Nógrád, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
4 NOGRAD 1989. MÁJUS 13., SZOMBAT Egy apa elveszítette újszülött fiát. Hogy miért kellett ennek megtörténnie, ott áll, fehéren-feketén a boncolási jegyzőkönyvben. De ő ' nem a betűknek, az embernek akar hinni, mert csak így tudja eltemetni. Dbrankovics Tibor kétség- beesetten igyekszik legyűrni izzó fájdalmát. Oldódást keres. Egyelőre' azzal, hogy megosztja mással a gyötrődését. Nem is olyan régen új házasságot kötött. Kapcsolatuk ajándékaként hamarosan egy apró élet megszületését várták őszinte örömmel. Minden ment a maga rendjén. A terhesség utolsó hónapjaiban felesége kórházba került, magas vérnyomás miatt. A védett, a biztos környezetben jött el az ígéretes nap. A férj aggódott párjáért, mert a baba nagynak „mutatkozott”. A szakemberek, a vizsgálatok szerint természetes úton kellett megszületnie, komplikációra utaló tényező nem volt. A kiszámított dátum szerint — április utolsó napján — megkezdődött a szülés. A percről percre rögzített magzati szívhangok sem erősebbek, sem gyengébbek nem voltak a normálisnál. Mindössze a fájásokat kellett kicsit erősíteni, mivel rövid ideig tartottak. (Manapság — ki tudja miért — minden második szülésnél így van ez.) Dr. Szász István szülész- nőgyógyász adjunktus szavaival élve: — A fájáserősítés és a nagyobb figyelem azért is történik, hogy a szülés ne húzódjon el. Mert mér az ókori bölcsek is tudták: a gyermek és az anya egészsége érdekében az a kívánatos, hogy „szülő nő felett kétszer ne keljen fel a nap.” Kigördült a koponya, majd — mint csaknem minden nagy magzatnál — a válláknál jött a gond. Mivel a kis jövevény az úgynevezett negyedik forgást „nem csinálta meg” — kicsit rá kellett segíteni, a szülészeknek dr. Szász Istvánnak és dr. Gordos Szilárdnak. ‘Érheti-e, érhette-e trauma eközben a gyermeket? A választ Szász adjunktus adja meg: — A nyaki, idegfonat meghúzódhat, ami miatt az azonos oldali kar, vagy az alkar petyhüdtebb lesz, ez azonban az esetek többségében egy hét alatt rendeződik. Ez megvolt ennél a gyermeknél is. De semmi egyéb egészségkárosodásra, aggodalomra utaló tünetet nem találtunk... A baba, a 4,4 kilós nagy súlya, s az említett bal al- kari petyhüdtség miatt pár percen belül átkerült a koraosztályra megfigyelésre. Gondos, értő felnőttek vigyázták a kis életet, mégis bekövetkezett a tragédia; a kicsi szív megállt. — Számunkra is érthetetlen a hirtelen szívmegállás, a jobbmellékvese-bevér- zés. A laikus nem tudhatja: az újszülöttek szíve a halál beállta után kis ideig még ver. Ez esetben pedig nem így volt — tudatja dr. Szabó Sándor, a szülészet-, nőgyógyiászat vezető főorvosa. — Emberileg mindig megértem azokat a szituációkat, amikor egy elkeseredett apa, vagy anya elkezdi keresni a maga igazát. Mert mindig, mindenkinek van valamilyen igazsága. Ez az apa abban a hitben él: ha a fia császármetszéssel szü-' letik, nem történik vele baj. Nem ilyen egyszerű a dolog. Mi semmiféle okot nem találtunk, ami a császármetszést indokolta volna. Másrészt lehet, hogy, ezzel sokkal nagyobb traumának teszem ki a gyereket, mintha természetes úton jön világra. A csá- száros babáknál például sokkal gyakoribbak a lég- zészavarok. Ez a fiúcska tüdejét jól átlélegezte — mondja dr. Szász István, aki akkor az ügyeleti « és a szülés körüli teendőket ellátta. A megyei kórház szülészeti osztályán nem kevés a császárszülés. Az ott dolgozók ilyenfajta konzervativizmusáról szó sincs. A halálozási arányszámot tekintve ez az intézmény országosan a három legjobb megye között található. — Tizenkilenc éves működésem alatt három ehhez hasonló eset fordult elő. Olyankor — mint most is — legszívesebben napokra, hetekre elmennék valahová, bárhová — mert az ilyen számunkra is tragikus — vallja Szász István adjunktus. — Egy gyerek elvesztése mindig szörnyű, tényét rettentően nehéz elfogadni. Megértem az apát, a kétségbeesését, ám mi mindent megtettünk ezért a gyerekért, mint mindegyikért. Mi az életre vagyunk beállítva — teszi'hozzá dr. Szabó Sándor. A boncolási jegyzőkönyv tanúsága szerint a halál okai a következők: 1. Teljes tüdőelégtelenség. 2. Jobbmell ékvese-bevérzés. 