Nógrád, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-25 / 121. szám

2 NOGRAD 1989. MÁJUS 25.. CSÜTÖRTÖK Á statárium ötödik napja Elmozdult a holtpontról az útépítés és a távközlés ügye A pekingi lakosság ked" den megtartott egymilliós felvonulása és tüntetése után a fővárosi diákok és a vidéki egyetemekről és főiskolákról Pekingbe ér­kezett mintegy hetvenezer diák gyakorlatilag egész éj­jel folytatta a tüntetést a Tienanmen téren és a párt­központ előtt. A diáktöme­gek követelték Li Peng mi­niszterelnök eltávolítását és Jang Sang-kun államelnök, valamint Teng Hsziao-ping, a központi katonai bizott­ság elnökének lemondását. Szerepelt követeléseik kö­zött a Peking környékén tartózkodó katonai egysé­gek azonnali visszavonása és a rendkívüli állapot be­vezetéséről szóló kormány- rendelet hatályon kívül he­lyezése. Pekingben szerdán nyu­godt a helyzet. A diákok A legnagyobb ellenállást a természetet féltő emberek­ből a bős—nagymarosi erő­műrendszer tervezett csúcs- rajáratása váltotta és váltja ki. Több osztrák ökológus hangoztatja: Ausztriában egy erőművet sem duzzasz- tanak fel olyan mértékben, mint ahogy azt Bősnél elő­irányozták. Szerintük egye­dülálló egy ilyen nagy fo- lyónál a bősi duzzasztáshoz és a nagymarosi kiegyenlí­téshez hasonló kombináció, ön, mint e hatalmas rend­szer magyar tervezőmunkái­nak irányítója miként véle­kedik eryől? — kérdezte Kollár Ferencet a VÍZI­TERV vezető tervezőjét az MTI munkatársa. — A bősi erőmű a maxi­mális teljesítményt valóban csak számottevő duzzasztás­sal érheti el. Ilyenkor tur­binánként 500 köbméter víz is elfogy másodpercenként, így a 8 turbinához 4 ezer köbméter víz szükséges má­sodpercenként. A Duna .át­lagos vízszállítása azonban csak 2000—2500 köbméter/ secundum. A hiányzó víz- mehnyiség ’ egyértelműen csak duzzasztással biztosít­ható. A csúcsüzem pedig kény- szerűség. Az USA-ban pél­dául, amikor az ország égjük felében éppen csúcs­, igény van, a másikban olyan napszakba érkeznek, amikor visszaesik az energiafo­gyasztás. Egy jól funkcioná­ló kiegyenlítő rendszer csúcserőművek nélkül is követni képes ezt az inga­dozást. Magyarország vagy Csehszlovákia még a kör­nyező államokkal össze­kapcsolt rendszerrel sem tízezrei tartózkodnak a Tie­nanmen téren és folytatják ülősztrájkjukat a Csung- nanhaj, a párt és a kor­mány központja előtt. A kedden három Hunan tar­tományi ember által festék­kel lefröcskölt Mao Ce- tung portrét újjal cserélték ki. Peking-szerte elterjedt hí­rek szerint Csao Ce-jang a pártközpontban tartózko­dik. Ezt támasztja alá, hogy Csien Csi-csen külügymi­niszter nyugati diplomaták előtt kijelentette, változat­lanul Csao Ce-jang a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. Hi­vatalos kínai közlés szerint Van Li a parlament állan­dó bizottságának elnöke „egészségügyi okokból” fél­beszakította tizenegy napos­ra tervezett egyesült álla­képes ilyen megoldásra. Szükségesek tehát a csúcs­erőművek. Erre a célra igen jól megfelel a vízi energia hasznosítása^ A vízerőmű­vekben igen'gyorsan állítha­tók rá a turbinák az ener­giatermelésre, követve á fo­gyasztás igényét. Hátránya viszont a víz­erőműveknek, hogy bizonyos időszakokban például télen, jégzajláskor nem