Nógrád, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
Tűzoltóautó a főutcán Dixielandébresztő Szavazott a közönség: igen Lucky Boys, Jövőre Drezdában? Fotó: R. Tóth Sándor A Tarjáni tavasz egyik legkiemelkedőbb, Salgótarján kulturális életét meg* * pezsdítő eseménysorozata idén is kétségkívül a május 12-től 14-ig rendezett ötödik nemzetközi dixieland- találkozó volt. Bizonyára akadnak olyanok, akiknek már ez a fesztivál is sók, legföljebb elviselik, de nem nagy szívvel szolgálják. Igaz viszont — ég ez a lényeg —, hogy a közönség egyértelműen mellette szavazott, a nyi- .tó hangversenyt leszámítva, a koncertek telt házakkal zajlottak, ezeken összesen legalább kétezren vettek részt. Igaz, Salgótarján nem New Orleans, a dixieland szülőföldje, még csal^ nem is Székesfehérvár, Debrecen, vagy Tata, a jazz különböző műfajainak magyarországi városai, de közel áll ahhoz, hogy rövidesen fölzárkózzon hozzájuk. Hacsak meg nem töri ezt az ígéretes rendezvénysorozatot is a helyi érdektelenség, ami —, hn nem is a közönség részéről — változatlanul létezik. mint valami szürke betonból öntött hullámtörő gát. Kellemes volt a május 12-i délutáni tűzoltóparádé. A jénai Jenauer Dixielander tűzoltóautón ment végig a főutcán dixieébresztőt adva. Ügy tetszik, ilyesféle ébresztő is ráfér erre a városra. Csúcsok Próbáljuk meg a jelen összegezésben legalább jelezni a fesztivál zenei csúcspontjait. Az első napi délutáni koncert házigazdája hagyomány szerint a jó hangulatot teremtő szegedi Molnár Dixieland Band volt. Utánuk következett az NDK- beli Jenauer Dixiblander, a svájci Firehouse Revival és a hollandiai The Paradise Jazz Band. A jénai csapat elsősorban az NDK-ban ismert, mindenekelőtt a fúvóskórus az erősségük, ebből kiemelkedik a klarinétos, aki basszusklarinéton játszik. A svájciak a legszínesebb együttes benyomását keltették, tűzoltó- egyenruhájukkal és kedves közvetlenségükkel a közönség kedvencei voltak. Ennek az estnek a fénypontja a holland csapat volt. Az egész fesztivál egyik legegységesebb hangzású együttese, a remek fúvóskórusból is kiemelkedő puzonossal és trombitással. A hosszúra nyúlt koncert után pár perc múlva kezdődött a Hotel narancsban a jam session. Nyugodtan mondható, hogy a fesztivál történetének eddigi legjobban sikerült örömze- neprogramja volt, ami elsősorban Molnár Gyulának, Garay Mártának és a The Paradise Jazz Bandnek volt köszönhető. A másnapi esti koncert volt a fesztivál másik csúcspontja, ahol az alaphangot megütő ózdi Lucky Boys műsorát már forró siker jelezte. és a besztercebányai B. B. Bandet követő Benkó Dixieland Band már roppant zenei magasságokba röpítette a közönséget, valóságos dixievarázs történt. Ha lehet fokozni a kiválóan fölépített show-műsort, amit Benkóék nyújtottak, akkor ez a csúcs a koncertjük utolsó részében a házigazdaműsorvezető, Berki Tamás énekszólója volt. Nem ds úszta meg a zenekar két ráadás nélkül, s a hálá$ salgótarjáni közönség fölállva köszönte meg ezt a nem mindennapi élményt. A fesztivál kellemes színfoltja volt a vasárnap délelőtti főtéri koncert, amit a kecskeméti Bohém Ragtime Band vezetett be. Ezután a külföldi együttesek, a svájciak, NDK-beliek és a hollandok Ævid programjai következtek. Természetesen, a záróesemény csúcspontját jelentette, amikor a résztvevők együtt, alkalmi nagyzenekari formációként igazi örömzenei hangulatot teremtve, búcsúztak a fesztivál közönségétől, a kitűnő Berki Tamás énekelve köszönt el a várostól, s invitált a következő fesztiválra. Hogyan adjuk el a fesztivált? — Miután nélkülöznünk kellett