Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-25 / 173. szám
CDnDT 4-----—---------=7 * Tözsér Ferenc, a 66 éves aktív sportoló Á cserkészek között szerette meg az asztaliteniszt Szécsényben a 66 éves Tő- zsér Ferenc az egészséges életmód, a sport — mondhatni — élő reklámja. A fiatalos mozgású Feri bácsi ma is aktív tagja a helyi asztalitenisz-csapatnak. — A sportot két dolog miatt tartom fontosnak — mondja. Egyrészt „konzerválja” az ember egészségét, növeli az állóképességét, másfelől fejleszti akaraterejét. Mi annak idején olyan nevelésben részesültünk, amelyben kiemelt szerepe volt a munkának. Tizenévesen a cserkészeknél és az iskolában szerettem meg az asztaliteniszt, s tanultam meg zenélni is. Ez a két dolog egy életen át kitöltötte a szabad időmet. A sportolás lehetőségét, feltételeit Szécsényben Tő- zsér Ferenc és társai teremtették meg. A háború után kitakarították a romos kastély nagytermét, s ott ütötték a labdát. Később, amikor a kastély felújítása elkezdődött, az Ipoly Bútorgyár kultúrtermében állították fel az asztalt. Most az általános iskola tornatermében játszanak. Hosszú évekig a megyei bajnokságban szerépeitek. A kezdetekben az idegenbeli mérkőzésekre lovas kocsin, később kerékpáron, majd motorbiciklin utaztak. Olyan is előfordult, hogy hatan mentek egy oldalkocsis motorkerékpáron. Nem panaszkodva, de mentek, mert játszani akartak, mert szerették a sportot. Több alkalommal is megnyerték a megyei bajnokságot, az osz- tálvozón azonban nem sikerült továbbjutniuk. — Számunkra a játék, a sport, a mozgás volt a fontos, mint ahogy ma is az — vallja a 66 esztendős ember. Ahogyan elmondta, 32 éves korában súlyos betegsége volt. Nem tudott fel- * egyenesedni! A sikeres gyógyuláshoz az orvosi beavatkozás mellett szükség volt az ő akaraterejére, kitartására. — Mit tanácsol a mai fiataloknak? — Tanuljanak meg dolgozni, küzdeni. A sportban nagyszerű dolog a másik legyőzése, a győzelem érzése. De ennél sokkal nemesebb és felemelőbb érzés önmagunk leküzdése. Én nem vagyok a nevelésben szakember. Két unokámat is saját belátásom szerint, ráérzéssel nevelem. ,Az a véleményem, hogy a mai fiatalok sok mindent kézhez kapnak, tálcán kínálunk fel nekik dolgokat, s így nem látják annak a valós értékét, nem tanulnak meg igazán küzdeni, dolgozni. Pedig ez is az emberi értékek közé tartozik. Ennek legjobb iskolája a sport, a munka. Az asztalitenisznél nap mint nap tapasztalom: odajönnek játszani, egy kicsit ütögetnek, s elmennek. Elvárják, hogy az asztalokat mi, idősek vigyük be a terembe és a játék után tegyük vissza a helyükre. Az elkényeztetést valahol "a családi nevelésben kell keresni. Tőzsér Ferenc nagyon sok versenyen vett részt. Ahogy elmondta, még a Népstadion tornatermében is játszott. Számára a sport mindig is a hasznos időtöltést, az egészséges életmódot jelentette, ahogy jelenti most is. Tapasztalatai alapján mondja: — A munka és a sport egészséges életvitelt követel az embertől, amely fejleszti akaraterejét. Így válik életünk során a kettő az egészség meghatározó részévé. (szenográdi) ggggggg 3önnek-mertnek fflBm m WSmSmfal 61 iüS mm M