Nógrád, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
IRODALOM Tódor János: iLTÜNT falum nyomában A lplpli tudós búvárai szerint a gyerekkor maradandóan inen rögzül, s emlékképei a sírig kísérnek minket. Egykori életünk színtereit felkeresni : olyan ez, mint egy feltámadás. Hajdani énünket őrzik az utcák, az épületek, nevek, és a múlt homályából felködlő arcok. Tárgyak és emberek. Ami a múltat kísércőt meglepi : az épületek élettelenségét melegség lengi át, mintha csak kopott méltóságukkal köszöntenének. Belőlük érzem, hogy itthon vagyok újra. Az emberi arcokkal más a helyzet: ismeretlenül idegenek, akár a városi rohanók. A hatos útról térünk le Ercsibe. A benzinkúttól kígyózó makadán a temetőkért mellett vezet el. Ha van túlvilág, őseim is nyilván érzik most, amit én. Rumot kedvelő cipész nagyapám, tüdőgyulladásban meghalt focista nagybátyám, és persze legfőképpen Te, drága öntudatlan gyermeki gonoszságaimat is megadó szeretettel elviselő nagymama. A régi tűzoltótorony melletti ABC már egy legújabb múlt rekvizítuma, nincs közöm hozzá. ;A Rába-hídon át ereszkedünk le, de a vízmosást most látni, sem lehet, vízinövények, bokrok dzsungele borítja a két partot. A régi köves úton döcögünk be a Tótlikba, ahol első pillantásra is minden a régi. Képzeletemnél is maradandóbban konzerválódott itt a múlt. Nehéz elhinni, hogy majd negyedévszázaddal ezelőtt ezen a hepehupás, köves grúndon fociztunk napestig. A szembeni házban laktak Meszlényi Mikiék; most is látom elfehéredő arcát, csodálkozó tekintetét, ahogy rózsaként szétnyíló meztelen lábfejére pillant. Fát vágtunk, és Miki egy pillanatra nem figyelt oda. Ispán Tónival vittük haza, s barátunk végig azt bizonygatta, hogy tényleg nem érez semmit. Egykori házunk az elmúlt húsz év alatt, mintha kicsit összezsugorodott volna. Két oldalt az utca meredek kaptatója, éjszakába nyúló szánkózások az egyetlen villanyoszlop sárga körtéjénél. Gyönyörű volt akkor a tél. No és a nyár is, amit egész nap vagy a Hegyalatt (így hívtuk, egybeírva- egybemondva ezt a gazos-esalános-lapuleveles gyerekbirodalmat, aminek egyedül az áradó Duna szabhatta meg a határait), vagy pedig a folyóra néző több kilométer hosszú hó- mokfal alatt, a Mezőn töltöttünk. Osztálytársaimmal, a Békés fiúkkal sokszor még márcjus elején lapátoltuk a hó- maradékot a mezei stadionban. Mindennél többet jelentett nekünk akkor a csapat. Egyik délelőtti edzésünkre még osztályfőnökünk, Lajtos Piroska néni is kilátogatott^ igazi, hamisítatlan sztárok voltunk! Ispán Tóni, köves ’’ grundunk zsonglőrje volt köztünk a legtehetségesebb. Vajon mi lehet vele? Akkor gondolok erre, mikor Ispánék háza mellett a Dunához ballagunk. Ősz hajú néni áll az ajtóban, köszönök neki, de ő nem ismer meg. Pedig sok mindent szeretnék megkérdezni Ispán nénitől, legfőképpen Borit, első barátomat, játszópajtásomat, első szerelmemet,. De a húsz év megakasztja bennem a szót, majd talán legközelebb., A Hegyalatt ugyanaz az őstermészet, a megáradt sárga Duna a cserjések alját mossa. De a ladikok most is ugyanúgy vannak kikötve. Pe- cások ülnek a hatalmas víz partján, sőt a sodrás is ott van a kanyarban, ahol annyiszor ereszkedtünk alá. Lányomnak mutatom, hol is szívta be a fehér gőzhajó ereje ladikunkat, amikor fejest ugrottam a fulladás