3. Elhúzódó kitolási szak. A kórszövettani vizsgálat sem mutatott mást, fejlődési rendellenességet nem állapított meg. Tehát az újszülöttet világrajövetele közben érhették a károsodások Ha császármetszéssel születik, valószínűleg ma is élne. Erre azonban csak indokolt esetben kerülhet sor, itt erről nem volt szó. Az orvosnak a műtét az egyszerűbb, hisz a 8—9 órás szüntelen odafigyelés helyett alig több mint fél óra alatt világra „segíti” a jövevényt. Mégsem választhatja bármikor ezt. Mérlegelnie kell, egy pillanatig sem figyelmen kívül hagyva a műtéti rizikótényezőket! Az intézmény vezetői felelős veszteségként élik meg ezt az esetet. A szülést levezetők pedig — tudásuk legjava szerint — mérlegeltek a döntő percekben — az élet javára. Mihalik Júlia Agárd nyugati üdülőtelepén, a Gallér utcában, május végére az utolsó egység is elkészül óbból a hot épületből álló társasüdülőből, amelyben összesen 288 - 35 illetve 45 négyzetméter alapterületű - üdülőlakást létesítenek. A hat épület a Napsugár Udülőépitő és Fenntartó Szövetkezet gondozásában készül a zalaegerszegi Forma Kisszövetkezet tervei alapján. Az épületegységekből négy, társasüdülőként, kettő pedig hotelként üzemel majd. Az egyik májusban átadásra kerülő üdülőház. MTI-fotó: Kabáczy Szilárd Thália papjából Isten papja „Használni és nem ragyogni Volt a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a pesterzsébeti Csili Művelődési Ház színjátszó csoportjában egy határozott, jó kiállású, a hangjával és a mimikájával, a gesztusaival bámulatosan bánó, szakállas fiatalember. Főszerepeket, fontos karakterfigurákat formált meg, nem csekély igyekezettel és tehetséggel. Később láttam a Johann János vezette salgótarjáni csoport tagjaként is szerepelni, majd néhány év elteltével Balassagyarmaton akadtunk össze újra, a Madách Imre országos amatőrszín játszó-fesztiválon. Mint kiderült, Mocsáry Csaba akkor már csupán érdeklődőként volt jelen;' a város egyik katolikus templomában gyakorolta hivatását. Talán mondanom se kellene, óriási volt a megütközésein, hiszen, noha elég sok mindent el tudtam volna képzelni róla, azt soha, hogy egyszer valamikor Thália papjából Isten papja lesz. Metamorfózisát új állomáshelyén, az etesi plébánián idézi fel: — Szüleim mind az ötün*‘ két úgy neveltek, hogy a kultúrát megbecsüljük. Angyalföldön a Tripoliszban, a nyomornegyedben, ahova kilöktek bennünket, ahol nevelkedtem, a többi srácot mind elküldték trógerol- ni, hogy mielőbb pénzt keressenek. — Minket nem... Végül is én pontosan a művészetekkel és a tudományokkal való foglalkozás révén jutottam elhatározásra, lettem pap. Az amatőr- színjátszó-mozgalomban akkoriban már létezett az a nyitottság, amelyet mostanában kezdünk tapasztalni. Létezett a szókimondás, a bátorság, a lélek, a szeretet. Ogy éreztem, az amatőr színház abban az állapotban van, mint hajdan, az őskeresztények. Mi nem pofáztunk a szeretetről, éltünk. Ez adott erőt, és vittem tovább magammal... Aztán emlékszem közvetlen főnökömre, a pszichológus Julikéra a budapesti központi baleseti Osztályon, ahol gyógymasszőri bújtatott állásban szociológiai felméréseket is végeztem. Ö mesélt mosolyogva Pavlovról, akit a dialektikus materialista pszichológia atyjának tekintenek, hogy amikor a legmaterialistább tételeit írta, előtte mindig fél órát bensőségesen imádkozott. Mert aki a tökéletességre és teljességre vágyik, abban nem válik ketté a természettudomány és Isten, hanem egységben van. Mocsáry Csaba a középiskola esti tagozatán érettségizett. A családot ugyanis sokáig a nyomdai berakó édesanya tartotta el, mert az apa — az ötvenes évek elején Kiskunhalas környékére internálták, de erről ma sem szívesen beszél — nem kapott munkát. Homályban van az is, hogyan kapcsolódik a család a nógrádi, kisnemesi Mocsáryakhoz. Az apai lélek görcse még olyan erős. A plébános — előzőleg két évig látogatta a marxista—leninista esti egyetem előadásait — 1976. és 1982. között járt a Budapesti Hittudományi Akadémiára. Világi hallgatóként, kezdte, de ahogyan egyre inkább kiütköztek ismereteinek hiányosságai, úgy erősödött benne pótlásuk vágya, szeminaris- ta lett. Görögül, latinul, héberül is tanult. Közben egy évig dolgozni kényszerült, a Szabolcs utcai gyermek- kórház csecsemőosztályán. Aztán 1982-es