Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

EGYIK LEGNAGYOBB MAGYAR SZÍNÉSZNŐNK A 75 éves Tolnay Klári A múlt évadban egy új szerepe volt Tolnay Klári­nak. Csak a harmadik fel­vonásban játszott. A hatv- tyú-ban (amelyben, mel­lesleg, kétszer is játszott már korábbi előadásokban, de mindig más szerepet, egy-egy nemzedékkel fia­talabbat). A Madách Ka­marának ez az előadása nem különösebben sike­rült, ám azt csaknem min­den színikritikus megje­gyezte bírálatában, hogy felíorrósult a színpad, ami­kor a harmadik felvonás­ban Tolnay Klári jött be: végre belépett vele együtt Molnár Ferenc is. Ilyen pontes ráérzéssel és ekkora eleganciával ma már csak kevesen tudnak Molnár Ferencet játszani. A keve­sek között is első talán a most 75 éves Tolnay Klári. Nógrád megyei falujából. Mohoráról felkerülve1 a fővárosba, sohasem járt színiakadémiára: helyette színházi akadémiát kapott azzal, hogy a tehetséges je­löltet a Vígszínház szerződ­tette tagjai sorába. Azt a Molnár Ferenc-i eleganci­át. azt a szakmai lelkiis­meretességet, azt az utá­nozhatatlan színészi tech­nikát, amely — elsöprő te­hetsége mellett — egész pá­lyafutását jellemezte, ott ta­nulta meg. Mert Jób Dá­niel nemcsak szerződtette, amint a meghallgatás után tehetségesnek találta, és nemcsak mindjárt szerepet is adott neki, a Sinclair Lewis Dodsworth című re­gényének akkori színpadi adaptációjában. Nevelte is. Jób gondot fordított arra, hogy a vígszínházi színész a színházon kívül is (a szó legjobb értelmében) úri módon viselkedjék, válasz­tékosán öltözködjék. A kezdőket pedig, mint ak­kor Tolnay Klári, arra is kötelezte, hogy mindennap reggel tíztől délután 2-ig, ott legyen a próbákon. A Francia szobalány cím­szerepe volt Tolnay Klári első kiugró sikere a Víg­Tolnay Klári Osztrovszkij, Farkasok és bárányok cí­mű színművében. színház színpadán, Ráday Imre oldalán. Angliában játszódott a vígjáték, ahol a francia szobalány persze erős akcentussal beszél an­golul, ezt az idegenes ki­ejtést Tolnay magyarul pompásan adta vissza. Egy fajta nyelvi játékkal ké­sőbb is remekül elszóra­koztatta addigra már or- szágnyira nőtt rajongóinak táborát: amikor a szűkebb pátriájából, Nógrád me­gyéből hozott nótákat éne­kelte el Katyi-öltözékben, jóízű, palócos kiejtéssel. A harmincas évek végé­re már színházban is és a filmeken is a nagy sztá­rok közé tartozott Tolnay Klári. Ám a Vígszínház műsorrendjén akkori­ban klasszikusok és fajsú­lyosabb kortársművek igen ritkán szerepeltek. Ilyenfor­mán igazából csak a fel- szabadulás után derült ki Tolnay Kláriról, hogy min­den műfajban, egyszóval, klasszikusokban és moder­nekben egyaránt, minden idők legnagyobb magyar színésznői közé tartozik. Szeretném kerülni a lexikonszerű felsorolást, néhány nagy szerepet még­is muszáj megemlítenem. Pirandello Hat szerep ke­res egy szerzőt, Arthur Mil­ler Pillantás a hídról, Ib­sen Nóra, Tennessee Wil­liams A vágy villamosa, Móricz Zsigmond Rokonok, Dosztojevszkij Bűn és bűn- hődés, Csehov Három nővér, Shakespeare Rómeó és Júli­ája, Krleza Léda, Edward Albee Nem félünk a far­kastól című művekben és Illyés Gyula, Németh Lász­ló, Tamási Áron, Molnár Ferenc alkotásaiban arat­ta legnagyobb sikereit. Leg­utóbb, mint említettem, is­mét A hattyúban lépett színpadra, ezt megelőzően a Maude és Harold című kortársdrámában, amely­ben Tolnay nyolcvanéves asszonyt alakít, akibe egy huszonéves fiú lesz sze­relmes. Ezt a darabot Tol­nay Klári nemcsak maga kereste meg önmagának, de — angolból — maga is for­dította. Tavaly könyv jelent meg róla, Első