használ­hatók csúcsenergia térmelé- sére. Ezért ahol lehet cél­szerűbb a csúcsenergia-igé- nyek kielégítésére szivaty- tyús tározókat építeni. Ma már én is inkább azt java­solnám, hogy a hazai csúcs- energia-igényeket inkább ilyen módon kellene kielégí­teni. Ezt elismerve azért változatlanul azt állítom, hogy a bős—nagymarosi erő­műrendszer csúcsrajáratá- sa nem különleges, egyedi eset. Ezek a létesítmények a közepes, illetve a kis erő­művek kategóriájába taroz- nak. Járatnak folyami víz­erőműveket máshol is csúcs­ra, például Franciaország­ban, Csehszlovákiában, s így üzemel a vaskapui létesít­mény is. Kevés szó esik továbbá arról is, hogy a csúcsrajára- tás sajátságos áramlási vi­szonyai miatt a víz szeny- nyezőanyag-tartamának nagy része lebegésben marad, a részecskéknek nincs idejük leülepedni. Ebből a szem­pontból a esúcsrajáratás te­hát kevesebb ülepedő anyag­gal jár együtt, azaz jobban kíméli a környezetet. Mind­ezt a VITUKI modellkísér­letei egyértelműen bizonyí­tották — hívta fel a fi­gyelmet erre a szempontra is Kollár Ferenc. mokbeli látogatását és úton van Pekingbe. Nem hivatalos kínai for­rások tudni vélik, hogy a kínai pártvezetésen belül fe­lülkerekedett a reform­szárny, visszahelyezték tiszt­ségébe Csao Ce-jang főtit­kárt és Van Li hazaérkezé­se után azonnal összeül a parlament elnöksége, hogy döntsön Li Peng miniszter- elnök sorsáról és az általa bejelentett rendkívüli álla­pot megszüntetéséről. Pekingben reményteljes várakozás tapasztalható a lakosság és a diákság kö­rében. Mindenki várja a ve­zetésen belül elhatározott személyi változás hivatalod bejelentését. Ha erre nem kerül sor az elkövetkező órákban, a nap folyamán újabb tömegtüntetésre lehet számítani — mutatnak rá kínai források. Németh Miklós hazaérkezett Prágából Németh Miklós, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke —, aki Ladislav Adamec, a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság Minisztertanácsa el­nökének meghívására egy­napos baráti munkalátoga­tást tett Prágában — szer­dán este hazaérkezett. Kíséretében volt Őszi Ist­ván külügj'miniszter-he- lyettes, Szőnyi Péter mi­niszterhelyettes, a Minisz­tertanács nemzetközi gazda­sági együttműködési iro­dájának vezetője, valamint Mohai László és« Jenev György, a miniszterelnök tanácsadói. Németh Miklóst és kísé­retét a Ferihegyi repülőté­ren Derzsi András közleke­dési, hírközlési és építés­ügyi nSiniszter és Raft Mik­lós államtitkár, a Minisz­tertanács hivatalának el­nöke fogadta. Megjelent Tibor Chovan, a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivő­je. A kalendárium első igazi mesterei a sumérok voltak, számos tudományág jeles művelői és úttörői. Országuk már 5 ezer évvel időszámí­tásunk előtt virágzó állam volt a Tigris és az Eufrátesz folyók völgyében.. Tőlük származik az első írás. Ki­tűnően értettek a méréshez, a számításhoz. Az első csil­lagvizsgálót is ők állították fel i. e. 5750-ben, és ez a dá­tum lett időszámításuk alap­ja. A bolygók mozgását olyan bámulatos pontossággal álla­pították meg; hogy például a Merkur keringési idejénél mindössze 22 másodpercet té­vedtek. A csillagok mozgása alapján az esztendőt 12 hó­napra és 52 hétre, a napot 24 órára, az órát pedig 