Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-17 / 166. szám

NÓGRÁD Naptár 1989. július 17. Hétfő. Endre, Elek napja. A Nap kel 5.04, — nyugszik 20.37 órakor. A Hold kel 20.12 — nyugszik 3.00 órakor. r Évforduló Százhuszonöt éve halt meg Salzburgban Szalay László (1813—1864) tör­ténetíró, reformpoliti­kus, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagja. Várható időjárás A többnyire rövid napos időszakok mellett gya­korin lesz erősen felhő* az ég. szórványos záporeső, délutánonként néhol zivatar is valószínű. Az északi, északnyugati .szél napközben élénk, időnként erős. éjszaka többnyire mérsékelt lesz. Folytatódik a júli­us közepéhez, mérten hűvös idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20—25 fok között alakul. V — Az MSZMP Salgótarjá­ni Reformkoré, ma tartja soi on következő foglalkozá­sát. 16.30 órai kezdettel, a Hazafias Népfront székházá­nak 3. emeleti tanácskozó­termében. Az összejövetelen egyebek mellett megvitatják az új szabályzattervezetet is Ügyeletes riporterünk : Komhányi Tamás lel.: 10-977 — Tiltott határátlépés mi­att. a Nógrád Megyei Rend­őr-főkapitányság vizsgálati osztálya, szombaton, őrizet­be vette R A. NDK állam­polgárt, aki Magyarországon keresztül az NSZK-ba kívánt eljutni. ÉGI TV“ JELEK Sky Channel: 6.30: Üzleti hi­nk. 7.0(1: DJ Kát Show. 8.30: Fanéi Pot Pourri. ll.Oü: Sulli- vanék. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond f orum 13.00: Egy másik világ. 13.55: Landscape Channel. 14.50: Változó világ. 15.45 : Sze­retni. 16.15: The Lucy Show. 16.45: Fürtöskc. 17.00: Vissza­számlálás. 18.00; Eurosport. 01.30: Landscape Channel Super Channel: 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üz­leti hírek 7.45: Hírek. 8.00: Egyveleg. 15.30; Chart Attack. 16.30: Forró drót. 18.30: Off the Wall. 19.30: Foley Square. 20.00: High chaparral. 20.55: Cassie an Co. 21.50: Világhíradó. 22.00: Terme-/• (film-sorozat. 23.00 : YÍ'íi. Lián. TV’j.: 16.05: Riportok. 17.00: Sportmagazin. 18.05: Hírek. 18.10: Pihenőidő 18.30: Alom­váltók. 19.00: Számok és be­tűk. 19.30: Kalandor naplója. 20.00: Nyári varieté. 21.00: Új­világ 22.00: Tv-híradó. 22.35: Frankofon játék. 22.50: Kirán­dulóinak. 23.15: Aktualitások. 00.00: Vendégségben Frednel. — Vakációakció-totó. A balassagyarmati ' úttörő- elnökség és a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központ közösen szervezett nyári programsorozatának része­ként minden hétfőn egészségügyi totót tölthet­nek ki a gyerekek a városi Vöröskeresztnél. A helyes megfejtők között tárgyjutal­makat sorsolnak ki. — Farkas András festő­művész. kiállítása nyílik ma délután, 16 órakor, a sal­gótarjáni Balassi Bálint Nóg­rád Megyei Könyvtárban. A balassagyarmati művész rajzait és illusztrációit au­gusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Szíven szúrta elvált férjét. Szombaton, az esti órákban Novinics ,Józsefné, 44 éves foglalkozás nélküli, VIII. kerületi — Hungária körút 18. szám alatti — la­kos lakásán szóváltás köz­ben konyhakéssel szíven szúrta elvált férjét, Novi­nics József 46 éves segéd­munkás, VIII. kerületi Dió­szegi Sámuel utca 18. szám alatti lakost. A férfi a hely­színen meghalt. Novinics Jó- zsefnét, a rendőrség őrizet­be vette, és ügyében folyik a vizsgálat. Útépítők — útelzárók Ismét nem hazudtoltuk meg „ősi" magyar szokása­inkat építésből, szervezés­ből sikerült megint a bo­nyolultabbat ésszerűtleneb­bet megvalósítani. Salgótar­jánban, a köztudottan egy- utcás városban építik a 21- es út új szakaszát, ezzel együtt az Arany János út és a Kossuth Lajos utca ke­reszteződését is korszerűsí, tették. Néhány hónapos her­cehurca után végre felléle­geztek az autósok, hogy megnyitották a főutcáról a megyei pártbizottság felé ve­zető útszakaszt, minekutána most ismét elzárták e helyet s forgalom elöl. Miért? Mert inost kezdtek hozzá a vasúti kereszteződésnél lévő terület átalakításához, a Fel- szabadulás úton lévő híd ké­szítéséhez és még ki tudja mihez. Bizonyára hozzá nem értők állítjuk, hogy máshol, valahol nyugatabbra, esetleg ahol a