pappá szentelése után Dorogra, egy esztendőre Balassagyarmatra került. Etesen 1984. szeptemberétől praktizál, három esztendeje Kishartyánban és Sóshartyánban is. — Ez bányászvidék, sok az ipari munkás. Úgy tudom, őket hidegen hagyja a vallás, az egyház... — Én pont fordítva tapasztalom. Mindent megtettek az emberek. Egyre több fiatal fordul hozzám. A három faluban száz gyerek bérmálkozott, hittanra, csak itt, Etesen, 40—50 jár... Idekerülésemkor repedt volt. a templom oldala, s — lia lehet így mondani — a falu szégyenfoltja volt. Nekem is meg kellett küzdeni a régi sztálinista beidegződésekkel. De nem engedtem a negyvennyolcból, és az eredménye az lett, hogy visszaszereztem a bizalmat. — Bizonyára enélkül nem festették volna ki a kis- és sóshartyáni templomot, nem renováltak volna Etesen. .. — Pontosan. Idekerültem, mint városi. ficsúr, az egyházközség bizalmát is meg kellett szereznem. A tanács vb-titkárnője igyekezett mindent „elkövetni ellenem. Például meg akarta akadályozni egy ifjú pár templomi esküvőjét. Lementem a tanácsra és erélyesen szóvá tettem, nem az ötvenes években élünk. Megemlíthetek aztán egy másik történetet is. amikor az egyik, gyermeke keresztelését intéző fiatalasszony azért nem jött be, mert mint mondta, a plébániára csak az olyan nők mennek be. Szóval erkölcsileg is ennyire le akarták züllesz- teni, lehetetlenné tenni a papot, a tevékenységét. Állandó élethalálharcot kellett vívnom. Most is legalább húsz ledér nőszemélyt akarnak a nyakamba varrni. .. — Hogyan szerezte meg a falu bizalmát? — Hát erre nem nekem kellene válaszolni... Például az esküvőre gitárost hívtam, gyönyörűen lezajlott a beatmise, mindenki odavolt. Fontosnak tartottam a prédikációkat. Első bemutatkozásomkor például Andrej Tarkovszkij Rubljov- filmjének harangöntő-jele- netét meséltem el. Később hallottam a hívektől, annyira hatott rájuk, hogy még a lábuk is megizzadt. Utána rögtön háromszorosára emelkedett a perselypénz.. . A templom felújításakor először én ajánlottam fel tízezer forintot. Nincs is pénz — mondták a faluban, aztán az egyházközség tagjai elkezdték a gyűjtést, az önkéntes munka szervezését. Majdnem egymillió forint gyűlt össze abban a faluban, amelyet filléres Etesnek neveztek... Erős, karakán jellem a palóc. Nem hiába mondta a professzorom a teológián: amibe a palóc belevágja a fejszéjét, az recseg, ropog. Ezt pedig Mocsáry Antal a múlt század elején kiadott Nógrád megyei monográfiájában azzal magyarázta, hogy a palóc soha nem marad ki semmiféle vérzivatarból, soha nem tudott pihenni, megnyugodni, mindenben benne kellett lennie. Közel a főváros, ők a király testőrsége, a haza harcos fenntartói, akik mindig adták és hullatták a vérüket. A harminckilenc éves plébánosnak — akit a falu aranyszájú Szent Jánosnak nevezett el — küzdelmes élet jutott. Amatőr színjátszó korában négy betiltott darabban szerepelt. Sokáig nem, csak a legutóbbi időben kapta meg az útlevelet — a világ összes országába. Gyakran szimatoltak utána — a hívek, a pap- társak közül is. Mert Mocsáry Csaba — mint a palóc — nyakas, maga szerint: öntörvényű, ellenzéki, demokrata szellem. Nagyon komolyan veszi a hivatását, s erős elhatározással és hittel vállalja az állandó készenlétet. Petőfivel, a költővel együtt vallja: használni és nem ragyogni akarok. — Nálam éjfélkor is csengethetnek — mondja. Nagyon jól érzem magamat Etesen. A falu befogadott, sőt, úgy érzem, szeretnek és tisztelnek is. S amióta új titkárnője van a tanácsnak, nem vagyok szálka senki szemében. Persze egykét ficánkoló mindig akad, de hát nem ez határozza meg egy falu lelkületét. Én őszintén kívánom az együttműködést, ezt munkámmal bizonyítottam. A hétfő esti falugyűlés előtt is azt mondtam a híveknek: komoly, felnőtt keresztényekként vegyenek részt, hallgassanak meg minden véleményt, gondolkodjanak el rajta, mérlegeljék, ha jó, az érdekükben van, támogassák. A három falu lelkiatyja most már együtt tud működni a tanáccsal, a hivatalos szervekkel, s kölcsönösen reméljük, hogy ez így lesz nagyon sokáig. Reméljük azt is, hogy ezek után senkit nem feltételezések, előítéletek, illetve gondolkodása és vallásossága alapján ítélnek meg, hanem tettei, erkölcse szerint. Sulyok László