60 percre osztották fel. ☆ A legnagyobb olasz teto­válóművész, bizonyos Gippi Rondinella szerint, régen a bőrbe égetett művészet „ki­hívás volt a társadalommal szemben”, ma viszont ugyan­azt a szerepet tölti be, mint a trikókra festett felíratok, emblémák. Mint minden di­vatnak, a tetoválásnak is vannak szabályai. Egy olasz hetilap a tetová­lás kiskátéját közreadva ta­nácsolja, hogy mindössze, csak egy rajz legyen rajtunk, ne úgy nézzünk ki, mint a telefirkált postacsomag. S a (Folytatás az'1. oldalról.) forintos programjáról. Tíz esztendő alatt _ hárommillió új telefonvonal létesül az országban. Erre ráépül majd a másodlagos szolgáltatá­sok rendszere: a számítógé­pes adatszolgáltatás és a telefax. A finanszírozásban nagy szerepet szánnak a külföldi tőkének. A bizalmat jelenti a 300 millió dollá­ros világbanki hitel. Be kí­vánják vonni a hazai hír­adástechnikai ipart is. Jo­gi szempontból egyértelmű helyzetet teremt majd az új postatörvény. A. posta egyébként ® részvénytársa­sággá alakul, s a távközlés önálló vállalatként műkö­dik. A megyei vezetés szó­vá tette a tévévétel zavara­it is. A tárca jelen levő képviselői megígérték, hogy sürgősen kivizsgálják e so­kakat érintő ügyet. Értékelte Derzsi András a megyei építőipar helyze­tét is, s két gyengélkedő kisszövetkezet részére segít­séget nyújt a tárca. A mű­szaki tervezés jobbá tétele érdekében is intézkednek. A lakásépítési koncepció lé­nyege, hegy a vállalatok versényeztetésével megállít­sák az iszonyú áremelke­dést. Hollókőn a második fél évben a megyeiek és a minisztérium illetékesei át­tekintik a várfenntartás fel­tételeit és Hollókő térsége idegenforgalmi lehetősége­it. Felmerült a szécsénvi volt ferences kolostor hasznosí­tása is. Megfogalmazódott : a műemlék-felügyelőség ne csak követelményt támasz- szón, hanem menedzserként is működjön. A tájékoztatót követően Derzsi András válaszolt az újságírók kérdéseire. Zengő Árpád, a Magyar Rádió Nóg- rád—Heves megyei tudósító­ja kérdése így hangzott: — Salgótarján levegőjében a megengedettnél jóval ma­gasabb az ólomtartalom. Ir­reális álom-e csupán az, hogy a megyeszékhelynek legfontosabb tanács: a fér­fiak főleg a karjukat teto- váltassák, semmiképpen se a fejüket, míg a nőknek az „életfontosságú” tájakra ér­demes rajzoltatni, mert ezek közvetítik a test és a vágy titkos nyelvét. ☆ Thaiföldön 1954-ben még 140 ezer leprás beteget szám­láltak össze, napjainkra a számuk 25 ezerre csökkent. Az ország 21 elkülönített ko­lóniájában élnek ezek a be­tegek. A lakóházak mellett a telepeken óvoda, iskola, öre­gek háza, templom, sőt még börtön is van. Ide azok ke­rülnek, akik nem tudják ma­gukban legyűrni la külvilág utáni vágyakozást. Thaiföldi buddhisták szerint a lepra büntetés azokért a bűnökért, amelyeket a beteg az előző életében követett el. ☆ A régmúlt időjárásának furcsaságairól Plutarkhosz görög történetíró is megem­lékezett. ö jegyezte fel, hogy időszámításunk előtt 737 jú­niusának derekán véres eső hullott Rómában. Titus Li- vius római történésznél pe­dig azt olvashatjuk, hogy i. e. 170 decemberében hullott véres eső Rómára. Havasal- földön 1601. szeptember 21- én regisztráltak hasonló je­lenséget. Nagyszebenben 1693. május 2-án a véres egyszer tiszta lesz a levegő­je? A válasz: — Nincs arra remény, hogy az ezredfordu­lóig olyan autóutak létesül­jenek, amelyek teljesen el­kerülik a településeket. Az újonnan vásárolt autók is 15 év előtti színvonalúak. Meg kell szüntetni a kétüte­mű járművek behozatalát. Ennek .