iillSM j BERTÔK: A Nagybátonyi Bányász szigorú védője a hírek szerint felhagy az aktív játékkal. OLÁH S.: Az SBTC saját nevelésű játékosa az előző években az SKSE és az SVT SC színeit is viselte. A felkészülést viszont már ismét a Stécénél kezdte el, és ha a szakvezetés is úgy találja jónak, az új bajnokságban szóhoz juthat a fekete-fehérek csatársorában. SÁNDOR László személyében játékos-edzője van a H. Szőnyi SE megyei I. osztályú csapatának. A rutinos labdarúgó a Pásztóhoz távozott, Csorba Tibor helyére lépett. SIMON: Az SKSE szélsőhátvédje katonaideje alatt a Bgy. HVSE gárdáját erősíti. MOLNÁR: A kisterenyei- ek jól megtermett játékosát az elmúlt bajnokságban a megyei I. osztály egyik legjobb középhátvédjeként tartották számon. Az új idényben viszont már a Nagybé- tony hátsó alakzatait igyekszik szilárdítani. DRAJKÓ: A szélsőcsatár eddig a Nógrád Volán játékosa volt. Most gondolt egyet, s áttette székhelyét egy házzal arrébb. ősztől már az SVT SC színeiben próbál minél többször a védelmek mögé kerülni. JEN El és FORGÁCS: A Salgó Öblös SC két fiatalján megakadt a nagybátonyi vezetők szeme, de oly any. nyira, hogy már le is igazolták mindkettőjüket a megyei I. osztályban szereplő csapatukból. VARGA: Az eddig Balassagyarmaton játszó középpályás most a szintén harmadosztályú Bag csapatához távozott. (Balás) Mai sportműsor LABDARÜGÄS Előkészületi mérkőzések : Balassagyarmati HVSE— Salgótarjáni Síküveggyár SE, Balassagyarmat, nagyligeti sporttelep, 14.00. SBTC—Nagybátonyi Bányász, Salgótarján, tóstrandi pálya, 9.30. VSZ Kosice (csehszlovák) —Bp. Volán, Bátonytere- nye, 16.00. SOROKBAN Jugoszláviába utazott a Balassagyarmati Kábel SE NB Il-es férfi-kosárlab- csapata. A Lombos István edző vezetésével útra kelt legénység ezen a héten Pancsevóban edzőtáborozik, készülve a közelgő bajnokságra. ☆ Hétfői számunkban az NB III. Mátra-csoport első őszi fordulójának időpontját augusztus 13—14-re írtuk. Nos, augusztus 13-án a Magyar Népköztársasági Kupa fordulójára kerül sor, míg, augusztus 19—20-án kezdődik a bajnokság a Mátra-csoportban. A helyes időpont és a párosítás tehát a következő: Hatvan— Nagy.bátony, SKSE—Volán Rákóczi, Romhány—Bag, Szolnoki Vegyiművek—SBTC (augusztus 19-én), Gödöllő— Bgy. HVSE, Nézsa—Jászberény (augusztus 20-án). ☆ Szerdán kezdődik Pásztó és térségében a Hungá- ria-kupa nemzetközi táj- futóverseny. Az előzetes nevezések alapján a rendezők 10 ország, mintegy 1500 sportolójának részvételére számítanak. Az ötnapos verseny július 30-án, az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul. „Tájékoztató Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a napokban kézhez kapott személyi jövedelemadóval kapcsolatos értesítések a figyelemfelhívás és az egyeztetés célját szolgálják. Az értesítésen lévő tájékoztatót szíveskedjenek figyelmesen elolvasni, mert csak azoknak jelent teendőt, akik eddig nem rendezték befizetési kötelezettségüket. Nógrád Megyei Adófelügyelőség Salgótarján, Liget út 5.” Alpok—Duna-kupa és magyar OB Autós hegyiverseny a Mátrában Csehszlovákiából több versenyző jelezte indulási szándékát. A felvételen a rozsnyói