Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-17 / 141. szám
Végtisztesség a mártíroknak a nemzeti gyász napján (Folytatás az 1. oldalról.) 1956. és a fordulat jelképévé lett Nagy Imre emlékét. Nagy Imre több volt mint politikus; nagyvonalú és bölcs államférfinak bizonyult a legválságosabb órákban. Munkatársaival együtt, a koalíciós kormányra és a közvélemény józan többségiére támaszkodva átvezette az országot a véres konfrontációból a politikai megoldás. a békés kibontakozás útjára. Történelmi küldetése teljesítésében az ország törvényes miniszterelnökének felbecsülhetetlen segítségére voltak a vele mártírhalált ' halt harcostársai. Előttük és az 1956. november 4. utáni megtorlás minden áldozata előtt fejezzük most ki egy nemzet tiszteletét és háláját. Nagy Imre üzenete ma időszerűbb, mint valaha volt. Csak a különbözőképpen gondolkodók és cselekvők kölcsönös türelme és engedékenysége, az előlegezett bizalom szellemében ragadhatjuk meg a kivételes. biztató lehetőséget, csak így valósíthatjuk meg a tcrténe’mi feladatot, csak így biztosíthatjuk a békés átmenetet egy európai, korszerű, szabad és demokratikus társadalomba. A múlt tanít és kötelez. Ne maradjunk a szavaknál. Ne ígérgessünk, ne fogad- kozzunk! Hisz 33 esztendeje éppen erről a térről indultunk el Nagy Imrével a szószegés és árulás áldozataiként kálváriájuk utolsó stációjára, miután alig néhány héttel korábban a Rajk-te- metésen ünnepélyes fogadalom hangzott el, hogy ilyen szörnyűség soha többé nem fordulhat elő. A gyász és a visszaemlékezés szívszorító perceiben egy tisztességes politika létezik, az, amely a népből magából szakád, és amelyet fel is vállal a nép. Harminckét év kellett ahhoz, hogy ezt a napot megéljük. Szólnak a harangok szerte a világon, hirdetik a nagy- nagy magyar gyászt, de egy. ben azt is hirdetik, hogy a magyar nép újra föltámad. — Bízom az egyetemes magyarságban, hogy felülemelkedik apró érdekeken, hogy megvalósítjuk a magyar társadalmat, összefogunk magyar hazánk érdekében. A későbbiekben Rácz Sándor így folytatta : — Ma a világ politikai közvéleménye szimpatizál a magyar törekvésekkel. De ebben a véleményben van valami kis fals is: nem a magyar nép jogos politikai igényeiből táplálkozik. Ezért arra kérem külföldön élő magyar honfitársaimat, hassanak oda, hogy az eredeti, a magyar nép számára megfelelő politikai igényeket támogassa a kultúrvilág. Befejezésül annyit: Ez a gyász, ezek a koporsók valamennyiünknek azt parancsolják, hogv soha egyetlen nap ne múljon anélkül, hogy ne emlékezzünk Nagv Imrére, mártírtársaira és a 301-es parcella névtelen hőseire, a pesti srácokra, akik nélkül nincs forradalom és akik nélkül nincs szabadság. Ezután Mécs Imre vele együtt halálra ítélt bajtársain,ak nevében szólt. — Nem tudok elfogódottság nélkül beszélni; magam is hosszú ideig voltam halálra ítélve, és az üres koporsó 90—100 olyan társamnak az emlékét őrzi. akit személyesen ismertem, akivel a poklok tornácán együtt ültünk. Több száz embert temeFöldig hajtőit zászlók a társadalom kész a megbékélésre, mert így kívánja az ország érdeke, és mert ezzel fejezi ki tiszteletét Nagy Imre és mártírtársai iránt. De a békés magyar nem felejt, és türelmetlen meg nyugtalan is. Tettekre vár, gyors, határozott cselekvést kíván. Szabad hazát, jogállamot, tisztességes megélhetést. Olyan demokratikus, szociális, igazságos és törvényes társadalmat, amilyet a felkelt nép 1956 októberében megálmodott, és amely valóban az intézményes rend és a béke országa lesz. Ezután Rácz Sándor, a nagy-budapesti munkástanács egykori elnöke emlékezett elhunyt társaira. Az 1956-ban a munkások által megválasztott és a magyar nép által megbízott képviselet nevében jelentette a halottaknak és mindazoknak, akik a magyar haza földjében el vannak temetve: tisztelettel, hűséggel, becsülettel megőriztük 1956-os forradalmunk szellemét és továbbra is küzdünk minden apró igazságáért. Az 1956-os magyar forradalom bebizonyította a világnak, hogy csak tünk ma. Miniszterelnököt, honvédelmi minisztert, államminisztert értelmiségieket, sok-sok munkást, parasztokat, katonákat és civileket, keresztényeket, zsidókat, ateistákat, kommunistáikat, cigányokat és nagyon egyszerű embereket együtt. Zömmel fiatal gyerekeiket és fiatal felnőtteket, néhány idős emberrel. Temetjük a forradalmárokat, a népharag és a népakarat megtestesítőit, a mártírokat és az áldozatokat, akik sokféléi jöttek, de a magyar szabadságért harcoltak és vállalt sorsukban váltak eggyé. Temetjük a felkelőket, a „szent suhancokat”, akik szembeszálltak a világ legnagyobb hadseregével és egyszer kiszorították Budapestről. Akik a rettenetes november 4-e hajnalán a második agresszió csapásait testükkel próbálták felfogni. Temetjük azokat, akik a szívükkel politizáltak, akik jellemesek voltak, akik azok maradtak, aikiik visszaadták az ellopott hazát. Temetünk tisztességgel, nemes egyszerűséggel, vissaszerze.tt öntudatunk méltóságával. Virággal borított ravatal A megemlékezés napja van ma, amikor a forradalom dicső történéseire, elpusztított barátaink, apáink, nővéreink, testvéreink alakjára, személyére gondolunk. A leLkiismeret-vizsgálát napja van, amikor mindenki magába néz: hogyan élt 33 évig, hogyan tudott úgy élni — szabadság nélkül? A mai nap a korszakváltás határköve, de a remény napja is: ha összefogunk, megteremthetjük azt. ami őseink vágya volt, amit kivégzett, temetetlen társaink velünk együtt akartak és amiért életüket áldozták — A független, szabad, demokratikus Magyarországot! Király Béla, az 1956-os nemzetőrség parancsnoka a szabadságharcosok nevében mondott beszédet. 1958. június 17-én, amikor a hír Amerikába érkezett. Kéthly Annával megfogadtuk, hogy nem lépjük át az állam határát addig, amíg a magyar népnek meg nem adatik, hogy tiszteletét, há-. Iáját, szeretetét kifejezze Nagy Imre és vértanútársai előtt. Ez a ndp ma elérkezett. Ha Kéthly Anna élne, bizonyára ő is közöttünk lenne. Amikor temetünk, tanuljunk vértanúinktól! A második világháború alatt a moszkvai rádió magyar adásaiban Nagy Imre szavaiból a nemzet sorsa iránti aggodalom sugárzott Első miniszterelnöksége alatt a „kis magyarok” műveltségének fokozására kívánt iskolareformokat bevezetni, 1956-ban a nemzeti függetlenség apostola lett. Tanuljunk Nagy Imrétől: Hazaszeretetei! A fordulat évében tiltakozott a parasztságnak nyájként kolhozokba terelése, az emberi jogok tömeges megsértése, szakszervezeti é^ koalíciós pártok megsemmisítése ellen. Erre emlékezve, küldi Varga Béla apostoli protonotárius, a parlament volt elnöke és Kővágó József, Budapest volt polgár- mestere üzenetét és óhaját, hogy a „nemzet hálája kísérje Nagy Imrét és vártanú- társait.” Első miniszterelnöksége idején Nagy Imre kinyittatta az internálótáborok kapuit. Megkezdte a politikai elítéltek rehabilitálását. Megengedte a földműveseknek, hogy elhagyják a termelőszövetkezeteket és visszatérjenek a magángazdálkodáshoz, a nehézipar helyett a fogyasztási ágazatot támogatta. Nagy Imrét egy világ választja el a sztálinistáktól, A sztálinisták bilincset kovácsoltak az ideológiából, és azzal verték vasra nemzetünket. Számukra az ideológia volt az első és az ember másodlagos. Hazánkat a doktrína áldozati bárányává tették, hogy kiszolgáltathassák a népet a politika farkasainak. Ezzel szemben Nagy Imre az utilitarianizmus szellemében úgy kívánta alkalmazni a doktrínát, hogy a legtöbb magyarnak a legtöbb jót juttathassa. Egyesek azt állítják, hogy 1956-ban az „utca” sodorta Nagy Imrét olyan „szélsőségekbe”. amelyekbe egyébként soha nem lett volna hajlandó belemenni. Igaz, hogy reformátor és nem elsősorban forradalmár volt 1956 miniszterelnöke. Igaz, hogy békésen, vérontás nélkül kívánta radikális reformjait megvalósítani. De ismerjük meg végre az igazi Nagy Imrét és jegyezzük meg, hogy azok a reformok, amelyeknek a forradalom alatt az élére állt, ugyanazok voltak, amelyekért ő már 1947 és 1956 között sík- raszállt, beleértve az egyén szabadságát, a demokráciát, a többpártrendszert és a semlegességet is. Tanuljuk meg Nagy Imrétől, hogy 1956 nem vaktában elkövetett tévedések sora, hanem a magyar nemzet őszinte akaratmegnyilvánulása volt! Nagy Imre már 1956 júniusában kijelentette: „Egyet nem vállalok: meggyőződésem elvtelen feladását.” Ehhez az álláspontjához még a katasztrófa árnyékában is ragaszkodott. Nem árulta el a nemzetet, a vértanúságot vállalta. Nagy Imre a szabadság eszméjének rettenthetetlen hőse. Tanuljuk meg Nagy Imrétől az elveinkért való helytállást! Mennél jobban megismerjük azonban Nagy Imre humanitását, annál világosabb lesz, hogy emlékének meg- szentségtelenítése lenne, ha innen, koporsója mellől ujjal mutatnánk a gyilkosaira. Fel kell tárni bűneiket, annak minden részletét, hogy a jövő generációk ebből tanulhassanak A felszabadult magyar társadalom azonban törölje el örök időkre a halálos ítéletet, hogy ne kelljen újra és újra temetni ártatlan vértanúinkat. Kínozza őket lelkiismeretük — ha van ilyen —, és ítéljen felettük a történelem. Tanuljunk Nagy Imrétől, de tudjunk felejteni is, mert aki nem tanul a történelemből és felejteni sem tud, az megismétli a múlt hibáit és bűneit! Ahogy a közelmúltban Spanyolországban totalitárius rendszerből, Uruguayban pedig véres katonai diktatúrából békésen valósították meg a demokratikus társadalmat, éppen úgy hazánknak is vér és erőszak nélkül, békésen kell ismét a szabadság országává lennie. Ezt követeli vértanúink emléke! Félezer sz-abadságharcos hősi halott és vértanú, Nagy Imre, Gimes Miklós, Lo- sonczy Géza, Mailéter Pál. Szilágyi József, barátaink és baj társaink! Nyugodjatok békében. A szónokok sorában utolsóként a magyar fiatalok nevében Orbán Viktor (FIDESZ) mondott beszédet. Azok a fialtatok, akik ma az európai polgári demokrácia megteremtéséért küzdenek Magyarországon, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával. Ők azok az államférfik számunkra, akik életük árán sem ’tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Mja, 33 évvel a magyar forradalom, és 31 évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az 56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszerezlek a nemzet számára. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a névtelen százak a magyar függetlenségért és szabadságért áldozták életüket. A magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt. Orbán Viktor beszédét követően, fél kettő előtt néhány perccel befejeződött a Hősök terén a megemléi kezés. A mintegy ötórás gyászszertartáson mintegy 250 ezer ember rótta le ke. gyeletét: a magyar nép búcsúzott mártírjaitól, elhelyezve a megemlékezés koszorúit és virágait. A tiszteletadás végeztével felcsendült Erkel Earenc Ünnepi nyitánya. A koporsókat és velük együtt a mérhetetlen mennyiségű koszorút, virágokat autókra rakták, s a menet elindult a temető felé. A koporsókat és a kegyelet virágait szállító autókat a hozzátartozók és a vendégek kísérték a Rákos- keresztúri temetőbe. Néhány perccel múlt délután 3 óra, amikor megérkezett a Rákoskeresztúri új köztemetőbe a Nagy Imre és mártírtársai földi maradványait kísérő gyászmenet. Az 1956 utáni megtorlások áldozatainak végső nyughelyére — a sírkert 300-as és 301-es parcellájába — már csak a hozzátartozók, az egykori sorstársak szűk kö., re kísérhette el a mártírokat. A temetőben a családtagok, a harcostársak, a barátok koszorúinak elhelyezése után olvasták fel a kivégzettek névsorát, majd a végső tiszteletadást követően örök nyugalomra helyezték Nagy Imrét és mártírtársait. A koszorúzők sorában részt vett több ismert személyiségtől rövid nyilatkozatot kértek az MTI munkatársai. Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke: — Az oly sok megpróbáltatást, fájdalmat okozó történelmi eseményt helyére kell tenni, közös megegyezéssel mielőbb le keil zárni, hogy az erőt és a figyelmet a néppel együtt és a nép javára, a jelenre és még inkább a jövőre fordíthassuk. Június 16-a ezt szimbolizálja és ezt kell' jelentse mindnyájunknak, akik felelősen gondolkodunk Magyarország jövőjéről. Szólt arról is, hogy ha sok is a hasonlóság a Nagy Imre-kormány szándékai és a mai törekvések között, mint például a pluralizmus, a többpártrendszer,, azonban nem lehet eltekinteni a 30—40 évvel ezelőtti és a mostani Magyarország belső és külső körülményei közötti különbségektől. A hasonlóságok, az azonos törekvések mögött egy evolúciós fejlődést kell látni, egy megváltozott világot és új feltételrendszert. Németh Miklós, mint mondta, hisz abban, hogy a mai vezetés a néppel összefogva, a politikai és a gazdasági reformok útján haladva egy szebb és boldogabb Magyarország jövőjét alapozza meg. Pozsgay Imre államminiszter: — Kézfogás ez a mai nap, lényege a nemzeti megbékélés és a tempós, új lendületű munka megkezdése. Ez a nagyszerű esemény arra is alkalmas, hogy személyes elkötelezettségemet újra megerősítsem. s örülök, hogy a mai kormány osztja az 1956- ta! kapcsolatos nézeteimet. Ma jobbak a feltételek és biztatóbbak a körülmények, mint 56-ban a pluralista társadalom megvalósításához, ami akkor tragédiába, mondhatnám katasztrófába fulladt. Megvan az esély arra, hogy a diktatórikus szocializmusról demokratikus társadalmi rendszerre térhessen át békés úton az orszáig. Ha eddig erre másutt nem volt példa, akkor ennek nálunk kell először megtörténnie. Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt elnöke: — Nagyon örülök, hogy részt vehetek az eseményen, nagy barátsággal gondolok a magyar népre, tudom, hogy a mai nap rendkívül fontos az önök számára. Paskai László bíboros, prímás-érsek: — Ugyanazzal az érzéssel jöttem el, mint az egész magyar nép. Imádságos lelkülettel. őszinte együttérzéssel, a megholtakkal, a megbékélésnek, a megbocsátásnak és a jövő építésének a reményében. Schöner Alfréd főrabbi: — Megrendülve, s egyben reménykedve érkeztem. Megrendülve, mert a forradalom bukása után lassan másfél emberöltőnyi idő telt el, hogy a mártírok, azok az emberek, akik Isten adományát, életüket adták egy nép függetlenségéért és szabadságáért a megérdemelt piedesztálra kerülhettek. Reménykedve, mert nagy lehetőséget érzek az újrakezdéshez, a hívő ember hitével bízom a valódi kibontakozásban, abban, hogy a nagy történelmi lehetőséget nem hagyjuk ki.