egyszerre gyönyörű és borzasztó semmijébe. Harmadszor buktam felszínre, mikor nővérem és Ispánék Pistije megtaláltak. Nem volt bennem akkor halálfélelem, inkább valami nehezen megmagyarázható, rezignált és fájó lemondás. Legjobban az fájt, hogy többé nem focizhatok. A Tótlikból a Templom térre kapaszkodunk föl. Azóta valahogy a templom is kisebb lett, bár lányomnak most is olyan, mint a múltkor látott film nyomán Frankenstein báró kastélya. Az első világháború hősi halottainak márványtábláját olvasom, s Kreiczinger nagyapám Isonzós történeteire gondolok, amit már csak a nagymamától hallhattam. Japán harcosok ferde kései villannak be hirtelen, hogy azután a szertelen képzelet kicsorbuljon a kétember-magas, vakolt feszületen. Krisztus Urunk háta mögött az iskola és udvara: megkínzott drótkerítés őrzi a páncélsisakos örök katona kőből kivésett alakját. Ha emlékezetem nem csal, ézt még a Duna-parti piactér mellől mentették át ide, az épület és a fák örök árnyékába. Egyszerre idegen és fenséges nekem ez a változhataYlan múlt, ez a megdermedt idő, ami kísértetiesen vág egybe az emlék idejével. Jelen és jövő nélkül vagyok itthon ebben a múltban. És jó ez a múlt, mert az idő viszonylagosságára emlékeztet. » Rokonokhoz kéne még menni, szokványos cselekvésekbe igazolni ittlétünket, de most nincs kedvem ehhez. Nem akarom jelenhez tapadó szavakkal megtörni magamban az emlékezés nagyszerű magányát. A múlt szertelen asszociáció, amit csak megront a konkrét dolgok otrombasága. „Eltűht,” falum egy darabig ismét az enyém. Báró Eötvös József egykori háza felé megyünk. A kastélymaradvány romosán lepusztult cselédlalkásai fölött újmódi „modern” villák sorakoznak. Mit jelentett vajon a falu jegyzőjének Ercsi? Feltört, kirabolt kriptájába gyerekként még én is lemerészkedtem. Koponyáját sokáig a községházán őrizték. Legendás családi ereklyék eltűnéséről mesélt a nép. Néhány éve — hála a nagyközség és az ország összefogásának — csontjai újra visszakerülhettek a Duna fölé magasodó sírkápolnába. < És ott, a kripta alatti gyorsan mélyülő parasztszakaszon lépett egy gödörbe Árpi, a nem is tudom már milyen néni egyetlen fia. Az erdő még akkoriban is tele volt bombákkal, aknákkal. Nagyanyám szerint maga Malinovszkij, a későbbi marsall vezette a szovjet csapatok átkelését azon a karácsonyi éjszakán. 4 t/ciriélv li-l in/úc megszűnésével az enyészeté lett S/.CIIICIYIUIJU/.íIS a hajóállomás is. Az egykori piac foghíjas betonasztalainak nyomát térdeimen őrzöm: egy futóverseny közben a kofapulton landoltam, térdcsontom megrepedt. A vízparti sóderhegyek emlékét már csak sejteni lehet. Suhancok rodeóznak Trabanttal és kismotorral, egészen a gát pereméig. merészkedve, fülsiketítő fékezéssel megzavarva-kísértetve a lomha folyó évezredes nyugalmát. Immár övék itt a tér. A Duna közepén küzdő kompot figyeljük, ahogy félig az ’ár ellenében úszva győzi le az időtlen vizet. HUSIKÁK Szellemi Védegylet Értékvédelmet a ki Milyen mértékű a környezetszennyezés? Ciccolina itt, Ciccolina ott. Ciccolina mindenütt? Nem tudni, milyen sikerrel .jár Staller Ilona amerikai körútja — ahová végül is megkapta a beutazási engedélyt —, ám a szelleme már eljutott a távoli Tajvanra is, ahol viszont még sohasem adott műsort Husika. Egy helybéli honleány, bizonyos