gyakorlat nem válik el az. elmélettől, ott tehát egyszerre készült volna el az egész úthálózati rend­szer, s az egyébként is szűkös áteresztőképességű városban nem kellene most megint még jobban szoran- gani a járműveknek Útépí­tők. önök ugye értik, hogy miért így teszik? —kulcsár— * HÍREK * ESEMÉNYEK * Számlái hegyek —kép: kulcsár­Holnap a NóGRÁo-ban! Négyszemközt az alkotói díjassal (3. oldalon) Gyilkosság kísérlete, legyverrejtegelés (5. oldalon) Tábor Pásztó érdekességeiért Az amerikai ..magán posta Magyarországon Amerikai üzletfeleik igé­nye és a kedvező magyar­országi reagálás indokolja, hogy az UPS első kelet-eu- lópai képviselete Budapes­ten nyílik meg — mondot­ták a vállalat illetékesei. A United Parcel Service a világ legrégibb és legna­gyobb „magánpostája": az 1907-ben, Seattle-ben alapí­tott kézbesítőcégnek napja­inkban a világ 122 országát átfogó hálózata, 220 000 al­kalmazottja, százezer autója és 360 repülőgépe van. A cég budapesti képvise­lete a tervek szerint szep­temberben nyílik meg és for­galmat nyit mind Buda­pestre, mind Budapestről. Totóeredmények A totó 28. heti játékszelvé­nyén szereplő Intertotó-mérkó­zések eredményei : 1. FCS Tirol—Váci Izzó 1-0 1 2. Rába ETO—IF Bröndby 1-0 1 3. Tatabánya— IFK Göteb. 5-3 1 4. Siófok—SK Örebro 1-3 2 5. Karlsruha—Luzern 4-2 1 6. Stuttg. K.—Stal M. 1-1 x 7. Bellinzona—Etir 1-1 v 8. Kaiserslautern—Vienna 2-0 i 9. Grazer AK—Vejle 1-1 x 10. Slavia Praha—Wettingen 4-0 1 11. Hansa R.—FF Malmö 2-2 x 12. Admira W’.—Grasshapp. 2-2 x 13. Rapid B.—Wiusmut A. 2-1 1 pótmérközések : 14. RKC W.—Carl-Z. J. 2-0 1 15. Plastika N.-BK 1903 K. 1-3 2 16. Bánik O.—Hannover 2-1 1 Ma kezdődik Pásztón a második nyári városvédő tá­bor. Huszonöt - vállalkozó­kedvű gyermek és fiatal­ember vesz részt a követke­ző tíz nap játékos, de ko­moly munkát is ígérő prog­ramjaiban, melyhez a szük­séges anyagiakat a „Pásztó Város Ifjúságáért Alapból" teremtették elő a szervezők. Mindjárt holnap dologhoz is látnak a táborozok, amű­A taxisofőr embersége Egy szerető férj ko­pogtatott a szerkesztőség­ben és hozta az alábbi történetet: valamelyik nap rosszul lett a felesége, annyira leesett a vérnyo­mása, hogy le kellett szállnia a buszról. A friss levegő azonban már nem segített, hanyatt zuhant; s fekve maradt a földön. Ki tudja meddig feküdt volna úgy Kárpáti József taxisofőr nélkül, aki nem­csak feltámogatta de haza is szállította a gyengél­kedő fiatalasszonyt. A fu­vart — talán mondanom sem kell - ezúttal a sofőr fizette. emlékj övezetben várja őket néhány feladat. A további­akban felkeresik az Oskola- mester-házat és a hatszög­letű kápolnát, rendbe teszik az I. világháborús emlékmű környezetét, megismerked­nek az üveghuta felújítási munkálataival, és a kolostor belső helyreállításának fo­lyamatával. Persze nemcsak munka vár rájuk, hanem egv egész napos túra is a Szombaton este, nyolc óra­kor Balassagyarmaton, Sza­bó Péter Endre, nem adott elsőbbséget az őt kerülő, Fancsik Ferenc által veze­tett autónak, úgy fordult be balra. A két gépkocsi össze­ütközött, s Fancsik Ferenc nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérültést szenvedett. Két és fél órával később ugyancsak Balassagyarma­ton, Mindszenty Gábor ka­nyarodott úgy balra sze­mélygépkocsijával, hogy közben nem adott _ elsőbb­séget a kereszteződésben egyenesen áthaladó autó­nak. Az eredmény: ötven­Cserhát völgyében, majd kör­nyezetvédelmi őrjárat a vá­rosban és egy hosszú város­történeti játék. Tíz nap eltelte "után, ha minden igaz. magán a tele­pülésen is meglátni majd: városvédő tábor volt Pász­tón. Bár. ha csak annyi ered­ménye lesz e kéthetes prog­ramsorozatnak, hogy ne­gyedszázán alaposan megis­merik lakhelyük környékét, már megérte a táborozás. ezer forintos kár, a jármű­vekben, s Mindszenty könnyű sérülést szenvedett. Salgótarjánban szombaton éjjel a 22-es számú főúton, az úttest szélétől kétméter- nyire gyalogolt Balázs Bé­la, akit a vele egy irányba haladó, Bozók Csaba által vezetett személygépkocsi egy autóbusz oldalának lö­kött. A gyalogos nyolc na­pon belül