Michalik. A mátrai szerpentinen a 24-es út Parádsasvár és Galyatető elágazó közötti közel 5,5 kilométeres szakaszán az idén ismét Alpok— Duna-kupa nemzetközi autós hegyiversenyt rendeznek, amely az országos bajnokság 4—5. futama is lesz egyben. Július 29-én, szombaton a gépátvételt követően a magyar indulók a délelőttöt edzéssel töltik, majd délután 13 órakor startol az OB-futam. Másnap a reggeli órákban már a külföldiek is „kóstolgathatják” a pályát, belőhetik a kanyarokat. A nemzetközi verseny 11.30- kor kezdődik, ahol a hazai pilóták is elindulnak. Az előzetes nevezések szerint közel száz autó áll rajthoz. A rendezők az NSZK-ból, Ausztriából, az NDK-ból és Csehszlovákiából várnak volánpörgetőket. A magyarok között ott lesz a rajtnál a hegyibajnokságban jelenleg vezető Tóth János (Waltham Osella), az ifjabbik Tóth (BMW 325 IX), a tavalyi abszolút győztes Szigetvári Mátyás (Ford Reynard). Kiss Dezső (Audi HSS Turbo), Cserkúti József (BMW M3), Móczár Péter (BMW M3), hogy csak a legismertebbeket említsük meg. A pályacsúcsot az osztrák Walter Pedrazza tartja (2:21,46), aki két évvel ezelőtt Alpok—Duna-kupán hódított^ el a rekordot Tóth Jánostól. Az elmúlt évben — amikor csak magyar bajnoki futamot rendeztek — a legjobbak is elmaradtak ettől a bűvös határtól 4—5 másodperccel. Am lehet, hogy a legutóbbi, Pécsett lebonyolított EB-futamon abszolút harmadik helyen végzett, nyerő szériát kifogó Tóth Jánosnak sikerült átírnia Pedrazza rekordját. A rendezők felhívják a figyelmet, hogy szombaton és vasárnap reggel hét, illetve hat órától lezárják a forgalom elől a 24-es út ezen szakaszát. Pásztói változások Javában készül a megyei I. osztályú bajnokságra a Pásztói SE labdarúgócsapata. Az évek óta az élmezőnyben tanyázó együttesnél a nyári uborkaszezonban néhány jelentős változás történt. Amit az egyesület vezetői is nagyon sajnálnak: nem sikerült megállapodniuk Gáspár Mihály edzővel, akinek munkájával elégedettek voltak az egyesüKi állíthatja meg Mike Tysont? Ez a kérdés izgatja leginkább a profi ökölvívók táborát, miután a nehézsúlyú világbajnok legyőzésére is esélyesnek tartott Carl „The Truth” (Igazság) Williams egy fél menetnél is alig töltött több időt a szorítóban a címvédő ellen. A vesztes és tábora még nem adta fel a csatát — Randy Neumann mérkőzésvezető szerintük túl korán, az első leütés után véget vetett a küzdelemnek — de az összecsapás megismétlésére vajmi kevés reményt táplálhatnak. — Carl jól tartotta magát, s megérdemelne egy újabb lehetőséget a bizonyításra — jelentette ki Ira Liebowitz, Williams menedzsere. — Remélem, Mike Tyson igazi, nagy bajnokhoz méltóan viselkedik, és hajlandó kiállni egv újabb mérkőzésre. Ha másért nem, hát az „Igazság” kedvéért. .. Williams egyenesen azzal vádolta a bírót, hogy döntésében üzleti szempontok játszottak közre. Mint elmondta, pályafutása alatt nem először került a padlóra: volt eset, hogy háromszor is számoltak rá, mégis felállt, s a végén győztesen szállt ki a kötelek közül. Tysonék egyelőre nem vettek tudomást az ellenfél javaslatáról, de hallgatásukat valószínűleg nem a létnél. Így elváltak útjaik. A