a Magyar Rádió részvételét, a fesztivál anyagi hátterének további erősítése érdekében mindenekelőtt helyi partnerekés támogatók után néztünk — mondja Tóth Csaba fesztiváligazgató, a megyei-városi József Attila Művelődési Központ igazgatóhelyettese. — Hiszen úgy érezzük, hogy ez a fesztivál elsősorban Salgótarján közönségéé lesz a jövőben is. Ugyanakkor nyitni kell az idegenforgalmi kapcsolatok felé is, elsősorban az Express és az IBUSZ révén, (továbbá a kulturális idegenforgalomra szerveződött új vállalatok, a KULTURIN,NOV és néhány művelődési központ laza társulásából szerveződött siófoki kapcsolaton keresztül. Az is szándékunk volt, hogy jövőbeni kapcsolataink erősítése érdekében más jazzfesztiválók rendezőivel is fölvegyük a kapcsolatot. Meghívásunkat elfogadta például Joachim Schlese, a drezdai nemzetközi dixielandfesztivál igazgatója, Kimmo Tammivaara, a finn testvérváros, Van'taa zenei 'instruktora, Szabó Béla, a debreceni jazzfesz- tivál szervezője, a budapesti KULTURINNOV képviselői, Pászthy Erzsébet, Varga Sándor, a fővárosi Petőfi Csarnok több munkatársa, Lehel László igazgató vezetésével, a tatai dixieland- találkozó szervezői és mások. A rendező intézménynek, a művelődési központnak sikerült megegyeznie a Hotel Naranccsal, ami azt jelenti, Ijogy a fesztivál szállodai és éttermi költségeit a szálloda fedezi, cserébe megosztoznak a jam session_ök bevételén. S bár a támogatók köre az elmúlt évekhez képest lényegesen nem bővült, de a Tarjáni tavasz eseménysor keretében a programban részt vevő valamennyi intézmény- nyél, szervezettel és vállalattal a kapcsolatok megerősödtek, s ez fontos közvetett támogatást jelent. A salgótarjáni nemzetközi dixielandtalálkozó sorsa eldőlt. Idén alapvető áttörés következett be, minden eddiginél nagyobb volt a közönségsiker. Nagyon nagy szakmai sikernek számított, hogy a város történetében először itt szerepeltek Benkóék, akikre kiéhezett a közönség. Biztató jelnek számít, hogy két héttel az események előtt több koncertre már nem volt jegy. A jövö Több együttműködési megállapodás is született. Például egyeztették Európa legnagyobb dixielandfesztiválja, a drezdai és a salgótarjáni fesztivál 1990. évi id őpon t j á t. Sál góöar j áriban 1990. május 3. és 5. között lesz a fesztivál, Drezdában egy héttel később. Mindketten ajánlottak egymásnak együtteseket. Jövőre min- ■ den bizonnyal meghívják Drezdába a Lucky Boysit. Rövidesen arról is megállapodnak, hogy esetleg Drezda és Salgótarján közösen finanszírozza egy tengerentúli együttes drezdai és salgótarjáni szereplését. Van- taabót szintén érkezik együttes, vagy szólista a jövő évi fesztiválra. A hazai és az NDK-beli partnerekkel elsősorban a fesztiválok közös propagálását és turizmusát kívánják fejleszteni. Jelentős volt az a tárgyalás, amit az NDK-beli idegenforgalmi szervezetek magyarországi vezetőivel folytattak a rendezők, ami a többi között azt is jelenti, hogy az Express-kapcsolatan keresztül a fesztivál programjának keletnémet kiajánlása a külföldi érdeklődők körét is bővíti. Részt vett a fesztiválon az Express vezér- igazgatója is. Bízunk abban, hogy kedvező benyomásainak biztató következményei lesznek a jövőben. A fesztivált, s ezen keresztül Salgótarjánt és Nógrád megyét minden bizonnyal jobban el lehet adni az idegenforgalomban. , Drezdai történet Európa legnagyobb dixielandfesztiválját Drezdában rendezik. A fesztivál igazgatója, Joachim Schlese idén • Salgótarján vendége volt. — Drezdában 19 évvel ezelőtt kezdődött a dixie- landt-örténet. Hogyan? — A kezdet néhány