat az ÉVI-b-en, és hazaugrani, még több pénzért, mert amenyi nálam volt, arról csak a pénztárnál derült ki: mennyire kevés. ☆ Kuris Ferenc: — Egyszerűen megfizethetetlenek az árak. Már most is azok, és még csak sejteni sem lehet, hol állnak majd meg. ☆ Szalmási László: — Az emberek csendesen belenyugszanak és megpróbálják átvészelni a dolgot. A túlélésre kell a hangsúlyt helyezni. A „kisemberek” végső soron tehetetlenek ezzel az egésszel szemben- Abszolút tehetetlenek. És ez feszült helyzetet okoz... ☆ Botos Gyula: — Eléggé magasak voltak az árak enélkül is. Én fölöslegesnek tartom a hétfői emelést. így, választások előtti hangulatban nem volt „jó húzás” a kormány részéről. Pláne akkor, amikor már milliónyian élhetnek a létminimum szintje alatt! Olyan gazdasági koncepció kellene, ami egy keveset már a „népeknek” is kedvez, mert az elkeseredés semmi jóra nem fog vezetni. — Hogy érti ezt? — Nem szeretném ’89-ben, '90-ben vagy azután, valamikor még egyszer átélni ötvenhatot. Márpedig, ha a dolgok továbbra is így alakulnak, könnyen olyasmi történhet, amire nem szívesen fogunk emlékezni. De még az unokáink sem! — Mit szól az áremeléshez? — Nem is tudtam róla. — Tudja miért emelik az árakat? — Fogalmam sincs. — Emlékszik rá, mikor volt utoljára áremelés? — Sajnos, azt sem tudom. ☆ Mészáros József: — Veszélyesen emelnek. Most nyáron persze kisebb az esélye, hogy „bármi” is történhet. De ősszel (!), ha megint lesz áremelés (én egyébként biztos vagyok benne, hogy lesz) és az emberek nem nyaralnak, pihennek, meg a többi, akkor tegye fel ezt a kérdést! Figyelje csak meg, hogy felzúdul majd az ország! — Maga szerint nyugtalanok az emberek? — Idegesek. Feszültek. És a tömegek feszültségét valahogyan mindig le kell vezetni. Hogy hogyan, azt még szerintem senki sem látja előre... — Beszéljünk inkább az árakról. — Nézze, pofonegyszerű az egész: amit rátesznek a sörre meg a cigire, annyi- 4 val kevesebb marad kenyérre meg vajra. ☆ ? Szomszéd József: — Nem tudom már követni az árakat, csak a pénztárcám laposodik napról napra két fizetés között. — Elhiszi-e, hogy az összemelés ebben az évben megmarad tizenhat százaléknál ? — Nem. Kérem én már semmit sem hiszek el. Én nem hiszek a kommunizmusban, sem a szocializmusban, sem a többpártrendszerben. — És a polgári demokráciában? , — Abban sem. A vezetők ott is csak megmaradnak ugyanilyeneknek, nem? M. B. képek: Rigó (A közreadón «álasrok terméíretesen magánvéleménjek Információs tartalmukért felelősséget nem vállalunk.)
