Nógrád, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-03 / 102. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON telexen Érkezett.. > kolbéli krónika Egy recski rab emlékei (3^ Hajas Árpád 1921. augusztus 16-án született Mátra- mindszenten. Édesapja hétgyermekes parasztcsaládban látta meg a napvilágot, a szegénység elől kétszer kerekedett fel, indult útnak Amerikába, szerencsét próbálni, századunk első két évtizedében. Második kinttartózkodása — a korábbi kétéves tapasztalatok birtokában — nyolc esztendeig tartott, s idővel maga után vitte övéit is: a feleségét meg a fiát. A messzi távolban két leánnyal gyarapodott a Hajas família, majd újra itthon, hét hónap múltán fiú született: Árpád, aki most az 1950—53. közötti évekre, a recski fogolytáborban töltött napjaira emlékezik. „A recsk-parádi vasútállomáson megmagyarázták az őreink, hogy ezen a nyílegyenes úton csendes ügetésben lóduljunk neki, megyünk fel a hegyre, és aki szökni próbál, annak vége.. . Felérünk a dombra, ott egy juhakol meg egy vasbarakk. A juhakol már foglalt, kiderült szocdemek vannak benne, akik öt nappal előttünk érkeztek, így mi, ha jól emlékszem az első csopoittal 126-an jöttünk, a vasbarakkba kerültünk. Ahogy a fát kivágják az erdőn, gvalulat- lanul, állványszerűen, mint a kocsi csatlórúdját, összeillesztették, bekeretezték az oszlopokat, azt rakták le a földre, szalmát hintettek rá, és azon aludtunk, a Kistarcsán kapott pokróccal takarózva... Nyár végén még nem volt hideg. de decemberben bizony már előfordult, hogy a hajunk odafagyott a barakk vasfalához. Mert fűtés az nem volt. . . Mint a karbitoshor- dó, egy kiblit tettek be, az volt a központi vécé. Körülbelül kétszáz literes lehetett. Amikor megtelt, az egyik társunk kikopogtatott. Ugye, akkor még nem. ismertük a divatot. . . Az őr, fiatalember volt, agyonbeszélve minden marhasággal, hogy mi kicsodák vagyunk, miféle népellenség meg rablógyilkosok, belenéz a kiblibe, és nyilván szórakozni akart, azt mondja: hű, ........sza meg, a pec sétgyűrűm meg beleesett. Tessék elképzelni, a cimborának bele kellett kotorni, keresni a gyűrűt. Persze hogy nem találta. Mikor aztán az őr kiszórakozta magát, parancsot adott, no akkor öntsék le, ott a domboldal. A cimborák kiborítják a kiblit, az őr meg megkú- szatta őket rajta. Utána senkinek se volt kedve még egyszer kikopogni. Ügy folyt a lé, a sár a földre. Kellemes illat volt, mit ártott az nekünk” — jegyzi meg Hajas Árpád keserűen, ironikusan, majd folytatja: „A tábor kerítését mi építettük. Október táján hoztak egy újabb csoportot, majd decemberben egy nagyobb létszámot. Akkor aztán megkezdődött a »zártkörű tánc- mulatság«, lehettünk vagy 1326-an, így emlékszem, ötvenhárom márciusában pedig a debreceni vasútigazga- tóság területéről hoztak be egy csoportot, de őket elkülönítették, velük nem érintkeztünk. Talán Sztálin halála után nem úgy viselkedtek, ezek a vasutasok, ahogyan kellett volna... ” (Milyen élelmet kaptak az ÁVH-internálótáborában?) „Amikor odakerültünk, reggelire olyasmit adtak, mintha pirított kenyér lett volna, hozzá családi kávét, olyan barna folyadékot. Negyven deka kenyér volt a napi fejadag. De gondolhatja. kőbányában dolgoztunk ! Hajnalban, órát persze nem