Nógrád, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-23 / 119. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON oorac TELEXEN ÉRKEZETT. 361 meggondoltuk mi ezt? Mármint ezt a Nagymaros-dolgot, természetesen. Nem értik? Megmagyarázom. Valahol Eger közelében lignitet találtak, erőművet akarriak rá telepíteni. Igen ám, de az illető falu lakói tele szájjal tiltakoznak! Tökéletesen megértem őket. Ismerik Visontát, nem akarnak holdbéli tájon élni. Nem akarnak a házaikból kiköltözni, amikor a bánya alájuk ér. Különben is, egy ilyen erőmű ontja a kormot, meg a széndioxidot, pedig az üvegházhatás már így is fenyegeti jó öreg Földünket. Azonkívül a bányászat veszteséges, ezt ma már minden gyerek tudja. Szóval, nem lesz hőerőmű. Aztán itt van Ofalu ügye. Nem akarnak izotóptemetőt a határba! Tökéletesen megértem őket. A sugárzástól mindenki fél. Csernobil óta nem tudunk bízni- az atomerőművekben. Tehát nem lesz atomerőmű. Most itt van ez a vízi erőmű. A kormány nagy hibát követett el. Tíz évvel ezelőtt nem tartott népszavazást arról, amihez amúgy sem értünk ! Most aztán, bimbózó demokráciánktól biztatva, megmutatjuk, hogy van beleszólásunk! Most sem értünk hozzá, de bosszút akarunk, bosszút! Megkérdezték Berend T. Ivánt a tévében, hogy igazán mondja meg, de csakugyan, mi a véleménye a vízi erőműről. Az akadémikus elmondta, hogy „neki az erőmű ellen semmi kifogása, csak a csúcsra járatást helyteleníti”. Persze, nem értettem. Kb. tíz perc múlva a hírösszefoglalóban a kedves kis bemondónő aztán megmagyarázta egy rövid mondattal: „Berend T. Iván az építkezés leállítását sürgette.”' Ügy látszik, rossz a hallásom. De vízi erőmű, az lesz ! Gyerünk tovább ! Van még a napenergia. Most olvastam egy szakcikket a napenergiafelhasználás bíztató jövőjéről — a világűrben. A Földön több négyzetkilométeres napelemtáblákat kéne ültetni egy valamire való teljesítményhez. Képzelem, milyen jól terem a föld a táblák árnyékában! Na nem, ez egyelőre nemi megy. Van még szélerőmű. De az csak a tengerpartok környékén működik, állandó, erős szél kell hozzá. Olyanunk nincs. Ugyanezért árapály erőművet sem építhetünk. Legfeljebb akkor működne, amikor Bodrog és a Körösök áradnak. Tavasszal két hétig. A geotermikus energiával talán lehetne valami .sovány kis erőművecsikét működtetni. Utóvégre hévizeink vannak. Igaz, hogy Kamcsatkának, vagy Izlandnak (hé)vizet sem vihetünk. Nincs más hátra, építeni kell egy nagy-nagy gyer.- tyagvárat! Ezentúl gyertyával világítunk, és gyertyával fűtünk! A mosógépeket át kell alakítani gyertyameghajtá- súra meg a porszívókat is. A tévé is gyertyával fog működni, az energiatakarékos típus csak két gyertyát fogyaszt óránként! Persze előfordulhat, hogy a környéken lakók tiltakozni fognak a gyertyagyár ellen. Állítólag büdös. Akkor ezt az egészet elhagyjuk. Már Rosseau is megmondta, úgy kétszáz éve, hogy „vissza a természethez !” A mondás azóta csak időszerűbb lett! Gyermekeink már nem fogják ismerni a civilizáció át- .■kait! Nem kell vízi erőmű ! Előre a kőkorszakba! —mké— „Okét" várjuk d rend őrének posztjaira Társadalmi normáktól eltérő, együttélés szabályait semmibevevő viselkedés megnyilvánulása sajnos egyre gyakoribbá vált fiataljaink körében, sőt félő, hogy az esetek számának növekedésével kell számolnunk. Mindez a tény — természeténél fogva — fokozott fel- .adatot és felelősséget jelent. 