problémák oka pénzügyi kérdések körül forgott... A szakvezető egyébként az SVT SC csapatának irányítását vette át. Az új edző Pásztón Csorba Tibor lett. Ugyancsak érzékenyen érintette az együttest, hogv Andó távozott soraikból, az NB III-as SKSE-be igazolt. Nagy Béla és Halasi, akik a gárda két stabil labdarúgójának számítottak — leálltak. .. félelem, sokkal inkább az üzleti megfontolás indokolja. Tysonék így szívesebben látnák Evander Holyfieldet legközelebb. A 26 éves bokszoló a három világszervezet közül kettőnek a listáján első__ számú kihívóként szerepelj ráadásul rajta kívül kevés az igazán komoly pályázó. A világbajnok a sajtóban máris megkezdte szokásos „bevezető hadjáratát” az újabb találkozóra. — Bárhol, bármikor készen állok kiállni Holyfield ellen — nyilatkozta. — Azt se bánnám, ha egy pincében összezárnának minket, s megvárnák, melyikünk jön fel a kulccsal a kezében. .. Holyfield legnagyobb riválisa a címvédő kihívásáért a volt világbajnok George Foreman. A 42 éves öklöző — máig is legendaként emlegetik Muhammad Ali elleni csatáit — visszatérése óta 19 győzelmet aratott, igaz, ehhez alaposan megválogatta ellenfeleit. A Foreman—Tyson mérkőzés biztos telt házat ígér, s az érdeklődést jelzi, hogy a tengerentúlon máris közvélemény-kutatást tartottak erről. Az amerikaiak 52 százaléka szívesen látná Fore- mant Tyson ellen, 39 százalékuk úgy vélte, erre a veteránöklöző még nem jogosult, 9 százalékuk pedig a nyugdíjat ajánlotta „Big George-nak”... Sax tornát — és 40 ezer frankot — nyert Clermont-Ferrandban ritkán tapasztalható „befutóval” fejeződött be a világ- fesztivál elnevezésű nemzetközi sakktorna. Az élen ötös holtverseny alakult ki a francia Olivier Renet, a magyar Sax Gyula, a svájci Viktor Korcsnoj, valamint a szovjet Szergej Dolmatov és Jan Elveszt között, s így ők megosztoztak a 200 ezer frankos fődíjon. Renet kivételével valameny- n.vien nemzetközi nagymesterek, s mostani sikerével a 24 éves francia sakkozó is teljesítette a nagymestert normát. Jellemző egyébként a verseny szorosságára, hogy — sakknyelven szólva — két plusz is elegendő 'olt az első helyhez, vagyis, kettővel több győzelem, mint vereség. Az élboly mögött mindössze fél ponttal lemaradva Ribli Zoltán és a svéd Ulf Andersson osztotta a 6—7. helyet. A verseny végeredménye: 1—5. Renet, Sax, Korcsnoj, Dolmatov és Elveszt 6.5— 6.5 pont, 6—7. Andersson és Ribli 6, 8. Szokolov 5.5, 9. Spraggett 5, 10—11. Noguei- ras és Szpasszkij 4—4, 12. Lautier 3. Csoda a Tour-on Kész csoda, hogy egyáltalán újra hajtani tudtam, és ráadásul még nyertem is! — mondta Greg Lemond, miután felfogta, hogy 1986 után másodszor is a dobogó legmagasabb fokára állhatott a profi kerékpárosok csúcstalálkozóján, a Tour de France-on. Tíz hónappal aztán, hogy Lemond első amerikaiként győzni tudott a Luxemburgból induló, Belgiumot átszelő és a párizsi Champs- Elysées-n véget érő kerékpáros szupermaratonin, kis- híján életét vesztette. Egy kaliforniai pulykavadászat során súlyos balesetet szenvedett, több mint hatvan sörét került testébe. Napokig életveszélyes állapotban volt. Holyfield a következő „áldozat"? 4