láttunk, még a csillag fent volt az égen, amikor kivonultunk, este, befelé jövet meg még fent. . . Ebédre kihozták a meleg ételt. Borsót, káposztát, krumplit. Előfordult, hogy hat hétig csak babot ettünk, a láng majd kivert a szánkon... Hogy hús volt-e? Eleinte nem, csak a vége felé.. . No, de amíg az őröknek jól ment, addig valami nekünk is jutott. Például az őr reggelijét körbe kellett vinni a tálcán, és akinek a téliszalámi, a vajas kenyér, a fürt szőlő láttán folyni kezdett a nyála, öt lépésre odaállhatott a felügyelő úrhoz, lekapva a sapkát, kérhetett. .. Ugyanakkor kezdetben, legalább hat hétig, nem mosakodni való, de ivóvizünk sem volt. Az őrségnek is lajtban hozták. Mi naponta egyszer a patakból, egyébként kristálytiszta volt, meríthettünk egy csajkadek- ni vizet...” (Azóta hallhattuk már, hogy többen meghaltak az éhségtől, a kimerültségtől, a sérülésektől. Mi adott erőt önnek a túléléshez?) „Csak az életösztön. Ha nem lett volna olyan mérvű, nem alázkodtam volna meg annyira, bár emberi mivoltomból nem vetkeztem ki. Tudja, minek nevezem maCsökkennek a térítési díjak Az év eddig eleit időszakában a tervezettnél kevesebb volt a társadalombiztosítás gyógyszer- költsége. Ezért a megtakarításból — korábbi ígéretének megfelelően — olyan intézkedéseket hozott az Országos Társadalom- biztosítási Tanács, amelyek a lakossági gyógyszerkiadásokat közel egymilliárd forinttal csökkentik. Hatféle gyógyszernél a térítési díj húszról tíz százalékra csökken. Ez dobozonként 14.10- től 43 forintig terjedő megtakarítást jelent. Ezek a gyógyszerek a következők: Ag,iparin, Agapurin Retard, Hotemin, Naprosyn, Voltaren 25 és 50 milligramm. Bizonyos megbetegedéseknél meghatározott időtartamra az alábbi gyógyszereket lehet megrendelni térítésmentesen: Ulceran, Hystodil, Trental, Tinset, Imuran. Egyes gyógyszerféleségek — Diaphyllin tabletta. Hemorit és Reparon végbélkúpok — orvosi vényre történő felírása esetén az eddigi teljes összeg helyett csak húsz százalékot kell téríteni. Hasonló nagy jelentőségű társadalombiztosítási és szociálpolitikai intézkedés a közgyógyellá- tási rendelet módosítása, amely ingyenes gyógyszert, és gyógyászati segédeszközt biztosit a rokkantaknak és azoknak. akik után a szülő emeltszintű családi pótlékban részesülhet. Méltányosságból közgyógyellátás megállapítható azoknak az időseknek vagy nagycsaládosoknak, akik alacsony jövedelműek és a költségeket nem tudják vállalni. gam? Hülyének. Mert bevettem azt a mesét, hogy kilencven nap múlva hazamegyünk, ha jól dolgozunk. Én minden munkára jelentkeztem. Sokszor már az őrök zavartak el pihenni. Az első táborparancsnok, akit Mumusnak neveztek, személyesen adott nekem jutalmul 25 darab Kossuth cigarettát. Az olyan nagy dolog volt, mintha most azt mondanák, kapok egy kiló aranyat... Aztán alábbesett a munkakedvem. .. De arra sose vetemedtem, hogy az ávósok moslékjából egyek. Akadt köztünk ilyen. Volt például egy jó ismerősöm. Egyik éjjel megrázza a lábam, éhes vagy? Hogy kérdezhetsz ilyet?! Gyere! — mondja. Abban a barakkban már bent volt egy fekvő kemence, mellékuporodtunk. A kanál mindig itt volt a felső zubbonyzsebben, még éjjel is, selejt katonaruhában jártunk. Belemeritek az ötliteres paradicsomos