koncertből állt, ez már akkor nagy sikert jelentett és jól eladható volt — mindta Joachim Schlese. — A házi közönség évről évre növekedett. s körülbelül a 10. fesztivál után lett városi népünnepély. Az idei fesztiválon tíz európai országból és a Szovjetunióból 13 együttes lépett föl, s a fesztiválnak 80 ezer látogatója volt. Az elmúlt évek során mindig fölléptek magyar együttesek is, köztük a Benkó Dixieland Band. Jövőre kis jubileumot ünnepiünk, a húszadik fesztivált rendezzük. — Milyen benyomásokat szerzett Salgó tarj á nban ? — 'örülök annak, hogy először itt vehetek részt magyar orszá gi dix i ela ndfesz t i - válón. Az együttesek új zenét hoztak. Különösen rokonszenves, hogy nincs díj, csak a muzsikálás cröme. Ez egyezik a mi céljainkkal is.\ Remelem, a jövőben Salgótarján és Drezda eredményesen működhet együtt a fesztiválok rendezésében. T. E. A fesztivál egyik legszínesebb egyénisége, Han Overdijk, trombone (The Paradise Jazz Band, Hollandia). Beszélő tájak Mennyit ér egy „adhok”? ■ « Jó lenne tudni azt is, mennyi volt a „gyarmati mérce” abban az újravisz- szasírt-álmodott-hozott? polgári világban, amikor Balassagyarmat, mint az Ipoly menti kereskedelem valóságos központja, külön mércével állhatott elő. S azt nem csupán elfogadták, de fogalommá is vált, átvitt értelmet nyert és valamiféle kereskedői igényesség- becsület platina méterrúd" jává vált a ködbe vesző időkben. Ködbe vész amúgy meg sok minden ebben az értéket be-fel mutatni nemigen tudó városban, ahol a művelődési intézmények közül jelenleg mindössze az ugyancsak renoválás alatt lévő! mozgókép- színház nagyterme és kamarahelyisége látogatható.. Az új művelődési centrumban talán még mindig tartanak az átadási procedúrák. Hosszú történet lenne ez is, de éppenhogy a majdani ;,center” hozott elő a mindenkor helyszűkével kínlódó városban egy széles körben vitatott közösségi gondot —, hogy akkor majd a régi helyükről a művelődési és nevelési (bizonytalan vagyok, mert rossz, az elnevezése, sőt még hosszú is) központ átadásával odaköltözők helyére ki kerül? És mikor? És az ő helyére ki megy majd és mikor, és mennyiből és hogyan és ki fedezi... Az idő meg rohan könyörtelen vonatán tovább, ahogy a nóta mondja. Sehogy sem tudott a város jól döhteni. Létrehozta magamagából az első ad hoc alkalmi bizottságot, amelyik jól dolgozott. Figyelt értékre és érdekre, figyelt mindenre, amire amúgy nem neki kellett volna figyelnie. De az ad hoc a demokrácia hordozója, a társadalmi ellenőrzés, a városi lelkiismeret kétségtelenül tehetséges bajnoka, amitől kezdetben nem tartott senki, akinek kellett volna. De aztán a harcok — alkalmiak, egyediek sőt egyedüliek — meggyőzték még a legpesszimistábbakat is. Az ad hoc bizottság győzött! A szinte követhetetlen épület-intézmény csereberékből kiemelkedett mindvégig egy(két) pont. A múzeum és a volt könyvtár épületének kisebb-nagyobb tömbje. Ezek ketten valamilyen módon a város mindenkori becsületbeli ügyét jelentették; hogy mi lesz a sorsuk, hogy megmarad-e a városnak-közönségnek (vagy mégis eladja a tanács vagy bérbe adja hosszasan), amivel talán még a tanács sem értett egyet, de amire komoly esély keletkezett egy pénzszűkében botladozó világban. Az ad hoc harcolt érte, legyen a múzeumé! Adja a tanács g múzeumnak, lehessen így „kitámaszkodni” lehessen így a renoválás alatt lévő Palóc Múzeumban helyet nyerni, hogy legyen helye végre a várostörténetnek (vagy másnak is). Aztán kibővített ad hoc-, ülést hívott egybe az „új népfront”. Addigra már volt tekintélyük a városi alkalmiaknak. Volt