1989. április 16-án kisvárosunk egyik nevelési intézményében egy magáról megfeledkezett és „kivetkőzött” fiatalembert csak rendőri segítséggel lehetett megfékezni, fölfokozott érzelmi állapotát csillapítani, — vagy esetleges — tragikus * lépéstől megóvni. Az állami gondozott megfékezésére érkezett két rendőr Siket László főtörzsőrmester és Mészáros István törzsőrmester ebben a kiszámíthatatlan helyzetben olyan kulturált, szakszerű, türelmes és határozott intézkedést végeztek, hogy csak „tisztelegni” tudunk előttük. A rend — fent jelzett őreinek intézkedése és a megtörtént eset is bizonyítja, hogy szükség van rájuk. Azt hiszem többedmagammal vagyok, akik úgy vélekednek, hogy a nevezettekhez hasonló közrendvédelmezőkre van szükség. Baksa József Balassagyarmat Ámít megköszönni nem lehet Május 14-én vasárnap bal- setet szenvedtem, eltört a irdem. A kórházba szállí- ist követően dr. Csonka és r. Rácz baleseti sebészek éldás gyorsasággal részesítek orvosi ellátásban. Fáj- almamat nagyban enyhí- ;tte az a figyelmesség, em- erséges bánásmód, amelyet megyei kórház felvételi és ántgenosztályán is tapasz- ütam. Az elmúlt időszakban saj- os gyakran fekszem a Mad- äar József kórház reumaosztályán is, ahol Fancsik főorvos úr, Derne adjunktusnő, Boros doktornő és a többi orvostársak és nővérek dolgoznak. Valamennyi területen az emberiességet, a betegtársaim iránti segítőkészséget tapasztaltam, amelyért személy szerint hálámat szeretném kifejezni. A kórház dolgozóinak áldozatos munkájukhoz ezúton kívánok jó egészséget. Szabó Gyuláné, Salgótarján, Ybl Miklós út 82. Rój 11 leljen a történelem Medvegyev; Étlap = ehető lap Japánban, egy kyotói élelmi- szergyár 9 centiméter hosszú 5,5 centiméter széles és mindössze 1,5 milliméter vastag lapokba préselve teljes értékű — ám víztartalmuktól megfosztott — élelmiszereket hozott forgalomba. Ez idő szerint már 25- féle — a szó szoros értelmében véve — étlapot, azaz ehető lapot gyártanak. Van közöttük alma-, lazac-, marhahúsízű. Ezeket külön lapok tartalmazta curryvel, ketchuppal, mustárral stb. tovább ízesíthetik. E fölöttébb könnyű készítményeket eleinte csak természetjáróknak, hegymászóknak, általában sportolóknak szánták, de azóta már tágabb körben — különösen a fiatalok között — is népszerűvé váltak. Világító autók Világító sávok a gépkocsi mindkét oldalán — az éjszakai közlekedés biztonságát növelő újdonság egy ausztrál mérnök találmánya. Először csupán világító anyaggal bevont műanyag csíkokat erősített kocsijára. A világító anyag feltöltődött a napon és éjszaka mintegy nyolc órán át kisugározva a fényt, megkönnyítette a gépkocsi felismerését a sötétben. Később a feltaláló továbbfejlesztette a találmányát. Száloptikával „megcsapolta” egy fényforrás, például az egyik fényszóró fényét, és a világító csíkokba vezette a fényt. Palóc gontolya sajt Hatezer liter tejből állítanak elő naponta Palóc gomolya sajtot a Közép-magyanor- szági Tejipari Vállalat szécsényi sajtüzemében, melyet a hazai üzletekbe szállítanak. Képünkön Kovács Nándorné az érlelésre előkészített fSajtat kezeli. —RT— Az itt következő részlet Rój Medvegyev ítéljen a történelem című, a Kossuth Könyvkiadónál ebben az évben megjelenő Sztálin-élet- rajzából