konzer- vesdobozba, sötét van, nem látom, mi az, befogom a számba, megforgatom : pos- hadt káposzta, bab, szalonna, kenyér keverék. Rögtön kiköptem. Te, mondom, ez moslék! Az hát, feleli, ne törődj vele, fogyaszd egészséggel. No, én ennyire nem tudtam. .. Viszont azt megcsináltam, ha egy ávós úr almát evett, és eldobta az almacsutkát, amit csak nagyjából rágott le, azért lenyúltam, letöröltem a sártól,' és megettem... Hát ez az életösztön.” (Volt a fogva tartottak között netán olyan is, aki bizonyos előnyökért beárulta a másikat?) „Ugyanaz volt ott is, mint idekinn az életben. Ilyen is, meg olyan ember is. Mindig azt szoktam mondani: hiába dugok én akármilyen könyvet a zsebembe, ugyanaz vagyok. .. Az emberek általában segítettek egymásnak, és volt, aki spicliskedett.” (Folytatjuk) Sulyok László „Minden ember többre képes.. Városépítő Mátyás A fiatalok kevésbé — a negyvenesek, ötvenesek azonban jól ismerik őt. Nyugalmat és higgadtságot sugárzó állandó mosolya sok helyütt visszaköszön a városban, piacon, utcán, a tanács testületi ülésén. Csöndes, de figyelmet keltő hozzászólásai a vitáikhoz, a laikus állampolgárt képviselő kérdései híresek lettek. A Hétvezér úti házban beszélgettünk. — Vácon születtem 1933. karácsonyán. A tragédia ott kezdődött, amikor az ötödik testvérem született, és utána négy nappal meghalt az édesanyám. Apámmal maradtunk — mondja Fekete Mátyás. Egy barátjával szövőnek készült de nem vették fel. — Talán szerencsére... Apám rábeszélt, hogy jelentkezzek kőművesnek, mert ez nem rossz szakma. Először ilyen kifutó-befutó lettem az építkezésen, ahol apám művezető volt. Aztán az inasból hamar előlépett, hiszen otthonról hozta az alapismereteket. — Az egyetemi évek alatt a vállalat, amelyik beiskolázott, elfelejtkezett rólam. A munkakönyvemben az állt: munkaviszonya megszűnt. Fogtam és mentem. . . A Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat akkoriban szerveződött. Az egyetemről két társával együtt jött a céghez. — Én azért jöttem, mert váci voltam, és apám, szegény, még élt. Kicsit úgy voltam vele, annyit áldozott értem, nem azzal kezdem, hogy megnősülök. De egy minisztériumi átszervezés megszüntette a NÁÉV váci munkáit, így másfél év elteltével Gyarmatra csábították. — Gyarmatra 1962 februárjában úgy kerültem, hogy egy-két évig maradok, de örülök, hogy így alakult — mondja mosolyogva. Innen a történet városit érintő része szinte mindenki előtt ismert. — Alig volt Balassagyarmaton építkezés, de csak itt volt építésvezetőség. Akkor téeszeknek építettünk a környéken. A Leninuliakó- telepet 1965-ben kezdtük. Az első tömeges lakásépítés volt Gyarmaton... — És felbukkan az ünnepélyes karóverés képe a mocsár helyén, ahol ma is állnak a házak *— emlékezik Fekete Mátyás. — Igaz volt-e akkoriban, hogy az idegent nem fogadta be a város? — Lehet, hogy volt olyan kategória, amelyre igaz. De az értelmiséget szívesen fogadta, igaz, ebben szerepe volt egy nagyszerű ember létének, Lombos Marci bácsinak. Alig öt éve volt gyarmati. amikor nemcsak a tanácstestületbe, de a végrehajtó bizottságba is beválasztották. Huszonkét esztendeje ugyanabban a körzetben tanácstag. — Én, ha valami társadalmi munkát elvállalok, akkor azt legjobb tudásom szerint