személyben cím­mel. Életét Párkány László hírlapírónak mondta toll­ba.. Nemcsak a színpadról, s a mozivászonról, de sze­mélyesen is ismerem a mű­vésznőt évtizedek óta és tu­dom, mennyire nem szere­ti a magánéletét, a közön­ség elé tárni. Ebben a könyvben pedig szokatlanul sokat és mélyen vall sze­mélyes életéről is. Egyébként kötetre való gyűlne össze azokból az interjúkból, is, amelyet kü­lönböző lapoknak és újság­íróknak adott. Pedig ezt a műfajt sem szerette soha. Azt azonban sokkal job­ban szerette, ha kritikában elemezték a munkáját. Talán a legjellemzőbb rá az, hogy maximalista. Mun­kájában, azzal művészeté­ben mindig a tökéletest próbálta megvalósítani, ki­sebb igénnyel sohasem lé­pett a színpadra vagy a kamerák elé. Ilyen igény nagyon so­kakban él persze. Ám csak igen kevesen tudják ezt olyan színvonalon, olyan eredményesen és olyan tel­jességgel megvalósítani, mint Tolnay Klári. B. T. Nyár a televízióban WÊÊÊÊÊÊÊÊÊBÊÊBBBÊBÊBÊÊÊBÊSÊ^m A lapokból, a rádióból, de a televízióból is tud­hatjuk, hogy kedvenc házi­mozink házatáján sem ki­csik a gondok. Miért ép­pen ott ne lennének?! A nehézségek ellenére még­is, úgy tűnik, a hátra lévő nyári hetekben lesz néhány igazán érdekes műsor, amely az uborkaszezonban is nyújt szórakozást. Nem a napi aktuális politikai adá­sokra gondolunk — ezek egyébként is kevésbé ter­vezhetők —, inkább a pi­henésre, kikapcsolódásra szánt órákat kitöltő prog­ramokra. Július közepén indult az a sorozat, amelyet Lati- novits Zoltán filmjeiből ál­lítottak össze. A tervekben tíz Latinovits-film szere­pel, ezek a következők: Ol­dás és kötés: Gyalog a mennyországba: Hideg na­pok; Keresztelő; Alfa Ró­meó és Júlia: Isten hozta, őrnagy úr: Szinbád: Volt egyszer egy család: Csár­dáskirálynő, Az öreg. A felsorolásból kiderül : a paletta nagyon színes. Van benne irodalmi adap­táció, dráma és vígjáték, izgalom és muzsika, fel­villan a közelmúlt történel­me. Neves rendezőink al­kotásai ezek, és nem ke­vésbé neves partnerek tűnnek fel Latinovits Zol­tán oldalán. Ugyancsak júliusban kez­dik vetíteni a világhirű olasz színész, Gian Maria Volonte filmjeit. Ebben a válogatásban is tíz produk­ció szerepel: Mario Ricci halála; A hét Cervi fivér; Égetni való ember; Banditák Milánóban: Mindenkinek a magáét; Vizsgálat egy minden gyanú fellett álló polgár ügyében ; A munkás- osztály a paradicsomba megy; Giordano Brúnó; Krisztus megállt Ebolinál; Néhány dollárral többet. Ez a válogatás is nagyon sokrétű témájában és stí­lusában, alkotóiban és szereplőiben egyaránt. Né­hány példa: A munkásosz­tály... rendezője Elio Petri, a szereplők között van Mari- angela Melatc: a Vizsgá­lat. . . ugyancsak Petri film­je, Volonte partnere Flo­rinda Boldan; A Krisztus megállt Ebolinál rendezője, Francesco Rosi, szereplői között van Irene Papas, Lea Massari és Alain Cuny. A fenti sorozatok film­jei előreláthatóan kétheten­te jelentkeznek majd a képernyőn. Emeljünk ki néhányat más érdekesnek ígérkező műsorokból. Július 26-án, Két arc egy születésnaphoz címmel láthatunk műsort Tolnay Kláriról. És lát­hatjuk ez alkalomból a Palotai Boris írásaiból ké­szült Reumavalcer című tévéjátékot. Július 28-án sugározza a televízió tv-mozi prog­ramjában Tengiz Abulad­ze Vezeklés című filmjét, amelyről nyilván azok is hallottuk akik nem ismerik. Hátborzongató, különös eszközöket felhasználó, kü­lönleges alkotás a sztálini korszakról. A Zenélő filmkockák sorozatában ismétlésként láthatjuk a La Mancha lo­vagja című musicalt, amely­nek főszerepeit Peter O' Toole és Sophia Loren játssza. A