való. 1. rész SZTÁLIN GYERMEKKORA A gyermekkori szegénység és sanyarúság kitörölhetetlen nyomokat hagyott Sztálin egész életén : részben ezért vált nagyon korán bizalmatlan és goromba emberré, akiben nyoma sem volt semmiféle szentimenta- lizmusnak: rosszul jtudott oroszul, 'kisebbrendűségi komplexus gyötörte, ám tele volt ambíciókkal, s mit sem törődött a rokonság és a barátság ápolásának a-grú- zok számára oly fontos hagyományaival. A családi tűzhely hiánya Joszif Visszariönovics Sztálin (Dzsugasvili) szegény család gyermekeként 1879. december 21-én született a grúziai Goriban. Apja, Visz- szarion Ivanovics Dzsugas- viji paraszti sorból származott, de Goriban csizmadiaként kereste meg a betevőt. Műveletlen, goromba emberi volt, semmilyen hatással nem volt a fiára. Ráadásul hamarosan elhagyta családját, Tifiiszbe (Tbiliszibe) költözött, hol egy ideig cipőgyárban dolgozott. Betegen tért vissza Goriba. Sztálin még serdülőkorú volt, amikor apja meghalt. Később sohasem említette apját. (Némelyek visszaemlékezése szerint Sztálin apja gyakran kegyetlenül megverte a kis Szoszót, és sűrűn összeveszett önálló és istenfélő feleségével, aki szökős keresetével voltaképpen eltartotta a kis családot. A grúz emigráns irodalomban olyan adatok is vannak, hogy Sztálin apját egy kocsmai verekedés során ölték meg, 1890-ben.) Sztálin anyja, Jekatyerina Georgijevna Galadze ugyancsak paraszti sorból származott. Varrással és mosással kereste meg a kenyérrevalót. Nem maradt ideje a gyermekek nevelésére, és a kis Szösze a nap nagy részét az utcán töltötte. Joszif nem az egyetlen fiúgyermek volt a családban, de a többi gyermek korán meghalt. Sztálin még kisgyermekként súlyos himlőn esett át, amelynek nyomai élete végéig meglátszottak az arcán. Később Sztálin több fedőnéven szerepelt a rendőrség irataiban!, ezek egyike a Ragyás volt. Egy véletlen úti baleset során Szoszo bal karja megsérült, és ez a karja gyógyulás után rövidebb és gyengébb maradt a másiknál. Sztálin gondosan titkolta ezt a fogyatékosságát, ha csak lehetett, nem vetkőzött l.e mások jelenlétében, még orvos is ritkán láthatta. Nem szeretett fürödni, úszni sem tudott. Amikor a fekete-tengeri nyaralóban pihent, rendszerint felöltözve sétált a parton. Anyja hosszú életet élt, de fiához sohasem fűzték gyengéd szálak. Sztálin azután, hogy elhagyta Grúziáit, és aktívan bekapcsolódott Bakuban és Oroszországban a forradalmi tevékenységbe, alig néhányszor találkozott anyjával. Anyja ugyanis nem akart Moszkvában élni fiával együtt, ezért Tiflisz- ben maradt. A húszas években a Sztálint meglátogató grúz vezetők megdöbbentek és szörnyűlködtek, hogy milyen durván, sőt olykor cinikusan beszélt anyjáról. Egyébként Jekatyerina Dzsu- gasvili független és bátor asszony volt, és nem túlságosan hízelgő megjegyzéseket tett fiára, amikor Grúzia vezetői felkeresték Sztálin, vagy saját születés napján. Sztálin anyja 1935-ben halt meg, és a Dávid-hegy oldalán levő kis temetőben temették el, amelyet'ott „grúz panteonnak” neveznek. Aki élt már Grúziában,, jól tudja, milyen nagy jelentősége van még ma is a Kaukázusban a barátok és a rokonok temetésének. Ezért lepődött meg sok grúz azon, hogy Sztálin'nem kívánt részt venni anyja temetésén. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a család nem tudott semmiféle meleg emberi tuMindenben az első akart lenni — Sztálin 1935-ben lajdonságot beleoltani Sztálinba. Kétségtelenül ez volt az egyik oka annak, hogy Sztálin teljes közönnyel viseltetett a legtöbb rokona iránt. Mindenben első akart lenni Sztálin már gyermekkorában kitűnt makacsságával, mindig mindenben első akart lenni társai között. Nem rendelkezett kiváló képességekkel, de kitartó volt, és sokat olvasott. Az alacsony termetű, gyenge fizikumú Szoszo nem számíthatott sikerre a verekedésekben, félt, hogy megverik. Korán zárkózott lett és bosszúálló, s egész életében nem .szívlelte a magas termetű és erős fizikumú embereket. Elméjén és érzelmein már korán eluralkodott a nagyravágyó«. Amikor nyolcéves lett, anyja beíratta a gori egyházi iskolába. A mégy osztályt hat év alatt végezte el. Nehézségei abból fakadtak, hogy a tanítás főleg orosz nyelven folyt. Sztálin jól megtanult oroszul íriii, de élete végén sem tudott folyékonyan oroszul beszélni. Csak halkan, lassan és erős grúz akcentussal fejezte ki magát oroszul. Ezért állandóan kisebbrendűségi érzése volt a forradalmárok között, ahol különösen nagy becsben tartották a szónoki képességet. Mindazonáltal az egyházi iskolát kitűnő eredménnyel végezte el, és 1894- bem beiratkozott a tifliszi papi szemináriumba. Az egyházi iskolában és különösen a szemináriumban az obsku- rantizmus és a képmutatás légköre uralkodott, mindennaposak voltak a kicsinyes ellenőrzések, a kölcsönös árulkodások. A tanulók szigorú napirend szerint, csaknem katonai fegyelemben éltek. Nem értette a tréfát A szeminárium befolyással volt Sztálinra: felerősítette a már korábbról meglevő tulajdonságait, a csalafintaságot, a ravaszságot, a durvaságot. Már fiatal korában sem volt semmi humorérzéke. „Furcsa egy grúz ez — mondták később szemináriumi társai. — Egyáltalán nem tud tréfálkozni. Nem érti a viccet és a legártatlanabb tréfára is ökölcsapással válaszol.” Sztálin Lánya ezt írja: „Az egyházi oktatás volt az egyetlen rendszeres képzés, amelyben apám részesült. Meggyőződésem', hogy az egyházi iskola, ahol összesen, több mint tíz évet töltött, egész életére óriási hatással volt apám jellemére, megerősítette és megszilárdította a veleszületett tulajdonságokat. Sohasem volt vallásos érzelmű. A véget nem érő imádkozások, az erőszakos hitoktatás ennél a fiatalembernél, aki egy percig sem ■ hitt a lélekben, Istenben, csak ellenkező hatást érhettek el : szélsőséges szkepticizmust minden égivei, magasztossal szemben. Az eredmény épp az ellenkezője: egy földi, józan, praktikus életfelfogásból táplálkozó szélsőséges materializmus, cinikus realizmus lett. Egyházi tapasztalatok helyett apám egészen másfajta tapasztalatokra tett szert : közelről megismerkedett a képmuta- tással, az álszenteskedéssel, a kétszínűséggel. Apám a szemináriumi tapasztalatokból azt szűrte le, hogy az emberek türelmetlenek, durvák, becsapják. egymást, intrikálnak, hazudoznak, és végül, rengeteg a gyengéjük, nagyon kevés az erényük. Apám türelmetlenségét, rugalmatlanságát, azt, hogy képtelen volt meghajolni az ellentétes, bár nyilvánvalóan megalapozottabb vélemény előtt, én a szemináriumi tapasztalatok számlájára írom; hiszen ott fanatizmust és 'türelmetlenséget oltottak a tanulókba.” (Következik: Sztálin feleségének öngyilkossága)