érdekében akár or­szágos közvélemény-kuta­tást kell tartani. Sokat je­lent majd, hogy 1990-től a magyar gépjárműállomány egyharmada áttér az ólom­mentes benzinre. A mérő- rendszerek is korszerűtle­nek és engedékeny az el­lenőrzés. Ebben sokat tehet­nek a helyi felügyeletek is. Csizmadia Géza, az MTI Nógrád megyei szerkesztő­ségének vezetője arra volt kíváncsi: konkrétan mely külföldi vállalatok vesznek részt az autópályaépítési és a távközlési programban? A miniszter szerint a posta tízéves műszaki-fejlesztési terve megvalósításához ka­nadai, ausztrál, izraeli, NSZK és osztrák cégek je­lentkeztek. Köztük verseny van, döntés a tényleges aján­lattétel után lész. Az autó­pálya-építéshez a külföldi cégek többéves koncessziót kapnak, így behozhatják be­fektetéseiket. A Tatabánya* —Győr útszakaszon elsősor­ban osztrák vállalkozók jö­hetnek számításba. Buzafalvi Győző, a NÖG- RÄD olvasószerkesztője két kérdést tett fel. Az első: az autópályadíj bevezetése kö­rüli vita fellángolása idején elszabadultak az indulatok. Önt az idő tájt aiig hallot­tuk nyilatkozni. Ügy néz ki: ennek a hercehurcának az ódiumát a kormány vitte el azzal, hogy magára vállalta a felelősséget e meggondo­latlanságért. Bármilyen meg­lepő, de az ön tekintélye nem csorbult. Hogyan élte meg ön ezt az időszakot és milyen a közérzete a ben­zináremelés után? — Tárcánk januárban 500 millió forintos tőkével ren­esőből az igazság bizonyítá­sára egy teli csészével vittek a királybíróhoz. Szepesváralján 1666. május 31-én jegyezték fel, hogy délelőtt 8 és 9 óra között vé­res eső hullott, amelyből sok dézsával fogtak föl. A tudó­sok a jelenség okait kutatva megállapították, hogy afri­kai. vagy közép-ázsiai ere­detű sivatagi port sodort a szél a kontinens fölé, a vö­rös por megfestette a ned­ves légrétegeket, s ettől lett vörös színű az égi áldás. ☆ A svédekről számos köz­hely terjedt el, köztük az is, hogy közülük sokan követ­nek el öngyilkosságot. Sze­rencsére ez téves megállapí­tás. 1986-os adatok szerint Svédországban 100 ezer la­kosra 18,6 öngyilkos jutott, jóval kevesebb, mint Dániá­ban, ahol 28,5 volt ez az arány, Finnországban pedig 25,1. Egyébként a nemzetkö­zi statisztikákban a 100 ezer lakosra ■jutó 43,2 öngyilkos­sal — sajnos! — hazánk a listavezető. Danuta Wasserman ne­ves svéd pszichiáter nem ért egyet azzal a megállapítás­sal, miszerint a hosszú tél, a zord időjárás az oka az öngyilkosság szaporaságának. Az adatok az ellenkezőjét mutatják: Svédországban nyáron többen dobják el ma­guktól az életet. delkezett, de a költségvetés március végére ezt is el­vonta. Fizetésképtelenná váltunk. Valamit ki kellett „találni!” Autópálya-hasz­nálati díjra évi 600 forintot javasoltunk, ez szerintem elfogadható lett volna vala­mennyi autós számára. Idő­közben újabb elvonás tör­tént, hiába tiltakoztam a kormányülésen. Ez nem sze­mélyes ügy. A mi felelőssé­günk abban van, hogy az ez évi 4 milliárd forintos