Hsziao-tan személyében azonban követője akadt: .a hölgy leplezetlenül vetette bele magát az ottani parlamenti helyekért vívott küzdelembe. Programjának tartalmi része bizonyára elhanyagolható, a sajtó figyelme inkább az akcióra terjedt ki. Megírták, hogy Tajpej egyik szeméttelepén meztelenül rohangált, továbbá ugyancsak meztelenül für- dött egy erősen szennyezett folyóban. Sajátos harcot indított a megkövült kínai szokások ellen is: meztelenül táncolt a sziget fővárosának egyik diszkójában. E mozgalmas program azonban nem hozta meg a kívánt sikert, ezért az utóbbi fellépésről néhány percet közreadott az egyik tv-állomás is. Nem hatástalanul: 5 és fél ezer dollár bírságot róttak ki, erkölcsrombolás címén. ' A politikai karrier további állomásai ismeretlenek. Közép-európai utazást egyelőre nem tervez. .......Oly társadalmi atmoszférára van szükség, ahol az irányító értékhierarchiában magas fokon áll a kultúra, a tudás. Rangot, s presztízst kap a műveltség. Ennek kialakításához kevés egymagában az iskolai nevelés, s a könyvtárosi és hivatásos népművelői erőfeszítés. A modern tájékoztatási és tömegbe- folvásolási eszközök ösz- szes lehetőségeinek, tudatos, tervszerű kihasználására van szükség.” K irály István fent idézett, Kulturális igény és kulturális környezetszeny- nyeződés című tanulmányának számtalan gondolata is arra ösztönözte az elmúlt esztendőben a tokaji írótábor mintegy félszáz résztvevőjét, hogy szellemi védegylet, kulturális környezetvédő egyesület létrehozását kezdeményezzék együttesen. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa támogatásával a nemzeti kultúra, a szellemi értékek védelmére és ápolására írók, újságírók, politikusok, művészek, pedagógusok közreműködésével a védegylet nemrég megtartotta alakuló összejövetelét. Tevékenységének középpontjába — ahogy azt alapszabályában rögzítette is — az iskolai oktatás jelenlegi helyzetének tényfeltáró elemzését, és egy új oktatási rendszer körvonalainak felvázolását állította. Célja: óvást emélni minden lélekszennyező, az emberhez méltó gondolkodást, életelveket eltorzító, lealacsonyító, a társadalmi együttélés erkölcsi normáit sértő, antihumánus szándékok ellen. Természetesen annak a kérdéskörnek tisztázása is alapvető feladat, hogy mit tekinthetünk a1 kulturális javak terén értéknek, vagy például — erős a kifejezés — szemétnek. Egyáltalán a művészeti produkció — legyen az irodalmi mű, filmalkotás vagy színpadi bemutató — milyen hatást válthat ki a produktumra kíváncsi, gondolkodó emberben. A Szellemi Védegylet szervezői a zászlóbontás pillanatában arra is felfigyeltek, hogy manapság, amikor különféle társadalmi szerveződéseknek, pártala- kításoknak vagyunk naponta tanúi, mintha ezen új társadalomalakítók nem tekintenék programjuk szerves részének a kultúra embert és személyiséget formáló szerepét és lehetőségeit. Pedig a közelmúltban már oly sokan és, oly sokszor megjegyezték : nincs és nem is lehet politikai, gazdasági reform szellemi honvédelem nélkül. Ha egy piacorientált, értékeket nem ismerő társadalomban a kultúra intézményei, annak szervezői eleve arra kényszerülnek, hogy mindössze nyereséget „termeljenek”, és nem a maradandó értékek megszületését, terjesztését szolgálják, akkor lassan bár, de észrevétlenül szellemiekben