gyógyuló sérülés­sel „úszta meg" e kellemet­len kalandot. A balesetek körülményeit vizsgálja a rendőrség. Szomorú hétvége Egy súlyos és két könnyebb sérülés Gyermekgyilkosság Csepelen Elfogták a tettest Szombaton a késő esti órákban a rendőrség széles körű nyomozás után elfog­ta Blonski Imre 19 éves be­tanított munkás budapes­ti lakost, akj alaposan gya­núsítható azzal, hogy pén­teken este megölt egy 7 éves kisfiút. Mint ismeretes, pénteken este Budapest XXL kerü­letében a Védgát utcával szemben lévő, úgynevezett „Francia-öböl” területén sú­lyos gyermekgyilkosság történt. Egy férfi, feltehe­tően fahúsánggal. számta­lan fejre mért ütéssel, agyonverte Armán Roland, Budapest, XXI. Árpád 6á szám alatti lakos 7 éves kis­fiút, aki a helyszínen, kopo­nya- és agyroncsolódás következtében szörnyet­halt. Ezt követően egy is­meretlen férfi telefonon be­jelentést tett a Heim Pál gyermekkórház ügyeleté­re, és elmondta, hogy az est folyamán megölt egy kisfiút a csepeli Védgát ut­cában. A bejelentést kö­vetően a rendőrség nagy erőkkel megkezdte a terület átvizsgálását, s megtalálták a kisfiú holttestét. Ezzel párhuzamosan hozzálátták Nem tartom magam vér­szomjas embernek, de most azt kívánom, a tettesen tel­jesedjék be a legszörnyűbb ítélet, amelyet Isten, és az emberek előtt megérdemel. Istenről szólok, bár nem va­gyok vallásos — de hiszek néhány bibliai tanítás iga­zában: a békében és a sze­reiéiben. S ha ez sokak szá­mára túl fennköltnek tűnik, ám legyen; megelégszem az egyszerű, normális viselke­déssel, ha azt (nemcsak a pa­ragrafusok írják elő, de írat­lan és örökérvényű törvé­a tettes megkereséshez. A nyomozás rövid időn belül eredményesnek bizonyult. A gyanúsított Blonski Imre cselekményét beismer­te. ügyében a BRFK vizs­gálati osztálya folytatja a további eljárást. nyék szabályozzák. Hiszen hiába u tudat: bosszút áll majd értem egy erőszakszer­vezet, amikor minduntalan rettegnem kell, mikor, ki támad meg a szembejövök közül; ücsörögjek bár ked­venc kávéházam teraszán, üljek szerkesztőségi írógé­pem mögött, vagy sétáljak a karancsi erdőben — ha egy illetőnek éppen őrült kedve támad... Én félek a Blonski-félék- töl. Nem szégyellem beval­lani. félek ettől a fajtától, s elsősorban nem saját teste­Irgalmatlanul! met féltem. A veszély rend­szerint a kicsik népére les: a gyermekekre. Azokra, akik nem ütnek vissza, ha bántják őket, akiknek be lehet fog­ni a szájukat, ha sikoltozni kezdenek, vagyis akikkel könnyű... Undorodom az ilyen alakoktól, bár ez L-. sajnos — nem segít. Amerre ezek járnak, a bizalmatlanság homálya üli meg a szíveket. Nyomukban rettegő szülők félénk és ag­resszív gyermekeket fognak felnevelni, s az új nemzedék élete éppen a beléjük oltott gyanakvás miatt lesz sivár. A gyermekgyilkos mindig a jövő egy darabkáját öli ki belőlünk. Nemcsak az Ar- mán szülőktől. de tőlem és (majdani) gyermekeimtől is elvett valamit i— egy őrült. „örült vagyok” — milyen könnyű kimondani! örült vagyok — mondta a telefon­ba egy szadista, bár bennem nincs kétség: tudta mit csi­nált. Hogy meg is értette-e, nos erre talán kiderítik a választ az elmegyógyászok, engem ez már nem érdekel. Teljesedjék be rajta az az ítélet, amelyet bízvást meg­érdemel Isten és az embe­rek színe előtt. Mohai Barna-------------^--------------:---------------------------------------------------------------------------------------:---------—---------------------------------------------------------------------------­. 1 \ I ) az MSZMP lapja, alapítói jogok gyakorlója a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága. Főszerkesztő: Dr. GOROOS JANOS. _________________________ Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. F elelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229-109. Irányítószám: 3101.Terjeszti a megyei posta. Előfizethető: bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel ut 10/a. 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101. Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HUISSN 0133-1558.--------- -- ---

Next

/
Oldalképek
Tartalom