mire nézni nekik maguknak is. Volt néhány győzelmük, bebizonyosodott a legfontosabb — tudnak cselekedve-gon- dolkodva kérdezni a gyarmatiak és azt is tudják, hol, kitől, mit kell kérdezni. A város öntudatának kézzelfogható, sok lábon járó bizonyítéka lett az ad hoc bizottság, „aki” miután teljesítette küldetését és javaslataival élve a helyek, intézmények nagyjából elrendeződtek, az épületek hasznosítására alternatívák születtek — úgy döntött, hogy nem megy szélnek! Megmarad és folytatja a munkát. A tervek létrehozását,-a dolgok és ügyek, személyek további mozgatását, a szálak összekötő- zését és így tovább. A város egyik álma is az ő hatáskörükbe került, miközben végig a tanácséban is megmaradt. Az álom eny- nyi: a múzeum kapja meg a volt könyvtár épületét (miután a könyvtár a „centerbe” megy). A levélváltások megestek, a Palóc Múzeum megyei irányítója, a múzeumok igazgatója érthetően a legfontosabb vendég volt azon az ad hoc bizottsági ülésen, ami valóban magadta a módját a dolgoknak és kibővült jelentősen. Tele volt vele a terem, ahol ülésezett. Ott volt a megye (ahogy mondani szokás), a városi párt, a demokraták, a múzeumiak, a megyétől és helyből, ott volt a népfront, természetesen ott volt a tanács elnöke és néhány osztály- vezetője, helyettese miegyéb, ott volt a levéltáros, helyből (a levéltár költözésével is lenne terve a városnak, de az egészen más ügynek látszik, bár az sem biztos, hogy valóban más). Ott volt a kereskedelmi iskola, snivel ő is érintett a levéltárügyben (cserében, bővítésben) és ment a ka~ ’ pacitálás. „A város kínálati helyzetbe került.” Eddig helyszűkében volt, most helyet ajánlott két fontos intézménynek a csak (főként ugyanis) néprajzot bemutató Palóc Múzeumnak és a levéltárnak is. Merthogy a volt pénzügyi palotából a fináncok kiköltözésével (a pártbizottságra mentek át) ott is felszabadult helye, amit ha a levéltár betöltene, a kereskedelmi iskola korszerűsítésén, bővítésén segítene. De, mint mondtam, ez megér majd egy külön misét is... A város valósággal kellette magát, de a kézfogó csak nem akart létrejönni. A vőlegény, a megyei múzemiak gondterhelten, szürke arccal fogadták a lányos ház rohamát. Vé- necske bizony ez a lány. És amikor így mondja a magáét és mindenáron vőlegényt akar fogni, hát nem is nagyon szimpatikus. Ri- szálta magát a város, adta volna már szinte ingyen a lányt (a könyvtárat), de a vőlegény csak rázta a fejét „késő már-, a legrosszabb döntés a késői döntés. .. nincs már erre sem pénz, semmire. ..” S azt akkor még renoválni is kellene, meg ' a fűtést korszerűsíteni ! Ugyan minek? Amikor központi fűtés van benne (de ezt a vőlegény máshogy tudhatta mert nem jött volna elő vele...) Na, már aztán, amikor a közös háztartást is felajánlotta a város és így sem kellett a múzeumnak, s amikor már az is kiderült, hogy semmivel sem kellene többet fizetnie használatért, mint amit most fizet két lakás évi bérleményéért, hogy a munkatársai 1,991-ig is dolgozni tudjanak valahol — arra gondoltam; talán már ideje lenne felébredni. Az „adhokos” ájom, eddig tart és nem tovább (valami effélére konkrét utalás is esett a megyei múzeumigazgató részéről „ideje a szép álomból felébredni...”) Mikszáth, a nagy palóc, lenézett egy rószaszín felhőpárnából és mosolygott „beh ismerős ez a kép.. Ment is aztán az igazgató sebesen hazafele s maradt a sistergő méreg az ad- hokos-gyülekezetben. Volt, aki csak ekkorra kapott észbe, hogy mi ment füstbe egészen és mondta nagy bátran a magáét. De már nem hallotta, akinek mondta. Ügy bizony. T. Pataki László