Színház- és Film- művészeti Főiskola opera- és musicalszakos hallga­tóinak előadása a Broad­way-Broadway. Figyelmet érdemel A ha­talom határai című össze­állítás Székely János er­délyi író műveiből. Magyar József készítette a Kis ügyeink című doku­mentumfilmet. A témát is­merhetjük korábbi híradá­sokból. A Hévízi-tó közelé­ben épült Giulio bár törté­nete elevenedik meg a képernyőn. * A tv-mozi másik érde­kes filmbemutatója Bere- ményi Géza Eldorádó cí­mű alkotása, amely a film­színházakban már nagy si­kert aratott. Egv másik si­kerfilm a programban a Serpico, A1 Pacino fősze­replésével. Kellemes szórakozásnak ígérkezik A kis cukrászda című tévéjáték, amelyet Heltai Jenő írásából rende­zett Hajdúfy Miklós. A főszereplők : Pápai Erika és Benedek Miklós. A Mester­sége: színész sorozatban pedig Haumann Péterrel találkozhatunk. Bódi Tóth Elemér : Egy kis „tatárkodás” kávé mellett Ravil K. Buharajev tatar költő (balról) Lothar Lászlóval. Ravil R■ Buharajev tatár iró, költő, műfordító járt nemrég Salgótarjánban, ahol Lothar László, a Ma­gyar PEN Klub titkára társaságában a iPalócföld szer­kesztőségének vendége volt. Pál József, a folyóirat főszerkesztője tavaly a Szovjetunióban ismerkedett meg a költővel, laki a magyar íróküldöttséget kísérte ottani útjain. Invitált a Palócföld szerkesztőségébe, ta­lálkozzam személyesen is Ravil R. Buharajevval, iaki­nek Lothár Lászlóval és Konczek József költővel együtt már emlegették A nyomtalanság csodái című „örmény versciklusomat”, történetesen éppen Jere­vánban. Így esett, hogy megittunk egy csésze kávét és elszívtunk néhány cigarettát. Voltaképpen ennyi az egész történet, viszont néha az az érzésem, hogy ennél jóval több. Nem tudom, ő hogyan érzi. Hol laknak a tatárok? Eleik — mint minden nép ősei — bizonyára a történe­lemben. Így szokták monda­ni. Ez nagy és láthatatlan birodalom. Jó pár éve álldogáltam a Krímben az Ucsan-Szu víz­esés alatt, hallgattam a „re­pülő víz" dübörgését az enyhe decemberi alkonyai­ban. A magas sziklafalról lezúduló víz úgy morajlott, mint maga az idő. Bahcsi- szerájban, a régi kánok, a Girejek székhelyén, ami már ki van téve a téli fa­gyoknak, dideregtem Abdul Szahal Girej kán 1519-ben épített palotájában az üres háremben, hol pár száz év­vel ezelőtt magyar lányok is élhettek. Kicsit arrébb csobog az európai irodalom­ból és zenetörténetből is is­merős, perzsa motívumok, kai ékes bahesiszeráji szö­kőkút. Áll a tizennyolcadik századi mecset, tövében a kánok temetőjének meg­annyi sírköve. Itt nem lak­nak a tatárok. Sztálin kite­lepítette őket. Többfelé lak­nak. És van Tatárföld, ez a csaknem magyarországnyi önkormányzatú terület a Volgánál, ahol a türk nyel­vű tatárok élnek a többi volgai és uráli nép, a bas­kírok, a csuvasok. a ko­mik (zűrjének), a marik (cseremiszek), az udmur- tok (votjákok) és mások szomszédságában. Nem ép­pen közel hozzánk, de szel­lemileg nem is olyan tá­vol, 1989 májusában példá­ul éppen Joskar-Olában, a cseremisz fővárosban tar­tották a finnugor írók első nemzetközi találkozóját. Ez korántsincs olyan messze Kazánhoz (Kazanyhoz), a ta­tár fővároshoz sem, ami Ravil R. Buharajev szülő­városa. Kazán földjét még nem tapostam. Még repülőteré­nek betonját sem, mint tő­le nyugatabbra a hajdani Nyizsnyij-Novgorodét — a mai Gorkijét —, amikor a város még Andrej Szaha- rov Nobel Békedíjas tudós kényszerlakhelyéül szol­gált. Bundás ködök miatt fordult vissza a’ repülőgép Moszkvából, ahol nem tu­dott leszállni, hogy kicsit keletebbre letegyen bennün­ket ,.Nyizsnyij”-re egy