elszegényedik az ország. Ezt a folyamatot akarja — nem kis erőfeszítések árán — a Szellemi Védegylet most tömörülő .kisközössége megállítani. Azon talán ma már kár meditálni, hogy ennek felismeréséhez miért szükséges egy alkalmilag összeverbuválódó társadalmi szerveződésnek létrejönnie, és miért nem tekinti ezt kötelességének — jóval kedvezőbb körülmények között — a hatalmon lévő kormány, vagy épp a kormányzatban illetékes művelődési tárca. A Szellemi Védegylet ezért akar vitáival, javaslataival, állami intézkedéseket sürgető észrevételeivel, Bartók Béla, Koidály Zoltán, Bibó István szellemében országos mozgalmat indítani. Ha a kezdeményezést értetlenség fogadja, úgy vélem, a társadalmi megújulást és a nemzet szellemi gyarapodását, az európai kultúrához valló csatlakozást akár évtizedekre lelassíthatja vagy részlegesen megakadályozhatja. Többek között ezért is jó lenne, ha a Szellemi Védegylet. működtetésének támogatását nemcsak a kezdeményező Hazafias Népfront tekintené saját feladatának. Az egész országnak oda kell figyelnie a mozgalomra, hiszen nemzeti ügyet szolgál. Kulturális felemelkedésünk ügyét. M. L. TÖNKÖL JÓZSEF: Akkor éjszaka Akkor éjszaka mozgolódtak a csira-borjúk, megvert homlokkal jármos tehenek ' vonultak át az udvaron, sebeket ütöttek vonyogós kazlakra, vörösbe öltözött tulipánokra. Pipitérek aranypénzein gázoltak, letördelték az orgonabokrokat, a bodzakereszteket, bogáncsokról az ezüst tüskéket, a vadrózsa leveleit akkor éjszaka, amikor megdöglött az öreg emsénk, asszonyok jajgattak, rázták hosszú kezeikkel a holdat, a hidas fekete gyönyörű deszkáit, sikoltoztak, égették a tenyerüket sárga fübaglyok. Mi is ébren voltunk, koponya-lékeitek, vágott csontúak, ágyunkról búcsújáró lepkék indultak világgá, szárnyuk botokra, bárányokra reszketett föl, bokor-mennyekre. Akkor éjszaka a hasadt padokon öreganyáink ültek: görbék, betegek, bolondulóTÜ Valaki hegedült a pocsolyás árokban, füstölt körmű cigány, mezítlábas legény muzsikált gyíkhagymáknak, sánta tücsköknek; Akkor éjszaka sűrűn harangoztak, szíven iftött mindenkit az árvaság, kanászok énekeltek, sáros köpenyű vitézek daloltak rekedésig, akkor éjszaka valaki visszanézett rám, • haza akartam menni, mint a többiek, vastagon szálló ködökbe betakarózva, nélküled vagy veled, halottak estéjén, de ág csapódott látó szemem bogarába, véres lett, mint a párna, a megvetett ágy, lábam is béna az égő nagyszobában. Koritiss Dezső: Allegro Barbaro KATONA JUDIT: Lódzi memento Gyerekek holttestét virrasztóm, húszezer lengyel fiú s lányka sorsán égett itt. sárga csillag. Megkínzottan mentek halálba. fáklya lobog. Fagyban mezítláb vánszorognak csontig lefogyva, úgy gyötör jajgatás és sírás, mintha ez magyar bánat volna. Szemem ott sír fölöttük mindig s amíg a lódzi őszben állok hamu szívük dobogni kezd mind s ragyogva hull a sok zsarátnok. UTASSY JÓZSEF: Magamnak írok Mit bánom én, ha olvassa, ha nem verseimet a Nyájas olvasó! Magamnak írok. Nem csábít siker. Atlényegít az ég alatt a szó. Tudom: hazudni nem hazudtam. Minden "betű ragyog. Arany sisakot hord a toliam, s fényes gondolatot. TARJÁNI IMRE: SPIRÁL Semmi, de semmi nem érkezik vissza. Hogy ne lehessen szembesíteni. Ami elindul, s önmagához ér, önmagát megkerüli. Hogy ne lehessen szembesíteni.