igyekszem csinálni — váloszolja, amikor a 22 év tapasztalatáról faggatom. Közben nőtt a város. Irányítása alatt 1966—67-ben a traktorfülkegyár (a mai fémipari vállalat) aztán a kábelgyár, és még számtalan intézmény, hivatal.. . — Tavaly összeszámoltam, körülbelül 1200 lakás, amihez közöm volt — mondja büszkén, hiszen az, hogy 29 éven át valaki termelés- irányítási beosztásban dolgozzon, szinte példa nélküli. Visszatérünk a társadalmi munkához. Azt mondja, mindig szigorú volt, nem tudta szó nélkül hagyni, ha valamit jobban is lehet csinálni. — Úgy éreztem, az, hogy mérnök lehettem, a magyar államnak köszönhetem. Más kérdés, hogy sokat gondolkoztam azon, a „drága” embereket miért nem használják ki... A testületi üléseken szakmai, vagy állampolgári szemszögből kérdez, vitatkozik. Kritikái mindig emberközpontú aik. — Huszonkilenc év után vált meg munkahelyétől. Hogyan fogadták ezt? Mosolyog. Alkalmanként már szót váltottunk erről, tudom kedvenc témája, amit kérdezek. Ám a válás (ezt is tudom) nem volt könnyű. — Az igazgatóm, talán nem örült, de mégis! Egy makacskodó emberrel kevesebb. Aki kérdezni is mert, meg vitázni is. Ha van egy kis türelmem a hatodik igazgatómat „élem túl”... A hit kerül szóba, amely valahogy végigkísérte a beszélgetést — és életét. — Hiszek abban, hogy minden ember többre képes, ha jó kezekbe kerül. Abban a hitemben csalódtam, hogy a főnöknek tudni kell értékelni beosztottját... — Mégsem keserű, hiszen volt azért kitüntetés is az életében, s dicséret is, baráti, őszinte. És voltak bejegyzések az átvételi okmányokban : „Átlagon felüli minőség!” — Ez többet ér — mondja — mint bármi más. — Búcsúzás közben mutatja a házat: hol, mit csinált maga, mert a szakmájához is ragaszkodik. Hideg-meleg burkolásban már-már profi. Anyósa azt mondja: „arany keze van!” Lehet (van) benne valami. . . (hlavay) Két hónap alatt 250 ezer ember lépte át a szovjet— magyar határt, ami naponta átlagban 17,5 ezer fő ki- és beutazását jelenti. Ez a forgalom meghaladja a moszkvai Seremetyevói- nemzetközi repülőtér napi áteresztőképességét, ahol csúcsidőben 15 ezer ember útlevélkezelését végezhetik el az adott műszaki lehetőségek között. A kárpátokontúli területen március 1-jén életbe lépett új utazási könnyítések tapasztalatairól számol be a keddi Izvesztyija. Mint a cikkíró, elmondja, 1985-ben a magyar, román Kishatármenti forgalom és a csehszlovák határ mentén 150 szovjet határátkelőhely kapott engedélyt arra, hogy egyszerűsített, meghívó alapján kiadott határátlépési engedéllyel a rokonlátogatás korábban hosszú ügyintézését lerövidítsék. Bár személyenként a szovjet bankok 30 rubelt váltanak át forintra, a vámosok sem unatkoznak. A kezdeti roham kiürítette az üzletek polcait a határ magyar oldalán és általánossá vált a benzinhiány a szovjet kutaknál — összegezi az első tapasztalatokat a csapi vámhivatal egyik alkalmazottja. Sorsdöntő várakozás... Mindazoknak, akik más módon nem találnak munkalehetőséget, a Nógrád Megyei Munkaügyi és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet nyújt segítséget. A jelenlegi kínálat: több mint másfél ezer munkakör, bár az igények nem mindig találkoznak az ajánlatokkal. Kulcsár József képriportja az intézményben készült.