teá­ra. Azóta nem röpültem a Volga és az Urál közötti tájak fölött. Kazán fölött sem. Egy-egv vers elvetődik er­refelé, mint a vándormadár. Van amelyik ismerős. Van, amelyik nem. Emlékszem Szibgat Hakim A repülőte­res Kazán felett című versére, Tandori Dezső for­dításában : „Kazán estje, hazatérő gépek: izgatják a szívet, mint az umacs friss menta-illata. Fények Ihunynak, nyílnak.” Ugvancsak ő vall Fatimáról: „Fatirha, keresgéltem egy reggel a verset, amely a lélek tűzkortya lehet. így akartam poharam ‘alá is asztalterítőnyi földet.” Musza Dzsalil (1906—1944), a kazáni Tatár Állami Ope­raház és Balettszínház név­adója, a költő, aki körülbe­lül az a tatároknak, mint a cseheknek Július Fucik, életét adta a szülőföldért, a hitleristák végezték ki 1944-ben Berlin-Spandauban fogságbéli föld alatti tevé­kenységéért. Börtönélmé­nyeit tartalmazó versciklu­sa. a „Moabiti füzet" 1957- ben jelent meg orosz, 1963-bán tatár nyelven. Vá­logatott költeményei „Magá­nyos tűz" címmel mag.vaT rul is napvilágot láttak 1957-ben. Tehát — ismétlen — száll egv-egy vers vagy ciklus. Ravil R. Buharajev 1951. október 18-án született Ka­zánban. Tatárország Musza Dzsalil-díjat 1968-ban kap­ta meg. Eddig hat verses- könvvet adott ki, készülő­ben az újabb két könyv. Kötetei: Az ághoz kötött al­ma (Kazán, 1977), Ritka eső (Moszkva, 1980), Az augusz­tus jele (Kazán, 1981), A vi­rágok ideje (Kazán, 1985), Hódaru (Moszkva 1985), A kommentárok (Moszkva, 1985). Moszkvában él 1977- től tagja a szovjet írószö­vetségnek, fordít angol, né­met, spanyol, török, magyar nyelvből oroszra és tatárra. A budapesti Európa Kiadó­nál tatár költészeti antoló­gia készül, ő válogatja és készíti a nyersfordításokat, ezért van most is Magyar- országon. Nem először, 1986-ban és ’87-ben csak­nem egy éven át Budapes­ten tanult, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Pilinszky János ver­seit fordította — és fordítja — oroszra és tatárra az eredetileg matematikusi végzettséggel bíró költő. Matematikát tanult a moszkvai egyetemen Mondja, Tatárországnak idén augusztus 18-án nagy ünnepe lesz, a bolgártörö. kök mohamedán vallásra való áttérésének 1100. év­fordulója. Egyúttal ez a ta­tár írásbeliség ünnepe is. A vallást és az írást a bol­gártörököktől Kazán örö. költe, a város, amely fél­ezer évvel ezelőtt az Arany Horda fölbomlása után létrejött kazáni kán- ság, a nemzeti nyelv és iro­dalom fészke lett. Ma már a nagy és áradáskor hatal­mas vizeket hömpölygető Volga mossa falait, nyugta­lanságok is gyötrik, remé­nyek is csíráznak benne, mint minden más városban. A parton áll a Fehér Kreml. Itt laknak a tatárok. Hörpölgetem a kávét a tatár költővel. Ritka al­kalom. Lothár László tör egy jókora darabot az asz­talon heverő friss baguette- ből, lassan dél körül jár, ide­je az ebéd után nézi. Musza Dzsalil A kapunál című, Lányi Sarolta által fordított üdén játékos ver­se jut eszembe a nagy kapu előtt álló kisfiúról és az elérhetetlen csengőről Há­nyat kell csengetni? — kér­dezi tőle a költő. ötöt. A vers és a történet vége? íme : .,Megtettem. Erre sürget ijedten: — Jaj, jön a gazda! — Elhúzott s intett: — lszkoljunk, bácsi, usgyi, siessen, lesz nemulass,,ha elcsípnek minket.” A Musza Dzsalil-díjas Ra­vil R. Buharajev somolyog a bajusza alatt. Sajnos, egye­lőre egyetlen versét sem ol­vastam, s ez kölcsönös. Akár­csak az egymás iránti ér­deklődés. Eddigi két kis verseskönyvemet dedikálom neki, barátsággal. Nem tu­dom, tatár vagy orosz nyel­ven hogyan hangoznának.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom