Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-16 / 140. szám

NOGRAD T Naptár Évforduló 1989. június 16. Péntek. Jusztin napja. A Nap kel 4.46 — nyug­szik 20.44 órakor. A Hold kel 18.26 — nyug­szik 2.15 órakor. Ötszázhuszonöt éve halt meg Rogier van dér Weyden (1399— 1464) németalföldi festő, Jan van Eyck után a XV. századi németal­földi festészet legna­gyobb alakja. Várható időjárás Mindenütt megnő a felhőzet és többször lesz erő­sen felhős az ég. Záporok és zivatarok keletkeznek. Napközben megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet éjszaka 7, 12 fo­kig sülved, nappal 19, 24 fokig emelkedik. I lottó nyerőszámai : 16, 26, 52, 77,78 Elmarad a megemlékezés A rádió csütörtök déli hír­adásában elhangzott, hogy pénteken Salgótarjánban a megyei tanács épülete előtt a nemzeti gyásznap alkalmá­ból megemlékezést tartanak a helyi alternatív szerveze­tek a Magyar Demokraták Szabad Pártja helyi szerve­zete kezdeményezésére. Eb­ből csak a kezdeményezés igaz. A szervezők írásban hoz­ták az illetékesek tudo­mására, hogy elállnak ter­vüktől. Miután azonban e/.t már nem közölték a tö­megkommunikációval, s miután mi úgy véljük, hogy illetékesek mindazok is, akik a megemlékezésre el­mentek volna ezúton közöl­jük: a rendezvény elmarad. — A BIZOTTSÁG, amelyet teg­nap hívott életre a Hazafias Nép­front városi bizottsága Bá- tonyterényén, céljai közé sorol­ja a település történelmének ku­tatását, történeti emlékeinek megóvását, az 1848 49-es forra­dalom és szabadságharc emlé­kére egy emlékoszlop felállításá­nak kezdeményezését, a máso­dik világháború elesett és de­portált áldozatai nevének megörö­kítését emléktáblákon, valamint az államalapítás 1100. évforduló­jának tiszteletére a városban egy emlékhely, -park kialakítá­sának segítését. — A Palócföld folyóirat és a Magyar Rádió közös irodalmi műsorát láthatják mindazok, akik ma 18 óra­kor ott lesznek, a salgótar­jáni zeneiskola dísztermé­ben. A műsorról rádiófel­vétel készül. — Nézsán a művelődési házban június 18-án, 16 órai kezdettel nemzetiségi bemutatót tartanak. Fellép­nek a műsorban Kesztölc, Tatabánya, Szendehely, Gal- gaguta és Nézsa képviselői. Ügyeletes riporterünk : Csala Péter Tel.: 10-977 — Ismert az áldozat neve. Lapunkban két alkalommal is hírül adtuk: egy ismeret­len személyt hétfőn este ha­lálra gázolt a zagyvapálíal- vai felüljárónál a gyorsvo­nat. A nyomozás megállapí­totta, hogy az áldozat: Eg- n er Rezső, 43 éves salgó­tarjáni, Gorkij körűt ' A/15. IV. em. 1. szám alatti la­kos. A baleset ügyében a rendőrség folytatja a vizs­gálatot. — Az áldozatok tisztele­tére. Országszerte megem­lékezéseket, tiszteletadáso­kat szerveznek ma a tár­sadalmi szervezetek, tömeg- mozgalmak az 1956-os ál­dozatok tiszteletére. Ennek az országos eseménynek ré­szeként a Magyar Demok­rata Fórum balassagyarmati szervezete a városi teme­tőben emlékezik 19 órától a 33 évvel ezelőtti esemé­nyek áldozatairól. Átalakítják az Ipolyi A balassaí: ..rmali Ipoly Aru­ház. korábban tervezett átalakí­tása megkezdődött, de közben az árusítás nem szünetel. A be­járatot a Kossuth Lajos utcai frontról a főutcára helyezik át. A salgótarjáni Mozaik Kft. vál­lalta 800 ezer forint értékű munka elvégzését, s a tervek szerint július 20-ra végeznek is vele. Az átalakítással a gyermek- kötöttárú-részleg hasznosítható területe növekszik. valamivel több mint húsz négyzetméter­rel. A többletterületre a gyer- mekcipőpolt költözik majd, vagyis nemcsak a tér. hanem a választék is bővül. Ebéd az oviban Huszonegy kisgyermek jár a mátrakeresztesi óvo­dába, akire Boros Józsefné óvónő vigyáz nap mint nap. Képünkön ebédhez készülnek a falu legkisebb gyerekei. —RT— * JCOBPHEæ VuaHHHHr-mBaHVaai .* SHBMRRT «SaSaM——1—3TIF Haul Hl Tavaszi idill —kép: kulcsár— Nógrád megye lakossága! Honfitársaink! Elérkezett nemzeti történelmünk fekete napjának, 1958. június 16-nak az évfordulója. Emlékezzünk a forradalom mártírjaira! Emlékezzünk szeretteinkre, barátainkra, ismerőse­inkre, mindazokra, akik életüket adták egy emberarcú társadalom megteremtéséért vívott szabadságharcban! Nem feledhetünk! Ezen a napon gondoljunk kegyelettel a december 8-i salgótarjáni vérengzés áldozataira, a megalázott, meghurcolt emberek százaira és ezreire, a meggyil­kolt miniszterelnökre és mártírtársaira! Ma, temetésének napján tartózkodjunk a vigassá­goktól. Akik nem vesznek részt a budapesti kegye- letes ünnepségen, gyászoljanak csöndben, önmaguk­ban ! Mivel nincs megyénkben forradalmi emlékhely, a kegyelet jeléül helyezzünk el sötétedés után egy szál gyertyát otthonaink ablakában! A gyásznap legyen egyben a nemzeti megbékélés napja is. Magyar Demokrata Fórum salgótarjáni szervezetei Növekvő érdeklődés az úttörőtábor iránt Megkezdődött a főszezon Szorospatakon A szorospataki úttörőtábor felújítási tervében is rögzí­tett társadalmimunka-válila- lását teljesítette az MHSZ bátonyterényei vezetősége. A csodálatos természeti kör­nyezetben épült tábor belső területét szépítették, parko­sították az MHSZ-aktívák. Az elvégzett társadalmi munka értéke harminckét­ezer forint. ÁpriJis 28-tól augusztus 27-ig huszonöt turnusban több mint ezren veszik igénybe a szorospataki úttö­rőtábor szolgáltatásait. Az ország távoli területeiről érkeznek a Mátrát „meghó­dítani” akaró iskolai csopor­tok. Több csereüdültetést is lehetővé tesz a tábor, így jutnak el az NDK-ba, Cseh­szlovákiába, Beregszászra, a kisterenyei gyermekek és nevelők. Több kiránduló­csoport js igénybe veszi a tábort, júliusban a fafara­gók is itt készítik alkotásai­kat. A legnépesebb üdülő­csoport Kisvárdáról érkezik, ők nyolc napot töltenek el a vadregényes környezetben. R. A. Adalékok egy perújításhoz A Hajdú-Bihari Napló júni­us 10-én, szombaton egy 24 oldalas különszámmal jelent­kezett. A lap egész terjedelmét Dér Ferenc újságíró Adalékok egy perújításhoz Nagy Imre ügyében című sajtódokumen­tum gyűjteménye teszi ki. A szerkesztköség egy könyvet ad ki újságformában. Dér Fe­renc o korabeli magyar és kül­földi lapokban megjelent új­ságcikkek alapján kíséri végig Nagy Imre politikai pályafutá­sát 1953 júniusától 1958 jú­nius 16-áig, amikor is társai­val együtt kivégezték. A régi, ma már alig- alig hozzáférhető publikációk adnak képet, a magyar > poli­tika hullámzásáról. Az olva­sók a sajtódokumentumok alapján meggyőződhetnek or­ról, hol, mikor és mjt mon­dott Nagy Imre, Kádár János és a többi politikus. Megtalál­hatók a gyűjteményben az 1956-os népfelkelés legfonto­sabb dokumentumai, a külön­böző diplomáciai jegyzékek, külön érdekessége az össze­állításnak, hogy a szerző na­gyon sokot merített az 1956 őszén, valamint a rákövetkező két évben megjelent MTI-bizal- masokból. A Hajdú-Bihari Napló kü- lönszámát a Magyar Posta terjeszti. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Agyonverte a pl at — aztán lefeküdt aludni Szinte hihetetlen — la­pozgatva a megyei bíróság tárgyalásainak jegyzőköny­veit —, hány és hány csa­ládi perpatvar, vita végző­dik manapág véres tragédiá­val. A megyei bíróság dr. Szabó József büntetőtaná­csának egy apagyilkos ügyé­ben kellett nemrégiben íté­letet hozni. A harmincöt éves Cseri György Legenden született, s ott is lakott szüleivel. Ap­jával, a tárgyaláson tett vallomása szerint, hosszú ideje igen rossz volt a viszonya. Egy napon, egé­szen pontosan 1989. már­cius 18-án sógoránál, Locz Istvánnál dolgozott, lakó­helyén. A munka közben úgy másfél liter bort ivott meg, s 21 óra tájban tért haza. Azonnal le is feküdt, anyjával egy szobába, apja a konyhában „hajtotta fe­jét álomra”. Ám egyszer csak az apa egy régi vitatémát elő­szedve, az éjszaka közepén bekiabálva a szobába sér­tegetni kezdte fiát, felesé­gét. A kötekedésre Cseri György izgatott lett, s fel­kelt. Kiment a konyhába, meg­állt apja feje fölött, mire az leköpte őt. Innentől már sejthető a folytatás. A fiú ettől úgy felindult, hogy du­lakodni kezdtek. Eközben Cseri felkapott egy csak­nem 30 centiméteres vas­csőre hegesztett zománcos szemetes lapátot, s azzal apját — a bizonyítási eljá­rás megállapítása szerint eshetőleges ölési szándék­kal — kétszer is fejbe vágta. Ettől a sértett megszédült, s a mögötte lévő ágyra zu­hant, ülő helyzetben, fejét előrehajtva. Cseri György ekkor még kétszer lesújtott apja tar­kójára, majd a sértettet ma­gára hagyta, átment a szo­bába és lefeküdt aludni. Ap­ja életének megmentésére semmiféle intézkedést nem tett. A sértett a négy ütés következtében súlyos kopo­nyatörést, agyzúzódást szen­vedett, amelyek következ­tében az agyburok is sé­rült. Végül a keringés és a légzés összeomlása miatt éle­tét vesztette. A bíróság az orvosszak­értői véleményre alapozva megállapította, nem való­színű, hogy a gyors és szak­szerű orvosi beavatkozás megmentette volna az apa életét. A bíróság helybenhagy­va az ügyészi indítványt, Cseri Györgyöt bűnösnek mondta ki emberölés bűntet­tének elkövetésében. Ezért őt hét év börtönben letöl­tendő szabadságvesztésre, valamint hét év közügyektől való eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben az ügyész súlyosbításért, a vád­lott enyhítésért, a védő pe­dig a minősítés megváltoz­tatása és enyhítése végett jelentett be fellebbezést. (— hr —) Megalakult az NDISZ Rövid, de intenzív tanácsko­zást akarunk tartani — jelentet­te ki Boldvai László, a KISZ Nógrád megyei első titkára a tegnap Salgótarjánban tartott küldöttgyűlés résztvevői előtt. Az esemény tulajdonképpen az idén, április 2-án megrendezett küldöttgyűlés második forduló­ja volt. A DEMISZ első országos kül­döttgyűlésén úgy határoztak, hogy csak az lehet a szervezet alapító tagja, aki két hónapon beiül csatlakozik, ennek a fel­tétele pedig: az egyesülési tör­vény által megkövetelt hivatalos bejegyzés. Ezért vált szükséges­sé, hogy soron kívül megvitas­sák a megújulni szándékozó nógrádi ifjúsági szervezet alap­szabályát. Ennek elkészítéséhez csupán négy hét állt rendelke­zésre, így a küldöttgyűlés de­legáltjaira nagy felelősség há­rult. Hangot kapott a vita során az is, hogy a döntésre az arra hivatottak nem tudtak, nem tudhattak felkészülni, hiszen az alapszabály utol­só módozatát csak a helyszí­nen kapták meg, és mintegy tizenöt perces tanulmányo­zás után kezdtek a megvi­tatásához. A vita során a leendő szervezet alapszabályát több ponton módosítottá^, de annak szellemével, felfogá­sával a résztvevők egyetér­tettek. A névválasztásra hosszas latolgatás után, több variá­ció közül került sor. A teg­napi naptól megyénkben a KISZ Nógrád Megyei Bi­zottsága jogutódja, a Nóg­rád Megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetség (NDISZ). A szövetség területi bizott­ságai Salgótarjánban, Balas­sagyarmaton, Pásztón, Rét- ságon, Szécsényben, Bátony- terenyén, a Nógrádi Szén­bányáknál működnek. NOGRAD az MSZMP lapja, alapítói jogok gyakorlója a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága. Főszerkesztő: Dr. GORDOS JÁNOS. 1--------------------—1______ Szerkesztóseg: Salgótarján, Palócz Imre tér 4 Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Fe lelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229*109. Irányitószám: 3101 .Terjeszti a megyei posta. Elófizethetó: bármely hirlapkezbesitó postahivatalnál, a hirlapkézbesitöknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. XIII., Lehel ut 10/a. 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 forint, .egy óvre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101. Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HUISSN 0133-1558. \-

Next

/
Oldalképek
Tartalom