beruházásaink folyamato­san épüljenek. A kormány végül a saját döntését vál­lalta — ennek konzekven­ciáival. A mostani benzin- áremelés már egészen más, mint a korábban tervezett, mert garanciát kaptunk a Minisztertanácstól arra, hogy ezt az úthálózat fejlesztésé­re és fenntartására fordít­hatjuk. A nyilvánosságot nagymértékben felkavaró ügy nem volt haszontalan, mert ráirányította a figyel­met a tárca sanyarú helyze­tére. A második kérdés: A vi­lágkiállítás helyszínének odaítéléséről ugyan még nem született döntés, de minden jel azt mutatja: Bécs—Budapest felé billen a döntéshozók szimpátiája. S még itt van a nyakunkon a Bős—Nagymaros ügy. Nyu­godt lelkiismerettel vállal­ná-e a világkiállítás miatti esetleges újabb Canossa-já- rást? — Előszeretettel kapcsol­ják össze Bős—Nagymarost és a világkiállítást. A bős— nagymarosi munkálatok két hónapos leállítása sok­irányú vizsgálatot eredmé­nyezett. A végső szót az Or­szággyűlés, vagy a népsza­vazás mondja ki. *Azt egye­lőre még megjósolni sem le­het, várható-e újabb fiaskó a világkiállítás ügyében. Egy biztos: az állami költ­ségvetés akkor jár helyes úton, ha minimálisra csök­kenti majd az adófizetők hozzájárulását. Buzafalvi Győző Melyik lél a kiszolgáltatott? (Folytatás az 1. oldalról.) szolgáltatók megmaradásuk­ért vívnak kemény napi har­cot. addig gazdálkodók és a lakosság közti csatározások­ból nem kerülhet ki égvik fél sem győztesen. A panasznapra sikeredett beszélgetést végighallgatta Plachy Péter, az MSZMP salgótarjáni bizottságának első titkára is. Tőle kérdez­tük meg: — Gondjaikból jókora pak­kot csomagoltak össze és tet­tek le a pártbizottság aszta­lára a szolgáltatók." Mit kez­denek most ezzel? — Az igazságosztó szere­pét semmiképpen nem akar­juk eljátszani, a feladatki­osztóét meg főleg nem — válaszolt Plachy Péter. — A beszélgetéssel az volt a cé­lunk, hogy mi magunk is megismerjük a szolgáltatók mostoha helyzetét és párt­tagjaink segítségével meg­ismertessük másokkal is. Köztudomású a kemény, szol­gáltatásellenes közhangulat. — sz. m. — Paszományárugyár azonnali belépéssel felvesz berke­nyéi telephelyére: (Berkenye, Petőfi S. út 1.) hurkolóipa­ri szakképzettséggel rendel­kező szakmunkást 3 mű­szakra, anyagmozgatót 3 műszakra. Jelentkezés a te­lephely vezetőjénél. Leugrott a kemencéről... Ma van Orbán napja. (A szó jelentése: városi vagyis római, tehát finom, művelt, udvarias ember.) A néphit szerint Orbán, az utolsó fagyosszent, s csak ezen a napon hajlandó leugrani a kemencéről. Ettől fogva viszont már nem kell tartani fagyos hajnalok­tól, ki lehet ültetni a szenge növényeket, palántákat. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint Orbán, a ke­véssé ismert szőlőhegyi védőszentek közé tartozott, akinek a kultusza a XVII—XIX. században virág­zott Nógrádban is. A Balassa—Ortutay-féle Magyar Néprajzi gyűjtemény a méhészek patrónusaként em­líti, Bőd Péter erdélyi történetíró pedig a XVIII. században így emlékezett május 25-re: „Ezt a napot tartják dies criticusnak, melyből jövendölnek a tudat­lanok. Ha tiszta napfény vagyon, a bornak bő termé­sét, ha esős idő a szükséget...” A főtervező véleménye Nagymarosról Érdekességek innen-onnon

Next

/
Oldalképek
Tartalom